Egy furcsa kegyelmi kérvényt kell elbírálnia a szerb köztársasági elnöknek.
"Tomislav Nikolić államfő kabinetje tegnap átvette Sass László kegyelmi kérvényét – közölte a Szerbiai Újságírók Egyesülete. Sasst Toroczkai László jobbikos politikus perelte be azért, mert lapunk [a Magyar Szó – szerk.] Közös Íróasztalunk rovatában Toroczkait Gyurcsány emberének nevezte. A bíróság ezért 150 000 dinár kártérítés kifizetésére kötelezte őt, de mivel Sass nem tudott fizetni, ezért börtönbe vonult. A három újságíró-egyesület: a Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS), a Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) és a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) kérte az államfőt, hogy részesítse kegyelemben Sasst. Az államfői kabinet közlése szerint egy bizottság alakul majd, amelynek feladata lesz e kérvény megvitatása. A hatályos törvény értelmében a kegyelmezésről az igazságügyi miniszternek is véleményt kell nyilvánítania." - számol be az eset jelenlegi állásáról a Magyar Szó mai online-kiadása.
Napi 1 000 dináros (kb 2 500 forint) tételekből adódik össze a pénzbírság börtönbüntetésre átváltása, így jön ki a 150 nap.
"A szakmai szervezetek emlékeztetnek arra is, hogy a bírósági eljárás abban az időben is zajlott, amikor Toroczkai Lászlónak a szerbiai belügyminisztérium döntése értelmében, miután szélsőségessé nyilvánították, tilos volt Szerbia területére lépnie. A bíróság úgy értékelte, Sass tudatában volt annak, hogy szövegével megsértette Toroczkait, s nem fogadta el azt a védekezést, miszerint a szöveggel az itteni ifjúságot akarta megvédeni a »nagymagyar nacionalizmustól«." – írja az újságíró-szervezetek kegyelmi kérvényéről a Beta hírügynökség.
Sass László (kép forrása: VajMa)
"Az »ügyem« a következő; 2007 áprilisában Szabadkára látogatott Toroczkai született Tóth László, hogy bemutassa könyvét a Vármegyés a véres úton-t. Engem nagyon meglepett ez a látogatás mivel a Pesten megjelenő Kapu folyóiratban arról olvastam, hogy Toroczkait vádolják a TV székházának ostromáért, felgyújtásáért, no meg két évre ki van tiltva Szerbiából... A másik meglepetés az volt, hogy a Kapu két oldalon tárgyalja Toroczkai ügyeit, és arra a megállapításra jut, hogy mindazokat a törvénybe ütköző dolgokat azért tudja büntetlenül megtenni, mert Gyurcsány embere!
Mivel akkor én már hat éve a Kapu külsős munkatársa voltam, így nagyon jól ismertem a lap munkatársait, tudtam, hogy soha nem írtak le ellenőrizetlen hírt, mente-mondát, ezért a Toroczkai könyvbemutatójáról írt nyúlfarknyi ismertetőben beleszőttem a Kapuból átvett mondatot, idézőjelbe téve és megjelölve a forrást. Toroczkai, hogy ne részletezzem bíróságra adott becsületsértésért, egymillió dinárba állapítva meg a becsületét. Egy nyugdíjas horvát ügyvéd, Popadić barátom közbenjárására ingyen elvállalta a védelmemet, ami egy hét híján 5 évig tartott. Hogy ne legyen olyan egyszerű az ügy, az ügyvédem két hónappal az ítélet előtt meghalt, ezért a tárgyalásra magam mentem, mert nem volt pénzem ügyvédet fogadni. A vége, pedig az lett, hogy a bírónő engem mondott ki bűnösnek, mondván, hogy köteles vagyok Toroczkainak 180 ezer dinárt kifizetni az elszenvedett lelki bántalmakért. A végzésben már az állt, hogy 150 ezret fizessek, ha nem fizetek január 20-ig. akkor 150 napi elzárás vár rám. Én nem fizettem, így július 9-én megkaptam a »sasbehívót«, amelyen az áll, hogy július 20-án délben jelentkezzem a szabadkai börtönben." – mindezt így foglalta július 13-án össze Sass László, a VajMa vajdasági magyar hírportálnak egy másik becsületsértési ügyről szóló cikkhez írt kommentjében, amelyben is a szerb nyelvű Dnevnik napilap főszerkesztőjét és egy rádióadó főszerkesztőjét marasztalta a bíróság és a szigorú ítéletekkel kapcsolatban felmerült a sajtószabadság indokolatlan korlátozása.
Az ügyet tovább bonyolítja, hogy Sass László nem újságíróként, hanem olvasóként írt Toroczkairól, mint Gyurcsány-bérencről a a Közös Íróasztalunkba, ugyanis az a rovat évtizedek óta a Magyar Szó olvasói fóruma. Olyan olvasói kommentet is olvastam, miszerint Toroczkai mielőtt a bírósághoz fordult, beérte volna egy nyilvános bocsánatkéréssel, amitől Sass elzárkózott.
A politikai ítélet melletti érvként azt is elhangzott, hogy az ügy elbírálásakor a magát becsületében sértettnek érző Toroczkai ki volt tiltva Szerbiából, holott álláspontom szerint mindez inkább azt erősíti, a szabadkai bíróság az adott ügyben részlehajlás nélkül járt el, nem vette figyelembe a sértettnek az esethez nem tartozó, egyéb ügyeit.
Toroczkai László (Forrás: toroczkailaszlo.hu)
Az ügy kommentelői közül többen Sass Lászlót mártírszerepben tetszelgőnek tartják, mivel állítólag korábban Németországban vendégmunkáskodott, viszonylag magas német nyugdíjat kap, így a nem egész félmillió forint bírságot, ha akarná, ki tudná fizetni. Egy 69 éves ember esetén ezért majd’ fél év börtön bevállalását elég meredeknek tartom, bár elvileg minden lehetséges.
Sass László meglehetősen aktív olvasói levelező és újabban online kommentelő, véleménye gyakran sommás, de meg sem közelíti például a mindenkori top 100 indexes kommentelő-megmondóember verbális durvulását. Ha hasonlókért mindenkit bekaszniznának, nincs annyi börtön Magyarországon és Szerbiában, ahol ennyi trollt lehetne etetni és elszállásolni. És az eset kapcsán óhatatlanul felmerül, hogy a korábbi szerb köztársasági elnök, Boris Tadić, az aránytalanul súlyos börtönbüntetésre ítélt temerini fiúk kegyelmi kérvényeinek viszont nem adott helyt.
UPDATE: Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnök pénteken megkegyelmezett Sassnak, aki ma, azaz szombaton már el is hagyta a szabadkai börtönt. Nikolić, miután egyeztetett az igazságügyminiszterrel azzal indokolta a kegyelmi kérvény jóváhagyását, hogy a szólásszabadság gyakorlásáért senki se kerülhet börtönbe.