Nem tudom, ki hogy van vele, de amikor meglátok egy-egy régi fényképet, melyek szeretett, zömmel Duna-parti fővárosaim (B, mint Bécs, Budapest, Belgrád, Bukarest és Bra… Pozsony) korabeli utcáit ábrázolják, gyakran kiáltok fel valahogy így: Ez meg hol a fenében készült? Ja, megvan. Úristen! Egyszerre jóleső és hátborzongató érzés ötven-száz évvel ezelőtti formájukban viszontlátni a jól ismert helyszíneket. Ha az épületek eltérőek is, valahogy a környék hangulatában minden stimmel, kivéve az út közepén heverő lótetemet. Jé, egy tank. Ez a ház már nincs meg. Az a híd ma nem így néz ki. Ilyen ruhát is hordtak? Na jó, ez utóbbi már egy másik kategória.
Külön öröm számomra, ha lelkesedésemet mások is osztják; ezen alkalmakkor közösen "nosztalgiázva" merenghetünk el a letűnt idők letűnt városrészeinek hiányán. Bizonyos Rezeda nicknevű hírlapíró és gasztroblogger nyomán, párás szemmel emlékezhetünk meg az óbudai kisvendéglőkről, a Tabánról (Rácváros, hogy a blog szokásos témái felé is kanyarodjunk) vagy a Kárpátok Géniusza által lerombolt bukaresti kolostorokról, noha ez utóbbihoz Rezedának nincs köze. Együtt álmodozhatunk belgrádi parkokról, szobrokról és közterekről, meg a valaha jobb napokat látott kötött pályás közlekedésről, hogy egészen konkrét legyek.
Apropó, ki ne szeretné a villamosokat? Ez a minden fiúgyermekben ösztönösen rejlő, atavisztikus sín- és áramszedő-rajongás már sokszor hozott össze egymástól kulturálisan nagyon is különböző "városi patkányokat". Hú, rengeteg történetem van erről is, de haladjunk szépen sorban.
Egy ideje gyűjtöm a hajdani Budapest és Belgrád – immár leszögezhetjük: két szűkebb pátriám – korai képi ábrázolásait. Persze nem vagyok muzeológus vagy történész (képíró meg pláne nem), így a számítógépemen halmozódó gyűjtemény minden rendszert nélkülöz, sokszor pedig abban sem vagyok biztos, hogy a szóban forgó felvétel melyik évtizedben készült. Néhány dolog mindenesetre elég szembetűnő, amikor alkalomadtán végiglapozom az említett fájlokat: a két metropolisz számos tekintetben sokkal élhetőbb volt egykor, mint ma. Legalábbis innen, távolról úgy tűnik.
A szerb főváros Terazije nevű, Felvonulási tér-szerű képződménye például régen olyasmi lehetett, mint a pesti Károly körút mostanában, nemrég átadott formájában. Ezzel szemben ma: a "városi autópálya" egyik bevezető szakasza. Nyoma sincs se az út két felét elválasztó villamospályának, se a dekoratív kettős fasoroknak. Oké, a példa extrém; egyrészt a villamos helyett most troli van, másrészt Titónak nyilván kellett egy viszonylag jelentős méretű belvárosi terület, ahol gond nélkül megtarthatta az évente esedékes májusi parádékat. Végül is Rákosiék csak egy bazi nagy templomot "áldoztak be" e hasonló, nemes cél érdekében.
A belgrádi Terazije egykor, nappal…
…és éjjel (na jó, ezt csak a Tungsram neonreklámja miatt tettem be)
De nem is ide akarok kilyukadni. A lényeg az, hogy pár nappal ezelőtt megértettem, mire is jó a Facebook, ha az emberek egy bizonyos dolog iránt érdeklődő csoportja konstruktívan használja. Egyedül ugyanis képtelenség lenne felkutatni az összes, a világháló ilyen-olyan bugyraiban rejtőző fekete-fehér városfotót. Még nehezebb hitelesen beazonosítani a rajtuk szereplő helyszíneket, illetve a felvétel hozzávetőleges időpontját. Itt jön képbe az a kollektív tudatként becézett ingyen jófejség, ami már a Wikipédiát is naggyá tette, minden nyilvánvaló hibájával együtt. (Lehet szapulni, de halló! Melyik Encyclopædia Britannicában szerepel ilyesmi, ekkora részletességgel? Esetleg ez?)
Na szóval, egy meglehetősen jófej ember nem is olyan régen (idén januárban) alapított egy oldalt a Facebookon, melynek címe: Crno-beli Beograd – Black and white Belgrade. (Ha egy pihent agyú szóviccel akarnám lefordítani: Fekete-fehérvár.) Tagjainak száma folyamatosan nő. A vállalkozás érdeme nem pusztán az, hogy valaki feltölt egy tonnányi régi fényképet, hanem inkább az, hogy rendszerezi is a már meglévőket. Városrészek szerint albumba rendezi őket és megadja az egyes, külsős albumokhoz vezető linkeket. (Sok esetben a képek forrása maga a Facebook, néha azonban valahol máshol érhetőek el, ilyenkor csak egy kattintható hivatkozást látunk.) Elvileg bármelyik klubtag posztolhat képeket a közös üzenőfalra.
Természetesen kommentelni is lehet: Egy belgrádi kafana előtt pózoló egyenruhásokat ábrázoló képhez például Miša ezt fűzte: "Vajon osztrák-magyar katonák?" Más helyütt Željko érdeklődik szerényen arról, hogy a képen szereplő, valaha a Kalemegdant díszítő Karagyorgye-emlékmű ma hol található. Dušan szerint a szoborcsoport egy része most az Új Temetőben van. Hoppá.
És az imént hivatkozott album, a maga (jelenleg) 104 fotójával csak egyike a közel harminc mappából álló teljes gyűjteménynek, nem is beszélve azokról a képekről, melyeket csak belinkeltek az oldalra, így a feltöltött fájlok között nem szerepelnek. Pazar bemutató ez, mely egyre csak növekszik, ahogy az oldal alapítói újabb és újabb fényképeket töltenek fel. Egy fél délutánt képes voltam eltölteni azzal, hogy az itt található fotókat nézegettem és a kommenteket olvasgattam. A képek legnagyobb részét még nem is láttam. Klikk!
(Akit az 1930-as évek Budapestje érdekel, annak ezt ajánlom, de fizetős.)
