Sejo Sekson (49), polgári nevén Davor Sučić: a háború előtti Szarajevó egészen egyedi – Új Primitivizmus névre keresztelt – punkrock mozgalmának fenegyereke, a korszak egyik legjelentősebb együttesének, a Zabranjeno Pušenjének alapító-frontembere. Emellett a Top lista nadrealista című humoros tévéműsor társulatának tagjaként is alkotott. Az együttes szomorú érdekessége, hogy a jugoszláv polgárháború egyik legvéresebb fejezeteként jegyzett szarajevói ostrom során kettészakadt. Pontosabban Sejóék értelmezésében kivált belőle a szerb származású, Belgrádba emigrált másik frontember, Dr. Nele Karajlić (szül: Nenad Janković), aki társaival szintén Zabranjeno Pušenje név alatt adta ki első „szakadár” lemezét a szerb fővárosban, jelenleg pedig a filmrendező Emir Kusturicával megerősítve (immár állandó belgrádi székhellyel) The No Smoking Orchestra (TNSO) néven zenélnek. A Sejo Sekson-féle, szerinte jogfolytonos Zabranjeno Pušenje (ZP) székhelye évek óta Zágrábban van, de a zenekar kötődése Szarajevóhoz továbbra is intenzív.
Sejo blogunknak a 2011. március 5-i pécsi koncertjük előtt (és után) nyilatkozott.
Srbija.blog.hu: Hogyan született meg az „Új Primitivista” mozgalom elnevezése? Konkrétan ki találta ki ezt a zseniális kifejezést?
Sejo Sekson: Akkoriban a mozgalmak időszakát éltük. New Waves, New Romantics… így nekünk is támadt egy ötletünk, egyben a korabeli szocialista társadalom aktuális trendjeire is reflektáltunk. Éltek a környezetünkben valódi, faék egyszerűen primitív emberek is. Iskolázatlan, nehéz fizikai munkások, akik népzenét hallgattak [„népzene” alatt ebben a szövegkörnyezetben valójában a délszláv körökben rendkívül népszerű mulatós zene értendő, a turbofolk elődje]. Másrészt voltak olyan arcok, akiket magunk között csak mainstream-primitíveknek hívtunk. Akik az első, részünkről akut primitíveknek nevezett csoportba tartozókhoz hasonlóan szintén nem voltak tudatában a saját primitívségüknek. Ők viszonylag jó anyagi körülmények között éltek, emellett mondhatni igényes kultúrtermékeket fogyasztottak, csak éppen azok tartalmát nem értették meg. És voltunk mi, a harmadik csoport, a New Primitives. Mivel azonos környezetből származtunk, így mi is primitívek voltunk, azonban az akut és a mainstream primitívektől eltérően mi tudatában voltunk a saját primitívségünknek. Maga az elnevezés Elvis J. Kurtovićól származik [eredeti nevén Mirko Srdić, aki 1983-ban alapította az „Elvis J. Kurtović & His Meteors” nevű együttest]. Viszont én voltam az első, aki primitíven öltözködött. A sálamat dróttal merevítettem, így szélcsendben is úgy néztem ki, mint akinek lobog a sálja. Attraktív lehettem.
Srbija.blog.hu: Mint tizenéves kamaszt, engem a nyolcvanas évek közepén lenyűgözött az ironikus, provokatív hozzáállásotok az utolsó fázisában tengődő jugoszláv szocialista rendszerhez. (Habár akkor még ki a fene sejtette, hogy olyan közeli a game over?) Lenyűgöztek továbba az olyan számok, mint a Dan Republike [„Köztársaság napja”], a Guzonjin sin [„Hájseggű komcsi fia”], stb. Ezen kívül másik frontembereteknek, Nelének egy csöppet sem rockeres megjelenése a koncerteken és a videoklipekben. Az ocsmány nyakkendőiben és az elszabott öltönyeiben úgy festett, mint egy pártkongresszusról szalasztott komcsi. Akkoriban nem igazán gondolkodtam azon, hogy ti a dalaitokat szarajevói szlengben írtátok. Mai fejjel viszont úgy gondolom, hogy a szokatlan, egyáltalán nem irodalmi nyelvezettel (mint például a tömérdek turcizmussal és az egyéb couleur locale elemekkel) legalább annyira hozzájárultatok a kezdeti sikerekhez és a kibontakozásotokhoz, mint a politikai provokációitokkal. Úgy vélem, hogy a tömény káromkodásokkal fűszerezett, fésületlen szarajevói köznyelv használatával is annyira eredetiek voltatok, mint a progresszív, provokatív, politikai töltetű tartalommal. Szerinted helyes ez a megérzésem, és e téren is úttörők voltatok, vagy ha őszinte vagy, a Zabranjeno Pušenje és a többi újprimitivista előadó előtt Szarajevóban mások is ezen a közvetlen, csöppet sem formális nyelvezeten adták elő a műveiket?
Sejo Sekson: Őszintén, részünkről nem volt ebben semmiféle tudatos tervezés. Inkább azt kell, hogy mondjam: jókor, jó helyen kezdtük a könnyűzenei, és egyben a humorista karrierünket. Akkoriban Szarajevó minden tekintetben fejlődött. Egyrészt a ’84-es téli olimpiai játékok is adtak egy löketet a városnak, amit akkoriban valóban egy különleges atmoszféra jellemzett. Ezen kívül az iraki-iráni háború is hozzájárult a szarajevóiak gazdagodásához. Az emberek jobban kezdtek élni, mert a két közel-keleti szomszédos ország hosszú évekig tartó állóháborújához nagyon sok lőszert gyártottak szarajevói gyárakban, mint például a Petisben. A gazdagodás pezsgő kulturális életet is gerjesztett. A szarajevói Emir Kusturica első, cannes-i nagydíjas játékfilmje, az Emlékszel Dolly Bellre? is ekkor készült. Emellett progresszív színtársulatok is feltűntek, mint a Tetovirano Pozorište [„Tetovált Színház”] vagy az Audicija [„Felvételi meghallgatás”]. Mindez azt eredményezte, hogy abban az időben Jugoszlávia-szerte rokonszenvesnek, szellemesnek és (bármiféle pejoratív felhang nélkül) nevetségesnek tartották a szarajevói dialektust, és ez valahol a mai napig így van. Például tavaly Pulán, Isztria legnagyobb városában arra kértek, hogy: „gyere, mondj valami vicceset!” Mire én: „várjatok, ez nem így működik, nem tudom gépként tolni a poénokat.” Erre: „nem baj, csak mondj valamit!” És persze az akkoriban Jugoszlávia-szerte rendkívül népszerű humoros tévésorozatok, mint a Top lista nadrealista ["Szürrealisták toplistája"] is hozzájárult ahhoz, hogy a szarajevói köznyelv, és persze tágabb értelemben a bosnyák dialektus önmagában szinte elegendő volt a sikeres humoros fellépésekhez. Sokan meg sem érdemelték a sikert, mint például én sem (nevet).
Srbija.blog.hu: De olyan kritikusaitok is akadtak, akik mindezt rosszallták? Akik szerint nem kellett volna ennyire szabadszájúan, túlzottan informálisan szerepelni?
Sejo Sekson: Hát, elég sokan értetlenkedtek. A mi zenénk ellenőrizetlen körülmények között, egyetemi klub-színtereken született. Kezdetben szó sem volt arról, hogy mi valaha is nagyszínpadokon, széles közönség előtt fogunk fellépni. Az egyetemi közeg mindig is szabadosabb, így volt ez a mi esetünkben is. Az egyetemi klubokban „elment” a politikailag is provokatív mondandónk, és a szabadszájú nyelvezetünkbe se kötött bele senki. Persze semmiféle támogatásban nem részesültünk. Amíg szűk, többnyire fiatal értelmiségi közönség előtt hülyéskedtünk, addig a kutya sem törődött a provokációinkkal. Amint egyre népszerűbbekké váltunk és egyre szélesebb körben ismerték meg az előadásainkat, kiderült, hogy több társadalmi rétegnek is a tyúkszemére léptünk. Mind az akut, mind a mainstream primitívek közül sokan sértőnek tartották a poénjainkat. Egyrészt a kommunisták érezték úgy (okkal), hogy rajtuk élcelődünk, másrészt a Baščaršija népe. [Baščaršija: Szarajevó óvárosának főtere. A kézműves boltokkal, kisvendéglőkkel zsúfolt, napjainkra turistalátványossággá vált óriási piactér évszázadok óta a gazdag, befolyásos kézműves és kereskedő muzulmán patrícius családok felségterülete.] Poénjainkat valahol a hagyományos szarajevói belvárosi muzulmán életmód kifigurázásának vélték. Mint annak idején Ivo Andrić műveit, minket is sokan félreértettek. És minderre ráraktak egy lapáttal a drog-afférjaink. Egykori drogozásunk nem titok. Egyébként semmivel sem drogoztunk többet, mint akkoriban az összes többi lökött jugoszláv fiatal. Viszont mindennek ellenére munkánk meghozta a gyümölcsét: a Pozdrav sa zemlje Safari [„Üdvözlet Szafariországból”] című albumunk megjelenését követően – mely lemezünk sokak szerint a legjobb alkotásunk – békén hagytak minket. Főleg, minthogy a hatalom is rájött, ha nem froclizzák az együttesünket, akkor kevesebb körülöttünk a felhajtás, ami végső soron a sikereinket dagasztja. Nagyjából innentől datálódik a normális, professzionális munkánk.
Srbija.blog.hu: Ami az egyik legnagyobb, korai sikerszámotokat, a Nedelja, kad je otišo Hase [„Vasárnap, amikor elment Hase”] c. dalt illeti, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A számot Asim Ferhatović Hase tiszteletére írtátok (aki legendás focista, úriember és szarajevói lokálpatrióta hírében állt) vagy a néhány évvel azelőtt elhunyt kultikus államfő, Josip Broz Tito számlájára poénkodtatok? (Ezzel a teljesen meghökkentő szimbólummal, némi poénos túlzással élve, talán Charles Baudelaire Egy dögjére is „rádobtatok egy lapáttal”.)
Sejo Sekson: A szám üzenete a következő: minden hősnek egyszer lejár az ideje. Jugoszláviában akkoriban a „Tito után is Tito!” -jelszó volt érvényben. Mindenki úgy tett, mintha Tito még élne, de ez a hozzáállás egyáltalán nem volt progresszív. Az országnak sürgősen reformokra volt szüksége. Elsősorban politikai és gazdasági téren, de a kultúrában is és globálisan minden területen. A „Tito után is Tito!” -elv követése ahhoz vezetett, hogy évekig semmi sem történt. A rendszer hibernációját éltük meg. A mi dalunk pontosan arról szólt, hogy a kiöregedett focista lejátszotta az utolsó meccsét és ezzel egy korszak is véget ért. Eljött az ideje annak, hogy egy nélküle felálló új csapat kapjon lehetőséget. A csapatnak újra játszania kell, de többé nem azt a taktikát követve, mint amikor még őrá épült a játékuk. Ez egy párhuzam egy focicsapat és a Tito utáni Jugoszláviában zajló életünk között.
Srbija.blog.hu: Tehát a szövegnek ez az allegorikus üzenete teljesen tudatos volt, és a Tito-párhuzam nem utólagos belemagyarázás?
Sejo Sekson: Igen. Ráadásul ez a Zabranjeno Pušenje egyik legjobb száma. Nagyon sajnálom, hogy szövegének megírásában nem vettem részt, csak a zeneszerzésben.
Srbija.blog.hu: Mi az igazság a „Crko Maršal!” -ügy körül? [„Megdöglött a Marsall!” – a legenda szerint egy rijekai koncertjükön óriási botrányt kavart Dr. Nele Karajlić, az együttes másik frontembere ezzel a beszólással.] Nele az erősítőre gondolt vagy Titóra, Jugoszlávia örökös első számú marsalljára?
Sejo Sekson: Először is, mi akkoriban nem Marshall, hanem Vox erősítőt használtunk. Mindez egy magánjellegű baszkódásnak indult. A rijekai koncerthez kapcsolják az esetet, de valójában korábbi nyilatkozatainkból és 4-5 koncert eseményeiből ollózta össze az Állambiztonsági Szolgálat [DB, ahogy Sejo mondta, a Državna Bezbednost közismert rövidítése, vagyis a korabeli jugoszláv politikai rendőrség], rezsimhű sajtótermékekből tallózva. Mi nem egész egy év alatt váltunk kis klubzenekarból stadionokat megtöltő együttesé. Mielőtt országos hírű rockbandává nőttük ki magunkat, a legfeljebb 300-400 fős közönség előtti, egyetemi klubokban zajló fellépéseinken soha sem származott problémánk az ehhez hasonló poénkodásokból. A „Megdöglött a Marsall!” -poén valójában egy Top lista nadrealista -geghez köthető. A jelenetben az óváros különböző harangjai szólaltak meg és müezzinek énekeltek egyre hangosabban, majd ezt követően hangzott el a szlogen: „Marshall. Minden vallási felekezetet kielégítő erősítő.” Az egyik próbán köpte be valaki a „Megdöglött a Marsall!” szöveget, amin a technikusok jóízűen röhögtek. Nele látta, hogy ez egy jól működő stósz, és ezt követően épült be a koncertrepertoárunkba ez az elem.
Srbija.blog.hu: Egy másik korai slágeretek, aminek viszont a szövegét is te írtad, a Balada o Pišonji i Žugi [„Pišonja és Žuga balladája”], hasonlóan a legtöbb dalszövegedhez, egy kerek, igaz történetet mesél el. Két, javítóotthonból megszökött árva gyerek tragikomikus kálváriájáról szól a dal, akik egy lopott autóbusszal indulnak a tengerre csajozni. Más számokat is szenteltél nekik, például a Pišonja i Žuga u paklu droge [„Pišonja és Žuga a kábítószer poklában”] címűt. Tudod, hogy manapság mi van velük? Élnek-e egyáltalán, és ha igen, akkor merre vannak?
Sejo Sekson: Nem árvák, ezt nem tudom honnan vetted. A mi lakótelepünkről származó kölkök, az öcsém haverjai, nálam 5-6 évvel fiatalabb srácok. Pišonja meghalt, Žuga Nyugat-Hercegovinában él. Pišonja fia magas, erős srác. Kosárlabdázik, elég gyakran látom.
Srbija.blog.hu: A háború alatt halt meg Pišonja?
Sejo Sekson: Igen, a háborúban esett el.
FOLYTATÁS
(Csak az klikkeljen most a folytatásra, aki ráér. Több mint 30 ezer leütésnyi szöveg van még hátra. Tényleg nagyinterjú.)
