Serbia Insajd: Mladić-dosszié; fantasy edition
(Styxx és bikmakk közös agymenése)
Tito marsall egykor és most: 1945 elején és a letartóztatását követő rendőrségi felvételen
Új Szabad Nép, 1961. május 26. Szenzációs bejelentést kürtölt világgá a Szrbijug Hírűgynökség: a jugoszláv államrendőrség különleges alakulata letartóztatta Joszip Broz Titót (69), az immár tizenhat éve bujkáló háborús bűnöst. A második világháború győzteseinek oldalán harcoló (de a csetnikekkel szemben belföldön vereséget szenvedő) jugoszláv partizán hadsereg főparancsnokát súlyos, emberiség elleni bűncselekményekkel vádolják. Tito nemzetközi elfogatóparancsának hosszú bűnlajstromán előkelő helyen szerepelnek az 1944-ben és ’45-ben elkövetett, több tízezer ártatlan délvidéki magyar életét követelő vajdasági akciók; német nemzetiségűek hasonló elpusztításával és a kollektív bűnösség elve alapján elrendelt kitelepítésével együtt. Emellett a hírhedt bleiburgi mészárlás is, más néven a Kereszt Útja, amikor az osztrák-jugoszláv határsávban, a németbarát usztasa horvát bábállam Ausztriából visszavonuló katonáit és a velük tartó civileket 1945 május közepétől, majd az azt követő hónapokban válogatás nélkül gyilkolták le Tito partizánjai. Egyes becslések szerint az áldozatok száma a százezer főt is meghaladhatta.
Titót az észak-jugoszláviai Szuboticától nyugatra fekvő Donji Tavankuton találták meg, ahol egyébként a többségi horvát [a katolikus szerbek archaikus elnevezése] és bunyevác [a Baja-Szubotica tengelyen élő katolikus szerbek archaikus elnevezése] lakosságot a második világháborút követően zömében boszniai, koszovói, montenegrói, macedóniai és horvátországi szerbek váltották fel. A szökevényre a közel háromezer fős falu egyik félreeső házában akadtak rá a kommandósok. Elfogásakor nem tanúsított ellenállást, holott két pisztoly is volt nála. Sőt, állítólag így üdvözölte a rendőröket: "Gratulálok! Megtalálták, akit kerestek!"
A kis falut elárasztották a világ minden tájáról érkező újságírók, a helyi lakosok nem kis bosszúságára. Az összes külföldi stáb a Koszta Petyanac utcában szeretett volna forgatni, ahol Tito rejtőzködött. "Az illegális kommunisták árulónak tartanak minket és azzal vádolnak, hogy pénzért adtuk fel Titót, pedig ilyet egyikünk se tenne. Valójában közülünk való volt, hiszen ő is katolikus szerbnek született, csak valamivel nyugatabbra, a szlovén határ mellett" – nyilatkozta az egyik helybéli, Jovan "Ivo" Hrvatinity. Mint ismeretes, Joszip Broz Tito nyomravezetőjének példátlanul magas vérdíjat, közel húszmillió nyugatnémet márkát (egészen pontosan: tizenkilencmillió-ötszázötvennyolcezer-háromszázat) ígértek. Az Új Szabad Nép tudósítójának egy, a közeli Csikerija melletti tanyáján élő gazdálkodó így nyilatkozott: "Nem érdekel a politika, de annak nem örülök, hogy térségünk egy állítólagos sorozatgyilkos miatt vált hírhedté. Még a budapesti Nemzetközi Szabad Európa Rádió is bemondta Szubotica, Tavankut, Csikerija és a szomszéd falu, Prlkovity nevét. Tiszta szégyen" – zsörtölődött idősebb Marinko Magda. Akadt, aki nem tudta magában tartani a regionális szurkálódáson alapuló, kárörvendő fricskáját: "Na, most megkapták a magukét a pökhendi, úrhatnám bácskaiak! Még szép, hogy ők bújtatták ezt a népnyúzó komcsit és nem mi, lenézett bánátiak!"
A jugoszláv közvéleményt megosztotta a hír. Országszerte spontán szimpátiatüntetéseket szerveztek Tito mellett. Hívei még ma is néphősként éltetik, míg a Nyugatnak bálványukat kiszolgáltató Ivan Subasity kancellárt árulónak tartják. Tito letartóztatását követően a fővárosban kisebb összecsapásokra került sor. II. (Karagyorgyevity) Péter, Jugoszlávia királya önmérsékletre szólította fel az utcán hőbörgőket, a tömeg ennek ellenére nem oszlott fel, ezért a csendőrséget is be kellett vetni ellenük. Miközben a kivonuló hatóság kardlapozta őket, a tüntetők a "Tito elvtárs, megfogadjuk néked" című betiltott partizándalt és ehhez hasonló kommunista indulókat énekeltek, valamint a "Tito után is Tito!" jelszavakat skandálták. Podgoricában, Montenegró szövetségi állam székvárosában népi kezdeményezés indult: a város nevét Titogradra szeretnék módosítani. Szarajevóban Tito megsegítésére labdarúgó-tornát szerveztek "Walter, Szarajevó megvéd!" néven. A döntőben a helyi F.K. Szarajevó csapata legyőzte a zömében angol, német és orosz játékosokból álló Világválogatottat, Nemanja "Hasze" Ferhatovity mesterhármasával. A népszerű helyi focicsillag mérkőzés végi szurkolói bálványozása spontán Titó-szimpátia tüntetéssé alakult. Amikor azt skandálták, hogy "Hasze angolokat, svábokat, oroszokat vert" mindenki tudta, hogy valójában Titót éltetik fanatikus hívei, csakúgy, mint a "Mindenki támadjon! Jugoszlávia! Jugoszlávia!" -üdvrivalgásokkal.
A rendőrkézre kerülését követően (rejtőzködése és a nélkülözés miatt), a rendkívül rossz egészségi állapotban megtalált Titónak elhanyagolt cukorbetegsége következtében egyik lábát tőből amputálni kellett. Az egykori partizánvezér rendkívül összetört és fizikailag is megromlott állapotban továbbra is határozottan tagadja, hogy bármiféle köze volna a népirtásokhoz: "Katonáim gyermekeket, nőket, és időseket mentettek meg. A sajnálatos tömeggyilkosságokra más adott parancsot. A partizánok közé ugyanis csetnik és usztasa kémek keveredtek, a borzalmakat zömében ők követték el – nyilatkozta. "Nyilvánvaló, hogy hazudik! Legalábbis a csetnikekkel kapcsolatban." – reagált minderre Drazsa Mihajlovity honvédelmi miniszter.
Maléter Pál, hazánk Brüsszelbe (a NATO-központba) akkreditált katonai attaséja kétségét fejezte ki Tito állítólagos ártatlanságával kapcsolatban: "Ilyen horderejű tömeges kivégzések egy hadsereg főparancsnokának tudta nélkül csak akkor hajthatók végre, ha a katonai vezető teljesen alkalmatlan. Márpedig aki csak egy kicsit is foglalkozott Jugoszlávia II. világháborús hadtörténetével, jól tudja, hogy Tito marsallról sok mindent el lehet mondani, de kiváló hadvezetői képességét nehéz megkérdőjelezni." Maléter azt is hozzátette: "Tito letartóztatása természetesen nem befolyásolja Magyarország katonapolitikai stratégiáját. Hazánk továbbra is pusztán mint megfigyelő vesz részt a brüsszeli csúcsértekezleteken, hiszen Nagy Imre miniszterelnök álmát, katonai semlegességünket nem kívánjuk feladni. A kormányfővel egyébként napi kapcsolatban vagyok; mint tudják, ő éppen Indiában tartózkodik, az el nem kötelezett országok első konferenciáján."
Maléter egyben kifejezte elégedettségét, hogy Edvard Kardelj, a partizánok főideológusa cellaszomszédságába napokon belül megérkezik Tito. Mint ismeretes, a szintén rejtőzködő Kardeljt már évekkel ezelőtt elkapták. Annak ellenére, hogy Titóval ellentétben ő külsejének radikális átalakításával próbálta eredményesebbé tenni bujdosását; hosszú hajat és próféta-szakállt növesztett, és újbelgrádi piacok környékén, kuruzslásból élt. Maléter arra a kérdésre, hogy mennyiben bízik a nürnbergi bíróság tisztességes eljárásában, mindenkit megnyugtató választ adott: "Biztos vagyok benne, hogy tisztességes tárgyalás vár Titóra. Egyébként elképzelhetetlennek tartom, hogy a civilizált XX. század közepén, a világon bárhol, koholt vádak alapján, koncepciós perben marasztaljanak el valakit."
A nürnbergi kiadatásáról döntő belgrádi bírósági meghallgatásán Joszip Broz kifejtette, hogy a vajdasági magyarokat nem hogy nem üldözte, hanem önkéntesekből álló, első osztályú katonai egységet szervezett számukra; a Petőfi-brigádot. Így a "haladó" kommunisták oldalán vehettek részt a "népfelszabadító" háborúban, és a fasiszta agresszor végső felőrlésében. Állítása szerint arról nem tehetett, hogy a polgárháborút később megnyerő csetnikek egytől egyig meghurcolták a Petőfi-brigád tagjait. "Ez már nem az én asztalom" – mondta. (Egyébként azoknak, akik aláírtak egy nyilatkozatot, miszerint valójában a 8. Vojvogyanszka Petrovity Brigada kötelékében harcoltak és, hogy Petar Petrovity Nyegos fejedelem minden idők legjobb költője, a hajuk szála sem görbült.)
Íme, egy név nélkül nyilatkozó, korábban a magyar honvédséghez besorozott, Don-kanyart is megjárt, majd a Petőfi-brigádban is harcoló háborús veterán véleménye Tito fenti kijelentéséről: "Annyiban állt a Petőfi-brigád állománya önkéntesekből, hogy többnyire leszerelt, vagy szökött magyar katonákat fogdostak össze és választhattunk: vagy »önként« belépünk, vagy ott helyben agyonlőnek minket. És annyira volt első osztályú, hogy első világháborús puskákat kaptunk, azzal küldtek minket a fronton az első sorba ágyútölteléknek. Átkeltem Bezdan és Batina között a jéghideg Dunán. Elölről a németek géppuskatüze fogadott minket, hátulról meg a partizánokkal felálló Vörös Hadsereg »jutalmazta« golyóval azokat, akik megpróbáltak visszavonulni, tudom mit beszélek. Akinek az volt a sorsa, hogy mint én, a Don-kanyart is megjárta, aztán meg Batinánál veszett oda, az szegény jobban járt volna, ha még Ukrajnában megfagy."
Tito egyébként rejtekhelyén, bujkálásának vége felé (tartalékai felélését követően) szinte nyomorgott. Volt, hogy hónapokig kellett várnia, mire az illegális kommunisták által összegyűjtött élelmiszer-szállítmány megérkezett. Ilyenkor többnyire napraforgómagon és dión élt, ugyanis kizárólag ezekből voltak nagyobb készletek a tavankuti ház padlásán. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy az elfogását követő napokban belgrádi cellájába földiepret és kubai szivart kért.
A hír hallatán Fidel Castro személyesen intézkedett, hogy elvtársa a legjobb kubai szivarokból kapjon egy csomaggal, és egyben egy spontán, hét és fél órás beszédben állt ki mellette, melyet a havannai rádió élőben közvetített. Íme, egy részlet: "Mi, kubai kommunisták [mind a ketten: én és az öcsém, Raul... azt a népszerűséghajhász Che Guevarát le lehet írni, ugyanis kiötlöttem neki egy klassz kis egyirányú külföldi missziót] khm-khm, kubai kommunisták jól tudjuk, hogy Commandante Tito meghurcolása az amerikai imperialisták újabb aljas húzása!" A kubai diktátor ezen kívül hazánk fél évtizede kivívott függetlenségéről is mondott néhány keresetlen szót: "Magyarország 1956-ban szintén az imperializmus áldozatává esett. Látszólag önként mondtak le szovjet testvéreink katonai támogatásáról, de valójában mindez a szívós nyugati aknamunka eredménye. Azt azonban soha ne feledjük, hogy ha egy erős, kommunista alapokra épülő Jugoszlávia állt volna a szomszédban (nem pedig a jelenlegi Franco-barát monarchia), minden másképp alakult volna. Tűrhetetlen, hogy a Jugoszláv Királyság diplomatái hosszú hónapokig rejtegették budapesti nagykövetségükön a Magyar Népköztársaság szocialista államrendje ellen szervezkedőket! Señor Imre Nagy erőlködése az El Nem Kötelezettek Mozgalmának alakításával rossz vicc! Egy köpönyegforgató, egykori kulák-bajusztépkedő, padláslesöprő ne akarjon a harmadik világ Assisi Szent Ferencének szerepében tetszelegni! Ilyen posztra karizmatikus, macsó férfi kell! Kár, hogy nem érek rá. Viszont a Napnál is világosabb, hogy rajtam kívül csak egyetlen elvtárs alkalmas erre a szerepre. Tito az a vezető, aki a két szuperhatalom atombombáival rettegésben tartott világunkban alkalmas lenne a békés és baráti államok legszélesebb táborára építve, akár több mint száz tagországgal rendelkező, harmadikutas, egyik nagyhatalom mellet sem elkötelezett mozgalmat szervezni!
A legtöbb állam- és kormányfő, köztük John Fitzgerald Kennedy, az USA év elején beiktatott elnöke üdvözölte Tito letartóztatását. Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár ugyan nemtetszését fejezte ki, de a Szovjetunió az 1956-os magyarországi fiaskó után még nem állt teljesen talpra; kevésbé fajsúlyos a világpolitikában, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt. (Az űrhajózási versenyben is lemaradtak, hiszen áprilisban az amerikaiak juttattak először embert a kozmoszba.) A furfangos magyarok, miután bizonyossá vált, hogy Amerika és a nyugat-európai államok csak szavakban támogatják őket a Szabad Európa Rádión sugárzott lózungokkal, a saját kezükbe vették a kezdeményezést. A Vereckei-hágónál vízágyúkba pálinkát töltöttek, és azt permetezték a bevonuló szovjet katonákra. A világ legnagyobb szárazföldi hadserege ezután küldhetett bármekkora utánpótlást, csak a magatehetetlenül földön fetrengő, merevrészeg embertömeget növelték, akik legfeljebb ha ennyit tudtak kinyögni: "Davaj pálinka!" A világsajtót pedig bejárták a Kremlben a cipőjével az asztalt püfölő Hruscsovról készült felvételek, aki pulykalila fejjel így ordítozott: "Ez a Vörös Hadsereg elnevezésre méltatlan, szenvedélybeteg csürhe még egy zsebkendőnyi Magyarországot se képes elfoglalni, pedig az egész ország jó, ha feleakkora, mint egy kamcsatkai járás! Leninre mondom, ezekkel még egy középkori szinten álló Afganisztánt se lehetne bevenni, mert mit tudom én, ott meg rájárnának a nyers mákgubókra!"
A Magyar Köztársaság is a legmagasabb szinten üdvözölte Tito letartóztatását. Nyers Rezső, az európai gazdasági kapcsolatokért felelős miniszter reményét fejezte ki, hogy Tito átadásával a nürnbergi Katonai Törvényszéknek, elhárult az utolsó akadály a Közös Piac déli bővítése elöl. Habsburg Ottó köztársasági elnök (kifogástalan magyar helyesírásáról messze földön híres, republikánus elkötelezettségű családból származó, szuverén gondolkodó) egyébként dísztáviratban üdvözölte a jugoszláv királyt, II. Pétert.
Mindszenthy József nyugalmazott hercegprímás, Magyarország vatikáni nagykövete kifejtette, hogy maga a Szentatya is örömét fejezte ki: végre feltárhatóvá válik római katolikus testvéreink, köztük a délvidéki magyarok kegyetlen lemészárlásának története. Azonban egyben mindenkit önmérsékletre és felebaráti megbocsájtásra szólított fel.
Titót elfogása után rövid időn belül Nürnbergbe szállították és a sajtó is egyre kevesebbet foglalkozott vele. Egy ideig a csapból is ő folyt, de minden csoda három napig tart, jöttek az új, friss, érdekes hírek: Az egyre izgalmasabb 1961-es teniszszezon, az állami támogatást keveslő parasztok úttorlaszai, na meg egy szobafogságra ítélt, gazdag özvegy kocsmai énekesnő legújabb kalandjai.
Aczél György, rovatvezető
