1980. május 4-én egy ország zokogott. Josip Broz Tito meghalt a ljubljanai kórházban.

Josip Broz (a Tito nevet csak később vette fel) horvát és szlovén szülők gyermekeként született a horvátországi Kumrovecben, 1892-ben. A második világháborúban jugoszláv partizánok, a háború után pedig Jugoszlávia, azaz "délszlávia" vezetője, és teljhatalmú ura lett. Annak ellenére, hogy kezéhez (a többi kommunista vezetőhöz hasonlóan) több tízezer liter vér tapadt, nála népszerűbb, és nemzetközileg is elismertebb kommunista vezető nemigen volt abban az időben. Nevét ma is terek, utcák, sugárutak viselik az egykori jugoszláv tagállamokban. Az ország széthullása után létrejött kis államok manapság sem tudnak mit kezdeni mítoszával.

Az állam ellenségeivel Tito sem bánt kesztyűs kézzel. A Gulág jugoszláv megfelelője Goli Otok, azaz a Kopasz Sziget volt, ahol sokan halálra, vagy munka-, és életképtelenre dolgozták magukat. Persze egy kis veréssel és kínzással is rásegítettek, biztos, ami biztos. Amolyan átnevelő tábor volt, ahol kiverték az ember fejéből a bűnös gondolatokat. Meg kell említenünk a háború utáni szervezett magyarirtást is, amely Tito tudtával és beleegyezésével zajlott. Becslések szerint 40-50 ezer magyar esett áldozatul a partizánok embertelen bosszújának (lásd még: Cseres Tibor: Hideg napok / Vérbosszú Bácskában). Ez egyébként a mai napig tabutéma Szerbiában.

GOLI OTOK

Összességében a jugoszláv kommunizmus sem volt sokkal jobb a többinél, bár talán valamivel többen gondolnak rá nosztalgiával, mint a többi kelet-európai országban. Titó (magyarosan) valóban a "nemzet" atyjává nőtt. Létrehozta a második Jugoszláviát, amelyben az egyik legfőbb jelszó a "Testvériség, egység" (Bratstvo i jedinstvo) lett. Az egyik legnagyobb bűn pedig a nacionalista izgatás. Titó erős kézzel fogta össze a délszlávok hat fáklyáját, amelyből az utolsó kettő (Szerbia és Montenegró) éppen a közelmúltban aludt ki.

A hat tagállam egységét jelképező hat fáklya, és a vörös csillagos trikolór ma már leginkább csak bögréken, és pólókon hirdeti az egykori testvériséget.

Nemcsak elnyomás, és vasököl jellemezte azonban Titó hosszú uralkodását. A testvériség számos területen valóban működött. A nemzeti hovatartozás másodlagos kérdés volt. A népszámlálási adatokban új kategória született: a jugoszláv nemzetiségű.

A magukat jugoszláv nemzetiségűnek vallók aránya az egykori JSZSZK-ban
(Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság / SFRJ - Socijalistička Federativna Republika Jugoslavija)

A szerbek aránya a soknemzetiségű államban

Ez az aránytalanság volt a polgárháború kirobbanásának egyik oka is. Bármennyire is divatos volt vallási háborúnak titulálni a délszláv háborút, a szerbek egyszerűen nem akartak Horvátországban, vagy Bosznia-Hercegovinában élni, ennek pedig a valláshoz nagyon kevés köze volt.

Tito 1974-ben meghozott alkotmánya szinte tagköztársasági státuszt adott Szerbia két tartományának: Vajdaságnak, és Koszovó–Metóhiának. Sokak szerint ezzel csak Szerbia súlyát akarta csökkenteni az államszövetségen belül. Többek között a magyar is államnyelvvé vált. Ahogy a többi nemzet, úgy a magyar is a hazájának érezhette Jugoszláviát. Vajdaságban például a magyar nyelvet, mint "környezeti nyelvet" kötelező óraszámban oktatták a nem magyar osztályokban is. Az óvodákban is léteztek kevert csoportok és így tovább. Ellenállt a szovjet nyomásnak és alapítója volt az "el nem kötelezett országok" szövetségének. Nyugaton hamar, idővel keleten is népszerűvé vált.

Jimmy Carterrel:

II. Erzsébettel:

És halála után egy szovjet bélyegen:

Titó utolsó csatáját 1980-ban vívta. A súlyos beteg vezér hosszú haldoklása 1980. május 4-én ért véget, és egyúttal elkezdődött Jugoszlávia agóniája. Az egész országot megrázó halála után, rotációs elven működő elnöki tanács és az élükön álló ideiglenes köztársasági elnökök váltották egymást Jugoszláviában, egy ideig jól ment az országban minden. Egy osztrák Schilling pontosan egy jugoszláv dinárt ért a nyolcvanas évek végén. A világ nyugati fele telis-teli volt jugoszláv vendégmunkásokkal, de az otthon maradottak is olyan életet éltek, amiről a keleti blokkban nem is álmodhattak az emberek. Egészen addig, amíg Szlovénia, majd Horvátország is bejelentette kiválását az államszövetségből, és az ország elindult a hosszú lejtőn.

Ezt Josip Broz már az egyre kevesebbett érő, infláció sújtotta jugoszláv dinár 5000-es bankójáról nézhette végig; illetve csak addig, amíg személye nem vált teljesen szalonképtelenné, így nemcsak a falakról, a pénzről is lekerült a képe.

Az egykor ünnepelt vezető ma is Belgrádban a Virágházban nyugszik, de díszőrség és pompa nélkül. A szerb vezetésben időről időre felmerül a holttest áthelyezésének gondolata, de Tito – talán azért, mert nem mernek hozzányúlni; talán azért, mert mindig akad fontosabb dolguk – még mindig ott van. De ott van a tereken, a könyvekben, a filmeken, versekben, és a dalokban. Ott van figyelmeztetésül, és tanulságul, és persze emlékeztetőül. Emlékeztet rá, hogy valamikor több mint 23 millió különféle ember képes volt békében együtt élni. 

JOSIP BROZ TITO (1892-1980)

A marsall utolsó útja. A "Kék vonat" szállította Ljubljanából Belgrádba: