Bikmakk és Styxx közös sorozata
Hogy ne nézz teljesen hülyén, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod. Hogy valaki fel merje tenni helyetted a legegyszerűbb kérdéseket. Hogy tudd, mi a téma. Ez itt a jó útra tért szlavofóbok kiskátéja, a SrbijaBlog Szájbarágó.
[Milán az évszázad üzletére készül. Ottó – mint tolmács – segítségével most építi ki a balkáni divíziót. Költségoptimalizálási célzattal ugyan mikrobusszal utaznak, de ő már Porsche-katalógusokat lapozgat. Hirtelen gödörbe hajt a sofőr.]
Azt a rohadt! Majdnem elharaptam a nyelvem! Nem érezted? Hahó, Ottó! Figyelsz te egyáltalán?
Mivan? Ja, ne haragudj, elbóbiskoltam. Mit mondtál?
Azt, hogy egy hatalmasat dobott rajtam ez a k*rva busz! Hülye bosnyákok, illetőleg boszniai szerbek (most látom, hogy a táblákon megint csupa krikszkraksz van), nem tudnak rendes utakat építeni! Bánom is én, hogy micsodák, de lefogadom, hogy még nem hallottak a kátyúmentes Budapest-modellről! Az aranyerem is ki fog újulni, meglátod...
Fúúj, Milán. A részletektől kímélj meg, légyszíves. Egyébként ti ragaszkodtatok a mikrobuszhoz, én mondtam, hogy vonattal sokkal kényelmesebb. Legalábbis Szarajevóig, aztán onnét már lehetett volna buszozni. Na, mindegy. [Végül is az a lényeg, hogy az én költségeimet mindenképp fizetitek.]
Az egész beszerzési osztályt hadd ne vonatoztassam, meg aztán az átszállás se olyan nagy móka. Még véletlenül aknára lépünk, hihi. Így legalább több mindent meg tudunk nézni, ha már idejöttünk, nemcsak Medzsugorit.
Úgy mondják: „Medzsu-gorje”. Esetleg: „Megyu-gorje”. Azt jelenti: „A hegyek közötti.”
Hálásan köszönöm a kioktatást, az ötvenediket ma reggel. Fáradozásaid jutalma egy Gorennye mosógép. De csak ha épségben hazaérünk.
Égő vagy.
Te mondod? Eszéktől idáig hallgattam a kiselőadásodat Bosznia-Hercegovina politikai berendezkedéséről. Már az entitásoknál elvesztettem a fonalat, de nehogy újra kezdd!
Nem terveztem. Viszont ha szeretnéd, beszélhetünk az „ex-jugó” nyelvekről. Hajnalban akartál valamit kérdezni, csak kissé kómás voltam, ezért beléd fojtottam a szót. Mi volt az?
Á, csak Eszékkel kapcsolatban. Azt mondtad, hogy az is szláv eredetű név. Mit jelent?
Hát, ezt fejből nem tudom, utána kéne néznem, de nem hoztam magammal etimológiai szótárt. Külföldön meg marha drága a mobilnet, ráadásul Bosznia 2-es zóna a roaming-térképen. Az biztos, hogy szerbül az oseka jelentése: ‘apály’.
Na de ez Osijek, ember! Az „-ij-” hová lett? Ellopták a partizánok?
Tessék? Ja, ezt még el se magyaráztam. Teljesen szokványos dologról van szó. A horvátok (meg a bosnyákok, de még a montenegróiak is) egyes szavakban „lágyabban” ejtik az e-hangot. A Bijelo Dugme („fehér gomb”) nevű együttesről biztosan hallottál már. Ha Belgrádban alakult volna, akkor Belo Dugme lenne. Az ‘ember’ jelentésű szerb čovek viszont errefelé úgy hangzik: čovjek.
Olyan, mint a magyarban a ‘lukas’ és a ‘lyukas’?
Hasonló. Csak míg nálunk a köznyelvben mindkét alakot használják, addig ‘ember’-ből a volt Jugoszlávia területén vagy az egyik, vagy a másik fordul elő. Sőt, Splitben (vagy Észak-Bácskában, Szabadka környékén, ill. Magyarországon a bunyevácok és a sokácok között) azt mondják: čovik. Egy Torcida-ultra valószínűleg „Bili!” kiáltással buzdítja a fehér mezes Hajduk-játékosokat „Bijeli!” helyett. Hivatalos szövegben ezzel már ritkábban lehet találkozni, ugyanis a horvát irodalmi nyelv a što-dialektus ijekavica-változatán alapszik.
Ühüm. Vagyis...?
A nyelvjárásokra majd még visszatérünk. Most elég annyi, hogy a ős-szlávban volt egy „jat” nevű hang; felrajzolom ide az ablakra [hú, de poros!] az óbolgár kéziratokból ismert cirillbetűs alakját: ѣ. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy hogyan ejtették ki, illetve nyilván területenként különbözőképpen, mivel a mai szláv nyelvekben eltérő reflexei vannak. A közép-délszlávban például -e-, -(i)je-, vagy -i- lett belőle. Fiume horvát nevét biztos tudod...
Rijeka, ha jól tévedek.
Így van. Azt jelenti: ‘folyó’ (a fiume is, olaszul). Ez alapján meg tudnád saccolni, hogy a szerbek hogyan mondják azt, hogy ‘folyó’?
Ööö, hát ha nincs benne semmi trükk, alighanem reka.
Bingó! Már írhatod is az önéletrajzodba, hogy „szerbhorvát avagy horvátszerb, társalgási szint”. Persze nem csak ebben különböznek ezek a naški nyelvek (békepipás ultrapíszí kifejezéssel: naš jezik – „a mi nyelvünk”), ám ez az első olyan dolog, ami egy laikusnak könnyen szemet szúr. Szakszóval ezeket a változatokat e-kavicának, ije-kavicának és
i-kavicának nevezzük.
„Naš jezik”: a szerb-horvát-bosnyák-montenegrói nyelvek (nem dialektusok!)
területi eloszlása a köznyelvi standard alapján (Nagyobb méret)
A „sima” kavica meg nem más, mint kávé, ahogy a határnál mondta a büfés kiscsaj, nem? Szívesen beleszagoltam volna a... kávéjába.
Kicsinyítő-képzővel, igen. De csak horvátul. Szerbül ugyanis nem kava, hanem kafa, bosnyákul pedig kahva. Ez utóbbi őrzi a legjobban az eredeti török nyelvű alakot (kahve), ami persze nem véletlen. A bosnyák nyelvben amúgy is lényegesen több török eredetű elem maradt fenn. Az ‘udvar’ pl. Belgrádban és Zágrábban egyaránt dvorište, míg Szarajevóban avlija (is lehet). Az Elátkozott udvar címmel lefordított Ivo Andrić -regény eredeti címe: Prokleta avlija. Ugyanígy, a Híd a Drinán eredetijében (Na Drini ćuprija) szereplő ćuprija is sokkal inkább használatos Boszniában, mint bárhol máshol. De ilyen a ‘buli’ jelentésű dernek is. Persze ez nem jelenti azt, hogy a szerbek ne értenék meg, miről van szó. A passzív szókincsüknek természetesen része az összes úgynevezett turcizmus. Nem is beszélve arról, hogy Dél-Szerbiában van egy Ćuprija nevű város. A mindennapi beszédben azonban, ha egy hídról van szó, szinte kizárólag a most fordul elő. A szlovák „Híd-Moszt” pártot még Te is ismered.
Értem, szóval a szókincsbeli különbségek a szerb, horvát, bosnyák és cérnagórác nyelvek között – ezek szerint – vagy ilyen kafa/kava szintűek, vagy pedig néhány kifejezésüket eltérő nyelvekből kölcsönözték...
Tulajdonképpen igen. Egy harmadik esetben viszont arról van szó, hogy mindkét kifejezés szláv eredetű, csak másmilyen szóképzéssel vagy nyelvi logikával jutottak el hozzá. Az előbbire példa a ‘művelt’ jelentésű szerb obrazovan és horvát izobražen. [Ez hogy jutott eszembe rólad?] Utóbbira pedig a ‘reggeli’, mely Szerbiában doručak („ami ebédig van”; ručak: ebéd), Horvátországban viszont zajutrak (jutro: reggel). Arra is van példa, hogy egy-egy fogalomra mindkét nép echte szláv szót használ, ezek azonban teljesen eltérőek. A ‘kenyér’ megfelelője a horvátoknál kruh, míg a szerbeknél hleb. (Szlovénul szintén kruh, de oroszul hleb, ill. lengyelül is chleb.)
És mi a helyzet azokkal a szavakkal, amelyek csak egy-egy hangban különböznek?
Olyan nagyon sok van, szinte fel sem lehetne sorolni. A ‘kávé’-t már említettük, de számos egyéb kifejezésben is h–v váltakozás figyelhető meg. Például a magyar ‘bolha’ szó horvát megfelelője buha, míg szerbül ugyanez: buva. Ezen kívül, ugye, a horvátra a latin nyelv hatott jobban, a szerbre viszont a görög. Ennek megfelelően Ciprus neve horvátul Cipar, szerbül azonban Kipar. Ugyanígy: ocean–okean; demokracija–demokratija; Babilon–Vavilon. Néhány szó végződése is kicsit különbözhet: horvát magistar, de szerb magister stb. Ebbe most ne menjünk bele jobban, mert Dunát – vagy ha tetszik, Drinát – lehet rekeszteni a hasonló példákkal. Viszont, ha már az idegenszó-átvételeket említetted, ebben is nagy különbségek vannak. Elöljáróban kijelenthetjük, hogy a szerbek sokkal szívesebben vesznek át egy-egy szót valamely másik nyelvből, míg a horvátok inkább, ha lehet, kitalálnak helyette saját alakokat. (Ebből a szempontból hozzánk közelebb állnak.) Így lett a ‘földrajz’ náluk zemljopis (szó szerint: „föld-leírás”), míg Szerbiában gond nélkül maradt geografija. A hónapnevek is ebbe a körbe tartoznak; míg a szerbeknél a nemzetközi januar, februar stb. terjedt el, addig a horvátok megtartották az ősi szláv elnevezéseket: siječanj, veljača, ožujak stb. A ‘foci’ Belgrádban fudbal, Zágrábban nogomet. Nálunk van ‘futball’ is, meg ‘labdarúgás’ is.
Nálunk mostanában egyik sincsen, sajnos. Bezzeg a jugóknál! Ők legalább a vébékre azért ki szoktak jutni: Šuker '98-ban gólkirály lett, az orlovik pedig hogy legyőzték már a Nemzeti Tündéket [Nationalelf] tavaly! Apropó, én eddig azt hittem, hogy az ortodox vallású szerbek sokkal konzervatívabbak, most pedig kiderül, hogy a nyelvük csak úgy hemzseg az idegen szavaktól!
A horvátoknál erősebb a nyelvművelés. Ez egyfelől mindig is így volt, részben pedig annak köszönhető, hogy mindenáron el akartak szakadni a szerb nyelvváltozattól. Azért, természetesen, nem kell félni, hogy egy idő után nem fogják megérteni egymást (más kérdés, hogy egyesek már ma sem akarják). Attól még, hogy másképp hívják a hivatalos nyelvet, tudományos értelemben nem feltétlenül válik szét a kettő, ill. négy változat. Az utódállamok tévécsatornái jellemzően minden nyugat-balkáni országban foghatók, és a könyveket is be lehet szerezni. Nagyon sokszor előfordul olyan, hogy egy-egy külföldi szerzőt, teszem azt, csak horvátra fordítanak le; olyankor a belgrádi irodalombarátok kénytelenek horvátul olvasni. Fordítva egy kicsit nehezebb, bár Szerbiában is adnak ki latin betűs műveket, viszont ha az adott könyv épp a cirill ábécét használja, akkor a horvátok cirillt csak látásból ismerő részének, különösen a fiatalabbaknak, teljesen kínai lesz.
Egyazon könyv (Chevalier–Gheerbrant: Dictionnaire des symboles)
szerb és horvát nyelvű fordítása. Egy jottányit különbözik...
Miért nem térnek át a szerbek latinbetűs írásra?
A 19. század elején még lett volna lehetőségük rá, hiszen a románok pont így cselekedtek. Manapság azonban semmi értelme ennek, jól megszokták mindkét írásfajtát; mégis, az iskolában először a cirill ábécét tanulják meg és ha valamit gyorsan jegyzetelniük kell, akkor a többségük – főleg az idősebbek – automatikusan cirill betűkkel teszi. Ugyanakkor számítógépen a latinica jóval gyakoribb.
Pöppet skizofrének, nem gondolod?
Van benne igazság. De milyen legyen egy nép, kulturális értelemben félúton Bizánc és Róma, Oroszország és a Nyugat, az Oszmán Birodalom és Európa között? Mindenesetre ez népszerű téma az irodalmukban és a költészetükben. Ha már itt tartunk: íme, egy újabb különbség a szerb és a horvát között. Vuk Karadžić – róla még lesz szó egy másik alkalommal, de semmi köze Radovanhoz – híres elve, az „Írj úgy, ahogy beszélsz és úgy olvass, ahogy le van írva” -tétel („Piši kao što govoriš i čitaj kao što je napisano.”) kissé sérül a horvátoknál. Ők ugyanis – ellentétben a szerbekkel – nem kiejtés szerint írják az idegen nyelvű szerzők nevét.
Vuk Stefanović Karadžić (1787-1864): „a délszláv Kazinczy”
A cirill írásmód és en bloc a szerbhorvát nyelvtan megreformálója
Szerintem pont a kiejtés szerinti írás gáz! Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy az én vezetéknevemből mit csinálnának!
És a szerbek mit szóljanak? Mi magyarok tudnánk helyesen írni az ő nevüket kiejtés szerint is (Tadics), meg ha nagyon akarjuk a szerb latinica szerint is (Tadić), ezzel szemben a magyar sajtóban legtöbbször ezt látjuk: Tadic. Még jó, hogy a rádióban nem ciripelnek, amikor kiolvassák.
Miért baj az, ha egyszerűen ékezetek nélkül, de az alapbetűket változatlanul hagyva írjuk ezeket a délszláv neveket? Mi sem örülnénk neki, ha a németek Schemjän vagy Djuhrtschaanj néven illetnék a magyar politikusokat, de az szerintem nem para, ha a hosszú magánhangzókra nem teszik ki a vesszőt. Miért kéne Đinđićből mindenképp Gyinygyityet csinálni? Akkor már inkább maradjon Djindjic.
Szerencsére mostanában nem nagyon ty-zik a magyar sajtó a szerb nevek végén. Azt azonban el kell fogadniuk, ha egy Magyarországon élő szerb ember magyarosan, pl. Sztevanovitynak (Zorán és Dusán) szeretné magát hívatni. Ellenpélda a híres Vujicsics-együttes névadója, Vujicsics Tihamér. Az ő családja inkább a cs-t preferálta. Milosevits Péter (irodalomtörténész, egyetemi tanár) pedig a szentendrei és kalászi szerbek körében hagyományos névátírási konvenciók alapján lett anyakönyvezve. Ez idáig három különböző forma, és ha napjaink bevándorlója mondjuk ragaszkodik ahhoz, hogy a személyi igazolványában Iks Ipsilonic vagy Iks Ipsilonić legyen, arra is van lehetősége. Valójában az egész problémakör onnét ered, hogy a standard szerb köznyelvben tényleg van egy hallható különbség a č és a ć hangok között. A Magyar Tudományos Akadémia pedig annak idején úgy szabályozta az idegen írásrendszerű nyelvek – pl. orosz, görög, kínai, arab – átírását, hogy az minél közelebb álljon az eredeti kiejtéshez. (Persze szintén bizonyos konvenciók betartásával: Lyermóntaf helyett ezért Lermontovot írunk és mondunk). Tudtommal mindig is viták tárgyát képezte a szerbhorvát ћ (ć) magyar visszaadása. Ezt csak tetézi, hogy noha a szerb nyelv hivatalosan cirill betűkkel írandó, a latin ábécé használata épp olyan általános. Ráadásul az alig különböző horvát kizárólag a latint használja; így elég bénán festene egyazon szövegben mondjuk Ante Pavelić (esetleg Pavelic) és Szlobodan Milosevics neve, így, ahogy leírtam őket. Zavaró és félrevezető!
Mi akkor a megoldás szerinted?
A '90-es években meggyökeresedett „Milosevics”-alak szerintem már kipusztíthatatlan. A frissen előálított publikációkban azonban következetesen jelölni kellene az ékezeteket. (Nem nehéz, magyar billentyűzetkiosztással: AltGr+2 vagy AltGr+9, majd utána a megfelelő alapbetű.) Nem azért, hogy a szlavistáknak szívességet tegyünk, hanem azért, mert az ékezet nélküli c-ről nem mindig lehet egyértelműen eldönteni, hogy a három lehetséges hang (c, č, ć – magyarul megközelítőleg c, cs és ty) közül melyiket jelölte eredetileg. Így Mirko Cvetkovićból nem lenne mondjuk – ne adj' isten – „Csvetkovics” a hangzó médiában.
De mi van akkor, ha egy angolul megjelent hírből dolgoznak?
A Google és a Wikipédia a barátjuk! Csak egy gyors keresést igényelne a dolog, mielőtt elmentik a fordítást. De szerintem a nagykövetséget vagy a Szláv Filológiai Tanszéket sem ciki felhívni ilyesmivel.
Nem értem, miért vagy úgy kiakadva az ékezetek hiányán.
Lássuk csak... Mit gondolsz, hogyan kell kiejteni a Macska-jaj meg Az élet egy csoda rendezőjének nevét? Tudod, az a K-betűs, eredetileg szarajevói muzulmán, manapság uzsicei (öhöm... bocsánat, drvengrad-küstendorfi) pravoszláv fazon, aki zenél is. A harmadik hang szerinted s (mint Sára) vagy pedig sz (mint Szilárd)?
Én eddig kizárólag Sárával hallottam!
Na látod. Pedig valójában sz-et kellene ejteni, vagyis akadémiai átírásban Kuszturica lenne. Ugyanígy a szerb Žarko Šešum nevét – vágod, aki a Cozma-gyilkosság egyik súlyos sérültje volt –, nos őt hallottuk már tévés hírekben „Szeszum”-nak is. Néha még a keresztnevét is eltévesztették (z-vel mondták, mint Zoltán; teljes káosz). Mindez annak köszönhető, hogy a hírszerkesztők nem tették ki az ékezeteket!
Valóban szörnyű. Emiatt már aludni sem fogok tudni rendesen! Tulajdonképpen miért is izmozol annyira az ejtésen, meg az átíráson? Nem speckó-jednó? Ezek annyira másodlagos kérdések. Irigylem a problémáidat, öregem!
Te akarsz Magyarországra Megafas homlokzatfestéket importálni, de ha neked jó...
***
A kurzus mai része egy vendégprofesszor előadásával zárul
„Én olvasok” – hat különböző délszláv nyelven
A Szürrealista Toplista oktatóvideója. :-)
A fenti videó magyar fordítása
Slobo: Most pedig tekintsenek meg egy tanulságos jelenetet a nyelvről!
Perhan: Kedves nézőink! Mindaz, ami elbizonytalanít minket, átlagembereket, idáig ugyanúgy elbizonytalanította az irodalmárokat és a tudós lingvistákat is. Ezért látogattunk el Čajničébe, a Nyelvtudományi és Irodalmi Intézetbe…
(→ Negyedik rész)
