A bejegyzést kommentelőink is szerkeszthetik! (szabályok)
január 2. A szerbek és a horvátok Szarajevóban aláírják a feltétel nélküli tűzszünetet (fél év alatt a tizenötödiket, de ez már tartósabbnak bizonyul). A megállapodás értelmében a JNA visszavonja egységeit a szerb krajinák területére, illetve a Bosznia-Hercegovina területén található laktanyákba, ahol ekkor még viszonylagos béke van. Horvátország szerb ellenőrzés alatt álló részei ebben az időben a Šibenik-Zadar-Gospić-Karlovac-Sisak-Pakrac vonaltól délkeletre húzódnak, de a felsorolt városok még horvát kézen vannak. Kelet-Szlavóniában Erdőd és Vukovár környéke a szerbeké, valamint a Dubrovniktól délre fekvő néhány négyzetkilométert is a JNA (montenegrói) egységei ellenőrzik. A Krajinai Szerb Köztársaság 14 000 négyzetkilométer felett gyakorol de facto hatalmat. Eszéket továbbra is sikerül horvát kézen tartani, bár a várost egészen a háború végéig gyakran lövik a szerbek, kisebb-nagyobb intenzitással.
Eszéki utcarészlet 1991-92 telén
január 5. Görögország miniszterelnöke felszólítja Macedóniát (az ő szavaival: "Skopje Köztársaság"), hogy változtassák meg az állam hivatalos nevét, mégpedig úgy, hogy a makedón szó egyáltalán ne szerepeljen benne, semmilyen változatban.
január 7. A Varasdtól (Varaždin) 18 km-re délre fekvő Novi Marof felett a Horvátország légterét még mindig ellenőrzése alatt tartó Jugoszláv Légierő vadászgépe lelövi az Európai Közösség megfigyelőinek (ECMM) Belgrádból Magyarországon keresztül Zágrábba tartó, fegyverzet nélküli helikopterét. Négy olasz és egy francia tisz életét veszti. Az esetet követően a légierő – horvát származású – parancsnokát leváltják, Veljko Kadijević védelmi miniszer pedig lemond. A MIG 21-es bosnyák nemzetiségű pilótáját, Emir Šišićet a belgrádi bíróság felmenti, Horvátországban azonban – távollétében – 20 év börtönre ítélik, noha kiderül, hogy Šišić rádión többször is megerősítést kért feletteseitől, hogy valóban le kell-e lőnie a szóbanforgó helikoptert, mely a tiltott zónában repült. A háború után a pilóta Szerbiában telepszik le. A 2000-es évek elején rákban megbetegszik, és Magyarországra utazik kezelésre. A magyar hatóságok letartóztatják. Egy év múlva kiadják Olaszországnak, ahol 15 év fegyházbüntetést kap. (Ténylegesen 4 évet tölt Rómában, büntetésének hátralévő részét a vajdasági Sremska Mitrovica fegyintézetében húzza le. 2008-ban kiengedik, és habár a zágrábi bíróság által kiszabott ítélet soha nem évült el, továbbra is háborítatlanul él újvidéki otthonában.)
január 9. A boszniai szerb nemzetgyűlés kikiáltja Bosznia és Hercegovina Szerb Népének Köztársaságát (Republika srpskog naroda Bosne i Hercegovine), mely értelmezésük szerint nem független állam, hanem a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság része. Ezzel párhuzamosan Bosznia-Hercegovina fennmaradó területén "szerb autonóm régiókat" hoznak létre. A szarajevói kormány alkotmányellenesnek minősíti a szerbek Jugoszláviában maradását kihirdető döntést éppúgy, mint az autonóm régiók létét. Radovan Karadžić (az 1989-ben alapított nacionalista Szerb Demokrata Párt vezetője) erre válaszul kijelenti, hogy "Bosznia-Hercegovina többé nem létezik, így az alkotmánya sem érvényes".
A JNA Banja Luka mellett üzemelő koncentrációs tábora (Manjača).
A háború horvátországi szakaszában horvátokat, 1992-től fokozatosan
egyre több boszniai muzulmán nemzetiségű foglyot szállítanak a lágerbe.
január 15. Újabb 17 állam ismeri el Horvátország és Szlovénia függetlenségét, köztük Magyarország is, valamint az Európai Közösség egésze. Macedóna azonban Görögország nyomására kikerül a szuverénnek elfogadott országok köréből. Egyedül Bulgária ismeri el nyugati szomszédja önállóságát. Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban a nemzetközi közösség népszavazást sürget.
január 25. Bosznia-Hercegovina törvényhozói (a szerb pártok képviselőinek távolmaradása mellett) megszavazzák a függetlenségről szóló referendum kiírását.
január 27. Montenegró jugoszláv tagköztársaság parlamentjében döntés születik egy majdani népszavazás kiírásáról, annak érdekében, hogy kikérjék a lakosság véleményét az államszövetségben maradás helyességéről.
február 14. Szarajevóban nemzetközi konferencia kezdődik Bosznia-Hercegovina küszöbön álló válságának megelőzéséről. Az Európai Közösség José Cutileiro portugál külügyminisztert jelöli a konferencia elnökéül (aki az apartheid-rendszer enyhülése idején Dél-Afrikában volt nagykövet). Eközben a görögországi Makedónia tartomány központjában, Szalonikiben több százezer (egyes források szerint egymillió) ember tüntet az északi szomszédok "területi követelései" ellen.
február 21. A délszláv konfliktus kirobbanása óta először az ENSZ konkrét lépéseket tesz egy békefenntartó alakulat létrehozására, UNPROFOR néven. Hamarosan 14 000 katonából álló egységet küldenek Horvátországba. (1995-ig mintegy 39 000 kéksisakos teljesít szolgálatot a volt Jugoszlávia területén. Közülük 320-an esnek el.) Az UNPROFOR-csapatok kezdeti feladata az, hogy a béketárgyalások feltételeit biztosítsák. Ennek érdekében három demilitarizált zónát hoznak létre Horvátország területének a szakadár RSK ellenőrzése alatt álló részén belül. A békefenntartók megítélése ellentmondásos, ugyanis az általuk irányított övezetekben a szerb paramilitáris egységek – noha kisebb intenzitással – tovább folytatják a horvátok elleni etnikai tisztogatást. A háború előtti százezres horvát nemzetiségű lakosságból alig néhány száz marad ezeken a környékeken. (Ugyan jóval később és délebbre történt, de nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy a srebrenicai mészárlást nagyban elősegítette az ottani holland UNPROFOR-katonák teszetoszasága.) Mindazonáltal az UNPROFOR kezdeti ténykedésére erősen rányomja a bélyegét Butrosz Butrosz-Gáli ENSZ-főtitkár hírhedt kijelentése 1992. júniusából: "Az Egyesült Nemzetek Szervezetének sokkal fontosabb feladatai is vannak, mint a jugoszláv konfliktus megoldása."
február 22. Megállapodás születik a jugoszláv haderő visszavonásáról Macedóniából. Április 15-ig a JNA utolsó katonájának is el kell hagynia a függetlenségét 1991 végén kikiáltó köztársaságot. Erre egyébként már március közepén sor kerül.
február 28. Banja Luka kihirdeti a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaság alkotmányát, mely egyben az állam újabb névváltoztatásáról is rendelkezik. Az alaptörvény értelmében a köztársaság területe mindazokat a bosznián belüli községeket, körzeteket és régiókat magában foglalja, ahol a szerbek abszolút vagy relatív többségben vannak. (Az arányszámokat bevallottan kozmetikázzák, a II. világháborús usztasa népirtásokat megelőző adatok felhasználásával). Az így létrejött, szerb dominanciájú entitás az alkotmány szerint a Jugoszláv Szocialista Köztársaság része. (Az SRBiH elnevezést 1992 augusztusában változtatták meg, az entitás attól kezdve hivatalosan Republika Srpska.)
február 29. Bosznia-Hercegovinában népszavazást tartanak az állam függetlenségéről. A szerb lakosok többsége bojkottálja a referendumot, arra hivatkozva, hogy a szerb autonóm régiókban már tartottak egyet, mégpedig 1991 novemberében. Az akkori voksoláson a résztvevők 96%-a a Jugoszláviából való kiválás ellen szavazott. A februári népszavazás részvételi aránya egyébként a szerb bojkott ellenére 64%-os, különböző források szerint a megjelent választók 93-99%-az ország függetlensége mellett tette le a voksát. (Mindezt azonban csak március 3-án teszik közzé.)
március 1-31. A JNA megkezdi a visszavonulást Horvátországból Bosznia-Hercegovina területére. A hónap folyamán horvát és muzulmán egységek mintegy félszáz szerb nemzetiségű személyt gyilkolnak meg a határmenti Bosanski Brod mellett fekvő Sijekovacban.
március 1. A bosznia-hercegovinai népszavazást követő éjszaka, közvetlenül urnazárás után a Karadžić-féle Szerb Demokrata Párt emberei Szarajevó területén blokád alá vonják a szavazóhelyiségeket. A kormány erre a barikádozók körbekerítésével válaszol. Eközben a belvárosban egy szerb esküvőt követő lakodalmi mulatozás lövöldözésbe torkollik: feldühüdött muzulmán támadók az ortodox templomtól alig néhány lépésnyire megölik a vőlegény apját, Nikola Gardovićot. A szerb kollektív emlékezet szimbolikusan a férfit tartja a boszniai háború első halottjának. A násznép lerohanására a gyanú szerint Ramiz "Ćelo" Delalić (1963-2007) adott parancsot, de ezt mindmáig nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani. Delalić 2007-ben a lakóháza előtt gyilkosság áldozata lett: a folyamatos fenyegető telefonok miatt ugyan állandóan golyóálló mellényt viselt, azonban a végzetes éjszakán mégsem volt rajta az életmentő ruhadarab, amikor kiment az utcára, egy sürgős találkozó miatt. Egyes spekulációk szerint valaki olyan hívta fel, akiben megbízott, de a vonal másik végén lévő ember helyett bérgyilkos várt rá a kapuban...
március 3. Bosznia-Hercegovina kormánya bejelenti az ország függetlenségét, melyet a parlament március 5-én hagy jóvá. A hír hallatára erőszakhullám kezdődik, mely napokig nem csillapodik le.
március 7. Szerb félkatonai egységek rajtaütnek a délnyugat-hercegovinai Čapljina környékén. A háború folyamán a város végül a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság fennhatósága alá kerül, a szerbeket elűzik, a muzulmánok számára pedig koncentrációs táborokat hoznak létre (Gabela, Dretelj).
március 15. A boszniai szerb erők megtámadják Bosanski Brod külvárosát, ugyanazon a napon elkezdődik a Goražde környéki bosnyák falvak lövése.
március 18. Az Európai Közösség február közepén összehívott Bosznia-munkacsoportja hosszas tanácskozás után megszövegez egy nyilatkozatot "Bosznia-Hercegovina új alkotmányos berendezkedésének alapelveiről" (más néven: lisszaboni megállapodás; neve ellenére Szarajevóban köttetett). A tervezet értelmében Bosznia-Hercegovinát etnikai alapon megállapított kantonokra osztják, melyek nem szerveződhetnek autonóm régiókká, avagy köztársaságokká. A dokumentum továbbá minden adminisztrációs szint vezetésében nemzetiségi kvótákat ír elő. A szöveg szépséghibája, hogy egy kanton kizárólag szerb, horvát vagy muzulmán lehet, még akkor is, ha egyik nemzetiség sincsen abszolút többségben. Ennek ellenére Radovan Karadžić (Szerb Demokrata Párt), Mate Boban (Horvát Demokratikus Közösség, egyben a szakadár Herceg-Boszna elnöke) és Alija Izetbegović (Demokratikus Akciópárt) aláírják a megállapodást.
március 19. A JNA tüzérsége heves támadást intéz az Adriai-tenger partján fekvő, de Bosznia-Hercegovinához tartozó kikötőváros, Neum ellen.
március 24. Pale városában (más néven: Kelet-Szarajevó) összeül a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaság Nemzetgyűlése. A képviselők többsége nyilvános szavazással a leghatározottabban visszautasítja a szuverén Bosznia-Hercegovina létrejöttét, vagyis a Jugoszláviától való elszakadást.
március 25. A boszniai háború eddigi leghevesebb bombatámadása éri a Száva jobb partján fekvő Bosanski Brod városát.
március 28. Alija Izetbegović visszavonja a lisszaboni megállapodás aláírását, és Bosznia bárminemű etnikai megosztása ellen érvel. Mindezt nem sokkal azután teszi, hogy találkozón vesz részt Warren Zimmermannal, a Jugoszláviába akkreditált amerikai nagykövettel. Izetbegović döntését a Mate Boban vezette boszniai horvátok kihátrálása követi. Ezzel a boszniai háború megoldása még annak valódi kitörése előtt kudarcot vall.
március 28-29. Mintegy 500 fő részvételével kezdetét veszi a szerb értelmiségiek kongresszusa Szarajevóban, melyet a Szerb Demokrata Párt szervez. A tanácskozáson felolvassák Dobrica Ćosić levelét, melyben az író a szerbek, horvátok és bosnyákok szétválásáról, egyben a határok újrarajzolásáról értekezik. "Így megszüntethetjük a fő okát annak, hogy gyűlöljük és gyilkoljuk egymást". A résztvevők által elfogadott deklaráció kimondja, hogy az egyedüli megoldás Bosznia számára egy háromtagú unió létrehozása, melyben a szerbek a saját határaikon belül szuverén államot alkothatnak.
április 1-3. Željko Ražnatović "Arkan" szerb önkéntesekből álló szabadcsapatai a JNA védnöksége alatt elfoglalják a stratégiailag fontos Bijeljinát (mely ma a Szerb Köztársaság második legnagyobb települése Banja Luka után). A boszniai háború első nagyszabású etnikai tisztogatásában legalább 500 muzulmánt megölnek, a többieket pedig deportálják. Bosznia-Hercegovina Elnökségének tagjai (a Karadžićnál semmivel sem szerényebb Biljana Plavšić professzor, valamint a bosnyák Fikret Abdić) Bijeljinára látogatnak. A biológusi katedrát délibábkergetésre cserélő Plavšić asszony háláját fejezi ki Arkan felé, a "szerb nemzet megvédésében kifejtett erőfeszítéseiért". A hónap végére az egész környékről elűzik a bosnyák lakosság jelentős részét, illetve sokakat megölnek közülük. (Zvornik április 10-én, Višegrad április 13-án kerül a szerbek ellenőrzése alá.) Arkan személyesen hívja főhadiszállására az amerikai fotóriportert, Ron Havivot. Ekkor készül a közismert tigrises kép. Előtte azonban egy másik fotó is napvilágra kerül, amiért a Tigrisek vezetője vérdíjat tűz ki Haviv fejére (hogy utána miért hívta el mégis, illetve Haviv miért ment el, az rejtély, de tény, hogy Arkan mindig is szeretett pózolni; talán úgy gondolta, hogy 1-2 jól sikerült fotóval kijavíthatja az alábbi kép nyilvánosságra kerülésével elszenvedett presztízsveszteséget):
Szerb gárdista fejberúg egy földön fekvő, vérző asszonyt
(Ron Haviv felvétele Bijeljinában készült, 1992 tavaszán)
április 4. Egy SDS-pártkatonákból álló milícia megtámadja a szarajevói rendőrakadémia épületét. Bosznia-Hercegovina Elnöksége általános mozgósítást hirdet, mire a héttagú elnöki tanács szerb tagjai (Biljana Plavšić és Nikola Koljević) benyújtják lemondásukat. Az éjszaka folyamán az SDS utcai barikádokat állít Szarajevó-szerte, melyeket felfegyverzett, álarcos őrök védenek.
április 5. Megkezdődik Szarajevó ostroma, mely a modern történelem leghosszabb városfoglaló csatája; egy hónap híján négy évig tart. Az óvatos becslések szerint is mintegy tízezer polgári áldozat (köztük 1600 gyerek) életét követelő eseménysorozat miatt százezrek hagyják el a környéket, többségük azóta sem tért vissza. A háború átrendezte a város etnikai arányait is. Az ostrom (és egyesek szerint maga a boszniai háború) első napján történtek így foglalhatók össze röviden: a szarajevói kormány ismételten kihirdeti az ország elszakadását Jugoszláviától, mire a szerbek azonnal kikiáltják a Boszniai Szerb Köztársaság függetlenségét. A hírre tízezrek (egyes források szerint közel százezren) kezdenek gyülekezni a város központjában, mindhárom nemzetiség képviselteti magát, főleg fiatalok. A spontán demonstráció békemenetté alakul. A tüntetők éppen át akarnak kelni a Miljacka folyó egyik hídján (Vrbanja), amikor a közeli Holiday Inn hotel tetejéről szerb géppuskások a tömegbe lőnek.
A szarajevói székhelyű Yutel televízió (1990-92) képsorai az ostrom első napjáról
A menet élén haladó Suada Dilberović, huszonhárom éves, bosnyák nemzetiségű egyetemista és a harmincnégy éves, boszniai horvát származású Olga Sučić azonnal szörnyethalnak. (A bekezdés nyitóképén Olga Sučić holttestét szállítják el a lövöldözés helyszínéről.) Őket négy újabb halott követi, de a két fiatal nő halála szimbolikus jelentőségű a muzulmánok és a horvátok számára, ugyanis őket tekintik az ostrom legelső áldozatainak. Suada mostari születésű, Szarajevóban élő, hatodéves orvostanhallgató volt. A végbizonyítvány megszerzésétől pár hónap választotta el. (2007-ben a Szarajevói Egyetem Orvostudományi Kara posztumusz diplomával tüntette ki. A Vrbanja-híd neve pedig manapság: Most Suade i Olge.) Érdekesség, hogy míg Olga Sučić alakja megfoghatatlanná és távolivá vált a horvátok emlékezetében, addig a muzulmánok egyfajta mítoszt vontak Suada Dilberović köré: a gyönyörű fiatal lány tudatosan került a menet élére, és nem félt szembenézni a támadókkal. A róla szóló, orientális stílusú, turcizmusokkal bőven tarkított háborús nótában Olga Sučićról például egyáltalán nem esik szó, ellenben Suada, még mielőtt kileheli a lelkét, arra utasítja a tömeget, hogy sose adják a Szarajevót az ellenség kezére, illetve hogy mondják meg az édesanyjának: ne sírjon, hiszen lánya a vértanúságot városa megszabadításáért ajánlotta fel. A frontra induló bosnyák katonák egyébként gyakran kérték a helyi rádióadóktól, hogy játszák le nekik a Pjesma o Suadi elnevezésű dalt, melyet kezdősora után Na Vrbanji mostu címmel is ismerünk:
Na Vrbanji mostu – eredeti magnófelvétel egy 1992-es rádióadásból
Na Vrbanji mostu nasred Sarajeva nigde nikog nema dženaza se sprema
Umrla je ljudi lijepa Suada, život svoj je dala za slobodu grada
Umrla je ljudi lijepa Suada, život svoj je dala za slobodu grada
Dok Vrbanja postoji i Miljacka teče Sarajevo Suadu zaboravit' neće
Dok Vrbanja postoji i Miljacka teče priča o Suadi umrijeti neće
Na umoru mlada govorila svima Sarajevo nedajte nikad dušmanima
Mojoj majci recite da ne plače sada šehida je dala za slobodu grada
Mojoj majci recite da ne plače sada šehida je dala za slobodu grada
Dok Vrbanja postoji i Miljacka teče Sarajevo Suadu zaboravit' neće
Dok Vrbanja postoji i Miljacka teče priča o Suadi umrijeti neće
Kad je otac stigao do mezara Suade crnu zemlju ljubi u suzama pade
Crna zemljo primi suzu kad te molim selam ćeš Suadi reci da je volim
Crna zemljo primi suzu kad te molim selam ćeš Suadi reci da je volim
Dok Vrbanja postoji i Miljacka teče Sarajevo Suadu zaboravit' neće
Dok Vrbanja postoji i Miljacka teče priča o Suadi umrijeti neće
április 6. Az Európai Közösség elismeri Bosznia-Hercegovina függetlenségét, az egykori jugoszláv tagköztársaság teljes határvonalán belül. Egy nappal később az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma is ugyanezt jelenti be, egyúttal elismerik Horvátországot és Szlovéniát is, hiszen Washington mindezidáig nem hozott döntést erről a kérdésről. Eközben Szarajevóban folytatódnak a géppuskatámadások.
Szarajevó, 1992. április 6: egy bosnyák katona válasza a szerb golyózáporra
április 7. Horvátország is elismeri Bosznia-Hercegovinát, a jelenlegi határvonalakkal. Tuđman elnök a boszniában élő horvátok számára a kettős állampolgárság lehetőségét kínálja fel. A Jugoszláv Néphadsereggel szorosan együttműködő félkatonai egységek a mai Föderációban található Kupres városának elfoglalásával megindítják a szerb offenzívát. A támadások eredményeként a boszniai szerb fegyveres csapatok viharos gyorsasággal nyomulnak előre 1992 első felében.
április 7. Az Ohridi-tó partján fekvő Struga városába sereglett albánok vezetői Illír Köztársaság (Republika e Iliridës) néven autonóm államalakulatot kiáltanak ki Macedónián belül. A deklaráció szimbolikus jelentőségű marad; a szkopjei parlament albánokat tömörítő pártjainak egyike sem ért egyet a döntéssel.
április 10. Mate Boban (a szakadár Herceg-Boszna vezetője) kijelenti, hogy az egy nappal korábban létrehozott Bosnyák Területvédelmi Erők a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság fennhatósága alatti vidékeken illegálisan működnek.
április 10-11. Szerb önkéntes gárdisták elfoglalják Zvornik városát. A JNA vonakodik megvédeni a helyi muzulmán népességet a gerillatámadásoktól. Sorozatos deportálások és kivégzések kezdődnek, melyek közül egynéhány Vojislav Šešelj vádiratában is szerepel.
április 16. Az USA figyelmezteti a szerb dominanciájú belgrádi kormányt, hogy állítsa le a Bosznia-Hercegovina elleni támadást, különben kizárják a nemzetközi szervezetek tagjai közül.
április 23. A Szerb Demokrata Párt döntése értelmében a hónap végére több mint 1500 felfegyverzett katonát vezényelnek az északnyugat-boszniai Prijedor környékére.
április 26. Alija Izetbegović és Branko Kostić (montenegrói politikus, 1991 decembere és 1992 júniusa között Jugoszlávia elnökségének illegitim elnöke) megállapodnak arról, hogy a JNA kivonja csapatait Bosznia-Hercegovina területéről.
"Mi voltunk a történelem első valóságshowjának szereplői... a nézők világszerte élőben figyelhették a szarajevóiak legyilkolását vagy kiéheztetését, az utcán fekvő holttesteket, és az embereket, akik kilométereket gyalogolnak, hogy ivóvízhez jussanak." (Haris Pašović)
"A nyugati világ olvasói [...] torkig vannak a szarajevói romokkal és a nyomorultakkal, akik a parkok utolsó bokrait vágják ki, és a szerencsétlenekkel, akiket vérfoltos ruhákban visznek a kórházba, már látni sem bírják a fénylő lövedékeket, amint a tévé képernyőjén kettéhasítják a szarajevói égboltot, utálják a páncélosokat és a katonákat, amint ott toporognak a páncélos körül, vagy éppen holtan fekszenek valami sáros fedezékben. Az emberi nyomorúságban van valami illetlen, valami, amit az ember maga idézett elő, és amit olyan nehéz megérteni. Főként pedig már ezt az egészet láttuk és olvastuk, mondja az olvasó, az összes koncentrációs tábort Boszniában, és a nők megerőszakolásáról is mindent hallottunk. Az egész drasztikumot kimerítették már. [...]
Juraj Martinović irodalomprofesszorral sétál az író a ködfátyolos, napos délutánon a kivert ablakú házakkal és szétvert kirakatú boltokkal szegélyezett utcán, a piac mellett, ahol a gránátok tucatjával trancsírozták szét az embereket. A professzor selyem nyakkendőt visel és vékony keretű szemüveget. Félt-e, amikor éjjel-nappal zuhogtak a gránátok? kérdi az író. A professzor legyint. Ugyan, kit érdekel! Szörnyű volt, mondja kis idő múlva, mert kezdetben tizenkét féle katonai alakulat ténykedett a városban, a legkülönfélébbek. Tizenkét féle? Igen, tizenkét féle. Először a bűnözők szervezték meg a védelmet, és ők tartották fenn a rendet a maguk módján. Most rend van, mondja. Csak az orvlövészek, mondja, mikor a hegyekből felhangzik a távoli lövöldözés, ez borzalmas. Nem lehet tudni, mikor találják el az embert. Az író azt tudakolja, miként zajlik a mindennapi élet, nap nap után. A professzor legyint. Ugyan, kit érdekel? Mindenkit, feleli az író, már csak egyedül ez érdekli őket. Ha tényleg tudni akarod, mondja a professzor és megáll: nem az ágyúzás volt a legszörnyűbb. Az ember tudja, hogy egyszer vége lesz. A legszörnyűbb az volt, hogy nem tudtam sem aludni, sem olvasni. Ez az, mondja az író, ez a legmindennapibb történet, amire a borzalmaktól eltelt olvasó vágyik: a professzor, aki nem tudott olvasni."
(Drago Jančar: Rövid tudósítás a város hosszú ostromáról)
április 27. Belgrádban új alkotmányt fogadnak el, ezáltal megszűnik a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (SFRJ), és létrejön a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (SRJ), mely Szerbiából és Montenegróból áll. A Krajinai Szerb Köztársaság, illetve a Boszniai Szerb Köztársaság tehát nem része az új államszövetségnek. Mindazonáltal a JNA közel tízezer katonája még mindig Bosznia-Hercegovina területén állomásozik. (Ugyan a JNA májusban hivatalosan visszavonja csapatait Boszniából, valójában persze a személyi és a technikai állomány mintegy 80%-a boszniai szerbek kezére kerül. A háborút pedig ők folytatják, Belgrád hivatalosan nincs a boszniai harcoló felek között.) A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság kormánya a kommunista Jugoszlávia egyedüli jogutódjának tekinti a frissen proklamált független államot, ám a nemzetközi közösség ezt nem hajlandó elismerni, mondván, hogy szocialista szövetségi állam az újonnan létrejött utódállamokra bomlott fel, ezért Belgrád nem lehet egyedüli örököse a Második Jugoszláviának. A kérdés jelentőségét pl. az adja, hogy egyes külföldi missziók (nagykövetségek, konzulátusok, az ezekhez tartozó épületek és ingóságok, valamint egyéb szövetségi vagyon) tulajdonjogát illetően egészen a '90-es évek végéig húzódó viták kezdődtek.
április 29-30. Az éjszaka folyamán a szerb csapatok elfoglalják Prijedort. A bosnyák és horvát civilek egy részét a közelben felállított gyűjtőtáborba hurcolják. Az uszító szerb háborús propaganda usztasákról, mudzsahedinekről, és gyerekgyilkosságokról cikkezik. Válaszul a félkatonai erők véres mészárlás-sorozatba kezdenek. A megfélemlítések ellenére helyben maradó nem-szerb lakosokat pedig kötelezik arra, hogy fehér zászlóval jelöljék meg a házaikat.
április 30. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala szerint mostanra közel 400 000 ember hagyta el otthonát önként vagy kényszerrel Bosznia-Hercegovina területén, közülük minden második Horvátországba ment.
Szarajevó rózsái: a sebhelyeket az ostrom alatt kilőtt aknavetőgránátok okozták.
Azokon a helyszíneken, ahol a detonáció halálos áldozatot követelt, a háború
után vörös színű műgyantával öntötték ki a betonban keletkezett lyukakat.
→ 1992. május (előkészületben)
