A Zágrábi Kereskedelmi Bíróságon első fokon pert nyert egy svájci frank hitelkárosultakból álló pertársaság – az úgynevezett Frankosok Egyesülete–, a bankok ellen.

kép forrása: Index.hr

A korábbi szakmai karrierjében, több, mint egy évtizeden át bankjogászként dolgozó bíró, Radovan Dobronić helyt adott a felperesek keresetének. Kimondta, hogy a bankok nem folytattak a hitelfelvevők számára áttekinthető kamatpolitikát, az árfolyamkockázatot akkor is a hiteleket felvevő lakosokra hárították és folytatták a kedvező devizahitelkampányt, amikor már valószínűsíthető volt, hogy a kedvező svájci frank – horvát kuna árfolyam napjai meg vannak számlálva.

Az ítélet szerint a bankoknak hatvan napon belül a horvát nemzeti valutában megadottra, kuna alapúra kellene átalakítani a jelenleg meglévő (hasonlóan, mint Magyarországon) zömében svájci frank alapú devizahitel-állományt. A hiteltörvény megsértése mellett a fogyasztóvédelmi törvény áthágását is kimondta az ítélet.

Amennyiben a másodfok is helybenhagyja az ítéletet, további százezer (ebből hetvenötezer lakáshitel) svájci frank alapú hiteles egyéni keresetére, avagy újabb pertársaságra számíthatnak. A devizahitelek átlagos törlesztőrészlete az elmúlt években 35-100 százalékkal is nőtt.

A zágrábi tőzsdén a hír hatására három bank részvényeivel a kereskedést fel is függesztették. A perben nyolc országos kereskedelmi banknak –köztük az OTP horvát leányvállalatának–, a devizahitelpolitikáját is elmarasztalták.

A politikusok első kijelentései párthovatartozástól függetlenül meglehetően populisták, euforikusak, az ítéletet üdvözlők. Ráadásul Damir Kajin, az Isztriai Demokrata Szövetség politikusa egyenest az EU-val szeretné megfizettetni a hitelkárosultak számláját. A csupán e hónap elejétől teljesjogú EU-tag Horvátország részéről elég durva indítás lenne azonnal mentőövért kuncsorogni.

A mintegy kétezer-ötszáz oldalt kitevő monstre perirat alapos ismerete nélkül elhamarkodott lenne messzemenő következtetéseket levonni, de borítékolható, hogy bármi is lesz másodfokon: a horvát társadalmat –ugyanúgy,mint a magyart– meg fogja osztani az ügy. Hitelkárorsultakra, akik vagy kapnak állami mentőövet, vagy nem, és a többekre, akik vagy belekényszerülnek a szolidaritásba, vagy nem. Ha a hitelesek kapnak segítséget, akkor pedig nyilván azok a polgártársaik fizetik meg a "hitelkalandjukat", akik maguk nem kockáztattak. Amennyiben az állam kevésbé veszi ki a mentésből a részét (bár árfolyamgát már ott is született), akkor a bankok közvetve valamiképpen óhatalanul a lakosságra hárítják a többletterheik egy részét.

Ráadásul, ami még jobban árnyalja a képet: a horvát populáció harmincöt évnél idősebb tagjai részéről kizárt, hogy pénzügyi analfabéta, fogalmatlan hülyék hordájáról beszéljünk, hiszen egy olyan, hiperinfláció sújtotta gazdasági közegben szocializálódtak az egykori Jugoszláviában, ahol mindenki szinte az anyatejjel szívta magába a mindent nyugatnémet márkába átszámolás képességét, és több, mint tisztában voltak a saját, gyönge nemzeti valutájuk ingatag, "játékpénz" jellegével.