Egy szellemes, képregényszerűen illusztrált blogbejegyzésben tiszteleg Matthew Inman amerikai kultblogger (értsd: sokezer követője van világszerte a 27 éves webdesigner-fejlesztő, online marketinges srácnak) a XIX-XX-századforduló szerb származású feltaláló-géniusza, Nikola Tesla előtt.
A szerbek Neumann Jánosában, avagy Liszt Ferencében (a belgrádi reptér 2006-ban vette fel a fizikus nevét) a blogger a felfedezés, a műszaki haladás, a korát gyakran megelőző mérnöki innováció bajnokát láttatja. Tesla, a geekek geekje, a kockák fejedelme, aki a blogger szerint a XIX. század Arkhimédésze és Stewe Wozniakja.
Tesla, mint az anyagiakkal és az élet hedonista élvezetével nem törődő, tisztalelkű Geek-géniusz ellentétpárja Edison, a tudományt és főképp a tehetséges tudósokat az önző haszonlesésének és hatalomvágyának kielégítése érdekében kizsákmányoló személyiség, vagyis az igazi, zsigeri geekekhez csupán dörgölőző Vezérigazgató archetípusa. (Ha a szerző szerint Tesla Steve Wozniak előképe, akkor a gyászév letelte előtt le se merem írni: vajon kit tarthat korunk Edisonjának?)
Nem egy esetet említ, amikor Edison kihasználta egykori alkalmazottját, Teslát. Például Edison ötvenezer dollárt (mai értéken dollármilliós összeg) ígért Teslának, ha kijavítja az Edison-féle egyenáramú elektromos motorok hibáit, amit Tesla meg is oldott, majd amikor kérte a beígért honoráriumot, Edison így felelt: "Tesla úr, Ön tényleg nem érti a mi amerikai humorérzékünket?"
A különc, igazi tudós-csodabogár Tesla szinte nincstelenül halt meg, mert a tudomány ravasz vámszedői megkopasztották. Neki se érzéke, se gyomra nem volt a nyerészkedéshez (legalábbis a blogger szerint). A blogger azt a kissé bizarr, ám mégis meghatóan szép metaforát is megírja (sőt, meg is rajzolja), amit az agglegényként, 86 éves korában, szegényen, egy New York-i hotelszobában elhunyt feltaláló egyik utolsó interjújában elmesélt (lásd alább). Egyébként Tesla egyáltalán nem volt egy műszaki szakbarbár; nyolc nyelven beszélt, köztük magyarul és latinul is. Amikor Budapesten dolgozott, mint a Puskás Tivadar-féle telefontársaság főmérnöke, a Városligetben sétálgatva fejből idézett németül hosszú részleteket Goethe Faustjából. Barátja volt Mark Twain, az író és a kiváló szerb gyermekköltő, Jovan Jovanović Zmaj néhány versét maga Tesla fordította le angolra.
"Évekig ezerszám etettem a galambokat. Egy hófehér, világosszürke szárnyvégű, gyönyörű tojót azonban mindig felismertem, függetlenül attól, hogy milyen hatalmas galambcsapat közé vegyült. Ha csak rá gondoltam, hozzám repült. Szerettem ezt a madarat. Igen, úgy, ahogy egy férfi szeret egy nőt. Amikor utoljára láttam, tudtam: azt akarja nekem mondani, hogy haldoklik. Amint megértettem az üzenetét, a tekintetéből fény sugárzott. Erős fénynyaláb."
(A történetre egy Blic-cikkben bukkantam, később kiderült, hogy bikmakk ettől függetlenül is rátalált, és Facebook-oldalunkra már napokkal ezelőtt kitette. Ezzel sajnos magamat minősítem: míg én a meglehetősen bulváros Blicből informálódom, addig bikmakk kolléga progresszív, amerikai blogokból. Ráadásul én még a saját fácse-lapunkat se olvasom figyelmesen... na mindegy. Szóval a Blicben a geek szót "stréber"-nek fordították. Úgy ötven éve valóban elsősorban azt jelentette, de manapság ebben a szövegben elég durva félrefordítás. A mi házi trolljaink az ilyesmiért már széttépnének minket, mint Floki a lábtörlőt.)
