Szerbiával, Vajdasággal, egyéb volt jugoszláv területekkel foglalkozó blogunkhoz ez a poszt csak a vajdasági magyar testvérpár apropóján kapcsolódik. A Nyájas tudja be némi aktualitásnak, no meg a bloggeri szabadságnak.

Ugyanis a napokban egy újabb csapat futóbolond vitte el messzi földre a hírét annak, hogy nem csupa Neumann Jánosból, Rubik Ernőből és Lajkó Félixből áll a magyar populáció.

Állatkínzásgyanú Svédországban

"3 magyar huszárt állatkínzásért letartóztatott a svéd rendőrség Åmål városában állatkínzás gyanújával, mert a lovak a hosszú úton teljesen lesoványodtak, patáik elkoptak, hólyagosak lettek. A helyszínre érkező állatorvos szerint legalább két hónapig pihenniük kell." A huszárokat Hende Csaba honvédelmi miniszter személyesen indította útnak április elején a közel tízezer kilométeresre tervezett, északi portyára.

Hende Csaba beszédében felidézte a régi huszárok hősiességét, bátor helytállását. Kiemelte: a magyar könnyűlovasság "a nemzet fennmaradását lehetővé tévő áldozatokat is hozott". A honvédelmi miniszter hozzátette: a mostani vállalkozás gyökerei messzi múltunkba nyúlnak vissza, "őseink nagyon sok hasonló portyát vezettek".

A svéd rendőrök a szebb napokat látott huszárokat három nap után kiengedték, mert nem igazolódott az állatkínzás gyanúja. A lovak hazaszállításáról azonban Magyarországnak kell gondoskodnia. A lábsérüléses ló marján 2006 tavasza óta egy verekedés miatt nincs szőr, ezért azt lila spray-vel kezelték a szúnyogcsípések ellen. A túra egyik résztvevője elismeri, hogy ezek a problémák drámaian hathattak a lovakat nem ismerőkre, de mint írja a helyiek az elhízott hobbylovak látványához vannak szokva, hozzájuk képest a magyarok állatai "atletikusabbak, de még inkább izmosabbak voltak". (Minderről a Vastagbőr ír részletesebben, magam is onnan tallóztam.)

Ja, elhízott hobbylovakhoz szoktak a svédek b+, mert 2012-őt írunk és nem 1812-őt! Megsúgom, régen se azért mentek őseink lóháton portyázni, mert az olyan fain szabadidőélmény, hanem mert akkoriban nemhogy Hummer, de még Lada Niva sem volt. "A kutya az ember legjobb barátja." – tartja a régi közmondás, csak ugye viccesen ehhez hozzá szokták tenni, hogy azt viszont nem tudjuk, vajon a kutya is így gondolja mindezt? Széchenyisen: Az lúvakról is valami hasonló jutott eszembe. Elnézve ezt a szerencsétlen, lerongyolódott jószágot, megkockáztatom, hogy szívesebben tengődne elhízott hobbylóként valami Stockholm melletti pajtában, mint hendecsabásan mondva: „a nemzet fennmaradását lehetővé tévő áldozatok hozását a saját bőrén felelevenítve".
Szép dolog a hagyományápolás, de azért nem kellene olyasmit erőltetni, amit annak idején a kényszer szült, vagy pedig kifejezetten kártékony?!

Ezzel a logikával ezek a derék pápuák is példás hagyományőrzők: "Egy kannibál szekta huszonkilenc tagját fogták el rendőrök Pápua-Új-Guineán, írta az óceániai ország sajtója. Azzal gyanúsítják őket, hogy fekete mágiát űzve, rituálék keretében csonkítottak és ölték meg a hét embert." Mert – visszatérve a mi hagyományőrző huszárainkra –, a svédeknek baromira nem az országunk jó hírét erősítő kép bontakozott ki a nyalka huszárok, avagy lovagok és lovaginák (hárman voltak, egyikük nő) láttán, hanem valamiféle hibbant Monty Python casting-jelenetben érezhették magukat. Abszurd humor kategóriában akár el is menne a kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel portyázó huszáraink látványa, csakhogy szerencsétlen szakadt lovak látványa baromira nem vicces. Nem tudom Hende Csabának az elmúltnyolcév koszovói fürdőszoba-szalonnyitásos honvédségi kalandozásait miért ilyen meggondolatlan faszság felkarolásával kell feledtetni?

Ilyen volt



***

Zsolti a hegyről

Erőss Zsolt hegymászónk a legtöbb nyolcezer métert meghaladó csúcsot megmászott honfitársunk. Olyan szívesen írnék szépet s jót erről a vídiakemény székely legényről, de sajnos nem megy. Ugyanis rögeszméjéért, a hegymászásért olyan játszi könnyedséggel áldozta fel az egyik lábát, mint ahogy közönséges halandó kukába vágja a lyukas sportcipőjét. Hegymászósérülését követően a hosszabb rehabilitáció helyett, na meg azért, mert esetleg nem jött volna teljesen helyre a lába és netán bicegnie kellene, a gyors amputációt választotta, hogy műlábbal minél előbb mehessen újra hegyet mászni.

Az ő sorsa, az ő élete. Ja, csakhogy a hozzácsapódó, a magashegyi alpinizmussal szintén megfertőződő spanjai viszont úgy hullanak mellőle, mint a legyek. Szerintem egy átlagos, középosztálybéli harmincas-negyvenes családapa könnyebben eladhatná anyunak, hogy: "Összehaverkodtam a Pityinger Dopeman Lacival meg az öccsével. Annyira jó arcok, már alig várom, hogy hétvégenként reggelig csapassuk szilikoncsöcsű ribancokkal, ugye örülsz az új hobbimnak drágám?" Mintsem, hogy: "Erőss Hópárduc Zsolt következő expedícióján megmászok egy nyolcezrest! Persze benne van a pakliban, hogy elvisz egy lavina, mert ez egy ilyen sport, de majd mondd el a gyerkőcöknek drágám, hogy Apu egy Igazi Férfi volt!"

A polgári életbe visszavonult, exgengszter Jimmyt a Ponyveregényben alakító Quentin Tarantinot parafrazálva (Jimmy családi házába váratlanul betoppan két gengszter egy véletlenül lelőtt afroamerikai srác hullájával. A házigazda kiborul, mert hamarosan hazaér a felesége, Bonnie, és ha megtalálja a hullát, el fog válni Jimmytől.):

"Láttál olyan feliratot a garázsomnál, hogy »Nigger-Hullatároló«???!!
- Nem, nem láttam.
- Tudod miért nem láttál?
- Miért?
- Mert nincs ilyen tábla! Én nem tárolok nigger hullákat bazmeg!"

"Láttatok olyan feliratot a hegy lábánál, hogy »Adrenalinfüggő-Hülyegyerek-Hullatároló«???!!
- Nem, nem láttunk.
- Tudjátok miért nem láttatok?
- Miért?
- Mert nincs ilyen tábla! Mi itt nem akarunk tárolni adrenalinfüggő-hülyegyerek hullákat bazmeg!"

Ráadásul Erőss expedícióinak főszervezőjén, Kollár Lajoson egyik haverommal már jó tíz-tizenöt éve is röhögtünk egy sort. Ugyanis egy teljesen érdektelen "expedíción" vett részt. Pár hasonszőrű lököttel megpróbálták Grönlandot átszelni és erről készült egy "pörgős" dokumentumfilm. Ha emlékeztem nem csal, ráadásul közpénzen. Valamelyik királyi tévécsatornánk adta le. Ehhez képest Tarr Béla hétórás Sátántangója kész akciófilm. Mentek-mendegéltek a hóban, műholdas kapcsolattal bejelentkeztek Juhász Árpád korabeli médiasztár-geológusnak és pár szót jópofiztak. Ez a Kollár Lajos a kis sátorban is tolt pár tudálékos, fontoskodó poént és nagyjából olyan benyomást keltett, hogy a családja, szomszédjai nem olyan nagyon bánták, hogy valahol a picsában a grönlandi jégmezőn szórja az észt és nem otthon fárasztja őket. A doksiban az volt a "katarzis" amikor eljutottak egy egykori amerikai katonai támaszpontra és az elhagyatott, romos épületben találtak pár otthagyott dobozos sört, amit kifagyasztva megittak. Kábé ez volt az "expedíció" tudományos teljesítményének is a csúcsa.

Vajdasági balfasz tesók, szevasztok!

Ivanics Ferenc és Ivanics István jó nagy bajban van. A világ másik felén, Dél-Amerikában álmodnak arról, hogy esznek. Nincs semmijük, elfogyott a lendület. A két palicsi testvér öt éve indult el körbegyalogolni a földet. Meggondolatlanul ugrottak bele a Nagy Kalandba. Elfogyott a pénzük, szponzort menetközben csak ímmel-ámmal találtak és a töredékét se fedte le a költségeiknek. Minderről több mint egy éve blogunkon is beszámoltunk.

Silány felszerelésük miatt tropára mentek a lábaik, sokat éheztek, ami meg nem igazán segíti elő a napi harminc kilométeres gyaloglást.

Egyikük fogai kihullottak; koldulásból, alkalmi munkából pénzt teremtve nagy nehezen meg tudták a műfogsort csináltatni.

Az utolsó hír róluk februári, sikerült támogatókat találniuk és folytatták az útjukat. Remélem, hogy előbb-utóbb hazakerülnek és nem pazarolják tovább az energiájukat ilyen eszement, félreszervezett kalandra.

***

Nekem ezekről a félreértelmezett virtuskodásokról az jut eszembe, hogy nem így kellene a jó hírünket öregbíteni a nagyvilágban. Így csak a "first wold problem"-szindrómásoknak gúnyolt, jó dolgukban azt sem tudják, hogy mit kezdjenek magukkal – kétes táborát gyarapítjuk, ráadásul úgy, hogy még csak az a bazi nagy jólét se vet fel minket. Ugyan nincs hírértéke, de sokkal jobb hírét kelti nemzetünknek a világban, ha valaki mondjuk úgy találkozik egy magyar emberrel, hogy az illető honfitársuk az autóúton segít neki kereket cserélni, a gyerekeinek ásványvizet és kekszet ad, és a felajánlott pénzt mindezért nem hajlandó elfogadni.