A jugoszláv polgárháborúról számos összeesküvés-elmélet tartja magát a mai napig. Ezek egyike a fentről szervezett háború elmélete. Eszerint a horvát, a szerb és a bosnyák elit írta a háború forgatókönyvét, de legalábbis a szinopszist mégpedig azért, hogy megszedjék magukat.

Kétségtelen, hogy a délszláv háborúkban nagyon sokan meggazdagodtak, hogy, bár a vonalakon egy légy sem repülhetett át, a különféle csempészáru akadálytalanul vándorolt át a fronton. Ez nem szorul különösebb bizonyításra, még Mladics naplóiban is szó esik nem hivatalos olaj exportról, de egyesek szerint még egymásnak is adtak el fegyvereket a szemben álló felek. Futott a szekér.

Talán nem véletlen, hogy a jó üzleti érzékkel megáldott szerb hadúr, Arkan éppen a szlavóniai területeken kezdte az akcióit, sokan úgy tartják, hogy arrafelé volt a legnagyobb lóvé annak idején. Szlavóniában álltak például az INA olajtornyai, hiszen a nyolcvanas években találtak ott némi fekete aranyat, azzal jól lehetett bizniszelni. Azok legalábbis, akik nagyban nyomták, a hagyományos szar sárga arannyal keveset foglalkoztak, őket a nagy pénz érdekelte. Szerbia közel volt, Belgrád egy kőhajításnyira, ment az bolt. Akkoriban sok kocsi futott BM jelzésű rendszámtáblákkal, hiszen Beli Manastirban működött a legnagyobb lopott járműveket recikláló autókereskedés.

A rablás persze minden szinten ment. Emlékszem, a 90-es években a városunkba érkezett egy szatirikus színdarab, amely egy önkéntes szerb katonáról szólt. A plakáton egy egyenruhás pocakos férfi szerepelt, nyakában fegyver, hátán nagy puttony. A puttonyból egy tévé kandikált ki, kezében egy liba, a nyakánál fogta. Még fekete humornak is nehéz felfogni. Az alábbi képen Ceca látható, Arkan felesége. Secondhand szőrmében feszít a frontvonal mögött.


Nem csoda, hogy míg Mladicsnak és Karadzsicsnak a boszniai turnéból maradt pénze viszonylag hamar elfogyott (Mladics elvileg ezért költözött a rokonokhoz, ahol végül elfogták), Goran Hadzsics jól megélt a rabolt vagyonból. Nem véletlen, hogy nem pár aranygyűrűt akart zaciba vágni, mikor elfogták, hanem egy Modigliani-festmény elpattintásán fáradozott.

Az egyik szerb lapnak nyilatkozó egykori kiskatona szerint a szabadcsapatok mindent vittek, ami mozdítható volt. "Az egyikük egy kanapét rakott fel a harckocsira, úgy szállította a haza" - hozott egy példát a nevét nem vállaló egykori katona, aki szerint a füstölt sonkákat gyakorlatilag golyóálló mellényként aggatták magukra a hétvégi gerillák, akik a gyors rablóhadjárat után, általában hamar hazatértek Szerbiába. A következő képen két hétvégi harcos látható.

"Amíg a hivatalos hadsereg a rendet és a határokat védte, a háborús nyerészkedők a házakat tisztították meg a vagyontárgyaktól, de ez mind semmi, ahhoz képest, amit a felsőbb szinteken műveltek" - mondta el a Pressnek a neve elhallgatását kérő forrás.

Felsőbb szinten üldögélt Goran Hadzsics is. Becslések szerint az olajmezőkön, amelyek 1992-től szerb kézen voltak, napi 200 tonna olajat termeltek, amely azonnal az embargó sújtotta Szerbiába indult. A pénzből persze jutott a szabadcsapatok további tisztogatását támogató "alapba" és a kiskirályok zsebébe is. Hadzsicsnak sem voltak filléres gondja.

Hogy a raktárosként induló Hadzsics milyen komoly tapasztalatokat szerzett az olajiparban, jól példázza, hogy 2001-ben a NIS (a szerb MOL) vezérigazgatójának tanácsadója lett. 2004-ig látta el ezta  feladatot havi 800 eurós fizetésért. Hiába, a legértékesebb munkatárs, aki élesben tanulta a szakmát. Hadzsics tehát kegyetlenül megszedte magát a RSK vezéreként, szeretett festményét is vagy 15 évig őrizgette, mire eladta volna.

Nemcsak az olaj jelentett azonban komoly bevételt a háború ágazatban, a cigarettacsempészet is jól pörgött, és a különféle kenőpénzek is szépen áramoltak azalatt a pár év alatt. A kilencvenes évek derekára a horvátok visszafoglalták területeik nagy részét, és a még mindig megszállás alatt álló Szlavónia is visszakerült hozzájuk. Ez utóbbiról megegyeztek a szerbekkel, akik harc nélkül adták át a tercsit. Harc és bükkösök nélkül. Amikor tiszta lett, hogy Szlavónia visszakerül a horvátokhoz, Hadzsics és a haverjai nekiláttak az addig sem kímélt erdők végleges kivágásának. Horvát becslések szerint, 60 ezer tonna bükk és fekete dió tűnt el a környékről a kivonulás előtt.