Ma azt mondanánk: performansz. Akkor sokkal többet jelentett...
Ezerkilencszázkilencvenegy fagyos őszén (fagyos, mert pl. szeptemberben kezdődött Vukovár ostroma, hogy csak egy mozzanatot ragadjunk ki a történetből) vajdasági újságírók és értelmiségiek – jugoszlávok és magyarok vegyesen – megelégelték a Milošević-rezsim felügyelete alatt lévő állami televízióban nap mint nap közvetített háborús uszító szólamokat és a tények következetes félremagyarázásán alapuló "tájékoztatást".
Úgy döntöttek, hogy a Vajdasági Független Újságíró Egyesület (NDNV) újvidéki székházának utcafronti ablakaihoz állnak és onnan sugároznak – egy nagy teljesítményű hangszóró segítségével – alternatív hírműsort. Akciójukra máig "Ablak" (Prozor) néven emlékezik az utókor.
NOVOSADSKI PROZOR – Ablak a városra, ablak a világra
A vajdasági egyesület még 1989 karácsonyán alakult meg, mint az akkori Jugoszlávia első, professzionális zsurnalisztákat tömörítő független szervezete. Az alapító okiratot december 24-én tizennégy fő írta alá (többek között Fazekas András, Garai Béla, Németh Árpád és Balázs Attila), az ezt követő alig két hét folyamán több mint 300 kolégájuk csatlakozott. Alakuló ülésüket nagy érdeklődés mellett tartották meg 1990 januárjában, az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban.
Az Ablak a szólásszabadság korlátozása elleni legnagyobb és leghosszabb demonstráció volt, melyre Szerbiában a történelem folyamán valaha sor került. A megmozdulás egy teljes hónapon át tartott. Az "adás" minden este fél nyolckor – az RTS Híradójával egyidőben – kezdődött, és nemes egyszerűséggel azt jelentette, hogy a műsor aktuális szerkesztői (Miodrag Isakov, mint főszerkesztő vezetésével) kiálltak a Zmaj Jovina utca 4. szám alatti egyesületi székház első emeleti erkélyére, és onnan olvasták fel az adás szövegét. De beszélgetős műsorokra is sor került. Vendégeik között olyan elismert ellenzéki politikusok fordultak meg, mint pl. Zoran Đinđić, vagy Vesna Pešić. Rajtuk kívül tudósok, művészek és irodalmárok (pl. Végel László) is megszólalhattak. A város polgárai közül kezdetben csak kevesen voltak kíváncsiak az alternatív Híradóra, ám ahogy az idő telt, egyre többen és többen gyűltek össze estéről estére az ominózus ablak alatt, míg végül a hallgatóság több ezer főnyire duzzadt.
Az Ablak műsorpolitikájában helyet kaptak az állami, hivatalos hírek is, de a szerkesztők minden esetben beszámoltak arról, hogy Milošević médiagépezete milyen hazugságokkal vagy féligazságokkal igyekezett az adott eseményt számukra kedvező színben feltüntetni.
"Az Ablaknak köszönhetően újvidékiek ezrei őrizhették meg ép elméjüket, és győződhettek meg arról, hogy nincsenek egyedül, hogy nem bolondultak meg, vagy legalábbis van rajtuk kívül még néhány »bolond«, aki hisz a szabadságban, a békében és a demokráciában" – mondta az évfordulóra szervezett megemlékezésen Miodrag Isakov. (Az idézet innen: Magyar Szó)
PROZOR – Ablak a vélemény szabadsága felé (az Internet-korszak előtt)
Szerbia politikai átalakulásával foglalkozó történészek egy része szerint, noha az újvidéki Ablak emlékezetes hónapja időben távol esik a Milošević-rendszer 2000-ben bekövetkezett bukásától; mégis egyértelműen a folyamat egyik legfőbb előidézőjének, egyben a demokratikus ellenzéki mozgalom fontos részének tekintendő. (Többek között itt vált világossá az is, hogy a '90-es években ellenzékinek lenni nem feltétlenül jelenti a Tito-féle Jugoszlávia eszmeiségének tagadását. A demokratikus ellenzék némiképp megváltozott feladata immár az, hogy a Kis-Jugoszláviának csúfolt, valójában azonban Nagy-Szerbia lázálmát kergető, egyre inkább elszigetelődő országban a magát szocialistának nevező, de szíve mélyén nacionalista rezsim elleni küzdelmet felvállalja. Arról a rezsimről van szó, melynek frontra vezényelt katonái sisakjukon még mindig vörös csillagot viseltek, a háttérben azonban elkezdődött Tito és a partizánok kultuszának lerombolása.)