Vajdaság Insajd különszám
Kerekes Vica nem színésznő?
A fiatal felvidéki születésű színésznőt előadóművészi tehetsége mellett (többek között) rendkívül erős erotikus kisugárzással is megáldotta a teremtő. Persze nem ezért színésznő. Példának okáért, néhai Gobbi Hildától erős erotikus kisugárzást nem nagyon tapasztalhattunk, mégis senkinek nem jutna eszébe róla azt állítani, hogy nem volt színművész. Blogunk szürrealista, bánáti Üvegtigris-forgatására Emir Kusturica mellé, közbeszerzési eljárás mellőzésével hívtuk meg Tarr Bélát. "Útitársunk" kedvence Bók Erika, a Sátántangó és a nem sokkal kevésbé akciódús Torinói ló női főszereplője. Az ő színésznői mivoltát esetleg meg lehetne kérdőjelezni, hiszen nem hivatásos színész. Természetesen ettől még Bók Erikának komoly érdemei vannak. Tehetségesen és fegyelmezetten alakított a Tarr Bélára jellemző, rendkívül hosszú, egy vágással felvett jelenetekben. Ráadásul olyan, rendkívül látványos és fokozottan veszélyes akciójeleneteket is kaszkadőr nélkül vállalt be, amik igazán egyedivé tesznek egy-egy Tarr Béla-mozit, és amilyet még James Bond-filmekben sem látni, mint például a krumplipucolás. Pusztán arról van szó, hogy Bók Erika, mint a vele készült interjúkból is kiderül, önmagát sem tartja színésznek. Nevezhetjük tehetséges amatőr színésznek. No de Kerekes Vica? Képzett színész. Magyar, szlovák és cseh filmekben is játszott és a mozifilmek mellett színházi darabokban is szerepel. Hogy mennyire jó színésznő, azt eldönti a szakma és a közönség. De ugyanúgy színésznő, mint például Schell Judit, vagy Ónodi Eszter.
Mégis, képzeljük el, hogy ezentúl nem lehetne színésznőnek hívni, hanem mondjuk: nő, aki filmekben és színpadon játszik. Nonszensz, hát nem?
Bölöni László nem fociedző?
A székelyföldi születésű labdarúgó-szakember edzői karrierjét megelőzően komoly játékos sikereket is elért: 108-szoros román válogatott, és huszonötször talált Románia színeiben az ellenfél hálójába, sőt 1993-ban őt választották a legjobb romániai labdarúgónak. A bukaresti Steauával BEK-et és szuperkupát is nyert. Edzői karrierjében pedig többek között a Sporting Clube de Portugal-t (Lisszabon), és az AS Monaco FC-t is vezette. 2009-ben a belga Standard de Liège-zsel megnyerte a helyi bajnokságot és abban az évben Belgiumban az év edzőjének választották. Jelentős azoknak a száma, akik szerint ő a jelenlegi legjobb magyar nemzetiségű fociedző. Vele ellentétben az egyik haverom, aki a vasárnapi focin jobban szeret trénert „játszani” mint focizni, természetesen nem számít edzőnek. Ugyan kicsit hozzá is olvas a témában, és egész épkézláb tanácsokat ad a spanjainak, de esze ágában sincs magát „igazi” fociedzőnek képzelni. Viszont Bölöni László legalább annyira labdarúgóedző, mint pl. Mészöly Géza.
Mégis, mi lenne ha Bölönit nem hívhatnánk labdarúgó- (vagy foci-) edzőnek, hanem például: ember, aki a kispadról vörös fejjel ordibál? Elég faramuciul hangzik, nem?
Mester Gyula nem röplabdázó?
A szabadkai születésű játékos minden idők legsikeresebb magyar nemzetiségű röplabdázója. 2000-ben olimpiai aranyat nyert Jugoszlávia színeiben a sydney-i olimpián. És nem csak véletlenül, "jókor volt jó helyen"-alapon, valahol a kispadon ücsörögve, hanem csapata oszlopos tagjaként. Emellett Atlantában olimpiai bronzérmet nyert. Újvidéki, olasz és görög csapatokkal tucatnyi országos bajnoki címet és nem kevés európai kupát söpört be. Zsengéit volt alkalmam megtapasztalni, például amikor hetedikben az iskolabajnokságon kikaptunk a "kis pisis" ötödikesektől. Cikiztek is minket az osztályban a lányok, csakhogy az ötödikeseknél játszott Mester Gyula, nálunk meg nem. Mondjuk én csak erős túlzással számítottam ezelőtt húsz évvel is (legfeljebb ha) hobbi röplabdásnak, ma meg annak sem, no de Mester Gyula?
És mi lenne, ha ezentúl nem lehetne Mestert röplabdázónak hívni, hanem mondjuk: magas férfi, aki labdát csapkod át a hálón. Röhej, hát nem?
*****
A pálinkával viszont valami hasonló a helyzet. Merthogy a magyar pálinkatörvény fehéren-feketén kimondja, hogy:
2. § (1) Pálinkának csak a 110/2008/EK rendelet II. számú mellékletének 9. számú kategóriája szerinti eljárással készített olyan gyümölcspárlat nevezhető, amelyet Magyarországon termett gyümölcsből – ideértve a gyümölcsvelőt is – készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték. Sűrítményből, aszalványból, szárítmányból készült termék nem nevezhető pálinkának. (2008. évi LXXIII. törvény a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról)
A hivatkozott európai uniós rendelet felmentést ad ez alól Ausztria négy keleti tartományában (Alsó-Ausztriában, Burgenlandban, Stájerországban és Bécsben), az ott előállított barackpárlatoknak. Ezekre az italokra szintén használható a pálinka elnevezés.
De itt a nóta vége. A történelmi Magyarország más területein készített pálinkák, feleljenek meg azok bármennyire is az indokoltan szigorú magyar pálinkatörvény kritériumainak, legfeljebb párlat (vagy egyéb más, nem jogvédett) néven forgalmazhatók az Európai Unióban.
Nagyon hasznos dolognak tartom, hogy megszületett a pálinkatörvény, és azt is, hogy a pálinka hungarikumként bizonyos védelmet élvez, DE!
Egyes határontúli magyarlakta területeken hagyományosan kiváló pálinkát főznek. Vannak olyan pálinkafőzők – ők sokszor egyben gyümölcstermesztők is – akik ráadásul követik a korszerű eljárásokat, képzik magukat, a legrangosabb magyarországi párlatversenyeken, pálinkafesztiválokon termékeik rendre előkelő helyezést érnek el. Olyanról is tudok, ahol a hatvanas édesapa még a saját apjától leste el a pálinkafőzés csínját-bínját (ő pedig valószínűleg a saját apjától és így tovább), ő maga is nem keveset tanult hozzá; kertészmérnök végzettségű, harmincas fia pedig tovább tökéletesítette e speciális szaktudást.
Konkrétan a délvidéki pálinkákat ismerem, azon belül is inkább az észak-bácskaiakat. Egyik pálinkafőző mester se rokonom vagy barátom, esetleg üzleti partnerem, tehát ehhez a poszthoz semmiféle anyagi érdek nem fűz (nem, mintha a többin kaszálnék), mégis valahol méltánytalannak érzem, hogy az azonos hagyományokkal rendelkező, ugyanúgy kárpát-medencei klímában fejlődő, azonos minőségű gyümölcsökből készült égetett szesz az Unión belül nem használhatja a pálinka elnevezést. Hát tehet arról az a barackfa (meg szilva, körte, meggy, cseresznye vagy netán birs) hogy kilencvenegy éve átszabták a határt?
Persze mondhatni, hogy nincs nagy jelentősége; ha egy ital megfelelő minőségű, akkor oly mindegy, hogy mondjuk birspálinkának, vagy csak birspárlatnak hívják. Azért nem egészen így van. Egy párlat óhatatlanul lekerül az igényesebb csemegeüzletek prémiumpolcairól, komolyabb pálinkaszaküzletekbe meg valószínűleg be sem kerülhetnek az ilyen palackok. Színvonalas éttermek itallapjain sem fest valami elegánsan a szilvapálinka, birspálinka, stb. alatt a szilvapárlat, birspárlat, stb, könnyen lehet, hogy ezért inkább egyszerűen kimaradnak. Arról nem is beszélve, hogy például külföldi üzletfelének senki sem adna szívesen olyan presztízsajándékot, amihez netán tört angolsággal hosszasan kellene magyarázni: attól, hogy párlat szerepel rajta, ugyanolyan minőségű, mintha pálinka állna a címkén.
És mindez versenyhátrányt jelent azoknak, akik továbbra is hoznák az elvárt minőséget, csak az elvárt minőségű terméket megillető elnevezést nem használhatják.
Nem szándékozok feszültséget szítani a magyarországi és a külhoni pálinkafőzők között. Nyilván a magyarországi mesterek is túlnyomórészt tisztességes, szorgalmas, igényes szakemberek, és egy kevéskével több versenytárs miatt nem hinném, hogy bármelyikük egzisztenciája veszélybe kerülne. Bízom benne, hogy ők is megértik: méltánytalan kizárólag a négy osztrák tartomány barackpálinkájával kivételezni, más, a hazaihoz hasonló pálinkafőző hagyománnyal rendelkező "közelszomszédokéval" meg nem. Még azt is fairnek tartanám, hogy csak bizonyos mennyiségi kvóta alapján lehessen használni a határontúli, minőségileg megfelelő gyümölcspárlatokra a pálinka elnevezést. Ez a kvóta idomulhat a jelenlegi mennyiséghez, az esetleges fejlődést bekalkulálva. Az tényleg nem lenne szerencsés, ha bármilyen okból tömegesen kezdenének nagy tételben olyanok is pálinkát főzni, akiknek eddig eszükbe sem jutott. Az meg végképp nem hiányozna, hogy bárki is a huszonkétmillió román pálinkafőzővel riogasson, de ma, a nemzeti összetartozás napjának előestéjén érdemes azon elgondolkodni, hogy ha már itt ez a fránya Trianonunk, amivel – felmenőinket is beleszámítva – lassan száz éve kénytelenek vagyunk együtt élni (noha a kényszerűen meghúzott határokat az európai integrációnak, a hírközlés fejlődésének és a gondolatok szabad áramlásának köszönhetően egyre inkább sikerül láthatatlanná tenni), akkor ha nem muszáj, ne barikádozzuk el magunkat sok kis buta, céhes Trianonnal, például pálinkafronton.
