Adem Ljajić (21) szerb válogatott focista a Spanyolország-Szerbia barátságos mérkőzésen kikerült a csapatból, mert a meccs kezdete előtt nem énekelte játékostársaival a szerb himnuszt. Siniša Mihajlović, az új szerb szövetségi kapitány a most szombati, bemutatkozó mérkőzése előtt kijelentette, hogy aki nem énekli szívvel-lélekkel az ország himnuszát, annak nincs helye a szerb nemzeti válogatottban.
Adem Ljajić később kínos magyarázkodásba kényszerült. Mondott is valamit, meg nem is. A szandzsáki muzulmán (tkp. bosnyák, illetve olyan forrást is találtam, miszerint albán; a "muzulmán" ez esetben elsősorban nem a vallást jelenti, hanem az etnikumot) fiatalember elmondta, hogy szereti Szerbiát, tíz éves kora óta arra készül, hogy a szerb válogatottban játsszon. "Tisztelek mindenkit, de ha nem tisztelem saját magamat, akkor többé engem sem fog senki tisztelni." – nyilatkozta a kínos helyzetbe hozott játékos. Az elég sutára sikerült, dodonai nyilatkozata az adott körülmények között talán mégis a létező legjobb. Hiszen nem mondta ki egyértelműen, mi is a baja a himnusz éneklésével; akár csupán azon prózai ok, hogy nem ismeri fejből a nem is olyan régóta ismét hivatalos szerb nemzeti himnusz, a Bože pravde szövegét. Persze lehet, hogy arról van szó, szűkebb pátriájában, a Szandzsákban nem ildomos a szerb himnuszt üvölteni, hiszen arrafelé inkább a török zászlót lobogtatva őrjöngenek a sportsikerek láttán.
Nem tudom, hogy mennyire bölcs dolog Siniša Mihajlović szövetségi kapitánytól a himnusz éneklését erőltetni egy olyan jaj-de-nagyon nem homogén országban, mint a jelenlegi Szerbia. Mihajlović, az egykori szabadrúgás-specialista, kiváló játékos ugyan szerb hazafias érzelmeit soha sem rejtette véka alá, hiszen a kétes hírű szerb gerillavezér, Arkan is a barátai közé tartozott, de mindez akár fordítva is történhetett volna a vukovari születésű edzővel (értsd: hogy erős horvát identitásra tesz szert), hiszen apja szerb, azonban édesanyja horvát. Szerintem a himnusz-énekeltetés egy olyan válogatottnál működik, mint amilyen a magyar. Ugyan mi magyarok is egy csomó mindenben széthúzunk, de legalább a himnusz elfogadottságával kapcsolatban széleskörű az egyetértés. Lothar Matthäusnak, néhai kiváló focistának és későbbi kutyaütő edzőnek, amikor a magyar fociválogatott élére állt, az egyetlen jó húzása talán az volt, hogy beszerezte Kölcsey örökbecsűjének a német fordítását, és a csapatot az együtténeklésre buzdította. Csak hát ha kevés a jó focista, akkor sajnos a himnusz sem segít.
A szerb közvélemény többnyire pártolja Mihajlović "himnusz-lojális" módszerét, de egy nem elhanyagolható különvéleményes kör (a Blic napilap közvéleménykutatásán a megkérdezettek közel negyede) szerint tök mindegy, hogy énekli-e egy focista a himnuszt, vagy sem, a lényeg, hogy játsszon jól. Ráadásul Ljajić nemrég viszont pontosan szerb anyanyelve miatt járt pórul, ugyanis az olasz Fiorentina edzője, miután lecserélte, be is húzott neki, mivelhogy Ljajić a cserén bosszankodva szerbül szidta, amit Rossi edző történetesen megértett. És ezzel zárul is az ördögi kör: mint arról korábban beszámoltunk (lásd az iménti linket), Mihajlović azért került a szerb válogatott élére, mivelhogy a Fiorentinától az elmaradt eredmények miatt kirúgták.
Szomorú, amikor egy élsportolót "utolér" a politika. A Nyugat-Balkánon nem Ljajić az egyedüli. Például Jurij Zdovcot, a szlovén nemzetiségű jugoszláv válogatott kosárlabdázót az 1991-es Európa Bajnokságon arra akarták felszólítani az akkoriban Jugoszláviától elszakadó Szlovénia sportvezetői, hogy a mérkőzések előtt ne álljon vigyázzba, amíg a jugoszláv himnuszt játsszák, különben visszahívják. Annak ellenére, hogy sem a csapatszellemnek és különösen a szlovén játékosnak mindez nem igazán használt, Jugoszlávia mégis megnyerte azt a kosárlabda EB-t.
Ja, és ha bárkit is érdekelne; ezen a barátságos focimeccsen a szerbek 2-0-ra kikaptak a világ- és Európa-bajnok spanyoloktól. Arról nincs infónk, hogy a spanyol válogatottban játszó baszk és katalán focisták közül hányan énekelték a spanyol himnuszt... (A spanyol himnusznak jelenleg hivatalosan nincs szövege, az énekléssel pedig csak maguk allatt vágják a fát a sportolók, ugyanis a hagyományos szövegről – Viva España! – azt szokás gondolni, túlságosan központosító-nacionalista, így nem píszí. Legtöbbször dúdolni szokták a versenyzők és a szurkolók.)
