Előzmény: Bevezető rész
A FK Željezničar, (ejtsd: "zseljeznicsár" – vagyis "Vasutas", becézve: Željo, ami egyben vágyat, kívánságot is jelent) az 1921-es alapítása óta, mint alulról szerveződő, proli vasutas csapat rendkívül népszerű volt a szarajevóiak körében. Nem csak a vasutasok, hanem a többi melósok, kishivatalnokok, közönséges, egyszerű kisemberek között is, és olyan vérmes, klubhű szurkolótábora volt, mint kevés másik csapatnak.
Az 1971/1972-es jugoszláv idényt megnyerte a csapat. Ezt a teljesítményt sem előtte, sem utána nem tudták megismételni. A bajnoki cím meghódítására addig már hosszú évtizedeken át váró törzsszurkolók a sportsikert addig nem látott, látványos módon, úgynevezett karusel (karusszel, carousel; kinek mi tetszik) szervezésével ünnepelték. Egész éjjel tülkölő, klubzászlókkal ékesített autók köröztek Szarajevó-szerte.
A mennybemenetelt követően nem sokkal később a poklot is megjárta a Željo. Kiestek az élmezőnyből, de a II. ligás meccseikre is hozták a hűséges szurkolók a meccsenkénti tízezer fős nézőszámot. (Két nagycsapatos, összesen négyszázezres lélekszámú városban ez nem kis szám). Majd a klub válságából a kilábalásának csúcspontja a dicsőséges 1985-ös menetelés az UEFA-kupában, ahol a székesfehérvári Videoton szintén történelmének legfényesebb sikerét aratva ütötte ki őket.
Az összjugoszláv bajnokság szintjén szimpatikus erős-középcsapat az egész egykori Jugoszlávia területén viszonylag jelentős szurkolótáborral rendelkezett. Ehhez az is hozzájárult, hogy vasutas fociklubról van szó, tehát nem csak a lokálpatrióták buzdították őket.
Ma a városi rivális F.K. Sarajevóval együtt a függetlenné vált Bosznia-Hercegovina egyik legjelentősebb csapata. A két csapat közötti városi derbik általában mindkét klub, és természetesen ultráik számára is az egyik legfontosabb eseménynek számítanak az adott szezonban. Idén ősszel zajlott a 96. városi örökrangadó.
1987 tavaszán a Željezničar legvérmesebb szurkolói megalapították a Željo első szervezett ultra szurlolói csoportját, a The Maniacs-ot (más néven: Manijaci).
Az ulrák netre vésett históriája szerint a "keresztapa" Zoka volt, aki a nyugati Tribün elé szervezett találkára részegen érkezett, a többiek pedig röhögve célozgattak rá: "Nézd, the maniacs", erre ő bedobta az ötletet a közösbe: legyen ez a nevük. Volt még néhány javaslat: "Blue White Hooligans", "Dilberi" és hasonlók, de az alapítók levonultak a Déli Tribünhöz, hogy elpróbálják a Zoka névötletére kiötlött szlogennek az eléneklését: "WE ARE, WE ARE, WE ARE THE MANIACS", amit a csak Fiko néven emlegetett, néhai Teufik Hasanović rögtönzött. Egészen jól hangzott az új szurker-szlogen. Kicsit később született meg a "MANIJACI TO SMO MI HULIGANI ŽELJINI" (Mániákusok, mi vagyunk a Zseljó huligánjai) a többi már legenda.
A The Maniacs-on belül néhány, főleg városrészenként szerveződött al-ultra csoport is megalakult, mint a "Blue Tigers" és a "Joint Union" A Joint Union nevéhez fűződik az úgynevezett Anti Csetnik Koalíció megalapítása is.
Már az alakulást követően megindult a markáns, ultrákra jellemző szurkolói relikviák készítése. Sálak, transzparensek varrása, pirotechnikai eszközök beszerzése. 1990 őszén a belgrádi Crvena Zvezda vendégszereplésén, korábban Boszniában még nem látott ultra-szurkolói pirotechnikai show-val lepték meg a Zvezda ultráit (Delije).
A jugoszláv polgárháború egyik legkegyetlenebb fejezete éppen Szarajevó ostroma volt. A csapat hazai meccseinek helyszíne, a Grbavica stadion a háborúban súlyosan megrongálódott és a szerbek által megszállt területhez került. A horvátországi horvát és a szerbiai szerb foci-ultrák a polgárháború alatt gyakran önkéntesként, etnikai alapon szerveződő államaik hadseregében és félkatonai alakulataiban fegyverrel is harcoltak egymás ellen.
Foci-ultrák közül előszeretettel toboroztak önkénteseket, egy későbbi posztban a Crvena Zvezda Delijéinél a csapat háború előtti biztonsági főnöke, Arkan kapcsán erre részletesebben is kitérünk. (Szerbia hivatalosan a "maradék" Jugoszlávia része maradt, de ténylegesen a szerb etnikai többségű területek megszerzése volt az elsődleges hadászati cél. A szabatos közjogi-, hadtörténeti, tag/államközi migrációs részletek kigyűjthetők nagyrészt akár ebből a blogból is, most ne vesszünk el a részletekben).
A bosnyák fővárosban, Szarajevóban azért volt a lakosság (beleértve természetesen az ultrákat is), helyzete ennél árnyaltabb, mert jóval több volt a "belga" mint másutt. Vagyis a háború alatt immár egyértelmű muszlim többségűvé vált várost nagyon sok önfeláldozó lokálpatrióta szerb és horvát is védte. Viszont a szerbek közül sokan etnikai alapon döntöttek és átálltak a vér szerinti sajátjaikhoz és a völgyben fekvő várost a hegyekben felállított harci állásaikból ostromolták tüzérségi lövegekkel. A Maniacs és alcsoportjanak ultrái sem képeztek ez alól kivételt. A Joint Union egyik alapítójának, Dadónak, a másik alapító társhoz intézett nyílt internetes üzenete mindennek a néhány mondatba sürített, tömör esszenciája:
Emlékszem, Rogi, Cuba és én ’89 nyarán sörözés, giricázás (apró, egészben kisütött tengeri hal) és Željo szurkolói dalok éneklése közben elhatároztuk, hogy megalapítjuk a Joint Uniont. Meg szeretném kérdezni Rogitól, hogy ha ezt valaha olvassa:
– Milyen érzés a saját szülővárosodra lőni?
Szerintem ocsmány, de lehet, hogy neked nem. Olvasd ezt a honlapot és nézd kis képernyőn a Dolina Ćupot (vagyis a csapat stadionjának helyt adó völgyet). Az oldalakat mi magunk választjuk, te úgy döntöttél, hogy átállsz a túloldalra.
A Maniacsok háború előtti egyik utolsó szurkolóvezére Dževad (Džemal) Begić – Đilda volt. Egy egyszerű, végzettségét tekintve karosszéria-lakatos munkás srác, aki a családja eltartása érdekében viszont gyakran szórakozóhelyeken kidobóként is dolgozott. Nem az az izomagyú fajta, inkább egy ügyes konfliktuskezelő típus (végtére is szurkolóvezér se válhat bárkiből). Általában szép szóval lerendezte a kakaskodókat. Önkéntesként már a harcok elején, a szarajevói utcai barikádok kiépítésekor csatlakozott a várost védő Zöld Sapkások egységéhez és hamar kitűnt bátorságával.
Az volt a szavajárása: ha meg kell halnia, akkor arra férfiasan, az ellenséggel farkasszemet nézve kerüljön sor, és ne egy orvlövész terítse le. 1992 július 11-én mégis egy orvlövész lőtte le, amikor egy szintén sznajperos golyójától megsebesített asszonyt akart kimenekíteni a tűzvonalból. Öt árvát hagyott maga után, négy gyereke mellett az ötödiket akkor várta a felesége, amikor Đilda elesett. A Maniacsok legtöbbet használt tegjét az ő portréja ékesíti. És mint a lenti képen látjuk, graffiti (pontosabban stencil) is készült róla. Személy szerint egy ultra-vezér emlékéhez méltóbbnak is tartom, mint egy szobrot.
A Manijacsok városi riválisai, a F.K. Sarajevo ultrái, vagyis a Horde Zla (A Gonosz Hordái). Mint fentebb már említettem, klubszinten főleg velük áll a bál, de az ismert történelmi okok miatt úgy alakult, hogy válogatott szinten az (újsütetű) "ősellenség" Szerbia.
A még a mai napig is bizonyos szempontból mesterséges tákolmánynak minősülő országot az is jellemzi, hogy Bosznia-Hercegovina szerb entitásában, a Republika Srpskában mindenki Szerbiának szurkol. A szerbeket lehet gyűlölni és lehet imádni. Ebben a blogban arra törekszünk, hogy tárgyilagosan ábrázoljuk a nekünk déli, a bosnyákoknak keleti szomszédokat, de a boszniai szerbek államukhoz nem lojális szurkolói attitűdje miatt az vesse rájuk az első követ, aki elvárná, hogy a székelyek mondjuk egy román-magyar hokimeccsen Romániának szurkoljanak.
Volt egyszer egy szurker, logója volt kender (na meg persze vonat)
A következő részben belinkelünk néhány ultra-látványossággal fűszerezett városi örökrangadó videot, a Željo ZP-féle klubhimnusza pedig ebben a korábbi posztunkban az utolsó videó.
Most viszont a bosnyák válogatott ultráinak, a BH Fanaticosnak egy video-installációjával búcsúzunk. Van itt minden, ami ultra szurkernek ingere: alkalmazott Otpor jelkép, pörgős, félelmetes, militáns hatású induló, rohamrendőrök, stadion-balhé, a bosnyák kormány és labdarúgó szövetség, de főleg a szerbek finom (a legelegánsabb finom szivatás a klip végén a stadion szektort elválasztó kerítésén a piros molino felirata: "Belgrádi Pasaluk – 500 év hagyomány" – nesze nektek Nagy-Szerbia, végül egy Belgrád körüli muzulmán irányítású, vazallus városállammal kell majd beérnetek, mint a török időkben) és kevésbé finom baszogatása, sőt még egy kis foci is.
