A horvát titkosszolgálat szerbiai telefonlehallgatásai közül kiszivárgott néhány felvétel a Milošević család 1995 és 1997 közötti telefonbeszélgetéseiből.
Elképesztő kordokumentumok, amelyek segítségével talán jobban sikerül megérteni azt az abszurd légkört, ami a korabeli Szerbia diktátorának legszűkebb környezetét jellemezte.
(Nem kizárt, hogy mindez részben, vagy egészben kamu. Akár dekonspiráció a horvát (vagy más) titkosszolgálat részéről, vagy klasszikus újságírói kacsa, esetleg internetes szórakozás, de ha valaki kitalálta ezeket a párbeszédeket, ne hagyja abba az abszurd humorista karrierjét! - Styxx)
Miloševićék Tito egykori rezidenciájában laktak. 1996. január 13-án Slobodan Milošević türelmetlenül várta az akkori amerikai elnök, Bill Clinton telefonhívását. Clinton Zágrábból, a Franjo Tuđman horvát elnökkel folytatott tárgyalásokat követően utazott vissza Amerikába és az Air Force One-ról, az elnöki különgépről hívta fel Miloševićét. A daytoni békemegállapodást követő enyhülés időszakában Milošević okkal gondolhatta, hogy neki áll a zászló. Megkerülhetetlen tényező a balkáni tartós béke szavatolásában és akkortájt legszörnyűbb rémálmában sem fordulhatott elő, hogy néhány éven belül hatalomvesztett diktátorként, a hágai nemzetközi bíróság börtönének a cellájában fog meghalni. Clintonnal tizenegy percig folytattak udvarias telefonbeszélgetést.
Közvetlenül ez után egy ismeretlen személyt hívott fel, hogy másnap mindenféleképp lehozza a szerb sajtó a hírt, majd feltehetőleg a titkárát hívta fel, akinek személyesen diktálta le, hogy mi legyen a sajtóanyagban.
Még aznap késő este 21:40-kor felhívta a Jugoszláv Szövetségi köztársaság külügyminiszterét, Milan Milutinovićot, hogy első kézből tájékoztassa a Clintonnal folytatott beszélgetésről.
Slobo előtt az ezermester-külügyminiszter . A légkondit is megjavította
S. Milošević: Mi jót csinálsz, Milan?
M. Milutinović: Ezt-azt.
S. Milošević: Megjavítottad a légkondit?
M. Milutinović: Igen, mindent befejeztem.
S. Milošević: Visszaraktad?
M. Milutinović: Igen.
S. Milošević: Hívtalak fél kettő körül, de senki nem vette föl
M. Milutinović: Pedig hagytam üzenetet az enyéimnek, hogy mobilon leszek elérhető.
S. Milošević: Hát, pedig én kerestelek. De hagyjuk ezt, hívott a Clinton.
M. Milutinović: ….És, milyen volt?....
S. Milošević:…Mondtam neki, hogy fontos lenne mielőbb normalizálni az USA és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság viszonyát. És ő is azt mondta, hogy úgy gondolja, jól együtt tud velem működni.
M. Milutinović: Nagy dolog, hogy Albright előtt így beszélt ( Madeleine Albright, a korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó, akkor az USA ENSZ-nagykövete, akinek kifejezetten negatív véleménye volt a korabeli szerb vezetésről.).
S. Milošević: Ha tudnád, hogy milyen szépen beszélt.
M. Milutinović: Biztos elbújt a klozetban.
S. Milošević: Baszkódsz. Úgy gondolod, hogy ennyire fél Albrighttól?
Domina Madeleine
Másnap, 1996. január 14-én Milošević közel sem volt elégedett a Bill Clintonnal folytatott beszélgetésének szerbiai média-tálalásával. A belgrádi Politika napilap negatív hangvételű vezércikket hozott le Clinton balkáni látogatásáról. Teljesen ellenkező üzenetűt, mint amilyet Milošević elképzelt. Felhívta a lap főszerkesztőjét, a Struja (Áram) becenevű Hadži Dragan Antićot, aki egyébként az elnöki család szűk baráti köréhez tartozott, különösen Marija lányával volt jóban.
Milošević: Olvastad ma a Politikát?
Antić: Nem, miért? Az ott Tuzla körül?
Milošević: Figyelj, ez szégyen! Én tudom, hogy nem olvasod a saját újságodat, de basszon meg az isten, olyan fontos eseményeket, mint az amerikai elnöknek a régiónkba tett látogatása, azért mégsem hagyhatnád ki! Bassza meg a szent, még sem engedhetnéd meg minden balféknek, hogy azt írjon, amit akar! És ami a legrosszabb, a Politikát Jugoszlávia hivatalos szócsövének tartják. Hát ennyire lefikázni Clintont, hogy baszódnátok meg! Minek pocskondiáztátok? Először is, nem ezt érdemli, éppen ellenkezőleg, a létező legjobb szándékkal jött ide. Másodszor, hogy mer a Politika ilyet csinálni?
Antić: Úgy tartja, hogy pocskondiázta? (mármint a Politika vezércikkírója)
Milošević: Ó, hogy az isten basszon meg! Nem, hogy pocskondiázta, hanem egyenesen porig alázta! Azt írta, hogy ide jött pusztán azért, hogy a fényképeken pózoljon, hogy vietnámi háborús dezertőr, hogy nyakig bele van keveredve a Whitewater-botrányba, hogy idejött a legsötétebb és a legrosszabb dolgokat csinálni, basszon meg az isten!
Antić: Igen.
Milošević: Normálisak vagytok ti? Hogy az isten baszna meg benneteket! Építeni akarok, de ti mindent leromboltok, mindenkit ócsároltok és mindenkibe belerúgtok!
Antić: Tényleg nem tudom.
Milošević: Hidd el nekem, ilyenre még nem volt precedens.
Antić: Igen.
Milošević: Ennyire lehurrogni az amerikai elnököt egy pozitív dologért, amit csinál. Az isten bassza meg, nem köpködtétek le ennyire akkor se, amikor a bombázások voltak.
Antić: Igen, igen...
Milošević: És aztán azzal etetsz, hogy a békepolitikát támogatjátok. Pedig basszátok a Clintonnak az anyját, aki pont a megbékélés érdekében jött a régióba.
Antić: Igen, tudom. Most mit csináljunk?
Milošević: Semmit. Írjatok olyan kommentárt, amilyet kell.
Ki olvassa még a Politikát? Antić főszerkesztő-úr tuti, hogy nem.
1997 márciusában Slobodan fia, Marko Milošević az olasz fővárosba utazott. A lehallgatott telefonbeszélgetésekből az derül ki, hogy Rómában a fogait akarta megcsináltatni, új, puha kontaklencséket szeretett volna beszerezni és az elálló, klepa füleit akarta megműtetni. Az ötlet Slobodannak nem tetszett. Megpróbálta meggyőzni a fiát, hogy talán ezek a beavatkozások fölöslegesek. A telefonbeszélgetést 1997. március 15-én 23 óra 54 perces kezdettel rögzítették.
Ilyen fülekkel anyu mellett még elmegyek. De szép ruhákban, drága kocsikban?
Slobodan: Szép Markóm, figyelj rám. Beszéltem egy orvossal és magam is gondolkodtam az ügyön. Nem kellene, hogy megműtesd magad.
Marko: Jaj, apa, gondoltam, tudtam, hogy megpró…
Slobodan: Várj, hadd magyarázzak meg valamit. Tudod, hogy miért tűnik most neked mindez ilyennek? Mert borzasztóan sovány vagy és a te korodban minden szamár így néz ki. Majd ha egy kicsit kigömbölyödsz, többé nem lesznek ilyen problémáid. Amikor olyan idős voltam mint te, náladnál is soványabb voltam és még rosszabbul néztem ki..
Marko: Nézd, egyetértünk, de nem 15 év múlva szeretnék megszépülni.
Slobodan: Marko, azt akarom mondani, hogy a soványság következményeit nem tudod így korrigálni….a természettel szembeni mindenféle erőszakos beavatkozás butaság. Szép vagy, mint egy játékbaba, az apád után. (Úgy méltányos, ha tudjuk, a "lep si ko lutka" azaz: "szép vagy, mint egy játékbaba" bevett szerb frázis. Távolról sem annyira csöpögős, mint magyarra fordítva. - Styxx) Ne baszkódj ilyesmivel!
Marko: Apa...
Slobodan: Ellenzem, és a szülőd vagyok. Ennyi.
Marko: Remek. Én pedig pártolom, és nagykorú vagyok..
Slobodan: Ha nagykorú vagy, akkor meg jól szétverem a képed, ha visszajössz..
Marko: Ne izgulj apus, beszéltél a Gasparottival (olasz üzletember, családi barát)?
Slobodan: Nem, de továbbra is azt mondom, neked az egyedüli bajod,hogy sovány vagy…. a hasad olyan vékony, mint egy ötdináros. Inkább a hasadra dobnál fel egy szalonna-övet!
Majd Slobodan Milošević átkapcsolta a vonalat Dojčilo Maslovarićnak, Jugoszlávia vatikáni nagykövetének, a család egy másik barátjának, aki hasonlóan, mint korábban az apa, megpróbálta lebeszélni Markót a fülei megplasztikáztatásáról.
Dojčilo: Nehogy már ezt tedd! Hülye vagy? Milyen nő miatt lettél ennyire komplexusos? (a vatikáni nagykövet ! B+, ezt nem hiszem el! – Styxx)
Marko: Egy nő miatt sincs komplexusom. De nem vezethetek drága autókat, nem öltözködhetek szépen, ha elállnak a füleim, mint egy baromnak!
Marko fiam, anyuddal ilyen úri huncutságok nélkül is megvoltunk!
1997. március 18-án Marko Olaszországból ismét hazatelefonált. Apja a villa medencéjében fürdött, ezért egy kicsit tovább tartott, amíg elkezdődött a beszélgetés. Marko boldog volt, mert olyan puha kontaktlencsét kapott, amilyet állítólag akkor Belgrádban nem lehetett beszerezni. Dioptria nélkülit, mert tesztelték, hogy nem irritálja-e a szemét.
Marko: Még megnézem, hogy van-e színes dioptriás. Annak különösen örülnék.
Slobodan: Minek neked színes kontaktlencse? Ne hülyéskedj!
Marko: Hát ha már hordanom kell ezt a szart, legalább valami hasznom is legyen belőle..
Slobodan: De Marko, miért változtatnád meg a szemed színét?
Marko: Hát, hogy…
Slobodan: Áruld már el, hogy milyen színűt raknál fel?
Marko: Hát, mindenféle színből bevásárlok. Attól függ, hogy milyet rakok fel, hogy éppen mibe öltözök.
Slobodan: Ej, Marko.
Marko: Ha feketébe öltözök, akkor kéket, ha tarka ruhába, akkor nem tudom, rózsaszínt vagy zöldet.
Slobodan: Te most baszakodsz velem?
Marko: Nem baszkódok. Komolyan. Figyelj, Mengele ezt megpróbálta a koncentrációs táborokban, de Wiesenthal ezt nem értette meg.
Slobodan: Marko, ne baszogass!
Forrás: E-novine
(Egyéb forrást nem igen találtam a tárgyban. Egy 2008-as, boszniai Republika Srpskaban kiadott Večernje Novosti cikkben a hivatkozott 11 perces Milošević-Clinton beszélgetés (amit egyébként nem fordítottam le) megegyezik az E-novine-ben közzétettel. A rögzített beszélgetések valóságtartalmát szavatolni nem tudom - Styxx.)
