Serbia Insajd

Hírek, vélemények, elemzések, interjúk és beszámolók az exjugoszláv térségből, illetve érintőlegesen a Balkán-félsziget egyéb területeivel kapcsolatban is. Szigorúan szubjektíven. A blogot többen szerkesztjük, az egyes szerzők véleménye nem feltétlenül egyezik meg.

jugo.png

Na ovim prostorima

Facebook-oldalunk rendszeresen frissül, a blogposztoktól eltérő anyagokkal. Lehet nekünk linket, képet, videót, bármit küldeni. Ha ott írsz privát levelet, akkor azt mindhárman látjuk, így gyorsabban kapsz választ.

Friss topikok

Egyéb témák

18+ (1) 2008 (15) abszurd (75) adatvédelem (2) adósság (3) afganisztán (1) albán (41) albánia (1) aleksandra jerkov (2) alkotmány (5) állatkert (3) állatkínzás (4) al khaida (1) amy winehouse (1) andrej pejic (1) angelina jolie (5) ante markovic (2) április 1. (2) arkan (8) árvíz (5) atomenergia (1) autonómia sorozat (6) avala (2) azerbajdzsán (5) b92 (8) badnjak (1) balasevic (2) baleset (19) balkán hg.hu (2) bánát (6) bankok (8) belgrád (121) berlusconi (2) beruházás (6) betegség (4) bevándorlók (15) bicikli (6) bigbrother (7) bizarr (11) bloggerek (31) bmw (2) bor (4) boris johnson (2) börtön (12) bosznia (77) breivik (3) brutalitás (6) budapest (20) bulgária (8) bulvár (6) bunda (4) bunyevác (3) burek (3) camino (1) canak (3) cane subotic (1) ceca (6) ceda jovanovic (3) cigányok (26) civil kurázsi (2) crvena zvezda (6) csecsemő (4) csehszlovákia (2) csempészet (4) csetnikek (10) dacic (26) dalmácia (4) damjanich (1) danilo kis (1) délszláv (8) délszláv háború (2) díj (4) dinamo zagreb (5) dinkic (6) diplomaci (3) díszpolgár (4) divac (3) divat (4) dizájn (6) djindjic (7) dobrica cosic (2) drog (15) dubioza kolektiv (2) dubrovnik (4) dzajic (3) dzsihád (1) édesség (3) egészségügy (20) egyház (32) ekv (1) élő (2) erőszak (12) észak korea (1) etnikai feszültség (6) eu (38) euro2008 (4) euro2012 (4) eurovízió (4) exit (4) exjugoszláv (12) exyu ultras (6) facebook (18) fasiszta (8) fegyver (12) fertőzés (2) fesztivál (4) film (38) foci (65) folk (11) fordítás (6) függetlenség (32) futballmaffia (4) gasztronómia (14) gáz (8) gazdaság (5) gojko mitics (1) goldenblog (4) goliotok (2) goranok (1) görögország (6) gotovina (18) guantanámó (1) gyász (25) gyilkosság (38) háború (99) hadsereg (18) hadzic (7) hága (57) hajduk split (5) hajózás (4) határon túliak (19) hekkerek (3) homofóbia (13) horvát (50) horvátország (214) horvát tavasz (2) huligánok (21) humor (23) hungarikum centar (2) ibrahimovic (3) identitas-essze (2) időjárás (13) india (1) interju (25) interpol (3) írástudatlanság (5) isis (1) isztria (5) ivo sanader (38) jadranka kosor (4) jagodina (3) janics natasa (12) japán (2) jelasity radovan (1) jemen (1) jeremic (9) jogi pr (4) jugoszlávia (63) kadhafi (3) kalózpárt (1) kampány (10) kannibalizmus (2) karácsony (1) karadzic (14) kartoncity (4) katolikusgyalázás (2) kávé (2) képek (44) képregény (4) kézilabda (5) kiállítás (4) kígyó (1) kina (3) kisebbség (8) kisebbségi identitás (20) kiskorú (7) kommunizmus (21) könyv (18) kormány (10) korrupció (47) kosárlabda (8) kostunica (13) koszovó (97) közlekedés (32) közvélemény (5) krajina (5) krist novoselic (1) krónika (6) kuba (1) kusturica (15) lazar risar (2) lepa brena (1) libia (3) lopás (3) lsv (4) macedonia (21) maffia (30) magyarok (94) magyarország (106) magyarverés (7) magyar kisebbség (7) magyar szo (7) majtényi lászló (1) marinko magda (2) marko (4) mecset (6) média (52) medjugorje (2) melegek (22) menekültek (3) mentalitás (7) mezőgazdaság (4) migráció (3) milka (3) milliardosok (2) milosevic (28) mirjana (6) mladic (30) moderálás (2) mol (26) momo kapor (2) montenegro (46) mostar (10) muszlimok (25) művészet (5) muzeum (5) nácizmus (9) nagybritannia (3) nagykövet (3) nagy delszlavok (5) nagy szerbia (1) nato (16) na srpskom (4) németország (15) nemi erőszak (4) neonáci (2) népszámlálás (4) nikola tesla (3) nikolic (24) njegos (1) norvégia (2) novak djokovic (13) novi pazar (5) nyaralás (17) nyelv (26) nyomortelep (5) obraz (3) oktatás (21) olaszország (16) olimpia (13) oluja (10) önállóság (4) orlovi (1) örmény (1) oroszok (15) oroszország (20) otp (1) pálinka (5) parkolás (2) parlament (12) paródia (5) partizan (3) pedofil (6) pedofília (3) peking2008 (6) plágium (5) plakátok (5) pontatlanság (1) poskok (1) pravoszláv (6) prostitúció (10) punk (1) putyin (9) puzsér (1) rablás (6) radics viktoria (1) radikálisok (17) radivoj korac (1) radnóti (1) razija mujanovic (1) rendezvény (6) rendőrök (28) rendőrség (61) retro (10) rezsi (2) röhej (24) románia (10) rombolas (2) röplabda (5) safarov (1) sajtó (61) sajtószabadság (3) sarajevo (22) sass laszlo (3) sebesülés (5) sejo sekson (2) serbiainsajd (13) seselj (24) sovinizmus (4) split (9) sport (100) srebrenica (10) statisztika (4) surda (4) svédország (7) szabadka (34) szabadkőműves (1) szabo arpad (7) szandzsák (8) szárazság (1) szeged (22) szegénység (10) széky jános (1) szeles monika (1) szentendre (1) szerb (55) szerbek (144) szerbia (486) szerbia2020 (3) szerbverés (8) szerkesztő (4) szervátültetés (1) szervkereskedelem (1) szex (28) szinhaz (4) szíria (1) szlovákia (6) szlovénia (32) szobor (9) szollar domokos (1) sztrájk (2) születésnap (1) szvasztika/szlavisztika (4) tadic (33) tálas péter (1) támadás (25) támogatás (4) tenisz (12) terrorizmus (3) terzic (2) tetoválás piercing (5) tgm (1) thompson (3) tito (25) többség (1) topolya (2) toroczkai (4) törökök (17) trükközés (3) tudjman (7) tüntetés (23) turbofolk sorozat (2) turizmus (34) tvrtko (2) twitter (1) uck (8) újságírók (11) ujvidek (20) újvidék (2) új primitivizmus (5) ukrajna (10) űrkutatás (2) usa (32) úszás (5) vajdaság (129) választás (26) választások (38) válogatott (3) válság (3) varostervezes (9) vasút (9) vélemény (41) vendégposzt (11) vesna vulovic (1) vicc (1) videó (160) vihar (10) villamos (2) vízilabda (12) vmsz (12) vucic (8) wikileaks (7) wootsch peter (3) yugo (7) zabrenjeno pusenje (8) zastava (7) zászló (4) zavargások (11) zene (56) zenta (3) zepter (3) zombi (2) zombor (3) zsidók (3) zupljanin (3)

Itt olvasnak minket:

free counters

Feliratkozás

Creative Commons Licenc

* A névhasználat nem előlegez meg semmilyen állásfoglalást Koszovó státuszát illetően; az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozatával, valamint a Nemzetközi Bíróság koszovói függetlenséggel kapcsolatos véleményezésével összhangban.

"Európa több, mint gondolnád" – Interjú (1.)

2011.10.21. 06:00 bikmakk

Beszélgetés a Belgrádban élő Wootsch Péterrel; első rész

Interjúalanyunk ifjúságpolitikai szakértő, ex-államtitkár. Felesége, Antje Rothemund, a budapesti székhelyű Európai Ifjúsági Központ volt igazgatónője, jelenleg az Európa Tanács belgrádi irodájának vezetője. A házaspár eddig Budapesten élt, ám április óta ideiglenesen Szerbiában vannak "otthon". Wootsch Pétert arról kérdeztük, hogyan boldogul Belgrádban, bejön-e neki a helyi életstílus, megszokta-e már a várost. Szimpatikus közvetlenséggel osztotta meg velünk benyomásait egy olyan európai metropoliszról, amelyet földrajzi helyzeténél fogva sokkal jobban kellene ismernünk. (Blogunk egyik missziója vállaltan az, hogy közelebb hozzuk Szerbia és Belgrád értékeit az ilyesmire nyitott, fogékony olvasók felé. Köszönjük, hogy segít nekünk ebben!)

Serbia Insajd: Milyen félelmekkel, elvárásokkal vagy sztereotípiákkal érkezett Belgrádba? Később mi bizonyult igaznak ezekből és mi az, ami viszont utólag teljesen alaptalannak tűnik?

Wootsch Péter: Korábban soha nem voltam itt. Egy szabadkai kirándulást leszámítva Szerbiában sem jártam azelőtt soha. Horvátországban többször voltam már, Macedóniában is, sőt, 2004/2005-ben néhány hétig Prishtinában dolgoztam ifjúságpolitikai tanácsadóként és nemzetközi kísérőimmel bejártam Koszovó egyéb helyeit is.
Amikor kiderült, hogy legalább három évig Belgrádban lesz az otthonunk, természetesen megpróbáltam felkészülni arra, hogy hová is jövünk most. Hozzáteszem, az nyilván nagyon személyes dolog, hogy egy ilyen felkészülésben hová helyezzük a hangsúlyokat. Én térképeket böngésztem, láttam a város különös alakját, ahogyan két részre osztja a Száva és ahogyan a két folyó találkozási pontjában ott van a Kalemegdan, amit mi idehaza Nándorfehérvárként tanultunk meg.

Az utcák kesze-kusza vonalai nem árultak el semmit a település történetéből, és a különös utcanevek sem segíthettek túl sokat abban, hogy mindebből a városi élet minőségeire következtethessek. Azok a sztereotípiák, amelyek a Balkánról, mint egy nagy egészről bennünk élnek, és amelyek egy életérzést és életszemléletet próbálnak értelmezni, szintén valami ködös derengésbe vonták magát a várost. Néhány régi olvasmányélmény: Ivo Andrić Kisasszonya például vagy Danilo Kiš novellái, Vasko Popa és Ivan Lalić versei; de Emir Kusturica filmjei vagy Goran Bregović zenéje is inkább kissé eltakarták, mintsem megnyitották volna Belgrádot. Pontosabban éppen csak Belgrádot hagyták homályban. Onnan, Budapestről, egy nagyon távoli és ismeretlen helynek tűnt, ahol az emberek egy általam ismeretlen nyelvet beszélnek.

Serbia Insajd: És ahová Önöknek hirtelen bele kellett csöppenniük, de nem turistaként...

Wootsch Péter: Igen, a mi esetünkben nem turistaútról volt szó, hanem arról, hogy majd ebben az ismeretlen városban fogunk élni legalább három évig; a felkészülésbe ez a körülmény bizony belezavart. Hogyan lehet ott közlekedni, vásárolni, moziba járni, élni? Hogyan találja meg az ember a törzshelyeit? Ha az irodalom "hideg médium", ahol szükségünk van a tapasztalatunk-táplálta képzelet előmelegítő munkájára ahhoz, hogy belehelyezkedjünk az olvasott történetbe, akkor a felkészüléshez fontosnak gondoltam a "forró médiumot", a fotókon kimetszett pillanatokat és a filmeket is. A Forró Szél (Šurda) sorozat egy kultuszfilm Magyarországon. Abban azért van egy s más a városról, igaz, egy sokkal korábbiról, egy másik világ Belgrádjáról.
Ugyanakkor néhány Google-keresés egy sor sokkoló képet dobott elém és azok most is megfogtak az erejükkel. Láttam az Otpor tüntetéseit és a parlament ostromát, amelynek képeit annak idején mindenütt a világon a címlapokon hozták. Láttam az EXIT fesztiválról készített felvételeket, és tudtam, hogy az is egy "rendszerváltó" proteszt-mozgalomból nőtte ki magát. Megkerülhetetlenül ott voltak a háborús képek. Srebrenicát, Szarajevót, Vukovárt vagy Eszéket nem lehetett kikerülni, amint az 1999-es NATO-bombázás képeit sem. Az élő célpontként a hidakon gyülekező emberek képét, a lebombázott hidakat, és így tovább. Persze láttam a hágai képeket is. Háborús bűnösöket a tárgyalóteremben. Azt is tudtam, hogy Karadžićot Belgrádban fogták el, s hogy – akkor még így volt – Mladićot meg Hadžićot még mindig keresik. Annyiféle kép torlódott össze bennem, hogy szemlélésükkor inkább zavarba jöttem, mintsem felismerésekhez jutottam volna.
Hogyan fogok majd tájékozódni ebben a sokféle világban? Mit várhatok egy várostól, ahol a közelmúlt eseményei ilyen széles skálán mozogtak? Ilyenkor kialakul az emberben egy különös várakozás, amelyet a kíváncsiság és az ismeretlentől való félelem egyaránt mozgat. Általában tartózkodóak vagyunk az ismeretlen dolgoktól, óvatosan kóstolunk és akarva-akaratlanul korábbi élményeinkkel hasonlítjuk össze az új ízeket. Hogyan működik az élet Belgrádban? Csinos kis kép-kollekcióm tulajdonképpen nem igazított el e tekintetben. Egy macedón barátom azzal járult hozzá a felkészüléshez, hogy a kezembe nyomta Zilahy Péter: Az utolsó ablakzsiráf c. könyvét. Érzékeny lélek lévén ráérzett a zavaromra: kifejezetten azért vette meg nekem, hogy kihúzzon a felkészülésdi-kátyúból. No, innen már könnyebb volt azt mondani, hogy tulajdonképpen hagyni kellene ezt a felkészülésdit a csudába. Odamegyünk, oszt majd csak lesz valahogyan! Végül is, azt hiszem, hogy volt valami a tarsolyomban, amikor elindultunk, de eredendően kíváncsiság volt bennem és az a szándék, hogy át akarom engedni magamat azoknak a benyomásoknak, amelyek ott érnek majd. Lássuk, hogy mire megyünk egymással!

Serbia Insajd: De mégis, nem volt nehéz az első látogatás alatt mindjárt három évre "kötelező jelleggel" át is költözni Szerbiába (és Pesten hagyni majdnem mindent, ami Magyarországhoz köti Önöket)?

Wootsch Péter: Két dolgot persze semmiképp nem lehet kikerülni. Az egyik, hogy Budapestről költöztünk és nekem Budapest a városom. Igaz, Kolzsvárott születtem, de alig múltam nyolcéves, amikor Budapestre kerültem. Ott tanultam meg mindent és ehhez a minden-tanuláshoz Budapest adott teret, helyet, hangulatot, környezetet. Szerelmek, barátságok, Édesanyám, családjaim, gyermekek, unokák városa nekem Budapest, a bőröm alatt van, elbúcsúzni tőle nem tudok és nem fogok, viszem magammal. Ez azonban akarva-akaratlan arra is csábíthat, hogy méricskéljek, hasonlítgassak, hogy azt mondjam: "bezzeg otthon". Ezt el kell hajtania az embernek magától, mert az egymáshoz méricskélések nem vezetnek túl messzire. A másik dolog az, hogy tényleg szégyellnivalóan keveset tudunk a szomszédainkról. Szerbiáról amúgy szinte semmit sem, de szerintem Romániáról, Ukrajnáról, Szlovákiáról, sőt talán Ausztriáról sem. Orientációnk megfordult, nyugati tájékozódási pontok mentén szemlélődünk és ehhez nagyon távoli horizontokra függesztjük a tekintetünket, mintegy átnézünk szomszédaink feje felett. Ebből az átnézésből pedig könnyen lenézés is lehet. Ez a fiatal generációkra teljes egészében igaz. Kognitív, belső térképünkön különösen a Balkán-térség egy fehér folt, Terra Incognita, legfeljebb ködös benyomások füstje által elhomályosított néhány kép él bennünk, így aztán keveset tudunk az itt élők életéről, álmaikról és vágyaikról, szándékaikról és jövőterveikről. Ez feltétlenül kíváncsivá kell, hogy tegyen bennünket. Hát nem nagyszerű lehetőség az, hogy belekukkantsunk a szomszédság életébe?

Serbia Insajd: Az első benyomás köztudottan sokat számít. Fel tudja idézni az első napot, amikor megérkeztek? Mi volt az a néhány jellemző, ami egyből feltűnt Önnek, és amelyekkel jól meg lehetne ragadni Belgrád "esszenciáját"?

Wootsch Péter: Nagyon is jól emlékszem megérkezésünkre! Autóval jöttünk, és amikor befutottunk Belgrádba, a Brankov-hídon keltünk át. Ekkor elénk magasodtak Stari Grad (vagyis Ó-Belgrád) első házai. Mintha egy óriás-gyermek összekeverte volna a különböző generációs legósdobozok építőkockáit egy Playmobil építőkészlettel, és ami a keze ügyébe jutott, azt összeépítette volna! Az utazás első "Mein Gott!"-ja ott hagyta el feleségem ajkait. Dudáltak, az autófolyam összetorlódott a híd körül, végtelen kocsisorban araszoltunk, átvergődtünk az alagúton és a Szkuptsina előtt majdnem belénk jöttek a szemközti sávból. De megérkeztünk a Svetogorskára, ott már várt bennünket a szállásadónk, és kifújtuk magunkat. Ez a hömpölygő, kiszámíthatatlan ritmusú autófolyam Belgrád egyik specialitása nekem azóta is. Tényleg sohasem lehet kiszámítani azt, hogy ebben a forgalomban mikor, hol, mennyi időt tölt el az ember. Akár ugyanannak a távolságnak a megtételéhez néha 15 percre, néha pedig másfél órára van szükség. Ezért az idő itten, Belgrádban egyszerűen másféleképpen telik. Egyébként a Svetogorskára úgy kerültünk, hogy még Budapesten eldöntöttük, hogy mivel nem ismerjük a várost, egy ideig egy fizetővendég-szolgálatnál húzzuk meg magunkat, hogy felderíthessük, a város mely részén lesz érdemes tartósan lakást bérelni. Ez tulajdonképpen jó döntésnek bizonyult, és teljesen véletlenül különösen az volt a Svetogorska, mint lokalitás, mert innen jó esélyekkel vághatunk neki a felfedező utaknak. Innen kezdtük megérteni a Belgrádon belüli lokalitások jelentőségét. Innen éreztük meg a belgrádi tömegközlekedés szinkópás ritmusait. Innen választottuk élőhelyül Vračart végül is. [Ez a városnegyed többek közt a Szent Száva bazilikáról és a Slavija körtérről lehet ismerős az olvasóknak, de a magyar nagykövetség is itt található – a szerk.]


Vračar (kilátás a Beograđanka "felhőkarcoló" tetejéről)

A hosszú séták alatt a város képeket varázsolt elénk, kirakóhoz való képeket, amelyekből lassan-lassan kezd összeállni egy nagyobb látkép, amely kitölti azt az űrt, amelyről az előbb beszéltem. Utcanévtáblák böngészése, helyek jelölgetése a várostérképen, körbepillantások, értelmezési kísérletek. Annak az értelmezése például, hogy a folyó két partján elterülő városrészek milyen viszonyban is vannak egymással. Persze ez a fizikai lokalitással való ismerkedés egy rétege csak mindannak a folyamatnak, amit talán helykeresésnek lehetne nevezni. Mert, ugye, helyet keres az ember a városban, a saját életének keresi ezt a helyet, tehát nagyon személyes dolgokra asszociál, amikor lát valamit.

Serbia Insajd: A folyó által kettéosztott város képéről például mi magyarok Budapestre asszociálhatunk. (Ebből a szempontból nekem minden folyóparti településen felfedezhető az ottani "budai" és "pesti" oldal, Prágában éppúgy, mint Belgrádban.)

Wootsch Péter: Budapesthez hasonlóan Belgrád is több részből összeillesztett város. Az itteni "Buda" a különböző történeti korok fővárosi ambícióit és félbemaradt álmait formába öntő halmaz, girbe-gurba utcák labirintusa, a folyó túlpartján elterülő (és eredetileg egy másik városhoz, Zimonyhoz, sőt egy másik országhoz is tartozó) Új-Belgrád pedig egy tervezett és modernnek szánt város. A két eltérő indíttatású helyet mindössze három közúti híd köti össze, amelyek egy viszonylag kis földrajzi távolságon belül végül is ugyanoda terelik a forgalmat. Az élet így a hidak mindkét oldalán habosodik, de egy kicsit másképpen. Ó-Belgrádban a kis utcák kis boltokat rejtenek, megannyi érdekességet, míg Új-Belgrádban magas toronyházak között egy-egy méretes bevásárlóközpont található. A hidakról jól látható az is, hogy hogyan is illesztették be a városi életbe a folyókat. Itt ugyanis használják őket. A folyóknak ez a beépülése a város szövetébe egy nagyon fontos tulajdonsága a Belgrádnak. Még talán azt érdemes elmondani, hogy ez a város is különböző entitások szövevénye, egy-egy városrésznek saját hangulata, életritmusa, identitása van. Egyikük esetében sem érzem ugyanakkor azt, hogy ezek a városrészek elkülönülésükkel tüntetnének.


"A folyókat itt ugyanis használják..."

Belgrád "koktél-város": építészeti- és életstílusok, élet-modernitások, de antikvitások, merész reményekre építkező álmok, felfedezések bátor kísérletének keveréke, ezzel együtt különféle hedonista életstílusok intézményesítése. Közelebbről szemügyre véve a dolgokat, a koktél alkotórészei külön-külön is azonosíthatóak lesznek, de a keveredésnek Belgrád a neve, amely éppen a "koktélságától" nyeri el sajátos ízét. Ennek a Belgrád nevű "koktélnak" lehetne számos nevet adni, például "Belgrade Nightlife" (ami az interneten olvasható bejegyzések egyik uralkodó motívuma), de hívhatnánk "Zöld Belgrád"-nak is, mert ezt egy csupa-zöld, parkos város, és amikor mi ideérkeztünk, a várossal együtt sétáltunk bele a tavaszba, láttuk a kizöldellő parkokat, az épülő teraszokat, a szárba szökkenő virágokat, körbevett minket a hársfák illata.
Momo Kapor, ez a különös szerb író, aki igazán tudta, hogy mi is ez a Belgrád (és szerencsénkre meg is írta, le is rajzolta), szóval ő azt mondja egy helyütt, hogy "Belgrád az Belgrád." Neki igazán hihetünk ebben.

Serbia Insajd: Térjünk vissza az áprilisi megérkezésük sokkjához. Végül is könnyen ment a beilleszkedés? Sikerült különösen segítőkész, jófej helyiekkel találkozniuk?


A Svetogorska utcai "Srpska Kafana", enteriőr

Wootsch Péter: Nyugodtan mondhatom, hogy szinte minden nap. Egy kis epizód: mindjárt az első belgrádi esténken a Srpska Kafanában kötöttünk ki, egyszerűen csak azért, mert valahol vacsorálni kellett, az étterem meg éppen ott volt a kapunk mellett. A pincér nem beszélte azokat a nyelveket, amelyekkel próbálkoztunk. Az étlap cirill betűkkel íródott. De amikor észlelte a nehézségeinket, akkor azonnal küldött egy olyan kollégát, akivel barátságosan (angolul) megbeszélhettük a kívánságainkat. Jovan, a pincér azóta is emlegeti ezt az első találkozást. Amióta a Krunska vidékére költöztünk, már ritkábban járunk ide, mégis, ha belépünk, a csak szerbül beszélő kollégák reánk mosolyognak, azonnal előkerítik Jovant és ő szívélyes udvariassággal jön és szolgál ki minket. Azóta már megtanultuk, hogy ez egyébként Belgrádban nem kivételes, hanem természetes. Az itteni pincérek hivatásuk mesterei, legyen akár egy kis kávézóról vagy elegáns étteremről szó – és itt minden kategóriából van elegendő és mindenütt. A belgrádi pincér szolgálatkész, de nem alázatos, méltósággal udvarias, gyors és pontos, figyelmes és a vendéggel törődő. Egy olyan pincér-kultúrát találtunk itt, amely Budapesten sajnos ma már ismeretlen vagy egyenesen kiveszőben van. Sokuk nem beszél angolul, ez azonban a magunkfaja idegenek kiszolgálásának színvonalára semmilyen hatással nincsen. Legfeljebb az a sajnálatos, hogy nem tudjuk megbeszélni aktuális pincérünkkel a Đoković-Nadal meccset, vagy nem mindig kérdezhetjük meg azt, hogy mit is játszott a Zvezda a hétvégén. Pincérekkel találkozni egy külföldi számára alapvető élmény egy idegen városban. Enni és inni mindig kell; a pincérek egy város eminens propagandistái. Belgrád e tekintetben jó példákkal szolgál, bizony! Szívesen exportálnék pincéreket Budapestre.

Serbia Insajd: A pincérek méltatásán kívül (mely egyébként szerintem is jogos, épp csak annyit tennék hozzá, hogy az elegancia és az udvariasság mellett egyfajta "jugó lazaság", a "bízd ránk, megoldjuk, jó lesz" -elvre épülő attitűd is tetten érhető náluk) mit tudna még röviden elmondani a végigpróbált éttermekről?

Wootsch Péter: Az első hónapban, míg nem volt lakcímünk Belgrádban, nem főztünk "odahaza", így különféle helyeket próbálgattunk és különbnél különb ízeket találtunk. Ebben a városban jól lehet enni és inni a nap bármely szakában. Nagyon kellemes meglepetésként regisztrálhatjuk, hogy Belgrádban kitűnő hal-éttermek vannak, amelyekben nemcsak folyami, hanem tengeri halakat is lehet fogyasztani. "Ha frissen grillezett polipra vágyol, gyere Belgrádba!" – szólhatna a turistáknak szánt szlogen.

A viccet félretéve, érdekes, hogy a legkülönbözőbb kulinaritások helye Belgrád, ahol a helyi konyha tradícióit is természetesen őrzik a kafanák és ugyanakkor folytonos kísérletek történnek arra, hogy a modern európai konyha-trendek is beépüljenek a vendéglátás intézményeibe. Beszélhetnénk persze a kávézókról is, mint találkozóhelyekről. Aztán, ha már evés és ivás, megvizsgálhatnánk például a pékeket és a pékségeket Belgrádban. Vásároljunk kenyeret, bureket vagy különböző sajtokkal töltött péksüteményeket, együnk süteményeket a cukrászdákban és ezek a tapasztalatok biztosan rácáfolnak majd azokra az előítéletekre, hogy a Balkán az csak csevapcsicsa vagy pljeszkavica. Szólnunk kell még az ifjúsági kultúrák és szubkultúrák intézményeiről, terekről és helyekről, amelyet ezek a kultúrák elfoglaltak valamikor (és máig megtartottak), vagy amelyeket domesztikáltak. Minderről nem beszélhetünk az itt élő emberek nélkül. Mivel mi beköltöztünk Belgrádba, az első perctől kezdve a helyiekre ráutalt helyzetbe kerültünk.
És itt visszakanyarodhatunk a segítőkészséghez. Csakis a helyiek segíthettek nekünk abban, hogy el tudjuk intézni az ügyeinket. Abban, hogy reggelit vásároljunk, vagy hogy feladjuk a leveleinket a postán. És hogy megtaláljuk a megfelelő lakást, ahol majd lakni szeretnénk. A rutinnak mondható napi dolgok intézésekor eddig soha, semmilyen rossz élményünk nem volt. Segítőkészséget tapasztaltunk mindenütt, banktól a postáig, a sarki kis bolttól a kioszkig. Senki sehol nem próbált átverni, "lehúzni" bennünket. Ez biztonságérzetet ad, feltétlenül otthonossá teszi a várost, és így a városi élettel való kapcsolódásokat természetesebbé varázsolja. Az ingatlanügynökünk például, akit egy internetes hirdetés alapján találtunk, saját érdekeit meghaladó figyelmességgel volt a segítségünkre. Sokszor ő volt az, aki lebeszélt bennünket egy lakásról, noha előzőleg épp ő ajánlotta azt. Huszonhat lakást néztünk meg a társaságában három hét alatt. Huszonhat élethelyzetet ismerhettem meg; Belgrád "megnyitásában" ez nagy segítségemre volt! Az ügynök egy-egy látogatás után gyakran meghívott egy kávéra, hogy megbeszéljük, mit is láttunk, majd nem engedte, hogy én fizessek. Azt mondta, hogy jobban meg akar ismerni, hogy megértse, mit is keresünk, no meg azt is hozzátette: "Szerbiában vagyunk".
A belgrádiak nem akarják mássá festeni a városukat a külföldiek számára, ahhoz képest, amilyen, és semmiképpen sem takarják el az igazit és a valódit előlük. Vannak olyan városok, amelyek – főleg idegenforgalmi indíttatásból – nem a létező, hanem egy másik, egy képzeletbeli vagy vágyott várost festenek le a turistáknak, és ezért kettős identitású városok. Egy identitás az ott élőknek, és egy másik az oda látogatóknak. Prága ilyen például, és egy kicsit Budapest is ilyen: vannak helyek, amelyeket mindenkinek "muszáj felkeresnie", és vannak helyek, ahová a látogatók soha sem jutnak el. De a városban élők számára a helyek egésze a város, hiszen nem rezervátumban élnek. Belgrád talán nem az a város, amelybe az ember az első látásra beleszeret. Ahhoz, hogy szeretni lehessen, meg kell ismerkedni vele. El tudom képzelni, hogy Velence vagy Firenze egy olyan hely, hogy odamegyünk, aztán egyből azt mondjuk: "hűha, szeretlek"! Belgráddal meg kell ismerkedni és rá kell szánni az időt.

Serbia Insajd: Fél éve él Belgrádban. Én magam hat hónapot talán az elmúlt három év alatt gyűjtöttem össze, apránként, de még mindig vendégnek számítok. Az Ön élményei nyilván koncentráltabbak, hiszen a napi életvitelének milyenségére "megy a játék", még legalább ötször ennyi ideig...

Wootsch Péter: Az idő érzékelése nagyon személyes ügy. Fél év egy önéletrajz száraz adatainak vonatkozásában semmit sem számít például. De a személyes és belső idő szempontjából roppant jelentősséggel bírhat! A belgrádi élmények gyűjtésével eltelt első fél évünk úgy suhant el, hogy észre sem vettük azt, hogy egyre természetesebben használjuk a várost, mely az élőhelyünkké vált. Most már azt is észrevesszük, egyszer-egyszer, hogy a város is "számol" velünk. Itt élünk, szerintem egyszerűen és normálisan, most már természetesen. Intézzük a napi ügyeket. Úgy, ahogy azokat szükséges és ahogy azt a napi természetes szükségletek diktálják. Már olyan "helyeink" is vannak, ahol, ha megjelenünk, először azt kérdezik tőlünk, hogy "Kako ste?" Mi meg azt mondjuk, hogy "Dobro, hvala, dobro. I Vi?" Tudjuk már fogadni a válaszokat is, legalább egy bólintás, egy mosoly erejéig. Kialakultak már bizonyos rutinok, és ez persze együtt jár azzal, hogy ismerősökké lettünk néhány helyen és ismerősökként is bánnak velünk. Már válogathatunk, mert felfedezzük a különbségeket. Vannak helyek, amelyeket ezért vagy azért jobban szeretünk más helyeknél.
A megértés és a megértetés az persze egy feladat. Mondhatom, hogy Belgrádban angolul elég jól boldogulhat az ember. Egyelőre nem beszéljük a szerb nyelvet, de igyekszünk elmerülni ebbe a nyelvi környezetbe. Nekem az egykori kötelező orosztanulás segít egy kicsit, német feleségemnek valamivel nehezebb dolga van. Így vagy úgy, de felkapdosunk kifejezéseket, félmondatokat, amelyekkel kérni, köszönni, érkezni és távozni tudunk már. De megismétlem, hogy angolul határozottan jól el lehet boldogulni Belgrádban. A kommunikációs nehézségek amúgy is elég könnyedén áthidalhatóak itt! Szomszédságunkban van egy pékség például, ott vásárolok majd' minden reggel péksüteményt, kenyeret. A személyzet nem beszél angolul egyetlen szót sem. Én meg csak nagyon kevés szerb szót tudok. De köszönni megtanultam. És ez elegendő ahhoz, hogy megkapjam azt, amit keresek, amiért ide jöttem. Ez a pékség ráadásul afféle találkozóhelye a környéken élőknek. Sokan reggeliznek itt, így amikor vásárolok, akkor sok szomszédunkkal találkozom. Köszöngetünk egymásnak szorgalmasan, mintha vidéken élnénk, mert ezt itt így van szokásban. A nyelv tehát nem akadálya annak, hogy együnk és igyunk, vásároljunk, gyalogoljunk, csak úgy lődörögjünk és villamosozzunk Belgrádban. A város körülvesz bennünket, és nem hagyja, hogy elvesszünk benne. De – mint az kiderült – még azt sem hagyja, hogy mi veszítsünk el valamit...
Ugyanis a sarki kisboltban felejtettünk egy laptopot. Csak úgy, a napi események sodrásának nyomása alatt. Egy óra múlva vettük észre az alapvető hibát. A kis üzletben senki sem beszél idegen nyelvet. Viszont a laptopot olyan természetesen adták vissza egy harmadik személynek, mintha mindent értenének egy "nehéz nap éjszakájából"... Egy kicsit furcsa, hogy néhány találkozás után a helyiek velük élőknek tekintenek bennünket. Vannak dolgok, amelyeket úgy írnak le a számunkra, mintha az nekünk már a világ legtermészetesebb dolga lenne. Például nem azt mondják, hogy "megmutatom a térképen (értsd: neked, buta külföldi), hogy hol van az a hely", hanem azt, hogy "az a bolt a Njegoševa utcában, a CD-üzlet mellett", vagy azt, hogy "találkozzunk hatkor a Rock Caféban, a Szilikon-völgyben". Természetesen minden helyi tudja, hogy miről van szó. Bennünket is helyinek tekintenek, akikről feltételezhető, hogy már pontosan tudják, hogy a "Szilikon-völgy" nem más, mint a Strahinjića Bana; Dorćolban van, és ott korzóznak a turbó-lányok (és -fiúk).

Serbia Insajd: Ha már Ön is ennyire helyinek számít, akkor azért megkérdezem: mivel telnek egy tipikus belgrádi diplomata-férj napjai? :)

Wootsch Péter: Diplomata férj, vagy diplomata-férj (egy diplomata férje)? Amúgy nem igazán szeretjük ezt a "diplomata"-jelzőt. Feleségem kifejezetten idegenkedik tőle, szívesebben mondja azt, hogy az "Európa Tanács belgrádi irodájának vezetője", hiszen nem egy országot, hanem egy nemzetközi szervezetet képvisel. Ez a diplomataság a mi esetünkben tulajdonképpen egy jogi státusz, tartózkodási engedélyünket e státuszra állították ki, de az életünket semmiképpen sem ez határozza meg. Inkább azt mondanám, hogy munkamegosztásunk szerint a feleségem reggelenként elindul az irodájába, én meg kitalálom a napomat. Már több mint  tizenegy éve önfoglalkoztató vagyok, afféle "szellemi kisiparos", munkahelyem régóta nincsen, szívesebben mondom inkább azt, hogy feladataim vannak. Ezek a feladatok részben itt és innen is elvégezhetők, az internet ebben sokat segít. Ebből a munkamegosztásból az is következik, hogy több hárul reám bevásárlásból, az otthonosság fenntartásából, a napi ügyek intézéséből. Az is természetes, hogy feleségem speciális munkája otthon is folyton éberen tartja az ember érdeklődését a szerbiai politikai élet történései iránt. Bizonyos területeket, mint például az emberi jogi helyzetet, az egész európaizálással kapcsolatos kérdéskört (az EU-csatlakozási folyamat átmeneti állapotaival összefüggő ügyeket), és természetesen a szűkebb szakmai érdeklődési köröm miatt is az "ifjúsági szcéna" történéseit is igyekszem figyelemmel követni.
Szóval egy átlagos nap valamiféle keveredése a "fentebbi" és "lentebbi" világnak. Szeretnék segíteni a feleségemnek abban, hogy nagyon is nehéz munkájának fáradalmai kipihenhetőek legyenek, és hogy ezáltal a következő napjai is elviselhetőbbek legyenek, hogy kellően fel tudjon készülni a mindennapos kihívásokra, amelyekben bőven van része. Az események mozgatórugóinak megértéséhez persze nemcsak információkra, hanem lelkiállapotoknak, beállítódásának az értelmezésére is szükség van. Nagyon leegyszerűsítve, az egész ennek az szerb inatnak a tengelye mentén fordul. Az inat szó ellenáll a fordításnak. Makacsságnak vagy önfejűségnek lehetne fordítani, de ez még nem árulja el az igazi természetét. Éppen úgy lefordíthatatlan, mint a Federico García Lorca által ajánlott duende, a művészeti létezés értelmezéséhez. Ha az ember látja Javier Bardemet a Biutiful c. filmben, talán az a legtömörebb összefoglalása ennek a színészi csodának, hogy Bardemnek duendéje van. Valami ilyesmi az inat is. Az inat, mint egy kis ördög, ott bújócskázik a részletekben. A szerbeknek inatjuk van, és ez a legkülönbözőbb helyzetekben előjön, legyen szó Koszovóról vagy a női röplabda-csapat Európa-bajnoki győzelméről. Egy attitűdről, egy beállítottságról, egy világszemléletről van szó, egyfajta balkániságról, amely mélységes-mélyen benne van a belgrádi életben is. [Angolul olvasóknak: íme, egy PDF, mely az inat jelentéséről és megnyilvánulási formáiról szól – a szerk.]

Serbia Insajd: Ha már elkanyarodtunk a politika felé, mi a véleménye a szerb politikai életről? Különösen az EU-csatlakozással összefüggő ügyek viszonylatában.

Wootsch Péter: Azt tudom, hogy miközben a szerb politikai élet – legalábbis a kormányzó pártok prominensei – az EU-csatlakozást, mint mantrát emlegetik most, mint olyan fordulatot, amely majd orvosolhat sok társadalmi bajt, addig a közvélemény-kutatások szerint a szerbiai társadalom elfordult ettől a topiktól és egyre kevesebben (most éppen a megkérdezettek 48%-a) gondolják úgy, hogy "Szerbiának feltétlenül jó lenne csatlakoznia az EU-hoz". Ugyanakkor Belgrád minden idegszálával európai, modern városnak kívánja mutatni magát. Ezt az ellentmondást is az inat (a "csakazértis") oldja fel.
"Európa több, mint gondolnád" – így szólt egykor egy kampány-szlogen és itt ennek az igazsága annyira, de annyira nyilvánvaló. Egészen igényes, elsőrangú helyeken van alkalmam vásárolni. Kiváló helyekre bukkanok kószálás közben, olyanokra, amelyekre más európai fővárosok is büszkék lennének. Ilyen például az Egyetemisták Kulturális Központja (SKC), ahol a minap a 48. Nemzetközi Képregényfesztivál eseményeibe kukkantottam bele. Ott van a Delfi Könyvesbolt, egy nem is kis méretű helyi "Kulturkaufhaus", ahol kávéivás közben egészen kényelmesen lapozgathatja az ember az elsőrangú angol nyelvű könyvkínálatot. Nagyszerű hely Dorćolban a CУПЕРМАРКЕТ, egy, a panelépülethez alkalmazkodó design-shop, ahol elsőrangú, fiatalos dolgokat lehet vásárolni és jóféle sushit lehet enni a modern konyhát kínáló éttermi részben, vagy csak elüldögélni egy sör mellett az Egalité, Fraternité, Liberté -felirat alatt. (Itt hozzá kell tennem, hogy meglepő módon egészen kis helyeken is bevett dolog az a nyugat-európaias szokás, hogy bankkártyával rendezzük a fizetnivalókat.)
Ugyanakkor feltétlenül észre kell venni azt, hogy Belgrád telis-teli van kis boltok apró csodáival. Egy-egy cipész kirakata sokszor fantasztikus műremek, de rajtuk kívül itt vannak a kulcsmásolók mindenes boltjai, a kabátok kopásait javítgató varrónők üzletei, klasszikus tisztítószalonok (ahol a nénik még kézzel mosnak), és persze az órások, a maguk évtizedek óta gyarapodó óra-gyűjteményének darabjai között üldögélve... Csupa régről ittmaradt foglalkozás gyakorlása, sok-sok száz kisbolt mindenütt. Ezek a boltok eltűntek már Budapesten és csak mutatóban akad egy-kettő, amely még a három-négy generációval elébb elkezdett családi tradíciók folytatója lenne. Van tehát egy ilyen manufakturális Belgrád is, miközben persze megtelepedtek itt is a nagyobb, globálisabb üzletláncok, csak jelenlétük nem annyira tolakodó, mint odahaza. Aztán itt vannak a piacok! Pontosabban szólva, itt még vannak igazi piacok. A már említett Momo Kapor ezt írja Ócskapiac című elbeszélésében: "az az idegen, aki nem keresi fel a helyi ócskapiacot, az soha sem érzi majd otthon magát, vagy soha sem érti meg azt a várost, ahol él."

Serbia Insajd: Ön már otthon érzi magát a Kalenić piacon? [A Belgrád leghíresebb piacának számító Kalenić éppen Vračarban található, Momo Kapor egykori lakóhelyének és Wootsch Péter mostani lakásának szomszédságában – a szerk.]

Wootsch Péter: Abban a szerencsében van részünk, hogy onnan, ahol most lakunk, a Kalenić még tíz percre sincsen tőlünk. Persze, hogy ott vásárolunk! Hírét hallottuk már korábban is, de most már napi kapcsolatban vagyunk vele, vásárlók vagyunk. Nagyon korán felfedeztük azt, hogy ez egy olyan kincses hely, amelyet mindenképpen be kell emelnünk napi szokásaink közé. Életünkben sok mindennek éppenséggel a tengelye lett ez a piac. Sok minden e körül fordul. Miért vennénk barackot például a sarki ábécében, ha ott van a piac, ahol fele annyiért még válogathatunk is és közben jóféle parasztarcokat kapunk a pompás portéka mellé? Miért is vásárolnánk ipari méretekben gyártott ajvárt a szupermarketből, ha a piacon a nénik a sajátjukat kínálják? Miért hagynánk ki azt az élményt, hogy attól vásároljuk a krumplit, aki elvetette a magokat? Mindenkinek azt tanácsolnám, hogy ha Belgrádban jár, a második napján feltétlenül keresse fel a Kalenić piacot és nézzen ott körül alaposan. Azért a másodikon, mert akkor érti meg igazán a jelentőségét, ha már benyomásokat szerzett a belgrádi városélet egyéb tereiről is. Eközben talán arra is rálátott már, hogy mennyi piac is van Belgrádban. Ha az irodalom egy kísérlet arra, hogy megragadjuk a mindig változó emberi élet lényegét, akkor a piac egy intézmény ahhoz, hogy az íróknak ne kelljen túl sokat fáradozniuk ennek a "lényegnek" a megtalálásakor. Mert a piacon ott van az az élet, amit keresnek. A Kalenić pedig az egyik legnagyszerűbb piac, amelyet eddig láthattam, itt vásárolni jó élmény. A teljes élményben az persze akadály egy kicsit, hogy nem tudunk beszélgetni, vagy nem mindenkivel tudunk beszélgetni, mert ennek a piacnak az is a jellemzője, hogy az emberek itt nagyon beszédesek. Észrevettem, hogy sokan éppen azért járnak ide, hogy jól kibeszélgessék magukat. Szombaton és vasárnap a piac egy igazi agóraként nyüzsög, de én szeretem a sokkal csöndesebb, ráérősebb hétfőket, szerdákat is. Ilyenkor néha csak elsétálgatok a kacatárusok standjaihoz, mert nem tudok betelni azzal, hogy mi mindenből lehet itt áru. Van itt egy-két olyan ócskás is például, akiknél néha olyan régiségek lelhetőek fel, amelyeket az antikvitások boltjaiban sem lehet megtalálni.

Serbia Insajd: A Kalenić piacról nekem hosszú ideje az a véleményem, hogy marketing szakos hallgatókat kellene odautaztatni tanulmányútra. A zöldséges kofák mindenki másnál jobban értenek ahhoz, hogy a portékájukat értékesítsék. Egy ízben fél kiló uborkáért mentem oda és három kiló gyümölccsel meg némi padlizsánnal megrakodva tértem haza. Épp csak uborkát felejtettem el venni. Viszont időközben belakmároztam az egyébként nem is vásárolt földieperből, annyit kínálgatták. Jellemzően ők akartak alkudni az árból, nem én.


Interjúalanyunk halat vásárol a Kalenić piacon. Kártyával is lehet fizetni...

Wootsch Péter: Nekem a fehér sajtokkal volt hasonló élményem. Az (egyébként szabadtéri) piac sarkán van egy fedett csarnok, ahol ha végigmegyünk, végigehetjük az egész kínálatot. Ráadásul annyi a marketingre hajazó válasz, hogy ez semmiképpen sem nyelvi kérdés. Nincsen egyszerűbb annál, mint piacon vásárolni, mert látszik, hogy ki miért van ott. Akinek portékája van, az elad, akinek nincsen, az vásárol. Ilyen egyszerű ez. Az a piaci kultúra kérdése, hogy lehet-e kóstolni, vagy sem. Nos, itt lehet. Sőt, néha maguk az árusok ragaszkodnak hozzá. Az meg egészen érdekes – egy adalék az közgazdaságtan rejtelmeihez –, hogy vajon hogyan éri meg ezeknek az őstermelőknek az, hogy miután vagy öt dekát elkóstolgatott az ember, és úgy dönt, hogy mégsem ott vásárol, hanem a szomszéd standon, akkor sincsen harag, sőt inkább barátságos elköszönés, és az árak sem emelkednek. 100 dinárért (1 euró) 30 dkg kiváló minőségű sajtot lehet itt vásárolni, amit ismétlem, végül is kóstolgatás után választ ki az ember, így éppen azt veszi meg, amelyiknek az ízét a legjobban szereti. Tehát akkor hogyan képződnek itt az árak?
A Kalenić egy kitűnő hely, remek időtöltés és elsőrangú élmény. Már most összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy az európai csatlakozással itt is sok minden meg fog változni és lehet, hogy ezt a piacot és vele az egész országot majd a mezőgazdasági dömping-termékek beáramlása veszélyezteti, amely a budapesti piacokat is tönkretette az elmúlt években.

Második rész

1 komment

Címkék: turizmus eu képek szerbia interju belgrád wootsch peter

A bejegyzés trackback címe:

https://srbija.blog.hu/api/trackback/id/tr413315822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sveštenik 2011.10.21. 11:50:46

Lehunytam a szemem és én is Belgrádban voltam. Jó utazás volt! Várjuk a folytatást.
Amúgy Szarajevóban a piacon is ugyanígy történik minden. Mire bejártuk a piacot már jól is laktunk. Mindenhol mosolygós, barátságos eladók pedig nem vásároltunk mindenhol.
süti beállítások módosítása