A Svéd Akadémia keddi hivatalos bejelentése szerint a 2011. évi irodalmi Nobel-díj jelöltjei közé került Dobrica Ćosić, ellentmondásos személyiségű közismert szerb író, politikus. Ha sikeresen átjut a különböző fordulókon (amire azért igen kevés esélye van), akkor Ivo Andrić Nobel-díja után pontosan ötven évvel újabb szerbhorvát nyelven alkotó szerzőt jutalmazhatnak az egyik legnagyobb irodalmi elismeréssel. Jelölését neves szerb akadémikusok és irodalomtudósok mellett többek között olyan művészek is támogatták, mint Emir Kusturica. A 15-20 nevet tartalmazó végső listát a svédek áprilisban fogják közétenni. (Korábban egyébként évekig a Nobel-díj egyik esélyeseként tartották számon a 2009-ben elhunyt belgrádi illetőségű Milorad Pavić költőt és regényírót, a Kazár szótár világhírű alkotóját.)
Dobrica Ćosić kétszer kapta meg a legfontosabb szerb irodalmi díjként számon tartott NIN-díjat, ám a szélesebb közvélemény előtt neve elsősorban politikai tevékenységéről ismert. 1921-ben született a šumadijai (Közép-Szerbia) Trstenik községben, 1939-től különböző kommunista szervezetek tagja, később partizán. Az ötvenes évek elején Milovan Đilas mellett dolgozott, közösen vezérelték a titóizmus ideológiai- és propagandagépezetének számos megnyilvánulását. Đilas kegyvesztettsége után Ćosić egy ideig továbbra is Tito híve maradt, elkísérte a marsallt az afrikai "el nem kötelezett" országokba tett látogatásai során. 1962-ben sikeresen szállt szembe a szlovén kommunista vezetők decentralizálási törekvéseivel, ezzel kivívta Tito elismerését. Mindazonáltal a hatvanas években erős központosító elképzelései háttérbe szorultak, mivel Tito maga is tudatosan mindinkább a testvériség-egység szellemében kezdte alakítani politikáját, ideológiájában egyre nagyobb teret kapott a decentralizáció eszméje.
Ćosić ettől kezdve fokozatosan a szerb nacionalizmus felé fordult, többek között élesen kritizálta Vajdaság és Koszovó autonómiáját. Tito halála után nyíltan hangot is adott nagyszerb elképzeléseinek. Ekkoriban érdemelte ki követőitől a "nemzet atyja" [otac nacije] jelzőt. A 80-as években sokat hangoztatott tétele szerint "a szerbek a huszadik században minden háborújukat megnyerték és minden békéjüket elvesztették". Az 1989-es rigómezei eseményektől kezdve pártolta Slobodan Milošević politikáját, sőt abban is szerepet játszott, hogy Radovan Karadžić boszniai szerb vezetővé lépett elő. A délszláv háború kirobbanásakor nyíltan Szerbia törekvéseit támogatta. 1992-ben a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (későbbi Szerbia és Montenegró) elnökévé választották. 1993-ban Milošević ellen fordult, így ezt a tisztséget (pár nap híján) alig egy évig tölthette be. Az ezredfordulón nyilvánosan az ellenzéki Otpor-mozgalom mellé állt.
Magyarul megjelent művei közül említésre méltó 1951-ben írt első regénye (Daleko je sunce), melyet 1957-ben adott ki az Európa Könyvkiadó Messze még a hajnal címmel. 1989-ben a Minerva Kiadó gondozásában jelent meg 7 nap Budapesten című írása (Sedam dana u Budimpešti), melyben az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentőségét hangsúlyozta: "Magyarországnak ezen az őszön századunk emlékezetévé kell válnia. Hogy drámája ne ismétlődhessék meg. Magyarország 1956. október 23-tól és mindattól, ami történt és ami a jövőben történik, a világ lelkiismeretének vizsgája is lett. A történelemben, legalábbis mostanáig, puszta hősiességgel még egyetlen politikai győzelmet sem vívtak ki. Ez olyan dráma, amilyet a második világháború óta a világ még nem élt meg."
Kapcsolódó hír: Az első (és egyetlen) jugoszláv Nobel-díj évfordulója kapcsán Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában 2011-et Ivo Andrić évének nyilvánították, ezzel összhangban nagyszabású kulturális eseményeket, felolvasóesteket és egyéb rendezvényeket tartanak, minden bizonnyal a Híd a Drinán és egyéb jelentős művek újabb kiadása is várható.
(Forrás: B92)