A legfrisebb Wikileaks-kiszivárogtatások szerint Mlađan Dinkić szerb gazdasági és regionális fejlesztési miniszter 2007 júniusában, Michael Polttal, az USA belgrádi nagykövetével folytatott eszmecserét, többnyire Szerbia pénzügyi és gazdasági helyzetéről. Emellett azonban Dinkić néhány érdekes mondatot elejtett Koszovóval kapcsolatban is.

"Koszovó függetlenné válása elkerülhetetlennek tűnik... A helyzet nem jó." Álláspontja szerint az egykori tartomány megosztása, vagyis a szerb többségű északi rész Szerbiához csatolása lenne a megoldás. Egyben figyelmeztette az amerikai nagykövetet a következőkre: "Nem lehet elvárni a szerbektől, hogy 100%-ban változtassák meg az álláspontjukat Koszovóval kapcsolatban."

Ügyiratszám: 07BELGRADE907
Helyszín: Belgrádi Nagykövetség
Dátum: 2007. június 25.
Titkosítási minősítés: Felhasználható

Dinkić, az elismert gazdasági szakember semmi olyat nem mondott, ami megkérdőjelezhetné, hogy jó szerb hazafi. Ez nem jelenti az, hogy a szerb nemzeti oldalról nem fogják e kiszivárgott kijelentése miatt hazafiatlansággal vádolni. Koszovót – racionális megfontolások alapján – Szerbiának már a második Jugoszlávia alatt el kellett volna engedni a francba (ez persze közjogilag és reálpolitikailag többszörös fikció, most ne menjünk bele a részletekbe). A felosztás még mindig egy járható útnak tűnik, persze ha mindkét állam és a közvélemény és beleegyezik. Hasonló elképzelést egyébként (teljesen nyíltan) Ivica Dačić belügyminiszter és egyben miniszterelnök-helyettes vetett fel nemrég.

Nemzeti kérdésekben az észérveket gyakran felülírják a "szívérvek". Ezzel az állásponttal lehet vitatkozni, de minek? Mindez hitkérdés és nem észkérdés.

A Szerbiában élő szerbek 90%-a életében nem járt Koszovón. Még sem tudom elítélni őket azért, mert mindezek ellenére ragaszkodnak ehhez a gazdaságilag elmaradott, csak állítólagos nyersanyagkincsekben gazdag (valójában távolról sem érnek a Föld méhének ottani kincsei annyit, mint a terület körüli balhé) országrészhez.

A koszovói albánok és szerbek közös államon belüli, békés egymás mellett élési hajlandósága zéró. A "ki kezdte?" kérdést nem érdemes feszegetni, a megoldáshoz nem visz közelebb. Ugyanakkor a területmegosztás is csak lakosságcserével párhuzamosan valósítható meg. Észak-Koszovón tömbben feleannyi szerb él, mint Koszovó más részein, szórványban. A helyzetet bonyolítja, hogy Dél-Szerbia egyes részein viszont albán többségű etnikai övek alakultak ki. Egy balkáni "térképszabászatot" pedig sokkal nehezebb abbahagyni, mint elkezdeni. Koszovó felosztásától csak egy ugrás a Boszniai Szerb Köztársaság "átcsoportosítása" Boszniából Szerbiába, stb.

A nyolcvanas évek közepén, szabadkai középiskolámban egyszer ügyeletesként hordoztam osztályról osztályra a körözvényt. Az egyik szerb tannyelvű osztályban (a poszt szempontjából nincs jelentősége, de én magyar tannyelvű tagozatba jártam) szerb órán a diákok fogalmazást írtak. A táblára ez a cím volt felírva: "Kosovo, problem svih nas" Azaz: "Koszovó, mindannyiunk problémája". Ilyen című fogalmazást Szerbiában azóta is bármelyik évben írathatnának.

"Halmozottan" többnyelvű Szerbia-felirat egy észak-koszovói úttorlaszon