Óriási megtiszteltetés érte Sergej Trifunović (39) színészt. Az IMDb internetes moziadatbázison egy basterull nicknevű filmrajongó a Szerb filmben (Srpski film) nyújtott alakításáért őt választotta meg a legjobbnak a valaha filmben nyújtott pszichopata, különc és ördögi karakterek kategóriájában.
Trifunović a nyolcvannyolcas listán olyan színészóriásokat előzött meg, mint például Anthony Perkinst, aki a Psychóban nyújtott feledhetetlen alakításáért érdemelte ki a második helyezést, Jack Nicholsont, aki a Ragyogásban egy pszichés zavarokkal küzdő, alkoholista, fejszés-gyilkos édesapa megformálójaként a 12. pozíción végzett, Robert de Nirót (22. a Nagymenőkkel), Christian Bale-t (28. a Sötét lovagban nyújtott alakításáért), Natalie Portmant (30. a V. mint Vérbosszúval) Sir Anthony Hopkinst (60. helyezést ért el mint a feledhetetlen Hannibal Lecter professzor a Bárányok Hallgatnak című alkotásban), Brad Pitt (68. a Hetedikkel) Christoph Waltzt (71. a Becstelen Brigantykkal), Kevin Spacey-t (77. az Amerikai szépséggel) Javier Bardemet (84. a Nem vénnek való vidékkel) és még sorolhatnám. Íme, a teljes lista.
Tarr Béla sikerei óta nem csupán a szerb, hanem a kelet-európai kinematográfiát sem érte a közelmúltban hasonló elismerés. A 2010-ben bemutatott Szerb filmben Trifunović egy Vukmir névre hallgató férfit alakít. Vukmir egy titokzatos, őrült, de gazdag és befolyásos pornófilm-producer (szóval nem egy joviális mackó, mint Kovács Kovi István, de még csak nem is egy, honfitársnőinket lepukkadt motelszobákban végbélen durrantó kisiparos, mint Pierre Woodman), aki a másik főszereplőt, Milošt (Srđan Todorović; a Macskajajban is szerepelt) a visszavonult, teljesen hétköznapi családi életre vágyó, ám anyagi gondokkal küzdő, "nyugalmazott" pornószínészt kínálja meg egy visszautasíthatatlan ajánlattal.
A film extrém, kegyetlen jeleneteket is tartalmaz. Bemutatása évében elég komoly sajtóvisszhangot kapott a sokak szerint indokolatlan brutalitása miatt. Megtekintése 18 éven aluliaknak és a naturálisan ábrázolt erőszaktól ódzkodóknak nem javallott. Első szerbiai sugárzása előtt a szerb illetékes szervek szakvéleményt kértek azzal kapcsolatban, hogy magának a filmnek a bemutatása nem minősül-e bűncselekménynek, illetve, hogy a film forgatása során esetleg nem követtek-e el bűncselekményt, majd ezt követően kerülhetett csak sor a műalkotás szerbiai forgalmazására. Más államokban, például Spanyolországban illetve az Egyesült Királyságban fesztiválokon a film, különféle okokból mégsem került bemutatásra. Egy londoni fesztiválon csak egy annyira megrövidített változatát mutatták volna be, amihez az alkotók nem járultak hozzá, míg Spanyolországban bírósági végzés mondta ki, hogy ez a film a szexuális önrendelkezést veszélyezteti, ezért nem került levetítésre a San Sebastianban tartott nemzetközi filmfesztiválon.
A műben nyújtott alakításáért a színész méltatása – egy rendkívül széleskörű vizuális műveltségű, több, mint két tucat szempont alapján különféle filmlistákat összeállító filmrajongó részéről –, áttételesen egyben a szólásszabadság diadala is a mindenkori cenzúra fölött.
Sergej Trifunović méltán lehet büszkébb erre az elismerésre, mint néhány hivatalos díjra, amelyeket gyakran politikai, kultúrpolitikai, ki kinek a csókosa? alapon osztogatnak, míg ezt a méltatást egy olyan, névtelenségbe burkolózó filmőrülttől kapta, aki az egyik listáját az általa idáig nem csupán látott, hanem nyilvántartott és osztályozott, több, mint kétezer-ötszáz (!) filmből állította össze. Ez már ép ésszel felfoghatatlan mennyiség. Ennyi filmet lehet, hogy még maga Quentin Tarantino, a mennyiségi filmfalásáról elhíresült, és rég elfeledett B-movie-kra is visszaemlékezni képes rendező-fenegyerek se hinném, hogy fejben tudna tartani.
A hercegovinai Mostarban született színésznek egyébként édesapja, Tomislav, és öccse, Branislav is színész.