(A voksolás éjszakán megkezdett, azóta folyamatosan frissülő bejegyzésünk itt olvasható.)
Sokan és sokfélét fognak írni a következő napokban, hetekben Aleksandar Vučićról és a Szerb Haladó Párt fölényes győzelméről. Noha Vučić eddig is tevékeny részese volt a belgrádi kormányzásnak, a külföld szemében Szerbiát mégsem ő vezette, ezért róla óhatatlanul kevesebb szó esett, mint az államfőről vagy a leköszönő miniszterelnökről. Mostanáig. A hiányt nagyon gyorsan be fogják pótolni a bulvárlapok és a tévétársaságok. Egy bosnyák internetes magazin, a Klix.ba máris ellátogatott a Szarajevótól északnyugatra, a Föderáció egyik csücskében található Bugojnóba, ahol megkeresték Vučić nagybátyját és nagynénjét, valamint szemrevételezték a család egykori haciendáját, mely jelenleg romos állapotban van. Azt is kiderítették, hogy a szerb pártvezér nagyapját a helyiek Adžijának hívták, ami egy muzulmán név, és jellemzően mekkai zarándokok viselik. Ő azonban nem Mekkába, hanem Jeruzsálembe utazott, tehát szó sincs arról, hogy a család muzulmán eredetű lenne. (Attól még persze lehet, hogy szegről-végről mégis, de ez Szerbiában ma már nem verné ki a biztosítékot.) Vučićról azoban most elég ennyi. Beszéljünk inkább azokról, akiket egy időre nélkülöznünk kell, vagy akiket többé már nem valószínű, hogy láthatunk a szerb politikai életben.
Lejárt szavatosságú politikusok
Elsősorban Vojislav Koštunicára, a Szerbiai Demokrata Párt vezérére gondolok, aki a Milošević-rezsim 2000-es megdöntése után előbb államelnökként, majd miniszterelnökként – egy rövid intermezzót leszámítva – nyolc évig lényegében folyamatosan hatalmon volt. (Ha valaki még nem tudná: a Szerbiai Demokrata Párt nem azonos a Demokrata Párttal, még kevésbé az Új Demokrata Párttal, és nincs köze a Liberális Demokrata Párthoz sem. Érthető, ugye?) Na szóval, Koštunica egy hét múlva 70 éves lesz. Imádott macskái sorra költöznek át az örök vadászmezőkre, ő maga pedig mostantól kezdve a fővárosi nyugdíjasok gondtalan életét élheti. Az biztos, hogy krumpliért és csirkefarhátért nem kell majd megküzdenie egykori szavazóival, vagyis a belgrádi Kalenić-piac gurulós szatyorral közlekedő törzsvásárlóival. De a mainstream közéletbe nem hiszem, hogy valaha is visszatér.
"Maga mennyiért veszi a káposztát?"
Itt van viszont a fiatal Čedomir Jovanović, becenevén "Čeda", az 1996-97-es diáktüntetések egyik vezéralakja (és a tüntető-lányok szívének meghódítója). Később a néhai Zoran Đinđić-féle Demokrata Párt alelnökévé választották, előtte azonban a Demokratikus Ellenzék listájáról bejutott a parlamentbe, ahol 2000 óta egészen mostanáig helyet foglalt. Akárhogy is számoljuk, ez több mint tizenhárom esztendő. Normál mércével mérve három teljes kormányciklus áll mögötte. (Mivel az idei voksolás az előrehozott választások sorában a hetedik volt, ezért Szerbiában a parlamenti ciklusokat is a megszokottól eltérően kell számlálni.) Čeda Jovanović sokáig komoly tényező lehetett a törvényhozásban éppúgy, mint az üzleti életben. Rövid ideig miniszterelnök-helyettes is volt. Állítólag őt is megpróbálták megölni: a kocsiját például ismeretlen tettesek egy bombával robbantották fel. Mindez persze még azelőtt történt, hogy Jovanović a Tadić-vezette Demokrata Párttal szakítva létrehozta volna a Liberális Demokrata Pártot.
A szakadásra egyébként végső soron azért volt szükség, mert Čeda párton belüli és párton kívüli ellenfelei megvádolták azzal, hogy a Đinđić-gyilkosság utáni zűrzavaros politikai és kriminalisztikai helyzetet kihasználva a maffiával és egyéb, kétes hírű csoportokkal épített ki kapcsolatokat annak érdekében, hogy sikerrel pályázhasson a megüresedett kormányfői székre. Természetesen ezeket a vádakat tagadta, illetve rendre kimagyarázta magát. Leghíresebb mondása ebből az időből: "A kezeim bepiszkolódtak, amikor Szerbiát próbáltam megtisztítani." Akkoriban röpült fel a hír, hogy Jovanović a kábítószert sem veti meg; erről semmi bizonyosat nem lehet állítani, de az kétségtelen, hogy azóta a legtöbb róla készült gúnyrajz kokaint szippantva ábrázolja a liberális pártvezért. Amikor az időközben Szerbia elnökévé választott Boris Tadić köreivel 2004-ben összerúgta a port, akkor éppen úgy vált le fokozatosan a Demokrata Pártról, ahogyan alig egy évtizeddel később maga Tadić is ugyanezt tette a DP vezetéséről való lemondása és az Új Demokrata Párt alapítása között eltelt időben.
Az elmúlt szűk évtizedben Čeda sikeresen építette ki a "legneoliberálisabb szerb politikus" imidzsét; a melegek egyenjogúságától kezdve Koszovó függetlenségének hallgatólagos támogatásáig minden olyan ügyben szerepet vállalt, amelyekkel kapcsolatban egy "tipikus fővárosi libsi" attitűdjét el szokás képzelni, még a szent tehénnek számító Szerb Pravoszláv Egyházat is vérmesen kritizálta. A közvélemény egy emberként hördült fel, amikor Milorad Dodik boszniai Szerb Köztársaságát bűnben fogant bábállamnak nevezte, amiről Szerbiának le kell vennie a kezét: "A Republika Srpska alapjait a srebrenicai népirtásból és Szarajevó rommá lövetéséből tákolták össze azok, akik valamennyien a hágai Nemzetközi Törvényszék vádlottjai lettek." Noha a Nyugat szemében hasonló kijelentéseivel talán szerzett néhány jó pontot, a szerb közéletben vagyongyarapodásával párhuzamosan fokozatosan marginalizálódott. A 2012-es parlamenti választáson a Liberális Demokrata Párt még 6,5%-ot szerzett (fél százalékponttal lemaradva Koštunica mögött), 2014-ben viszont mindketten kihullottak a Skupštinából: a DSS 4,24%-on, az LDP pedig 3.35%-on zárta a megmérettetést.
Innen szép nyerni...
...Tartja a mondás. Persze Čedáék számára a győzelem jelen pillanatban egyetlen dolgot jelenthet: reménykedhetnek abban, hogy a most kezdődő parlamenti ciklus folyamán a választók nem felejtik el őket, illetve a párt képes lesz megújulni és olyan programmal előrukkolni egy soron következő voksoláson (talán már idén Vajdaságban), amely értelmes alternatívát kínál a hamarosan felálló kabinettel és a önmaga elleni szalámitaktikát választó, súlytalanná váló ellenzékkel szemben. A szerbiai liberális szavazók addig is bízhatnak abban, hogy kedvenc pártjuk döglődése csak ideiglenes, és nem egy magyarországihoz hasonló forgatókönyv játszódik le, vagyis az LDP nem tűnik el végleg a süllyeszőben, az egykori SZDSZ mintájára. Mindenesetre a párt szimpatizánsai között felerősödtek azok a hangok, amelyek Čeda Jovanović lemondását követelik, mondván, hogy személye nem lehet garancia a megújulásra. A veszélyt felismerve a Liberális Demokrata Párt elnöke kedvenc műfajához, a nyílt levélhez nyúlt és az alábbi, apokaliptikus szózatot intézte a tagság felé:
Kedves LDP-tagok!
A szavazáson Szerbia választópolgárai elmondták, amit kellett, és amit lehetett.
Üzenetük, amelyet a szavazóhelyekről küldtek a Liberális Demokrata Pártnak, így hangzik: "Úgy gondoljuk, hogy nincs itt az ideje annak, amit az LDP kínál.”
A mi ajánlatunk egyszerű volt: maga az LDP politikája, álláspontja és programja; az egyetlen olyan párté, mely az elmúlt 9 évben nem volt kormányon. Illetve azok a személyek, akik velünk vannak. Ez mind szükséges Szerbia számára a változásokhoz és a reformokhoz, amik Szerbiára várnak a mai naptól kezdődően. A szavazók ezt az ajánlatot meghallották és megértették, már amennyire e túlságosan rövid kampány hisztériájának közepette erre képesek voltak. Végül az ajánlatot visszautasították, és úgy döntöttek, hogy a feladatot csak egyetlen ember és csak egyetlen párt hajthatja végre. A döntést tegnap meghallottuk, ám tegnap is és ma is ugyanazt gondoljuk róla. Nem értünk vele egyet, mert hibás.
Szerbia a haladókkal sem fog előrehaladni, illetve a többi, parlamentbe bejutott párt segítségével sem lesz itt demokrácia vagy valódi ellenzék. Ugyanis a képviselői helyek nyolcvan százalékát a kilencvenes évek politikájáért felelős frakciók foglalják el, a maradék – negyvennél is kevesebb – képviselő pedig annak a pártnak a soraiból érkezik, amelyiknek az uralma alatt Szerbia a gazdaságot és 2000. október 5. eszméjét egyaránt elvesztette. Egy ilyen parlamenttel országunknak nincs miben reménykednie a következő választásig.
Bármikor is legyen az a választás, már ma túl késő van hozzá. A reformokat és a rendszerváltozást azok viszik véghez, illetve az Európa felé vezető úton azok irányítnak bennünket, akik ezt maguk is tanulják. Ám az is kérdés, hogy egyáltalán akarják-e. Őket ellensúlyozzák majd azok, akik egykor éppen a saját hatalmon maradásukkal mutatták meg, hogy nem értik sem azt, hogy mik a reformok, sem pedig azt, hogy mi a demokrácia. És azt sem értik, hogy Európa micsoda.
Szerbia hamarosan megalakuló nemzetgyűlésében – ha a nemzeti kisebbségek képviselőit leszámítjuk – nem lesz senki, akinek az értékrendszere és akinek a meggyőződése megfelel ahhoz a feladathoz, ami Szerbiára vár már a mai naptól kezdve.
Az egyetlen ilyen párt az LDP, és az LDP-nek már ma az a felelőssége, hogy még erősebben harcoljon a saját értékeiért és meggyőződéséért. Hogy megszabaduljon a kiábrándultságtól és erőt gyűjtsön ehhez a küzdelemhez. Hogy újra emlékeztessünk arra: igazán csak most "függ tőlünk" [od nas zavisi], a leginkább most "menő az élet" [život je zakon], most van a legnagyobb szükség a "fordulat"-ra [preokret], most fontos az "igazság" [istina], és most "terjesszük ki" [širimo dalje], mindazt amiről úgy gondoljuk, hogy ki kell terjeszteni. Valamint arra is, hogy éppen most van "itt az ideje" [vreme je] mindezeknek. [A szögletes zárójelek között lévő kifejezések az LDP korábbi és mostani választási jelszavai – a ford.] Olyan feladat ez, amelyet a történelem a mai naptól az LDP elé helyezett, és én arra szólítom fel Önöket, hogy ezt a feladatot közösen vállaljuk és közösen harcoljunk érte. Semmi más nem lehetséges, és nem is szükséges. Szerbia – mától kezdve még inkább, mint egykor – az LDP szűkében van. Nekünk pedig ma – jobban, mint valaha – kötelességünk ezt a deficitet mérsékelni és lerövidíteni.
A helyzet, amibe kerültünk, nem ismeretlen és nem is újdonság számunkra. Szerbia vagy a világ számára sem. A többség gyakran képes hibás döntést hozni vagy hibás álláspontot képviselni. Számos nemzet került már hibás útra többségi döntés által, Szerbia különösen gyakran járt így az elmúlt negyed évszázadban. A többség döntéséből kifolyólag az LDP most nincs ott a parlamentben. Ehhez a többséghez csatlakozott a Liberális Demokrata Párt szavazóinak egy része is. Döntésük nem helyes és nem is hasznos. Készen állok arra, hogy ezt mindenkinek megindokoljam, mivel önmagamnak már megválaszoltam. De ez nem a bulvárlapok hasábjain fog megtörténni és nem is bűnszervezetekkel vagy más pártok vezetőségével fogok erről tárgyalni, hanem – ahogy mindig is – nyíltan és teljesen őszintén fogunk beszélni mind a társadalomhoz, mind pedig önmagunkhoz: az elnökségben, a központi bizottságban és az LDP küldöttgyűlésén.
Nekem személy szerint nem újdonság az a munka, ami ránk vár. Én már voltam fáklyavivője olyan eszméknek, amelyekről mindenki azt hitte, hogy rég letűntek. Másztam már meg olyan hegyeket, amelyeket nehéz meghódítani. Toltam már olyan vállalatok szekerét, amelyeknek nyilvánvalóan nem volt jövőjük. Vitorláztam már a legrosszabb időben. Kezdtem már elölről mindent akkor, amikor azt gondolták, ez maga a vég. Az igazat megvallva, éppen azt tudom a legjobban, hogyan kell ilyet csinálni. Csak azt sajnálom, hogy ahhoz, hogy újra megtegyem, előbb meg kell várni, hogy Szerbiában bekövetkezzen, amitől félek. A majdani munkára most az LDP-nek is fel kell készülnie. Szerbia ma kimondta, hogy most nincs itt a mi időnk; de amikor Szerbia azt mondja, hogy "ITT AZ IDŐ" [vreme je], az a mostaninál sokkal rosszabb idő lesz.
Itt az idő, hogy az LDP felkészüljön erre az új feladatára. Ehhez a merőben szerencsétlen feladathoz kívánok mindannyiunknak sok szerencsét!
Köszönöm mindenkinek, aki a mostani választáson ránk szavazott. Fogunk még együtt dolgozni ismét, amikor sokkal nehezebb körülmények közepette jön el a mi munkánk ideje. Amikor Szerbia – ki tudja hányadik alkalommal – belátja, hogy megint az LDP az egyetlen, akinek igaza van.
Addig már nincs sok idő.
Épp ellenkezőleg.
"A szerelem és az erő ne hagyjon el soha, hit legyen a szívedben, ha nem tudod hogy hova visz az utad, csak küzdj egyre, mint a zúgó árvíz; egyedül a harc lesz örök, a győzelem elvész" – költemény, amelyet a kordonok előtt dedikált nekünk Uglješa Šajtinac.
Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke