Dr. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő tisztelte meg blogunkat azzal, hogy e-mailben válaszolt a kérdéseinkre.
Srbija.blog: Ön hogyan látja a Sólyom utáni szerb-magyar viszonyt annak tükrében, hogy Sólyom László a határon túli magyarság érdekeit komoly konfrontációkat is vállalva igyekezett képviselni. Szerb kollégájával, Boris Tadićtyal parolázva példaértékűnek nevezte a szerb kisebbségi politikát. Fenntartható és folytatható-e mindez a „négyharmad” iránt szavakban elkötelezett, ám inkább krizantém kiállításokat megnyitó típusú köztársasági elnökkel is?
Tálas Péter: A mai szerb-magyar államközi viszony valóban jó és a mai szerb kisebbségi törvények (a nemzeti tanácsi törvény mellett ide sorolnám az új vajdasági statútumot és a kisebbségek parlamenti képviseletét biztosító ún. „természetes küszöb”-szabályt is) szerintem példaértékűnek mondhatók. Nem azért, mert nem tudnék jobbat elképzelni, hanem mert ezek a mai európai átlag, és az uniós standard feletti kisebbségi jogokat biztosítanak. A példaértékű jelzőt annál is inkább merem használni, mert figyelembe kell vennünk, hogy a közép- és kelet-európai térségben az elmúlt húsz esztendő új nemzetállamok megjelenésének és kiteljesítésének jegyében telt el (felbomlott a Szovjetunió, a délszláv háborúk eredményeként szétesett Jugoszlávia, s szétvált Csehszlovákia is), s az ilyen kurzusokra nem igazán jellemző a kisebbségi kérdések iránti érzékenység. Azt persze majd az idő mutatja meg, hogy mennyire sikerül realizálni ezeket a jogokat. Ez nyilván egy soktényezős politikai küzdelem kérdése lesz, aminek egyik eleme az új magyar államfő és az új külügyi kormányzat tevékenysége. Erről ma még korai ítéletet mondani – adjuk meg nekik is a „100 nap” türelmi időt. De annyit azért megállapíthatunk, hogy a szerb-magyar viszonyban az elmúlt két hónapban nem történt semmilyen visszaesés (Belgrád például nem volt elutasító a kettős állampolgársági törvénnyel kapcsolatban), Schmitt államfői tevékenysége pedig külpolitikailag lehet, hogy „Sólyom-szerűbb” lesz, mint belpolitikailag, hiszen például a vajdasági magyarok melletti lobbizás kellően látványos és összefér a Fidesz-kormányzatnak az új elnök iránti elvárásaival.
Srbija.blog: „Temerini fiúk” ügye. [A vajdasági Temerin városában egy súlyos testi sértéssel végződő fiatalok közötti kakaskodás, amelynek az áldozata szerb nemzetiségű, míg az elkövetők magyarok, azonban maga a drogproblémával küzdő sértett is elismerte, hogy az összecsapásnak nem volt etnikai indítéka, ennek ellenére példátlanul súlyos, emberölésért kiszabottat is meghaladó börtönbüntetésre ítélték a fiatalokat. Mindez a magyarverésekkel is sújtott vajdasági magyarság körében olyan üzenettel bír, hogy: „ha visszaütsz, még sokkal jobban megszívod” – a szerk.]
A vajdasági magyar és az anyaországi mainstream politikusokat, Sólyom Lászlót is beleértve, joggal kritizálja a vajdasági magyar közvélemény a téma szőnyeg alá söprése, a fiúk magukra hagyása miatt. Egyikük olyan súlyos betegségekre tett szert, hogy egyes források szerint a haldoklás küszöbén áll.
Mit tudna javasolni a mérsékelt politikai erőknek, azért, hogy hatékonyan lobbizanak e fiatalok szabadon bocsátásáért, hiszen már régesrég leülték a cselekményükért arányosan járó büntetést? Meggyőződésem, hogy az emberi jogok ilyen súlyos megsértése miatt, egy nagy volumenű, Nelson Mandela típusú államfő teljes erőbevetéssel felemelné a hangját.
Tálas Péter: Ez egy olyan konkrét ügy, amelyben igazán felelősen csak a konkrét események és peranyag ismeretében lehet nyilatkozni. Ilyen részletes ismeretekkel én nem rendelkezem. De a „szőnyeg alá söprés” talán túlzás: a kérdést többször felvetette már a magyar – itthoni és vajdasági – politika. Sajnos igaz, hogy eredménytelenül, ezért a kérdést minden jogszerű lehetőséget felhasználva továbbra is napirenden kell tartani. Már persze, ha lehet, mert azt világosan kell látni, hogy az ilyen típusú büntetőügyek kapcsán áltálában igen korlátozottak a politika lehetőségei. A nemzetközi tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy az ilyen típusú ügyek megoldásában kulcsfontosságú a politikai vezetők – jelen esetben a szerbek és a magyarok – tartós és jó személyes kapcsolata. Amit én a kérdése kapcsán igen fontosnak tartok hangsúlyozni, az két dolog. Mivel ismereteim szerint a fiatalkorúak durva erőszakossága sajnálatos módon össztársadalmi jelenség Szerbiában, a szerb kormányzatnak e jelenséggel szembeni fellépését, az erőszak megfékezésére irányuló társadalmi programjait tartanám fontosnak nemzetközileg támogatni. Hasonlóképpen fontosnak tartanám támogatni a temerini önkormányzatnak, illetve a temerini helyi hatóságoknak azokat az erőfeszítéseit, amelyek a békés és erőszakmentes nemzetiségi együttélést kívánják elősegíteni egy olyan a térségben, amely – nekem legalábbis úgy tűnik – e tekintetben tartósan problémás területnek tekinthető.
Srbija.blog: Szerbia esetleges uniós csatlakozása mennyire fog az új kormányzati ciklusban napirenden szerepelni? Ön szerint Magyarország e kérdés apropóján hatékonyan fel fog-e lépni a vajdasági magyar kisebbség helyzetének további javítása érdekében, az 1944-45-ös délvidéki mészárlások kivizsgálása ügyében, avagy marginálissá válnak ezek a kérdések?
Tálas Péter: Szerbia EU-csatlakozása nem fog közvetlenül napirendre kerülni: Belgrád 2014-ig legfeljebb a tárgyalási szakaszig juthat el (ma még nem is tagjelölt), hacsak nem számolunk az olyan (inkább bombasztikus, mintsem reális) felvetésekkel, mint a görögök múlt év végi javaslata arra vonatkozóan, hogy 2014. augusztus 1-ig minden nyugat-balkáni államot vegyen fel az Európai Unió. A kisebbségi jogok biztosítása az uniós közeledés egyik feltétele, ezért Magyarországnak e téren lehet bizonyos mozgástere, például abban, hogy a kisebbségi önkormányzatokról szóló törvényt valóban következetesen ültessék át a gyakorlatba. De sokkal többet nemigen lehet elérni, hiszen – mint már említettem – a mai vonatkozó szerb törvények (jogi keretként legalábbis feltétlenül, aztán majd meglátjuk, mi realizálódik belőlük) messze a jelenlegi európai átlagstandardokon felüli lehetőségeket biztosítanak. Az 1944-45-ös bosszúhadjárat kivizsgálására pedig magam inkább a tervezett magyar-szerb vegyes-bizottságot tartanám alkalmasabbnak (ennek felállításáról tavaly októberben Sólyom és Tadic döntött), illetve a tavaly augusztusban megindított állami tényfeltárást lehetne/kellene felhasználni (ez utóbbi a Szerbiában 1944-48 között elkövetett törvénytelenségeket hivatott kivizsgálni).
Srbija.blog: Egy (újabb) szerbiai határtologatás hogyan érintené a magyar bel-, kül-, és biztonságpolitikát? Ez elvileg kizárt, de az elmúlt 20 évben a volt Jugoszlávia térséget annyiszor átszabták, mint Tánti néni otthonkáját és talán egy alsó-tiszamenti magyar többségű településeket érintő "mini Trinaon-revízió" sem teljesen elképzelhetetlen. Mi történhet akkor, ha újabb átrendeződés kezdődik délen? Például a koszovói Mitrovicáért cserében egyes albán lakta dél-szerbiai területekről lemondana Szerbia. Lennének-e Trianon revízióját követelő hangok? Ön szerint létezik erre vonatkozó forgatókönyv akár a magyar titkosszolgálatok, akár a diplomáciánk részéről. Egyáltalán kell-e, szabad-e ezekkel az opciókkal foglalkozni mindaddig, amíg nincs ilyen konkrét politikai helyzet?
Tálas Péter: Nem tudom, hogy létezik-e ilyen „titkosszolgálati” vagy „diplomáciai” forgatókönyv (a Jobbiknál talán), de ha létezne is, irreálisnak és értelmetlennek tartanám, ami nem vezetne eredményre, nem lehetne hozzá nagyhatalmi támogatást szerezni, viszont durván ártana a vajdasági magyarságnak (akiknek a többsége nem az említett Tisza-menti területeken él) és Magyarország nemzetközi presztízsének. A Mitrovica-Presevo területcsere inkább elméleti játék, semmint reális lehetőség (a mostani a hágai bírósági döntés után pláne), és „Tánti néni példája” sem jó, hiszen a közigazgatási határok átmetszésére az elmúlt húsz évben egyszer sem került sor (márpedig egy esetleges Tisza-menti revízió a Vajdaság belső feldarabolásával járna). Ráadásul Koszovó elszakadását leszámítva ezek az „átszabások” nem magára Szerbiára vonatkoztak: a függetlenné vált köztársaságok Jugoszlávia és nem Szerbia részei voltak, vagyis például Horvátország legfeljebb elvált Szerbiától – de nem kiszakadt belőle! Összességében tehát úgy gondolom, hogy nagy botorság, mi több szűklátókörű ostobaság, politikai szempontból pedig felettébb kár¬tékony azt az illúziót kelteni bárkiben, hogy bármiféle „mini Trianon-revízió” közelebb vinné a napjaink magyar társadalmait (határaikon innen és túl) az őket érintő problémák megoldásához.
Remélem senki sem tartja benyalásnak, hogy külön megköszönöm Tálas Péternek a készséges együttműködést. Szerintem példaértékű, hogy egy magamfajta noname mezei bloggernek egyetlen e-mail váltást követően interjút adott. Bízom benne, hogy egyre többször bukkanunk a médiában gyakran szereplő szakemberek teljesen civil blogoknak adott nyilatkozataira.
