Sokaknak mindez evidens, másoknak meg nem.
1.) Délvidék egyenlő Újvidék.
Nem. Újvidék a legnagyobb délvidéki város, egyben Vajdaság tartományi székhelye, de a két szó nem helyettesíti egymást. Nem olyan, mint mondjuk New York, ami jelentheti New York Cityt és New York szövetségi államot is.
2.) A vajdaságiak többsége örülne, ha a területet Magyarországhoz csatolnák.
Az a vonat már rég elment, már ha egyáltalán valaha is felállították a szerelvényt. Valaki 14.45% nicken kommentel. Nem tudom, hogy van-e összefüggés, de korábbi adatok szerint ennyi volt a magyarok lélekszáma a Vajdaságban és a tendencia nem növekvő. A legutóbbi, 2002-es népszámlálás szerint 14.28%. Az etnikai kártya kilőve, Magyarország pedig távolról sem tűnik olyan bezzeg-országnak a vajdaságiak többsége számára, amelyikhez szívesen csatlakoznának.
3.) A szerbek túlnyomórészt vérengző, primitív, hőzöngő soviniszták.
Nem. A legsötétebb miloševići érában is létezett egy Második Szerbia. Művelt, toleráns, békés emberek, akik sokan voltak, de nem elegen és főleg nem voltak elég hangosak. Nekik nem volt könnyű a hőzöngő nemzettársaik mucsai (gucsai:-)) tirpákságát testileg-lelkileg elviselni, de akadt azért pár szép példa bátor civil kurázsira is. Íme egy példa a linkre klikkelve.
4.) Szerbia Koszovó elvesztésével a saját Trianonját élte meg.
Nem. Ezen a folyamaton már több mint 10 évvel Koszovó függetlenségének sok ország, köztük a legtöbb nagyhatalom általi elimserése előtt átestek. A miloševići értelemben, a volt Jugoszlávia szerbek lakta területeire felduzzasztott Nagy-Szerbia előbb a horvátok elleni de facto katonai vereséggel, majd a kilencvenes évek első felének boszniai háborúját lezáró 1995-ös Daytoni Békemegállapodással élte meg a saját Trianonját. Már Koszovó függetlenségének kikiáltását megelőzően is a tartomány szerbek lakta északi csücskének (A szerbek legnagyobb koncentrációban Kosovska Mitrovica városának északi felén tömörülnek. A természetes korridort a több, mint százezer lakosú várost átszelő Ibar folyó képezi.) kivételével a tartományban csak szórványszerbség maradt. A veszteség inkább szakrális. Az ősi szerb földön közel húsz jelentősebb, többnyire napjainkban is aktív, középkori alapítású szerb ortodox kolostor áll. A (nem koszovói) szerbek több, mint 90%-a életében egyszer sem járt Koszovón. A déli tartomány függetlenségének kikiáltásakor a szerbek inkább kesernyés viccbe tömörítve szembesültek a realitásokkal:
- Szerbia olyan mint a Nokia. Minden évben új modell és mindig kisebb.
5.) Háborúk ide vagy oda, a volt Jugoszlávia államai ma mindenféleképp ugyanitt tartanának. Békésen is zömében lúzer kis országokra szakadt volna a szövetségi köztársaság, az egy szem Szlovénia és a határeset, mesés tengerparttal megáldott Horvátország kivételével.
A történelemben nincs ha, meg ha a nagymamámnak kereke lett volna és áramszedője, akkor trolibusz lett volna. De az egyáltalán nem biztos, hogy az egykori Jugoszláviának mindenképpen ezt az utat kellett bejárnia. A kelet-európai rendszerváltozások idején, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a korabeli Jugoszlávia sok mindenben fejlettebb volt, mint az egykori Vasfüggöny mögötti országok. Például a bankszolgáltatások tekintetében. Csak egy apró példa: már a nyolcvanas évek elején viszonylag elterjedt volt a bankkártyás fizetés. Még az oldschool, mechanikus kártyalehúzós rendszer működött, de már Visa kártyákat használtak, a tévéreklámok is ezt sulykolták, hogy ez az igazán trendi dolog. Sokan beszéltek viszonylag jól angolul, németül, a lakosság már évtizedek óta szabadon utazhatott külföldre. A piros jugoszláv útlevéllel a hetvenes-nyolcvanas években talán a legtöbb országba lehetett bejutni vízummentesen. Kisvállalkozók, kisiparosok és földművesek is komolyabb tételben vállalkozhattak, mint a szovjet befolyási övezetben. A magánkézben tartható földmaximum 30 hektár volt, szemben mondjuk a Magyar Népköztársaságban a legfeljebb 0,6 hektáros (lényegében egy kataszteri hold) háztájinál. Az ország akár Kelet-Európa gazdasági motorjává is válhatott volna. Teszem azt, ha a gazdasági átalakulás mellett az ország közjogilag deklaráltan és ténylegesen is azonos jogosultságokkal rendelkező tagállamok decentralizált szövetségévé alakult volna, ahol a kisebbségi jogokat következetesen tiszteletben tartják. Hát, nagyon nem így lett.
Az utolsó 100 komment: