Erőszakkal kényszerítettek ki vallomásokat cigányokból szerb rendőrök. A romák 4 óra verés után vallották be, amit el sem követtek.
Az eset néhány napja történt. A roma testvérpár azóta feljelentette bántalmazóit.
Erőszakkal kényszerítettek ki vallomásokat cigányokból szerb rendőrök. A romák 4 óra verés után vallották be, amit el sem követtek.
Az eset néhány napja történt. A roma testvérpár azóta feljelentette bántalmazóit.
A Szerb Radikális Párt mélységesen fel van háborodva, és nagyon elítéli a grúz hadsereg amerikai és más nyugati államok által támogatott katonai akcióját, amelynek célja az orosz lakosság elpusztítása.
Ezt hivatalos közleményben adták a nép tudtára. Meg kell őket zabálni nem? Grúziából szabad kiszakadni, Szerbiából nem.
Bátor döntést, vagy inkább vakmerő döntést hozott a horvát labdarúgó szövetség. 2009-től nem lesz kritérium a stadionokban a rivális szurkolótáborokat elválasztó kerítés.
Charles Schumer amerikai szenátor azt javasolja, hogy az Egyesült Államok függessze fel a Szerbiának utalt segélyt. A mintegy 50 millió dolláros zsebpénzt azért kellene megvonni Szerbiától, mert az ország nem hajlandó együttműködni a "Kovačević ügyben".
Na, de mi ez az ügy már megint?
A szerb orvosoknak decembertől választaniuk kell: vagy az állami kórház, vagy a magánklinika. Új rendelkezéseitől azt várja a szerb egészségügyi minisztérium, hogy az orvosok jelenlegi átlag 12 órás munkanapja visszaáll a "normális" 8 órásra. Most ugyanis egyes orvosok, de a nővérek körében harapózott el leginkább dolog, akár 12 órát, vagy még ennél is többet dolgoznak naponta. A hivatalos munkaidő után ugyanis sokan a magánklinikákon folytatják a munkát.
Ratko, és a nyáj (fantáziakép)
A hír természetesen egy nagy marhaság, ahogy staropramen fogalmazott:
próbált nár valaki halálos betegen 150juhot terelgetni(puli van?)miközben egy bunkerban él és az álmát fegyveresek vigyázzák?
Egy pillanatra csukjuk be a szemünket és képzeljük mindezt magunk elé.
Dél-Szerbában Tito egyik bunkerében él Ratko Mladic a legkeresetteb háborús bűnös, írja az osztrák Kronen Zeitung.
A lapnak elvileg egy a neve elhallgatását kérő egykori boszniai szerb parancsnok árulta el ezeket az információkat. A Bécsben élő egykori katonatiszt azt állítja, hogy korábban Mladic testőre is volt. A volt tiszt szerint Mladic tábornok halálos beteg, és életéből már nincs sok hátra. Szerbia és Macedónia közös határához közel, egy bunkerben él. Fegyveresek őrzik álmát. Ő maga pedig pásztorként, 150 juhot terelget.
Az Oluja, azaz a Vihar hadművelet első napja éppen 13 éve ért véget. Nagy nap lesz holnap Horvátországban. Igazi nemzeti ünnep. A győzelem napja a holnapi, augusztus 5-e. Ezen a napon foglalta el a szerb ellenállás központját a horvát hadsereg, és a rendőrség. Knin eleste után Horvátország hamar visszaszerezte a szerbek által mindaddig megszállt déli területeit. Augusztus 8-án véget ért a "katonai-rendefenntartó akció".
Elment egy 3. osztályos magyar gimnazista fiú Pekingbe, az olimpiai játkékokra. 18 éves. Kétszeres junior európa-, és világbajnoki ezüstérmes úszó. Szilágyi Csaba a neve. Caba Siladji első olimpiájára készül.