Magyarverés. Furcsa kifejezés. Eléggé friss terminus, alig néhány éve használatos. 1990-ben még csak értetlenül néztünk volna, ha halljuk; ma már pontosan tudjuk, hogy mit jelent. Egybeírandó, vagy legalábbis egybe szokták írni a sajtóban, mint valami tevékenységet, vagy foglalkozást: juhtenyésztés, klímaszerelés, padlóburkolás, magyarverés. Lassan külön TEÁOR száma is lehetne. A Google nekem 48600 találatot adott a szóra.
Az európai népek többsége idővel rájött, hogy egymás leigázása, megölése, és kifosztása kevesebb hasznot hoz, és jóval több költséggel jár, mint az együttműködés. Fel is hagytak hát a németveréssel, a franciaveréssel, az angolveréssel, a belga-, lengyel- és litvánveréssel. Úgy tűnt, a magyarverésre is csak néhányan gondolnak már nosztalgiával, amikor kiderült, hogy ezt a hagyományt néhányan nagyon is szeretnék még ápolni.
Bár egy-egy Malina Hedvig üggyel, vagy a sokat vitatott dunaszerdahelyi rendőrattakkal a szlovákok is igyekeznek tartani a lépést, magyarverésben mégiscsak a szerbek járnak az élen, a hírekből legalábbis erre lehet következtetni.
80 éven túl gyógyuló sérülések
A "Megdögletek, magyarok!" feliratot találták Sötét Lászlóék szerdán reggel szabadkai otthonuk falán. A fehér ajtóra pedig a "Halál" feliratot festették vörös színnel, cirill betűkkel, s a közepébe egy körülbelül 35 centiméteres kést döftek. Arról a szabadkai Sötét családról van szó, akinek 19 éves fiát, Deniszt három héttel ezelőtt a városközpontban megverték.
(Vajdaság MA, 2004. szeptember 15.)
Sötét Deniszt 2004. augusztus 21-én hajnali fél négy körül verték meg. Négyen-öten szálltak ki mellette egy autóból. Egy Zsolt nevű fiatalembert kerestek, de nem találták meg, ezért Deniszre támadtak. Közben azt üvöltötték: "Nem baj, ez is magyar, üsd!" Sötéték végül politikai menedékjogot kértek, és kaptak Magyarországon.
Október 28-án hajnali 3 óra körül egy tucatnyi fiatalból álló csoport belekötött egy 19 éves magyar fiúba, és nemzeti alapon sértegette. Az incidens a temerini Újvidéki utcában történt az egyik autóbuszmegállón, N. T. Gábort nem bántották, de a mellette álló, egy évvel fiatalabb, ugyancsak temerini T. Róbertet az erőszakoskodók megverték és megrugdosták. A csoport ezután egy 18 éves lányt is bántalmazott, majd beözönlöttek a peremvárosi autóbuszba, ahol megverték a 21 éves újvidéki D. Zsoltot, a buszvezetőt és a járműben tartózkodó magyarokat pedig szidalmazták.
(Magyar Szó, 2006. március 11.)
Hová lett a testvériség?
Testvériség-egység! A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (JSZSZK) egyik alaptézise volt ez. Fentről jött szlogen, a Pártban találták ki, de sokáig úgy látszott, működik. A legenda szerint a fasizmus felett aratott győzelem, és a szabadság közös kivívása kovácsolta egységbe Jugoszlávia népeit. Ilyen eszmék mentén élt a több mint 23 milliós országban legalább tíz különféle nemzet. A keveredés miatt – és a propaganda hatására – a nyolcvanas években már sokan jugoszlávnak vallották magukat. Az 1981-es népszámláláskor a lakosság 5,4 százaléka tartotta magát "jugónak". Azaz több mint egymillió ember.
A magukat jugoszláv nemzetiségűnek vallók aránya, 1981-es adatok szerint
Gyerekként én is bevettem a mesét a testvérnépekről, az együtt kivívott szabadságról, a vértől vörös pionírkendőkről. Erről szóltak a filmek, ezt írták a könyvekben. Örültem a jugoszláv sportsikereknek, büszkén mondtam, honnan származom. Bár, ha jobban belegondolok, már akkor sejthettem volna, hogy nincs ezzel a nagy testvériséggel minden rendben. Nyáron a foci, telente a hógolyózás ment "magyarok a szerbek ellen" alapon. A kilencvenes években már sokan és sokat tettek azért, hogy a jugoszláv életérzést elfelejtsük, és szembesüljünk új helyzetünkkel.
Ez itt Szerbia!
A háborúkban megerősödött szerb nacionalizmussal együtt megjelentek az első falfirkák, a mára már klasszikussá vált "Halál a magyarokra!" és hasonlók. Okot persze nem írnak hozzá soha. Egyértelmű dolgokhoz, ugye minek magyarázat? Egy ideig a szülővárosomban, az úgynevezett "Csirkepiac utca" végén, együtt díszelgett a falon a "Slobo, te tolvaj!", a "Vesszen Trianon!", és az "Ez itt Szerbia!". Leggyakrabban ez utóbbit firkálták a falakra. Festettek pár "Halál a magyarokra!" feliratot is, sőt egy "Halál a csángókra!" firka is sokáig állta az idő próbáját egy szabadkai panelház oldalán. A katolikus templom falán édesanyánkról állítottak valótlanságot, más firkálók Budapestet ajánlották úticélnak. Bár írásban már tudatták velünk, hogy kik vagyunk és főleg azt, hogy hol a helyünk, a kilencvenes évek elején még mindig nem volt nagy divatja a magyarverésnek. Kifinomultabb módszerekkel szorították perifériára a magyarokat. Néha előfordult egy-egy verés vagy verekedés, de nem volt jellemző. A korábban elszigetelt jelenséget szokássá a háborún nevelkedett ifjúság emelte.
A tolerancia-mítosz vége
A kilencvenes évek hibáiért nemcsak a horvátországi szerb menekültek áradatával, a több százezer áldozattal, és Koszovó elvesztésével fizetnek a szerbek. Húsz év alatt a nacionalizmus kaszinóiban óriási összegeket játszottak el. Fél milliónál is több fiatal hagyta el Szerbiát az utóbbi évtizedekben. Ezrével vándoroltak ki a művészek, az értelmiségiek és a jó szakemberek. Közben a Szerbiában mostanság felnőtté váló korosztály egész gyermekkorát vesztes háborúkban és gazdasági összeomlásokban töltötte. Sokan közülük legfeljebb 3 évesek lehettek, amikor a tolerancia, a sokszínűség, a jólét és a kultúra virágzása nem valami szólam, hanem a valóság volt Vajdaságban. Ezeket a fogalmakat nosztalgiára hajlamos politikusok még ma is elhintik egy-egy beszédben, pedig hol vannak már azok az idők amikor bátran kiáltottam magyarul a barátom után az utcán?
Temerinben minden ok nélkül megtámadták, és súlyosan bántalmazták az utcán békésen közlekedő 19 éves K. Rolandot és a 18 éves K. Viktort. K. Rolandot sörösüveggel leütötték és megrugdosták. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az újvidéki kórházban szombaton sürgős műtéti beavatkozásra volt szükség, hogy ne veszítse el látását. Az incidenst követően a tettesek terepjárójukba pattantak és elmenekültek a helyszínről.
(Kossuth Rádió/MTI, 2008. június 17.)
Állíthatjuk-e, hogy Vajdaságban mindezek ellenére jól megférnek egymás mellett a magyarok és a szerbek? Állíthatjuk, és igazunk is lesz. Az utcán, a boltban, a piacon, és mindenütt együtt élnek békében. Nem izzik a gyűlölet a városokban. Nem üldözik hivatásszerűen a magyart. Csak néha valaki nemzetiségi alapon kap egy kiadós verést. Nem kell felfújni.