Pont olyan, mint a legutóbb. Ha nem lennék biztos benne, hogy a két második körbe jutott elnökjelölt elhullajtott pár hajszálat az utóbbi időben, azt mondanám: hajszálra ugyanaz a helyzet most is, mint a korábbi választásokkor. Így megy ez Szerbiában választásról választásra. Indul a sok lelkes pézgyűjtőember, szerez két százalékot, ami marad, azon meg osztozik jó és rossz. Általában az ultraszerb oldal valamely képviselője (jelenleg leginkább a Szerb Radikális Párté ez a szerep), és az úgynevezett demokratikus blokk között oszlik meg a fennmaradó 80%-nyi szavazat.

Így megy ez már rég. Milošević buktája után joggal hihettük, hogy a párt- és hadvezér, miniszter- és államelnök, főistennel együtt bukik pártja (Szerb Szocialista Párt), és annak negyszerb, fegyverszerető politikája is.

A bukást követő választásokon ki is derült, hogy a szocialisták tartós vereséget szenvedtek. Az egykori kormányzó párt kis parlamenti labdaszedővé zsugorodott. A vezér nélkül már nem volt meg a varázsa, ugye. Meg aztán elég sok bajt okoztak ahhoz, hogy legalábbis egy ideig ne sokat halljunk róluk. A Milošević-kultusz erejéről viszont sokat elárul, hogy minden vérontás, elnyomás, lopás és rablás ellenére bekerültek a parlamentbe. Fotókról manapság is könnyen ki lehet szúrni, ha a Szerb Szocialista Párt naggyűlésén készültek. Pofonegyszerű. Ha igen, akkor van egy csomó olyan ember a tömegben, aki fényképet csókolgat. Ezek ilyenek.

Elvárható lett volna, hogy az egész háborús, uszító őrjöngés együtt bukik, és eljön a békés szerbia ideje. Zoran Đinđić, 2003-ban meggyilkolt miniszterelnök idején így is tűnt, de a szerbség nemzeti (más nemzetek kárára nemzeti; Európának, a NATO-nak, és minden nyugati dolognak lófaszt mutató) vonala a bukott miloševići párt, vagyis a szocialisták helyett a Radikális Pártot kezdte támogatni. A demagógia, a nagyot, és leginkább nagy Szerbiát álmodás csak pártot váltott. Milošević fotója helyett Šešelj képét csókolgatják, azét a Šešeljét, aki most Hágában ül, és ítélkezni próbálnak felette. Persze kizárólag szerbül hajlandó megszólalni, és olyankor is leginkább a bíróság szidalmazása köti le.

YouTube-link, angol fordítással

Ugyanez a Šešelj vette elő a pisztolyát egy tévéshowban a kilencvenes években. A videóban arról beszél, hogy rozsdás cipőkanalakkal kell ölni a horvátokat, hogy ne lehessen megállapítani, hogy a vérmérgezésbe, vagy a torkuk elvágásába haltak bele.

Videó (a pisztoly 07:22-nél kerül elő) 

Szóval ez az ember volt a potenciális nagyvezér, mielőtt szerb büszkesége miatt és ártatlanságába vetett hitében önként jelentkezett Hágában. Talán a kirándulás kissé már hosszúra sikerült, és megbánta az egészet, talán nem. Mindenesetre fotói egyre fakulnak. Eleinte átmenetinek induló utódja Tomislav Nikolić is levette a kampányhajrában az őt ábrázoló kitűzőt. Tomislav Nikolić a mostani választáson a demokratának számító, beszari Boris Tadić ellenfele, és az első körben ismét megverte riválisát. Ahogy mindig. A második körben a demokrata szavazók általában a kisebbik rossz mögé sorakozva elhárítják a radikális veszélyt. A szavazás idén is így áll, és így lesz mindaddig, amíg néhány százezerrel többen vannak azok, akik szerint Mladić tábornok nem hős, hanem tömeggyilkos. Idén még sikerülhet távol tartani a félművelt bányászt a kormánykeréktől, de el kell ismerni, hogy a legszilárdabb és legnépesebb tábora ismét a "gonosznak" van Szerbiában. Tomislav Nikolić egyébként nem mérnök, ahogy azt a magyar sajtóban olvashatjuk róla, henem építészeti technikus, azaz érettségije van csupán. A jogról kirúgták. Nem is személyes népszerűsége, hanem az általa képviselt eszmék népszerűsége szerzi meg neki a legnagyobb frakciót a szerb parlamentben választásról választásra.

Nikolić valószínűleg ezt is elbukja, nem lesz elnök, mert megint elegen lesznek a normálisak, de azt alighanem borítékolhatjuk, hogy a soron következő parlamenti választásokon is közel 40%-kal kerül be a parlamentbe, ami azt jelenti, hogy hosszú évekre konzerválódik ez az állóháború a szerb társadalom két szélső pólusa között. A demokrata szavazók tudják, hogy Koszovó elveszett; ha Tadić "veszíti el", neki nagyon ártani nem fog, hiszen szavazói tudják, hogy ebbe nem igazán szólhat bele Szerbia. A radikálisok viszont hosszú évekre kaphatnak visszaigazolást arról, hogy a másik oldal a nemzet ellensége.

Vannak olyan vélemények is, hogy "nyerjenek csak a radikálisok, legalább Nikolić nevéhez ragad majd a koszovói függetlenség." (Az jó nagy blama)

Azt mondom: inkább ne. A legjobb, ha a szerb nemzeti oldal minél messzebb van a kormánykeréktől, de talán az evezőknél sem lennének jó helyen. Egyelőre az ultralight demokrata többség a maximum, amit ez a szerencsétlen, háborús bűnös és vesztes, lebombázott nép ki tud magából csiholni. Örüljünk neki, amíg lehet.