Srbija.blog.hu: Melyik saját dalodra vagy a legbüszkébb?
Sejo Sekson: A Balada o Pišonji i Žugi mindenképp az egyik. Talán a Na straži pored Prizrena [„Őrségen Prizren mellett”] szintén, főképp azért mert olyan dolgokat is előrevetített, amik manapság is érvényesek a volt Jugoszlávia területén. Az újabb számok közül pedig a Yugo 45.
Srbija.blog.hu: Legszebb koncertélményed?
Sejo Sekson: Az első belgrádi koncertünk, a Kalemegdanon, 2005-ben vagy 2006-ban. A szervezők elég vad dolgokat hallottak rólunk, ezért először – és ilyesmi velem az életben azóta sem fordult elő – testőrt is kaptam (nevet). Ráadásul a testőröm Szerbia taekwondo bajnoka volt. Az a koncert életem egyik legfantasztikusabb élménye. A közönségből mind az ötvenezer ember teli torokból énekelte a dalainkat, de úgy, hogy minden egyes szót betéve tudtak. Nekem még énekelnem se kellett. Néztem a közönséget és azon csodálkoztam, miért is helyeztek engem ebbe a kiváltságos szerepbe? Semmiféle infónk nem volt arról, hogy mi Belgrádban ennyire népszerűek lennénk. A koncertet követő éjjelen többször felébredtem, éspedig azért, hogy élvezhessem a legszebb álmaimnál is gyönyörűbb ébrenlétet. A koncerten Rambo [Rambo Amadeus; elismert rockzenész, a „turbofolk” elnevezés kiötlője] az első sorból biztatott minket. Tényleg hihetetlen jelenet. Ráadásul a technikai felszereléssel is szerencsénk volt, mert előző nap ugyanott lépett fel az amerikai Toto együttes, és a szervezőknek egyszerűbb volt, hogy nekünk is ugyanazt a technikát biztosítsák, mintsem, hogy hirtelenjében számunkra valami szerényebb cuccot szereljenek össze.
Srbija.blog.hu: A dalaid közül melyik a kedvenc „kis számod”, vagyis olyan szerzemény, ami nem ért el átütő sikereket?
Sejo Sekson: A Kad dernek utihne [„Amikor a buli elcsendesedik”]. Ennek a számnak még klipje sincs, nekem mégis az egyik nagy kedvencem. 1991-ben vagy ’92-ben írtuk, amikor az ismert okokból nem nagyon volt áram. Végül ’97-ben vettük fel.
Srbija.blog.hu: A kis számaitok közül az én kedvencem a Balada o Gigi Bosniću [„Gigi Bosnić balladája”]. Egy kosarasról szól, aki a saját fogyatékosságait és frusztrációit az ostromlott Szarajevó ágyúzásával kompenzálta. Önkéntesként a másik oldalra állva azt a várost lőtte, ahol főképp a saját lustaságából kifolyólag nem ért el átütő sportsikereket. Számomra ennek a dalnak az üzenete bármilyen Radovan Karadžić -párhuzam nélkül is működik. Egy átlagember, egy „kis hal” morális tragédiája. Eszembe jutott róla egy szabadkai srác. Érzelemgazdag, nacionalista túltengésektől mentes, teljesen jó arc, aki egy spanjával, fiatal felnőttként, úgy 18-19 éves korában egy teljesen bénán kivitelezett és gyermeteg motivációból elkövetett bűncselekménybe keveredett. Megkíséreltek kirabolni egy hotelt, hogy egy hegymászó expedíciót finanszírozzanak! A srác a kilencvenes évek elején Szarajevóban halt meg szerb önkéntesként. Meggyőződésem, hogy a háborúval ifjúságának eme végzetes ballépését próbálta kompenzálni. Te ezt a dalt az átlagos, noname vétkezőkről, vagy mégis inkább a Karadžić-kaliberű nagy halakról írtad?
Sejo Sekson: Az úgynevezett „kisemberek” többnyire tanult szakmájukban dolgoznak. Radovan Karadžić végzettségét tekintve pszichiáter, aki nyilvánvalóan nem volt elég jó szakember és ezért megkísérelt egy politikai karriert kiépíteni. A politikusok többnyire ambíciókkal teli emberek, akik a politikai karrierjük segítségével próbálják lerövidíteni a drága lakáshoz és a jó autóhoz vezető utat. Kevés az olyan politikus, aki egészen fiatal korától, tudatosan a politikai karrierének felépítésére törekedett.
Srbija.blog.hu: Hol voltál, mit csináltál és mik voltak az első gondolataid, amikor hallottál doktor Dabić, pardon Radovan Karadžić letartóztatásáról?
Sejo Sekson: Otthon voltam. Amikor meghallottam a hírt, egy nagy dózis whiskyt töltöttem magamnak jéggel. Tudod, az ilyesmit megélni mindenféleképp valamiféle elégtétel. Hál’ istennek akkor nem működött Bora Čorba dalának az üzenete: „Tu nema boga, nema pravde” [„Itt nincs isten, nincs igazság”]. A volt Jugoszlávia területén ilyenkor gyakran elhangzik a következő kérdés: „Jól van, de mi van a többivel, a másik oldalról?” Szerintem az, hogy mások is követtek el háborús bűncselekményeket – muzulmánok, horvátok –, önmagában még nem kell, hogy felmentést jelentsen a számára. És ez a fő gond, hogy nem tudjuk a közelmúlt történetét a helyén kezelni. Tulajdonképpen a Karadžić-típusú háborús bűnözők a legnagyobb bűnt a saját nemzetükkel szemben követték el. Például Hitler megöletett 6 millió zsidót, azonban 8 millió másképp gondolkodó németnek is miatta kellett meghalnia. Azt, hogy ezek az emberek kiket rabolnak és kiket gyilkolnak, csak helyzetfüggő, mivel nem rendelkeznek őszinte elvekkel. Például, ha nem lett volna háború, téged vagy engem raboltak volna ki. A mi lakásunkat vagy autónkat, függetlenül a tulajdonos nemzeti hovatartozásától. A háború lehetőséget nyújtott számukra a bűnelkövetéseik legalizálására és a minimális morális tartás hiányának leplezésére. „Doktor Dabić” [Radovan Karadžić szerbiai bújkáláskori álneve] például a háború előtt orvosi igazolásokat árult, amiért el is ítélték. Momčilo Krajišnik se politikai okokból volt börtönben, hanem azért, mert egy szarajevói lakásszövetkezettől sikkasztott. Ezek az emberek aztán mártíroknak állították be magukat, ami valahol – például Szerbiában – lehet, hogy működött (ne feledjük el, a délszláv háborúk az internet-forradalom előtt zajlottak, amikor az információk még lassabban és jóval inkább ellenőrzötten áramlottak), de Szarajevóban többé-kevésbé nyílt titok volt ezeknek az embereknek a múltja. Alija Izetbegovićon kívül egyikük sem politikai okokból volt bebörtönözve, hanem nagyon is profán, ideológiamentes köztörvényes gazdasági bűncselekmények miatt. Sajnos a tendenciák túlságosan azóta sem javultak, és nem csak Boszniában, hanem például Horvátországban sem, lásd Ivo Sanader ügyét.
Srbija.blog.hu: Egyetértek. Sajnos Magyarországról is mesélhetnék neked. Például ami a korrupciót illeti, mi is igyekszünk „felzárkózni” a Balkánhoz.
Sejo Sekson: Ti messze vagytok attól.
Srbija.blog.hu: Hidd el, tényleg mesélhetnék.
Sejo Sekson: De nektek nincs Srebrenicátok.
Srbija.blog.hu: Ebben igazad van. Nos, váltsunk témát. Mik voltak az első benyomásaid, amikor először hallottad a „szeparatista” :-) albumot? [Ja nisam odavle – „Nem vagyok idevalósi”. A szerb nemzetiségű Nele, az együttes másik frontembere az ostromlott Szarajevóból Belgrádba emigrált, ahol öccsével, aki egyes Top lista nadrealista műsorokban is szerepelt, majd később Emir Kusturicával megerősítve, szintén Zabranjeno Pušenje név alatt adta ki a lemezét.]
Sejo Sekson: Figyelj, kordokumentumként feltétlenül értékes. Valaki összegyűjtötte az érzelmeit, egy olyan ember, aki elhagyta Szarajevót, ahelyett, hogy részt vett volna a városa védelmében. Félreértés ne essék, én ezért egyáltalán nem ítélem el se Nelét, se bárki mást. És számunkra is érdekes, hogy bepillantsunk azoknak a gondolkodásmódjába és érzelmeibe, akik a háborút Szarajevón kívül élték át. Nekik is megvoltak a saját drámáik, dilemmáik, pszichológiai összeroppanásaik és megerősödéseik. Magam is átéltem valami hasonlót ’95-ben, amikor Zágrábba távoztam, és először követtem csupán a híradóból Szarajevó bombázását. Valahol még szörnyűbb is mindezt távolról követni, mint amikor ott vagy és pontosan tudod, hogy a hírekből mit kell komolyan venni és mi az, amit a média fújt fel. A gondom az albummal – hogy is mondjam neked… Annak ellenére, hogy a lemez kétségkívül eredeti értékeket is hordoz, szerintem művészetileg nem képvisel valami magas színvonalat. A Nelével folytatott korábbi munkáim alapján azt mondtam volna neki, hogy „Nele, ez még nem kész, még dolgozzatok rajta.”
Srbija.blog.hu: A Top lista nadrealista háborús kiadásaiért kaptatok valamiféle kitüntetést, vagy elismerést? (Én személy szerint úgy gondolom, hogy a projekt Nobel-békedíjat érdemel.)
Sejo Sekson: Dehogy! Az a sorozat fiókban végezte, miután a szarajevói televízió élére egy radikális muzulmán elveket valló igazgatónő került. A művünk egyáltalán nem tetszett neki és jogellenesen eltüntette, a mi cégünk hozzájárulása nélkül (amely a műsor koprodukciós partnere volt). Szerencsére nekünk megvolt a teljes sorozat egy béta-kazettán, amit újravágtunk és a Berlini Televíziós Fesztiválon el is indultunk vele, végül sikerült a sorozatot 7-8 európai tévétársaságnak értékesítenünk.
Srbija.blog.hu: Tényleg furcsállom, hogy se Boszniában, se külföldön nem részesültetek elismerésben ezért a (sok, a háborúban lelkileg összetört embernek némi felüdülést nyújtó, mondhatni „pszichoterápiás”) műsorért…
Sejo Sekson: Figyelj, ezt mi tényleg nem kitüntetésekben reménykedve csináltuk, hanem egyszerűen azért, hogy megőrizzük a saját józan eszünket. Te vagy az első, aki felvetette, hogy ezért valamiféle elismerést érdemelnénk, amit természetesen nagyon jól esik hallanom, de ha mindezt összehasonlítjuk a Szarajevó ostroma alatt megrokkant negyvenezer emberrel és a tizenötezer elesettel, akkor a mi műsorunk tényleg csak kis színes apróság.
Srbija.blog.hu: Fegyveresen, vagy mint az orvosi egyetem abszolvense, szanitécként, esetleg egyéb módon részt vettél Szarajevó védelmében?
Sejo Sekson: Igen, a harcok kezdetén egy újszülötteket és terhes nőket ellátó központban segédkeztem. Gyógyszerek és tápszerek szétosztásával foglalkoztunk. Majd elkezdtük előbb a rádióadását, később a tévéműsorát a Top lista nadrealista háborús kiadásának.
Srbija.blog.hu: A legszörnyűbb háborús élményed?
Sejo Sekson: Hát, amit a saját szememmel láttam és mély nyomot hagyott bennem, az volt, amikor a Top lista nadrealista forgatásában segédkező fiatal srácok elvitték a keverőpultot, hogy felvegyenek valamit. Hét-nyolc napig nem voltak sehol, majd teljesen véletlenül vettem észre, hogy pont ezek a kölykök közelednek a házunkhoz és a közelben épp akkor robban fel egy akna. A három srác a keverőre vetette magát, hogy az anyagot épségben hozzák el nekem, még a saját életük kockáztatása árán is. A hóban, a hangcuccokon feküdtek, én az ablakon át néztem őket és elsírtam magam.
Srbija.blog.hu: Mi történt velük?
Sejo Sekson: Hál’ istennek az akna az épület másik oldalára esett, de a hangok szörnyűek voltak, és engem mélyen megérintett annak a látványa, ahogy ezek a srácok a fehér havon feküdtek a felvételeket védelmezve.
Srbija.blog: Meg sem sebesültek?
Sejo Sekson: Nem. Szerencsére ez az eset happy enddel végződött, és szerencsére a háború alatt soha sem kerültem olyan helyzetbe, amikor valaki a szemem előtt esett volna el.
Srbija.blog.hu: Legszebb háborús élményed? (Természetesen, ha volt ilyen.)
Sejo Sekson: Amikor leforgattuk a Nadrealista háborús kiadásának első 4-5 részét, majd sok ember előtt levetítettük egy moziban.
Srbija.blog.hu: Kit neveznél meg, aki száz százalékosan emberségesen viselkedett veled (ha mindenki olyan maradt volna, akkor még most is önzetlenül kiraknád a többlet kávéscsészét a váratlan vendégnek)? Globálisan, nem csak a háborús időkre gondolok.
Sejo Sekson: Milić Vukašinović. [A Sejoéknál bő tíz évvel idősebb zenész a Zabranjeno Pušenje feltörésekor már befolyásos szarajevói sztár-rockernek számított. Többek között a már akkoriban élő legenda Bijelo Dugméban is dobolt egy ideig.] Sokat segített abban, hogy felvehessük az első nagylemezünket, holott akkoriban még alig ismertük, ezért külön le a kalappal előtte.
Srbija.blog.hu: Legalább annyiszor nevesíted a dalaidban Josip Broz Titót, mint ahányszor Britney Spears használja az „oh baby, baby!” frázist :-). Még a Bog čuva Želju svog [Isten óvja a Željót – az egyik népszerű szarajevói focicsapat szurkolói beceneve] című számba is bedobtad Tito temetését. Arról nem is beszélve, hogy egy cool-jazz hangulatú számot – Laku noć stari [„Jó éjszakát, öreg”] – teljes egészében neki szenteltél. Lehet, hogy ellentmondásosan hangzik (bár ha az abszurd humor olyan nagymestereiről beszélünk, mint ti, akkor semmi sem hangzik annak), de a szocializmus alatt Jugoszláviában sokan szenteltek dalt Titónak. Zdravko Čolić poposan átdolgozta a Mi ti se kunemo-t [„Megfogadjuk néked”], az olyan polbeat dalocskákról, mint Balaševićtől a Računajte na nas [„Számíthattok ránk”] ne is beszéljünk; mégis úgy gondolom, hogy a legelegánsabban ti emlékeztetek meg Titóról a Nedelja, kad je otišo Hase dalotokban. Minden róla szóló allegória pozitív benne. Egy igazi kis kamuflált partizáncsapda, mint ahogy Walter is védte Szarajevót. :-) [Walter: Tito egyik második világháború alatti álneve, a Walter védi Szarajevót pedig egy híres háborús film]. Többé-kevésbé mindannyiunknak, Jugoszláviában hetvenvalahányig születetteknek nem telik el úgy egy-egy hónapja, hogy legalább egyszer ne gondolnánk Titóra. Hiszen még olvasni is France Bevk Tito című életrajzi könyvéből tanultunk. A kis bugyuta, kiszínezett történetekből, amikor a mélyszegénységben élő kis Joža (a későbbi Tito) és barátja, Pepe a szomszéd padlásról füstölt disznófejet loptak. Ezek már (szerencsére) az ő személyi kultuszának az ultrakönnyű évei voltak. Azonban érdekelne, hogy neked milyen a személyes véleményed Titóról. Ezért felteszek ezzel kapcsolatban négy konkrét alkérdést. Íme, az első: szerinted mi a leginkább pozitív a munkásságában?
Sejo Sekson: Szerintem az, hogy meg tudta őrizni az országát annak teljes nagyságában, mi több, még vissza is szerzett – például Horvátország esetében – olyan területeket, amelyeket a nácibarát Ante Pavelić hatalma alatt elveszítettek. (A dalmát szigetvilág nagy részét és Isztriát.) A Szovjetunióval történt 1948-as szakítását követően sikeresen menedzselte a politikailag cseppet sem könnyű helyzetet. 1945-ben, Belgrád bevételét követően, és Tito csapatai részéről a szerémségi front megnyitásával az orosz befolyás hatalmas volt. Haditechnikában, de még inkább gondolkodásmódban. A Vörös Hadsereg sok kiképzőtisztet adott a partizánoknak, akiknek a befolyása természetesen a háború után is megmaradt. A Szovjetuniónak, mint szuperhatalomnak nemet mondani, majd talpon maradni, mi több, mindebből prosperálni, mint ahogyan a ’48-as szakítás után történt: nem kis dolog. A vaskalapos szovjet rendszerből egy élhetőbb rendszerbe vitte át az országát, amiben többé-kevésbé mindannyian normálisan élhettünk. Nagyon tehetségesen lavírozott a két szuperhatalom között, az El-Nem Kötelezettek Mozgalmában ő volt az egyik legfőbb faktor, és egy időben világszerte sokan irigyelték a jugoszlávok életét.
Srbija.blog.hu: Mi volt Tito legfőbb erénye?
Sejo Sekson: Sikeres nőcsábász volt (nevet).
Srbija.blog.hu: És mi volt a leginkább negatív az uralmában?
Sejo Sekson: Politikai ellenfeleinek az erőszakos megsemmisítése (néha fizikailag is). Bleiburg, Križni put, Goli Otok és hasonlók. [Ez utóbbi nem más, mint „a jugoszláv Gulág”, történetesen valóban sziget. Ahol a rabokat arra kényszerítették, hogy egymás átnevelése érdekében verjék meg a továbbra is reakciósokat, és a kopár szigeten, gyakran negyven fok közeli hőségben az ivóvízmegvonás is bevett büntetési nem volt.]
Srbija.blog.hu: Tito legnagyobb fogyatékossága?
Sejo Sekson: Hogy az általa felépített rendszer egyszerűen nem működött nélküle, ami az ország széteséséhez vezetett.
Balada o Pišonji i Žugi és egy újabb szám, a Počasna salva a pécsi koncerten.
Az interjút egyébként a koncert után folytattuk. (Amatőr felvételek!)
Srbija.blog.hu: Egy barátommal úgy 5-10 évvel ezelőtt Jugoszlávia széteséséről beszélgettünk. Pár sör után arra a következtetésre jutottunk, hogy annak a folyamatnak a „totemállata” (helyesebben fogalmazva a „totem közlekedési eszköze”) az autóbusz volt. Városi autóbuszok, melyek tankfogó útakadályokként kerültek bevetésre és távolsági buszok, amelyekkel először a „spontán” tüntetőket hordozták, akik jellemzően napidíj ellenében „spontánkodtak” a hírhedt „joghurtforradalom” alatt a nyolcvanas évek végén. Majd ezek a buszok szállították a menekülteket, később a fogolytáborokba és a vesztőhelyekre ezekkel vitték a hadifoglyokat és a civileket. Ha akkoriban a világ bármelyik televízió-csatornáján jugoszláviai híranyagban feltűnt egy autóbusz, akkor borítékolható volt, hogy ott „valami nagy szarás történt”. Lehetséges, hogy mint ahogyan Keresztelő Szent János Jézus előképe, a ti buszotok – a hridi helyközi járat a Pišonja i Žuga dalotokból – ezeknek a buszoknak az előképe? A haverommal, miután még pár sört belöktünk, kiötlöttük, hogy Vajdaságnak pedig a sínbusz (más tájegységen: sinóbusz) a jelképe. Ez az elavult, szelíd „ezüst nyíl”, a rokonszenves, kopottas „személy osztály” amely már Đorđe Balašević kiváló videoklipjében, a Jesen stiže Dunjo mojában is feltűnik. A te negatív metaforád, a többlet kávéscsésze (Fildžan viška) hiánya szerintem telitalálat. Milyen egyéb metaforát, szimbólumot tudnál említeni, ami akár Jugoszlávia felbomlásához, akár a bosnyák mentalitás megváltozásához köthető?
Sejo Sekson: Most már egyikünk se képes nemhogy autóbusz, de még egy tisztességes Yugo 45-ös legyártására sem. Manapság kínai áruval kereskedünk. A jelenlegi helyzetet a kínai áru szimbolizálja.
Srbija.blog.hu: Mi a „kedvenc” frázisod (lehet negatív értelemben is, vagy valamilyen teljesen abszurd eufemizmus) ezekről a mi területeinkről? (Nekem ez utóbbi az egyik kedvencem). Elsősorban a háború előtti, zömében bürokratikus lózungokra gondolok, mint amilyen például a „dolgozó emberek és polgárok” az „értékes nedű önkéntes adományozói” (véradók). Vagy valami nagyon helyi, teljesen értelmetlen frázis, például a Szabadkai Rádió műsorából a „sárga arany” (értsd: kukorica). Esetleg háború alatti, például „orvlövész-fészek” (a Szerb Rádió-Televízió híreiben Milošević hatalma alatt ezzel a jelzővel a kilőtt templomtornyokat illették.) Netán valami háború utáni, mondjuk „a mi hágai hőseink”…
Sejo Sekson: Olyan frázisra gondolsz, ami a faszomon jön ki?
Srbija.blog.hu: Akár.
Sejo Sekson: „Ez egy óriási elismerés és megtiszteltetés, azonban egyben a jövőbeni még odaadóbb munkálkodás mellett kötelez el.”
Srbija.blog.hu: Látsz esélyt a fenomenális szarajevói szubkultúra újjászületésére? Elsősorban az abszurd humorra gondolok (de akár valamilyen más, eredeti, a városra és lakóira jellemző dologról is lehet szó).
Sejo Sekson: Vannak Szarajevóban és másutt is Boszniában tehetséges fiatal humoristák és fiatalok. Például a Dubioza Kolektív, a Letu Štuke stb. Sőt, Ex-Yu területen egyebütt is vannak fiatal tehetségek. Viszont két problematikus jelenséget látok e téren. Az egyik az igénytelen olcsójánosság, míg a másik ennek éppen az ellenkezője, a hatalmas rongyrázással párosuló megalománia, mint például a Szarajevói Filmfesztivál. Ezek a nagyköltségvetésű dzsemborik sajnos éppen az ellenkező hatást váltják ki, mint ami a céljuk lenne; valójában megnehezítik a helyi kulturális értékek teremtését. Boldog-boldogtalan világhírű művészeket akar Szarajevóban felléptetni. Például a U2 fellépésének költsége meghaladja a város egy teljes éves költségvetését. Ez valójában a Neretvai csata -szindróma legújabbkori folytatása. [Bitka na Neretvi (1969) – egy megalomániás filmprodukció, az akkori évek legdrágább európai filmje, amelyben olyan korabeli vezető hollywoodi sztárok is szerepeltek, mint Yul Brynner vagy Orson Welles. A film plakátját pedig Picasso tervezte.] A Neretvai csatát követően tíz évig nem forgattak filmet Boszniában. Vagy valami extrém drága, spektakuláris projekttel próbálkozunk, vagy valami teljesen provinciálissal.
Srbija.blog.hu: Tehát nincsenek eredeti, kis produkciók?
Sejo Sekson: Így van, ezek fáraó-történetek. Minden, a kultúrához dörgölőző, közpénzek felett rendelkező döntéshozó a saját mandátuma alatt valamilyen megalomániás emléket szeretne magának állíttatni, a „hogyan tovább?” tekintetében meg „fáj a fasza”.
Srbija.blog.hu: Sokat beszélnek Zágrábban, és főképp Szarajevóban (mely város valahol az európai muzulmán világ egyik központja) az arab országokban mostanában zajló forradalmakról? (Már ha azok, remélem igen, de majd idővel kiderül.)
Sejo Sekson: Persze, mint mindenütt másutt a világon. Személy szerint nem is az arab országokhoz kötném ezeket a forradalmakat, szerintem valami hasonló történt az elmúlt években például Horvátországban is. Mindez az internet-forradalom része. Manapság a mindenkori hatalom nem tudja a világot olyan egyszerűen ellenőrizni. Remélem, hogy ez a jövő, és hogy mindez sok országban bekövetkezik. A Wikileaks rámutatott az internet erejére. Többé nincsenek titkok. A nép nagyon gyorsan hozzájut az információkhoz. Többé nem lehet a hatalom piszkos játékait úgy elrejteni, mint korábban. És ami az internetet egy másik szempontból illeti: természetesen mi is szeretnénk a zenekarunk részére az előnyeit kihasználni. A következő CD-nket a Facebookon promotálva szeretnénk kiadni. Miért tartsunk el kiadókat, ha a tendenciák arra mutatnak, hogy közvetlenül is megtalálhatjuk a kapcsolatot a közönségünkkel? Zágrábban minden éjjel 10-15 ezer ember jár össze interneten szervezett gigabulikra. Elmúlt a titkos sejtek ideje, amelyekben egykor a fesztákat szervezték (nevet).
Srbija.blog.hu: Kire asszociálsz először, ha meghallod a Franz Ferdinand nevet? A híres skót britpop-együttesre, vagy a Gavrilo Princip merénylő által 1914-ben Szarajevóban meggyilkolt osztrák-magyar trónörökösre?
Sejo Sekson: Manapság a skót banda sokkal aktuálisabb.
Srbija.blog.hu: Ki a nagyobb lúzer? Ivan Šubašić [Polgári politikus, a második világháború alatti londoni emigráns kormány tagja, egy időben miniszterelnöke és 1945-ben egy rövid ideig a titói Jugoszlávia külügyminisztere. Sikertelenül próbálta a kommunista utat követő Titót pluralista, polgári engedményekre rávenni. Érdekesség, hogy Titóval azonos napon születtek, 1892. május 7-én, azonban Tito politikailag 35, míg biológiailag 25 évvel túlélte.] vagy Ante Marković? [A második Jugoszlávia szétesése előtti utolsó szövetségi miniszterelnök. Kecsegtető gazdasági reformokkal próbálkozott, de a polgárháborút nem tudta megakadályozni. Miután arra akarták rákényszeríteni, hogy a kormány belső fegyveres harcokat finanszírozzon, lemondott.]
Sejo Sekson: Szerintem egyikük sem lúzer. Ők a mi kihagyott lehetőségeink. Akik valami haladást szerettek volna elérni egy normális társadalom kiépülése érdekében. Sajnos a lúzerek inkább mi vagyunk és a felmenőink. A nép a lúzer, mert elmulasztotta, hogy ilyen progresszív vezetőik legyenek, és helyettük mások vezettek minket kevésbé pozitív irányba. Az 1945-ös választások és Ante Marković 1991-es lemondása két olyan történelmi pillanat, amelyeket követően szerintem mindkét alkalommal hosszú évekre lemaradtunk a fejlődésben. A demokratikus értékek és a jogkövetés, egyfajta legitimitás megtagadása következett be mindkétszer. Az ilyen elmulasztott történelmi pillanatokat utóbb nagyon nehéz helyrehozni. Például, amiről nemrég beszéltünk: figyeld meg, az arab országokban biztosan nem lesz könnyű megoldani az évtizedek alatt összegyűlt problémákat, amelyek azidő alatt halmozódtak fel, amíg az embereket megfosztották a szólásszabadság gyakorlásától. És hasonlóan, mint a többi szocialista országban, még ha enyhébb módon is, de Jugoszláviában is kardinális gondok voltak a szőnyeg alá söpörve. Tehát Šubašić félreállítása is olyan problémákat betonozott le, amelyeket aztán 45 év múlva próbáltak valahogy megoldani. Sajnos gyakran teljesen elhibázott, erőszakos, fegyveres módszerrel. Mivel a politikai elképzeléseket évtizedeken keresztül szabadon nem lehetett kifejteni, mindez mindenféle negatív, radikális nacionalizmushoz vezetett. A szocializmus évtizedei alatt a politikailag másképp gondolkodók, ha nem akartak felhagyni az aktív politizálással, emigrációba kényszerültek, ahol gyakran nemzeti alapon egymást is gyűlölték. De ha visszatérünk például Ante Markovićra és egy bizonyos történelmi távlatból tekintünk rá, és Tuđmannal, vagy a még erősebb kontraszt kedvéért Milosevićtyel hasonlítjuk össze, akkor egyértelmű, hogy amíg az egyik egy progresszív jövőképpel bíró elegáns úriember, addig a másik hágai háborús bűnös. A szlovének kivételével, akiknek sikerült, könnyen megtörténhetett volna, hogy a volt Jugoszlávia egész területe Ante Marković vezetésével az Európai Unióba úgy léphetett volna be, hogy az új tagállamok közül őt illette volna meg az éltanuló szerep. E helyett most olyan országok oktatnak ki minket, amelyek 20-30 évvel ezelőtt tőlünk jóval elmaradottabbak voltak. Mint például Románia és Bulgária.
Srbija.blog.hu: Ej, što volim miris kamijona vagy Jebanje na brodu? [Az első idézet Severina Vučković horvát énekesnő híres turbofolkszerű számából való („imádom a kamionszagot”) míg a második az énekesnő Nyugat-Balkánon végigsöprő, kiszivárogtatott szexvideójára utal, ami egy horvát üzletember luxusjachtján készült és „Baszás a hajón” néven vált ismertté.]
Sejo Sekson: Nézd, ez a világ teljesen távol áll tőlem. Az olyan kommerciális kultúra világa, amely kizárólag a pénz körül forog. Ehhez szoros együttműködés szükséges a tömegmédiumokkal, így a rendkívül silány kulturtermékek szavatossági ideje is némiképp kitolható, de nevezzük nevén: olyan szemétről van szó, amivel én nem foglalkozom. Nemsokára Skopjéba megyünk játszani egy Turbo Rock névre keresztelt fesztiválra. Beszéltem a szervezővel, akinek az alapötlete, hogy a rendezvénye valamilyen ellenállási frontot képezzen a turbofolkkal szemben. Szerintem ez nem így működik. Mintha a röplabdát tennénk meg a kézilabdával szembeni ellenállás bástyájává. Két különböző sport, és pont. El is mondtam a szervezőnőnek, hogy: „szerinted ha megszűnne a turbofolk, akkor az addigi közönsége rockot hallgatna? Valószínűleg, mit tudom én, török szappanoperák zenei betéteit hallgatnák, vagy valami hasonlót, de nem rockzenét.” Az egy teljesen más világ, más közönséggel. Inkább attól tartok, hogy a jelenlegi rockzenét jellemzi bizonyos fokú alkotói válság. De hál’ istennek azért manapság is vannak a műfajon belül kiváló alkotóművészek. Nekik megvan a példányszámuk, a koncertjeiket szép számban látogatják, és a munkájuk minőségével sincs gond. Elsősorban a Hladno Pivóra, a Dubioza Kolektivra és Edo Majkára, meg még néhány csapatra és szólistára gondolok. Sajnos elég kevesen vannak. Másrészt manapság nem könnyű regionális sikereket elérni, nehéz a médiába bekerülni. Többé már nincs úgy, mint egykor Jugoszláviában, amikor az összes tagállam médiumai nyitottak voltak, és a kulturális meg a gazdasági fluktuáció is intenzíven zajlott. Manapság sokkal nehezebb a saját köztársaságod határain kívül is befutni. Még a szlogenek is jellemzően közös Ex-Yu kulturális piacellenesek. Például: „Fogyassz horvát árut.” Vagy: „Egyél bosnyákot.”
Srbija.blog.hu: Ti Horvátországban egy kicsit egzotikus zenekarnak számítotok?
Sejo Sekson: Nem, mi már régóta benne vagyunk a horvát esztrádéletben. Mi vegyes, horvát-bosnyák együttesnek számítunk és hát tényleg azok is vagyunk. A tagok többsége kettős, horvát-bosnyák állampolgár. Legfeljebb a bosnyák dialektusunk miatt számíthatunk egzotikusnak a fiatalok szemében, akiknek idáig mindez kimaradt a kulturális kínálatból.
Srbija.blog.hu: A bosnyák és a horvát sajtót is követed?
Sejo Sekson: Online. Interneten keresztül követem nyomon mindkét köztársaság eseményeit és két-három bosnyák kábeltévét is fogok.
Srbija.blog.hu: Már régóta Zágrábban élsz. Ennek ellenére gyakran jársz Szarajevóban?
Sejo Sekson: Igen, többé-kevésbé havonta. Anyukám Szarajevóban maradt.
Srbija.blog.hu: Međugorje vagy Kumrovec? [Međugorje hercegovinai katolikus zarándokhely, ahol a múlt század végén helybéli gyerekek előtt állítólag többször megjelent Szűz Mária, míg az észak-nyugat horvátországi Kumrovec Tito szülőhelye.]
Sejo Sekson: Hmm, úgy gondolom, hogy pillanatnyilag Kumrovec in* (nevet). Több év mellőzöttséget követően egyre többen ismét tisztelik azt az embert, akinek, mint már kifejtettem, a jó tulajdonságai mellett természetesen hibái is voltak. Mégis sokan vannak olyanok, akiknek ő – ahogy mi Boszniában mondjuk – megfelelt. Minden egykori jugoszláv tagköztársaság kapott valamit a rendszere alatt. Horvátország területeket szerzett vissza, Szlovénia stabilitást, Szerbiának megerősödött a legnagyobb tagköztársasági vezető szerepe, mégsem vált hegemónná, Macedónia történelmében először kapott államiságot, Crna Gora visszakapta a sajátját, az albánok pedig autonómiához jutottak, sőt, egyfajta nemzeti újjászületés vette kezdetét. Az első nemzeti rádióállomásuk, majd tévécsatornájuk is elindulhatott, stb. Az utóbbi években Kumrovecre egyre többen jönnek a volt Jugoszlávia különböző területeiről autóbuszokkal. Viszont másoknak meg ellensége volt. Ha engem kérdezel, szerintem, ha mindent összevetünk, akkor inkább kedvező a megítélése. A bűnei enyhébbek, mint munkásságának pozitív hatása. Bizonyos értelemben ő vetette el a volt Jugoszlávia területén a demokratikus kibontakozás magjait. Elszakadási jogot biztosító alkotmányokat adott a tagköztársaságoknak és végső soron ez vezethetett a volt tagköztársaságok önállósodásához. Természetesen simán úgy is tekinthetünk rá, mint egy kommunista diktátorra, azonban amikor Tito hatalomra került, egy heterogén, zömében agrárországot vett át, ahol a lakosság nagyon magas száma volt írástudatlan és emellett a világháborús veszteségek is hatalmasak voltak az emberállományban, de az anyagi javakban is. Amellett az ország a szovjet befolyási övezetbe ágyazódott be. Ha ebből a szempontból vesszük górcső alá a munkásságát, cseppet sem kis dolog, amit felépített. Való igaz, hogy Goli Otok óriási szégyenfolt a rendszerén, ahol az emberek megalázására és olykor megsemmisítésére is sor került, de ha más kommunista vezérekkel, főleg ha Sztálinnal és Pol Pottal hasonlítjuk össze a gaztetteit, akkor mindez legfeljebb gyermekjátszótér.
[*Bikmakk, az évezred lektora, és Sejo, a magyar nyelven legalaposabban dokumentált újprimitivsta rocker megbékélése érdekében: Sejo az angol "in" szócskát a "bejövős" értelemben használta. Valójában a "rulez" egyértelműbb lenne, ebben igaza van Bikmakknak, de annyira ütős volt Sejo, amikor némi töprengést követően Kumrovec mögé az "in" szócskát benyögte, hogy nem volt szívem mindezt másképp leírni. Remélem, hogy mindhárom olvasó, aki elolvasta idáig a gigainterjút, megért:-)]
Srbija.blog.hu: Gondolkoztál már azon, hogy zenei karrier nélkül esetleg boldogabb lennél? Mint egy átlagos kispolgár. Egy civil, befejezett orvosi egyetemmel. Ki tudja, lehet, hogy akkor te lennél az a világhírű orvos, aki elsőként vált egy szlovén város polgármesterévé úgy, hogy nem született szlovén állampolgárnak, s nem dr. Peter Bosman lenne az. :-)
Sejo Sekson: Nézd, mint középkorú ember, az évek alatt már meg tudtam annyira ismerni önmagamat és embertársaimat, hogy rájöjjek, a boldogság nem annak a függvénye, hogy alkotóként – avagy teljesen hétköznapi hivatást űzve – hogyan élek. Én a háború alatt is boldognak éreztem magamat, habár tudom, hogy ez biztos nagyon hülyén hangzik. Segítettem az enyéimet és lélekben egyfajta belső békességre leltem. Nem azért maradtam a háború alatt Szarajevóban, hogy ne áruljam el a hazámat vagy a népemet, hanem, hogy ne áruljam el saját magamat. Emellett voltak az életemnek olyan időszakai, amikor sok pénzem volt és olyan is volt (például a háború alatt), amikor gyakorlatilag semmim se maradt, de rájöttem, hogy a boldogság az anyagi helyzettel sem függ össze. Ismerek olyanokat, akik tele vannak stexszel, emellett sikeres a karrierjük, mégsem boldogak. Másrészt olyan boldog családokat is ismerek, akik nagyon szerény körülmények között élnek.
Srbija.blog.hu: A mai koncerten az együttesetek szólógitárosa a dobos és a billentyűs kíséretével eljátszotta Rimszkij-Korszakov egyik híres klasszikus darabját, A dongót, a hegedűsötök pedig a Monti csárdást. Nekem, aki nem beszélek szerbhorvátul, ez volt a koncert csúcspontja. Tervezitek, hogy a szélesebb körű ismertség érdekében néhány számotokat angolra is lefordítjátok?*
Sejo Sekson: Négy-öt számunkat magas színvonalon lefordíttattuk angolra, azonban nemcsak a dalszövegeink, hanem a dalaink teljes filozófiája spirituálisan annyira kötődik a volt Jugoszláviához, hogy rá kellett jönnünk, nincs értelme a szövegeinket lefordítani. Legalábbis egyelőre nincs. Lehet, hogy 20 év múlva ennek is lesz értelme, jelenleg azonban nincs. Ami a klasszikus zenei betéteket illeti, egyrészt örülök, hogy tetszettek neked, viszont mindezzel nincs más célunk, mint az élő showműsorokat színesebbé tenni. Többek között az olyanok kedvéért, mint te, akik nem beszélik a nyelvet, de a párjukkal, ismerőseikkel jöttek el a koncertünkre. Másrészt a mi munkánk és a hozzánk hasonló bandák tevékenysége azt mutatja, hogy az igazi rock’n’rollt jelenleg nem Angliában vagy Amerikában, hanem mondjuk Azerbajdzsánban vagy Boszniában találod, ahol pillanatnyilag égető politikai és szociális problémákra keressük a választ.
[* Ezt az egy bónuszkérdést a szerbhorvátul nem beszélő feleségem tette fel, amíg gyorsan kimentem vécére, de így legalább azt is megtudhattuk, hogy Sejo egész jól beszél angolul.]
Srbija.blog.hu (ismét Styxx-nél a szó): Mondtad, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években drogoztatok. Konkrétan mit toltatok?
Sejo Sekson: Ami engem illet, a heroinon kívül mindent. A mi együttesünkben általában ketten-hárman heroinoztak, valamilyen csoda folytán nekem ez mindig kimaradt. Ami viszont tipikus volt, az a koncert utáni füvezés, mert a koncert után olyan magas az adrenalin-szinted, hogy alig bírsz elaludni. Hiába esel be hullafáradtan a szobádba, ha 5-10 ezer, vagy akár még több ember előtt zenéltél, nem jön álom a szemedre. 2-3 óra hosszat forgolódsz, de ha még volt valami after party, akkor még rosszabb a helyzet. Ilyenkor az egészségemnek és a komfortérzetemnek mindig kedvezett, ha pár slukkot szívtam. Mi egyébként a showműsorainkon sokat dolgoztunk és a tudatos, józan munkánkkal el tudtuk érni, hogy akkor is jól érzed magad rajtuk, ha nem vagy becsípve vagy betépve.
Srbija.blog.hu: A kilencvenes évek elején úgynevezett fúziós előadásokkal is próbálkoztál, amelyek keretében a popzenét ötvözted humoros szkeccsek előadásával. Milyenek voltak a tapasztalataid ezzel a rendhagyó kísérlettel?
Sejo Sekson: 1991-ben csináltunk pár showt: A Top lista nadrealista gárdája, a Bombaj štampa, Elvis J. Kurtović és temészetesen a Zabranjeno Pušenje. Eszméletlenül sikeresek voltunk.
Srbija.blog.hu: Őszintén, elég furcsának tartom, hogy ez a projekt sikeres volt. Kicsit nekem úgy tűnik, hogy teljesen ellentétes műfajokat ötvöztetek. Humoros előadások és rock koncertek. Mint tudom én, mintha baklava mellé sört csapoltatok volna.
Sejo Sekson: Bizonyára főleg azért volt sikerünk, mert a közönség az újprimitivista együttesek koncertjein és a Top lista nadrealista fellépésein (mert nem csak tévéműsorban, hanem élő, színi előadásokon is felléptünk) szinte azonos volt, úgyhogy elhiheted, a fúziós előadásaink kifejezetten népszerűek voltak. Egyedül a háború kitörése miatt hagytunk fel a folytatással, mert megszűntek a fellépési helyszínek, de amíg csináltuk, kereskedelmileg is rendkívül sikeresek voltunk. A volt Jugoszlávia (utoljára de jure is egységes) területén még Lepa Brenanál és a Bijelo Dugménél is sikeresebbek voltunk 1991-ben, az ominózus utolsó béke(fél)évben. De a kereskedelmi sikertől engem sokkal inkább lázba hozott a rock koncert és a színház művészi értelemben is sikeres egyesítése. Akkor ez működött. Nyilván nagyon sokat köszönhettünk a tényleg fanatikus közönségünknek és persze tisztában vagyok azzal, hogy manapság nyilván jóval nehezebb lenne egyesíteni mondjuk egy Bijelo Dugme koncertet a Zágrábi Drámatársulat előadásával.
Srbija.blog.hu: Nemrég említetted, hogy kettős, horvát-bosnyák állampolgár vagy és hogy évek óta Zágrábban, Horvátországban élsz. Az identitásod is kettős?
Sejo Sekson: Az én identitásom tulajdonképpen egy megsemmisített, negligált identitás. Az identitásom még csak nem is jugoszláv, hanem a társadalomhoz való nem nacionalista, civil viszonyulásra vezethető vissza. Ez egy polgári identitás. Magamat nem jugoszlávnak, hanem polgárnak tartom. Szarajevóban is polgárnak tartom magam és Bosznia-Hercegovina alkotmányával kapcsolatban úgy gondolom, hogy a daytoni békeegyezmény által szavatolt jogaim sérültek. A daytoni szerződés alapján a bosnyák államszervezet az alkotmányban nevesített, államalkotó nemzetekből és a polgárokból épül fel. Polgárok alatt a jelen esetben azok értendők, akik nem vallják magukat a három államalkotó boszniai nemzet, a muzulmán, a szerb és a horvát közül egyikhez tartozónak sem. Magam is ilyen vagyok, egyes felmérések szerint a bosnyák állampolgárok több mint 25 százalékával együtt. Az alkotmánynak biztosítani kellene az én jogaimat és a nem kevés hozzám hasonló nemzettársam jogait is, azonban az alacsonyabb szintű jogszabályokban mindez már nem jut kifejezésre. Ebből kifolyólag néhányan pereket nyernek a bosnyák állammal szemben a strasburgi emberi jogi bíróság előtt. Ráadásul még az a faramuci helyzet is előállt, hogy a három nemzet képviselőiből delegált háromtagú boszniai elnökség jelenlegi horvát nemzetiségű tagja, Komšić, hozzám hasonlóan nem nemzeti alapon határozza meg az identitását és egyben a politikát, amit folytat, így pillanatnyilag a horvátok maradtak az elnökségben képviselet nélkül.
Srbija.blog.hu: Milyen emlékek fűznek Vajdasághoz és Magyarországhoz? Üzensz-e valamit az olvasóinknak, akik zömében vajdasági és anyaországi magyarok?
Sejo Sekson: A kilencvenes években sokáig volt magyar barátnőm, a horvátországi Belovárból. A vele töltött időszak életem egyik szép szakasza. Rajta, a családján és a barátain keresztül sikerült viszonylag jól megismernem a magyar kultúrát. Magyarországon nem nagyon léptem fel, de elég gyakran jártam itt. Vajdaságban viszont sokat játszottunk. Vajdaság mindig is a térség mozdonyának számított. A fejlettebb Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, ellentétben a török uralom alatt álló Szerbiával, valamint az egykori Jugoszlávia többi déli területével. Sok vajdasági élt Szarajevóban is, Vajdaság pedig mindig a Balkán előtt járt. [Sejo bizonyára udvarias, ami nem kis dolog egy olyan embertől, aki több mint negyed évszázada a balkáni rock-szintér élvonalához tartozik]. Szerintem a kilencvenes évek jugoszláv polgárháborús időszakában két régió maradt száz százalékosan tisztességes, Isztria és Vajdaság.
Srbija.blog.hu: Sejo, olvasóink nevében is köszönöm az interjút.
Köszönetnyilvánítás: Bolje Bitinek és családjának (Sejo személyes ismerőseinek), akik összehozták az interjút, CroaRivának a fényképekért és a videókért, a kommentezőknek (főképp MTi-nek), akiktől sokat tanultam az együttesről, bikmakknak és barátnőjének a lektorálásért (ha minden igaz, a szerb/horvát/bosnyák meg amit akartok változat kikerül a Zabranjeno Pušenje honlapjára) és Bálint Csabának a blogos felületért.
