Előzmények:
Háborús rock a javából - Új Primitivizmus 3. rész
Ostrom alatti abszurd humor - Új Primitivizmus 2. rész
Bosnyák válasz a punkra - Új Primitivizmus 1. rész
Az amerikai gengszter rap zene világában a zömében New York-i székhelyű, ún. „keleti parti” rapperek és a nyugati parti, kaliforniai rapperek időnként halálos áldozatokkal járó bandaháborúkat folytatnak egymás ellen. A volt Jugoszlávia könnyűzenészei közül a Zabranjeno Pušenje tagjai mindennek az inverzét élték át. Zenekarukat szakította „nyugati „és „keleti” részre az 1990-es évek első felében dúló polgárháború.
Minden relatív. Az úgynevezett „nyugati része” a Zabranjeno Pušenje együttesnek úgy tartja, hogy ők az egyetlen Zabranjeno Pušenje zenekar. Szerintük az úgynevezett keleti része a Zabranjeno Pušenjenek nem több, mint egyszerű névbitorló csapat.
A horvát Wikipedia Dr. Nele Karajlićról írott finom gúnnyal átitatott szócikke Nelet egy Szarajevó-szerte közismert, vidám fiatalemberként írja le: „Tévés komikus és egyben a Zabranjeno Pušenje együttes énekese. Majd 1992-ben Belgrádba távozott, ahol egy új együttest alapított, szintén Zabranjeno Pušenje néven.”
Davor Sučić, alias Sejo Sekson volt Nele és Zenit Đozić mellett a Zabranjeno Pušenje alapító tagja.
A „nyugati” Zabranjeno Pušenje hivatalos krónikája szerint az együttes a háború kitörésekor ideiglenesen szüneteltette a tevékenységét, de Nele Karajlić kivált a bandából és mivel az együttes Szarajevóban maradt tagjai szinte kivétel nélkül a Top Lista Nadrealista (Szürrealisták Top Listája) abszurd tévés humor sorozat háborús kiadásának az elkészítésében is szerepet vállaltak, az újra alakult banda magját ők képezték.
A „keleti szakadárokhoz” hasonlóan a „nyugati rész” is 1997-ben jött ki az első, háború utáni albumukkal. Fildžan viška (Raja iz Sarajeva) címmel.
A címadó dal témája a békebeli Szarajevó hangulatának elvesztése miatti sóvárgás. A háború emberáldozatai mellett nem a lakás kiégése és a kocsi megsemmisülése a legnagyobb veszteség, hanem a legendásan szívélyes és önzetlen szarajevói vendéglátás megszűnte. "Nem a lakást és a Jugót bánom a legjobban, hanem hogy soha többé nem teszünk ki egy csésze többlet kávét a váratlan vendégnek." – így sopánkodik a dalt a Pušenjere jellemzően egyes szám első személyben előadó szerző apja. Ez a szám szövege is a bevált Zabranjeno Pušenje recept alapján egy komplex, nem túlbonyolított, meglehetősen hétköznapi, kerek történetet mesél el. A dalszöveg szerzője Sejo Sekson, mint szinte az összes többi Pušenje számnak is.
Milyen a Szarajevó aranykorára jellemző, legendásan egyedi életérzés?
Tulajdonképpen az 1950-es évek elejétől az 1980-as évek végéig beszélhetünk a szarajevói (alternatív) kulturális aranykor felíveléséről. Ha szimbolikus csúcspontként egy évet ki kellene jelölni, akkor az 1984, a szarajevói téli olimpiai játékok éve. A hidegháború alatt csupán két szocialista ország rendezett olimpiát. A szuperhatalom Szovjetunió, a fejlett kapitalista államok többsége által bojkottált, csonka 1980-as moszkvai nyári olimpiát, és Jugoszlávia, az 1984-es szarajevói télit. Különös tekintettel arra, hogy a nevezett csonka moszkvai, és a szintén csonka 1984-es Los Angeles-i olimpia között került megszervezésre a szarajevói olimpia és az egész világot elbűvölte a szervező város lakosságának könnyed közvetlensége, fényes sikernek számított a sportrendezvény. „Nema problema” vagyis „Gond egy szál sem!” volt a szervezők mottója.
Szarajevó a gazdaságilag nyugat-kelet, vagy inkább észak-dél tengely alapján megosztott egykori Jugoszlávia fejletlenebb régiójához tartozott. Azonban sem Szarajevó, sem Bosznia- Hercegovina nem számított egy reménytelenül lecsúszott területnek.
A vegyes etnikumú (elsősorban a muszlim-horvát-szerb közösség városa, de minden egyéb egykori jugoszláv nemzet és nemzetiség, köztük vajdasági származású magyar mikroközösség, nyomelemekben zsidók, cigányok stb is lakták), elővárosaival együtt a nyolcvanas évek végén négyszázezres városban a törökök uralmát a Habsburg-korszak követte, majd az első és második Jugoszlávia. Lényegében fél évezreden keresztül kisebb-nagyobb birodalmakhoz tartozott ez a négy különböző vallású lakosságnak is otthont adó, nyitott, világias város. Kevés olyan város volt a kora újkori Európában, ahová a XVI. században Spanyolországból betelepült szefárd zsidók befogadását követően néhány száz méteren belül muszlim mecset, római katolikus és szerb ortodox templom, valamint zsinagóga is állt. A város arculatát leginkább meghatározó, keleties hangulatú bazársor, a Baščaršija mellett az osztrák-magyar monarchia idején épült épületek alapján néhány merészebben asszociáló urbanista Prágával vél felfedezni hasonlatosságot.
Talán a hagyományos kulturális sokszínűség, talán a viszonylag nagy-, ám mégsem milliós, világváros méret alatti népességszám, esetleg az kedvezett az egyedülálló szarajevói mentalitás kialakulásához, hogy ugyan soha sem volt egy lepukkadt hely (pl. már 1910-ben megindult a városi villamosközlekedés) ám mégsem számított a legdinamikusabban fejlődő, és élre törő nagyvárosnak a mindenkori birodalmon belül, ahová éppen tartozott?
Csak találgatni tudok. Mindenesetre az ezerkilencszáznyolcvanas évek közepére egy olyan szubkultúrát termelt ki ez a légkör, ami egészen eredeti.
Mik az ismérvei? Az alapok a legendás, önzetlen vendégszeretetre és a közvetlenségre épültek. Mindenki meghív egy italra és szóba sem jöhet, hogy a vendég fizessen. Az informális tegeződés szinte kizárólagos korra, nemre, felekezetre tekintet nélkül.
Emellett tipikus, a talán leginkább a hagyományos angol mentalitáshoz hasonló(mindig inkább lekicsinylően beszélni a saját sikereinkről, másokat sem túl dicsérni, stb.) sőt még azt is alulmúló fontoskodás-mentesség. Mi több, egyfajta tüntetőleges antisznobizmus és konvenció mentességre való törekvés az igazán menő szarajevói magatartás.
Például Emir Kusturica, azt követően is, hogy világhírű, befutott rendezővé vált, kócosan, borostásan lejmolt cigit a diákjaitól.
És azt sem tartom kizártnak, hogy mondjuk miután Kusturica megszerezte élete első cannesi Aranypálmáját, miután hazautazott és a szarajevói törzshelyére lement, ahelyett, hogy a kocsma törzsközönsége hozsannázva agyonhájpolta volna, tüntetőleg egy szóval sem említették a díját. Esetleg még valaki jól le is baszta, mondjuk így: „Már három hete nálad van a Rolling Stones kazettám, mégis mikor hozod vissza!?”
A szarajevói városi folklornak mindig is erős eleme volt a viccmesélés. Az ún. „pesti viccgyár” ahhoz képest kismiska (Haso és Mujo, vagyis Hasan és Mustafa hagyományosan a viccek két főszereplője, illetve hozzájuk csapódik Fata (Fatima) is, ha női szereplő is játszik.
Az erős török nyelvi hatás (turcizmus) felvállalása a boszniai dialektuson belül is egy többlet nyegleség felé tolta el a köznyelvet, főleg a fiatalok fésületlen szlengjét. Picit talán hasonlóan, mint a párizsi külvárosi fiatalok által átvett sok-sok arab jövevényszó, az egykori gyarmatokról bevándoroltak és leszármazottaik hatására.
A szarajevói dialektus még a többi bosnyáktól is lezserebb. Pl. a jellegzetes boszniai „bolan” töltelékszó (szinte minden mondatba beszúrják a közbeszédben, kb. „figyelj hapsikám” (de még inkább úgy fordítanám, hogy „faszikám” habár nőkre is használják) de azt is jelentheti, hogy: „ő az a pasas/csaj” is lerövidül a szarajevói beszélt nyelvben: „ba”-ra.
És emellett még minket magyarokat is felülmúlnak a közbeszédben a vaskos trágárságok változatosságában és gyakori használatában.
Az egymás oltogatása, infantilis hülyéskedés olykor Darwin-díj esélyes, önveszélyes Jackas teljesítményeket generált. Például két jómukás embert összetörten, ülepükön égési sérülésekkel szállították kórházba. Mint kiderült, nem kevés sör után műtrágyás zsákokon próbáltak lecsúszni a trebevići bobpályán és amellett, hogy összevissza verték magukat, a súrlódástól még azt a bravúrt is sikerült elérniük, hogy jégen szereztek égési sebeket.
Majd mindebbe beépítették az abszurd humort. Hát ilyen konyhában főzték ki a korabeli bohém szarajevói fiatalok az új primitivizmust.
Persze nem mindenkit varázsolt el ez a különleges hangulatú város. Mindig is voltak renitensek, akik nem tudtak beilleszkedni. Avagy egyéb okból Szarajevóban, vagy éppen magán Szarajevón, a városon kompenzáltak boldogtalanságukért. Mint szinte minden urbánus közegben, itt is fellelhetők a rendszereken átívelő, módos és még inkább befolyásos, patrícius családok. Amely családok tagjainak, mint mondják, csak megszületni volt nehéz. Akik másutt a Rotschildek, Broodenbrockok, Glembayok avagy Hiltonok, Szarajevóban jellemzően muszlim családok, pl. mint a Mutevelićek. Jobb esetben a helyi elitbe bejutni nem tudó, önérzetes jöttmentek legfeljebb különféle fórumokon (újabban online-ban is) és füstös kiskocsmákban háborognak fennhangon a „megvetett”, „szemét” helyi elit által diktált íratlan szabályok ellen. Nincs ezzel semmi baj mindaddig, amíg néhány önérzetében sértett, frusztrált lúzernek a történelem nem oszt lapot. Mint történt ez 1914 június 28-án, amikor egy sanyarú sorsú, vézna, tüdőbajos, a sikerélményt Bosznia Szerbiához csatolásáért küzdő szervezet tagjaként kereső fiatalember, bizonyos Gavrilo Princip Szarajevóban lelőtte Ausztria-Magyarország trónörökösét. Vagy 1992 és 1995 között, a Szarajevó felgyújtását korábban költőként megéneklő pszichiáter, Radovan Karadžić, mint a szakadár boszniai szerbek politikai vezetője nem került olyan pozícióba, hogy ténylegesen rendelkezhessen a város lángra borításáról. Sok történész a XX. századot az 1914-es szarajevói merénylettől az 1992 és 1995 közötti szarajevói ostromig számítja. " A XX. század Szarajevóban kezdődött és ott is ért véget." - így szól a jól ismert történész közhely.
Szarajevó aranykora, előtte és utána. A XX. század képes története
A Nema više (Nincs többé) című szám dalszövegének szerzője rendhagyó módon nem Sejo Sekson, hanem egy elismert boszniai író, Nenad Veličković. A pesszimista hangvételű dal szembeállítja egymással a szocialista rendszerhez kötődő, elavult múltbéli értékeket és a háborús veszteséget az új értékekkel. A szerző ugyanúgy ellenáll a megszépítő messzeség kísértésének, mint az új értékek indokolatlan feldicsérésének.
Voltak értékek, amik odavesztek (pl. a mostari Öreg Híd) és elavult, meghaladott eszmék, de ami felváltotta, az sem jobb (pl.: ami a [kommunista] párt volt, az most újra az egyház.)
„Nincs már fekete nap
de van fehérnemű
nincs meg a régi lakás
de van új temető”
„Új határok vannak
nincs már Öreg Híd
a termőföldből
csontváz bukik ki”
A szám egyben a Nafaka című film egyik betétdala. A dalban a szomorkás, ideges hegedű kíséret a legtöbb magyar embert, főleg ha egyben vajdasági kötődésű is, Lajkó Félix eszement, húrtépő virtualitására emlékezteti. (Akinek Lajkó Félix zenéje túl sok, ne aggódjon, ebben a folkos hangzású számban annyira azért nincs túlspilázva a hegedű szóló).
A Počasna Salva a másik nagy háborús témájú daluk.
A mindent megszépítő, kisemberi nosztalgiázás iskolapéldája a Jugo 45 című retro szám.
Sejo elmeséli, amikor az apja a nyolcvanas években átvette a (Zastava) Jugo 45-ös új autót és a szomszédok és a rokonság együtt örült a család boldogságának. Azzal jártak Triesztbe farmert csencselni, az egyik szomszéd kölcsönkapta almát szállítani, a másik, hogy a feleségét bevigye a kórházba szülni, a harmadik pedig kurvázni járni, és még a szerző is néha vezethette, ha elcsórta a slusszkulcsot.
„A világ egyetlen csodája se mérhető ahhoz, amikor az Öregem átvette az új Jugo 45-öst.”
Szólt a megszépítő hájp. Persze a dalból nem maradhatott ki a háború, ami elvitte a Jugot és a lakást is, majd jött az újjáépítés. Korszerűbb kocsi és szép új lakás is van már, de az nem az igazi.
„Picsába, folynak a könnyeim!” – ez a Youtube komment elég sokat elárul az érintettekben a dal által kiváltott érzelmi hatásról.
A Pušenje dalai a háborút követő időszakban is a kis emberek apró-cseprő életképeivel foglalkoznak. Megénekelték a sportfogadást is, és egy vicces, szalonbuzizós számot is összedobtak a legújabb, 2009-es, Muzej revolucije (A forradalom múzeuma) című albumokon. Ők is egy stylistban (stílisztként kiejtve) vélték felfedezni a finoman buzizós szurkapiszka nóta célpontját. Számomra e dal azért külön mókás, mert Sejo Sekson az egyik leggyakrabban leközölt fényképén, fején tányérsapkával, lányosan mosolyogva a legtöbb melegmagazin címoldalára simán felférne. 
És korrekt foci himnuszt is szereztek. Mint Sejo Sekson, az egyik interjújában elmondta: „Szarajevó multikulturális, többvallású város. A lakosság egyik fele a Sarajevo focicsapatot isteníti, míg a másik a Željezničart.”
A Željezničar, vagyis Vasutas, rövidítve-becézve Željo, a szarajevói Loki. (Székesfehérváriaknak, Videoton-drukkereknek ugye nem kell bemutatni.)
Isten óvja az ő Željoját!
„Ez nem egy ritka betegség,
Nem háborús trauma.
De én előbb mondtam, hogy: „Željo”,
És csak aztán, hogy „apa”."
Fentebb a refrén. A szám pedig arról szól, hogy egy szurkoló srác mindent megígér a barátnőjének. Másnap csak az övé, elviszi a tengerre, vagy akárhová, de ma hagyja békén, mert játszik a Željo.
Ehhez a számhoz írt, talán legbeszédesebb Youtube comment: „Csak Nele hiányzik!”
Ha Nele nem is tér vissza Szarajevóba, de mi visszatérünk rá, az ötödik, befejező részben!
