Megszokhattuk, hogy Magyarországon már senki sem kormányoz csak úgy. Mindenki a nemzetet menti már évtizedek óta. Itt mindig valami kurva nagy dolog készül, itt mindig helyzet van. Talán a szűnni nem akaró csatazaj nyomja el az egyszerű hangokat, akik csak normális viszonyokat szeretnének. "Legkisebb bajunk is nagyobb ennél" – mondják, ha felveted a kisebb problémákat. Annak ellenére, hogy több fejjel is tudunk gondolkodni, egyik fejünk se ér rá az apróságokkal foglalkozni.
Ilyen apróság a homoszexuális magyarok helyzete is. "Jól van az, anégyfalközött, senki nem bántja őket, csak az én kölyköm ne basszák meg" – és a többi. A magyarok többsége azt hiszi a "buziság" fertőző betegség, hogy tényleg gyerekekkel csinálják. Hogy ez a bugyuta, ostobenkó hiedelemvilág egy cseppet sem gyengült az elmúlt években, az a nagyon elfoglalt, többfejű állam sara is. Én az idei melegmenet idején még azért is kaptam a hazafiaktól, mert nem érdekelt az ügyük.
Soha nem örülök, amikor már Bulgáriával, Romániával hasonlítjuk össze a gazdasági mutatóinkat. A legszomorúbb azonban mégiscsak az, amikor az EU-n kívüli barbár népek előznek minket európai értékekben. Vannak dolgok, amiket meg kell beszélni. Nálunk nincs rá idő, mert itt forradalom van minden egyes kurva napon, akármilyen muflonok is vezessék ezt az országot. Montenegró megnyitotta a párbeszédet. Az állam és az ottani meleg közösség együtt állt neki körömreszelővel alagutat fúrni, mert Montenegró semmivel sem toleránsabb, mint Magyarország. Ott elkezdték, itt meg nem emlékszem mikor ment utoljára akár csak hasonló tartalmú társadalmi célú hirdetés. Talán soha. A szpot címe: Mi is a csapathoz tartozunk. Lehet buzizni.
