A Magyar Szó napilapot úgy tűnik le akarja nyúlni a Vajdasági Magyar Szövetség. Az egyetlen vajdasági magyar napilapból pártlapot fabrikálnának, aminek nem olyan nagyon örülök. Sebaj, kihordjuk valahogy lábon, a Magyar Szó története egyébként sem a pártatlan szólásszabadság töretlen diadalmenete.
Léphaft Pálnak, a Magyar Szó kiváló karikaturistájának műve;
eredetileg egy másik témában született, de talán itt is helytálló
A Magyar Szó első száma még a II. világháború alatt, 1944. december 24-én jelent meg Szabad Vajdaság címmel, amit 1945. szeptember 27-én Magyar Szó-ra változtattak.
Beindításával az akkori Jugoszláv Kommunista Párt vezetősége, többek között az első számnak a katolikus karácsonyra való időzítésével is, azt kívánta szemléltetni, hogy a testvériség-egység politikáját valóra váltja. Az első szám Josip Broz Tito üzenetét közvetítette: "A békülés baráti jobbját nyújtjuk minden becsületes polgárnak, aki kész arra, hogy velünk együtt felépítse összerombolt hazánkat." Az alig néhány héttel korábban lezajlott magyarellenes kivégzési hullám nyomán ezt sokan kételkedve fogadták, pedig a lap élére a párt Agitprop szerve Kek Zsigmond egykori szabadkai református lelkipásztort állította.
A vajdasági magyarság számára a délvidéki mészárlások volt Tito botja, míg az azzal szinte párhuzamosan megjelentetett, magyar nyelvű napilap a sárgarépája.
Kádár János, a saját, szovjet vazallus rendszere szalonképessé tétele érdekében, lehetőségeihez képest rendkívül ügyes mutatványt produkált a gúzsbakötve táncolás versenyszámában. Ötvenhatban, az oroszok ellen fellázadtak tömeges kivégzését követően nem sokkal elkezdődött a kádári konszolidáció. "Aki nincs ellenünk, az velünk van!", háztáji, fridzsider-szocializmus, meg amit akartok. A korabeli megasztár közönségszavazatait mégis Tito nyerte volna meg, hiszen ő Kádár "kötöttfogású" táncához képest valóságos step-aerobikot rittyentett. A piros világútlevéllel szinte bármerre lehetett vízum nélkül utazni, és még sorolhatnám. Persze a "legvidámabb barakk" Magyarországgal szomszédos "kisnyugat" Jugónak is megvoltak a maga korlátai. Mi, szabadszájú bloggerek és kommentezők valószínűleg törhetnénk a követ Recsken, vagy Goli Otokon. A két rendszer enyhülésével már bizonyára "csak" az állásunkat veszítenénk el, vagy kirúgnának az egyetemről a felelőtlen, szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlen irományainkért.
De haladjunk szépen sorban a Magyar Szó történetében:
1948.: A Tájékoztató Iroda Jugoszlávia-ellenes hadjárata során a védekező jugoszláv párt a Magyar Szó élén sem tűri meg a Sztálin oldalán maradó „ellenséget”
1949. április-1950. április: A napilappal párhuzamosan megjelenik egy kéthetenkénti Magyar Szó is, amely a külföldi olvasót (árát magyar forintban is feltüntették) hivatott tájékoztatni - a Tájékoztató Iroda propagandájának ellensúlyozására
1951. július 1.: A lap önálló céggé válik Magyar Szó Lapkiadó Vállalat néven
1957.: A szerkesztőség és a kiadóház beköltözik az új magyar sajtópalotába
1978. július: A fényszedés bevezetése
1987.: A számítógépes szövegszerkesztés és tördelés bevezetése (a volt Jugoszláviában, valamint a magyar nyelvű sajtó területén első napilapként)
1999. március–június: A szerb állam hivatalosan is cenzúrát vezet be a NATO légiháborúja alatt. Egyes cikkek az Egyesült Államokban felállított első világhálós kiadásban jelentek meg.
2004. június 29.: A Vajdasági Tartományi Képviselőház átruházza az alapítói jogokat a Magyar Nemzeti Tanácsra
A rendkívüli kiadások és a megjelenési szünet is kommentár nélkül tükrözi a vajdasági magyar, és az egyetemes legújabbkori történelem néhány sarokpontját.
Rendkívüli kiadások:
1968. augusztus 21.: A Varsói Szerződés fegyveres erői megszállták Csehszlovákiát
1969. július 21.: Lábnyomok a Holdon
1993. március 14.: Miért nem jelenik meg a Magyar Szó (egyoldalas szórólap)
2000. szeptember 25.: Vezet a Milošević-ellenes koalíció
2001. április 2.: Slobodan Milošević börtönben
2001. október 8.: Amerikai ellencsapás Afganisztánra
2002. február 25.: A hágai törvényszék vádirata Milošević ellen
2002. szeptember 30.: Szerbiai elnökválasztás
2002. október 14.: Nem sikerült a választás
2003. március 16.: Eltemették Zoran Đinđićet a meggyilkolt szerb miniszterelnököt
Megjelenési szünet:
1993. október 1.–1994. április 12.: A szerbiai hatalom önkényeskedése miatt és papír- meg pénzhiány következtében nem, ill. hetente csak kétszer jelent meg.
És két hájpoló idézet:
„Még mondja valaki, hogy Szerbiában nincs szabad sajtó: Minden független szerbiai szerkesztőség képviselve van itt, ebben a teremben!”
– Warren Zimmermannak, az USA utolsó jugoszláviai nagykövetének megjegyzése 1992. májusában, a State Departmentben megtartott sajtóértekezletén, miután az amerikai kormány visszahívta Belgrádból. A jelenlévők értették, hogy a nagykövet a Naša borbára és a Magyar Szóra gondolt.
„...a ’60-as és ‘70-es években a Magyar Szó volt a világ legjobb magyar nyelvű napilapja”
– Dr. Kiszely István őstörténet-kutató, A magyar ember I-II. c. könyvében
Forrás: Wikipedia
A Magyar Szó és én
Mint a legtöbb, Vajdaságban a hetvenes-nyolcvanas években felnőtt magyar kiscsákónak, nekem is az első napilap élményem a Magyar Szó. Hat elemit végzett, ám ennek ellenére rendkívül értelmes nagyanyám főzés közben minden nap végigolvasta az újságot.
A hetvenes években Jugóból Magyarországra utazni felért egy vagyonosodási vizsgálatnyi stresszel. A határőr és a vámos elvtárs, ha úgy tartotta úri kedve, teljesen széttúrta a poggyászt és az autó csempészek által közkedvelt zugait, Napoleon konyak, cigirágó, Pez cukorka, meg Újvidéken kiadott, magyar nyelvű Képes Biblia után kutatva.
Egyszer apám véletlenül a kalaptartón felejtett egy Magyar Szót. A vámos átlapozta, megkérdezte, hogy megtarthatja-e, majd miután apám bólintott, intett, hogy mehetünk, és rá se nézett a kocsira. Ezután szisztematikusan "ottfelejtettünk" egy Magyar Szót a kalaptartón, és a trükk sokszor bejött.
Én persze kis tökiként a szabadkai Hét Nap hetilapot kedveltem jobban. Ugyanis annak a hátsó oldalán, a Világ négy sarkából c. rovatban, rendre megjelent egy lenge ruhás, vagy ha mázlink volt, teljesen pucér, "nénis" kép. A színes képes rovatban persze csak egyetlen egy kép volt meztelen csajos, mellette a szokásos kis színesek: autók fölött átugrató motorbiciklis kaszkadőrök, kétfejű kisborjú, stb. (Akkor még korántsem jöttek csőstől szemben a becsomagolatlan pinák a médiában. Élményszámba ment, ha egy ismeretterjesztő filmben fedetlen keblű afrikai bennszülöttlányt láttunk.) Egyszer a konyhában olvastam, nagyanyám főzött, nagyapám pedig gondolom éppen a Magyar Szót olvasta, merthogy a Hét Nap nálam volt. Még annyira porbafingó lehettem, hogy alig tudtam olvasni. Véletlenül elnéztem a képhez tartozó szöveget, és azt hittem, hogy egy semleges fotó magyarázatát olvasom, nem a "nénis" képét, hát benéztem. Volt benne egy idegen szó, amit alig bírtam kisilabizálni. Mint máskor is, megkérdeztem a nagyfatert:
– Tata, mit jelent az, hogy prostituált?
– Kurva – világosított fel tömören, szókimondó, fanyar humorú nagyapám.
Bigott, katolikus nagyanyám majdnem szívrohamot kapott és percekig pörölte nagyapámat, amiért ilyet mond a gyereknek.
Nagyapám egyedi humora egy különös, Magyar Szóhoz kötődő performanszhoz kapcsolódik.
A borotválkozásai ugyanis külön attrakciónak számítottak a hetvenes-nyolcvanas évek létező szocializmusának zseniálisan frappáns rendszerkritikájával vegyítve. Felpakolta a konyhaasztalra az aluszélű borotválkozó tükröt, a vízzel töltött bádoglabort, pamacsot, borotvaszappant, borotvaszíjat, borotvát, törölközőt. Arcát bepamacsolta, és míg puhult a szőr, percekig akkurátusan fente a borotvaszíjon a hagyományos, acélpengés borotvát, majd elkezdődött a cirka fél órás szeánsz. Hagyományos, acélpengés borotvával bizony tudni kell borotválkozni, még több évtizedes rutinja ellenére is olykor megvágta magát. A sebet lemosta a laborból mert vízzel és most jön be a képbe az utolsó segédeszköz. A kilöttyenő víztől az asztallapot óvó, labor alá helyezett újság. Na de milyen? A Magyar Szónak minden hónap (talán első) csütörtökén volt egy melléklete, a Küldöttek Híradója. A vajpuhává olvadt, későkommunista diktatúra látszatparlamentarizmusának hírmondója. Maratoni, semmiről sem szóló beszédek száraz gyűjteménye. A szövegförmedvényeket nagyrészt valószínűleg korábbi beszédekből ollóztatták össze az ifjú titán pártkáderi apparátus feltörekvő tagjaival, és természetesen a korabeli módi szerint a szükséges mennyiségű Marx-Engels stb. idézetekkel megspékeltették eme szónoki "remekműveket". Tata egyszer-kétszer nekiveselkedett, majd megállapította, hogy ez bizony olvashatatlan, viszont borotválkozáshoz alátétnek megteszi.
Tata, ha a túlvilágon járatod a Magyar Szót, akkor lehet, hogy megint lesz min borotválkoznod!
