Regionális gyűlölettel az etnikai feszültségek ellen
Az a klisé, miszerint a szerbek és a horvátok gyűlölik egymást, mi több, tizenöt-húsz éve még háborúban öldökölte egyik a másikat, lassacskán unalmas, tövig lerágott csont. A spliti Slobodna Dalmacija vitriolos tollú újságírója ezt a toposzt fordította ki a dalmátok és a "szárazföldi" horvátok közötti regionális csetepaté kifigurázására.
Néhány évvel ezelőtt, amikor a szerb turisták nagyobb számban kezdtek visszatérni a horvát tengerpartra (vagyis több mint húszan) a belgrádi kiadók olyan útikönyveket adtak ki a dalmát riviérára készülőknek, amelyekben külön fejezeteket szenteltek a konfliktuskerüléshez elengedhetetlenül követendő viselkedésmódról. Mindez némiképp arra emlékeztet, mint amikor egy jóléti állam külügyminisztériuma figyelmezteti a polgárait a harmadik világbéli, egzotikus országok helyi különös szokásairól: Ghánában nem ildomos a bal kezünket bármire is használni, Iránban a hüvelykujjunkat felemelni, stb.
A belgrádi Adria-szakemberek a szerb turistákat többek között arra figyelmeztették, hogy ne próbálják a szerb mivoltukat eláruló ekavicájukat leplezni és eszükbe ne jusson azzal próbálkozni, hogy a szerb és a horvát közötti, lényegében nyelvjárásnyi különbséget mintegy áthidalandó, horvátul kíséreljenek meg beszélni.
Az indoklás roppant egyszerű: ha egy szerb – különösen egy belgrádi – horvátul próbál beszélni, akkor minderre csak olyan affektáló hangsúlyozással képes, hogy a helyiek zágrábinak nézik, ami Dalmáciában hatványozottan veszélyesebb, mint ha valakiről kiderül, hogy szerb. Ha valaki neadjisten zágrábi – a közismert argóban purger – benyomást kelt, annak rég meszeltek.
Mint az egyszeri turistának Paraćinból (Közép-Szerbia), akit épp baseball-ütős spliti vagányok vesznek körül, gyanús kiejtése miatt:
"Milyen zágrábi? Ne szórakozzatok már, tisztavérű szerb vagyok... turbó! Harcoltam a csetnikekkel, katonakönyvem is van! Basszátok meg, Ratko Mladić a rokonom, egy napon tartjuk a szlávánkat! – ezt nyomatékosítandó, a délszláv háborúkban hírhedté vált (nagyszerb) módon, három felemelt ujjával mutatja a győzelem jelét, majd miután a dalmát suhancok egyre zordabb tekintettel közelednek felé, pravoszláv módi szerint, három ujjal veti a kereszteket.
"Aha, csetnik, mi? Az én bérmakörösztapám meg partizán volt; nem jött be a trükköd, köcsög purger!" – állapítja meg a helyi huligánok alfahímje, mielőtt lecsapna Fa testápolójával a szerencsétlen, zágrábinak nézett, egykor talán tényleg csetnik, szerb háborús veteránra.
A purgeren még az sem segít, ha ő Vojislav Šešelj személyesen. Mi, splitiek jól ismerjük már az efféle olcsó trükköket.
(A fenti részleteket Boris Dežulović: Hogyan buktassunk le egy purgert? című cikkéből fordítottuk, helyenként ferdítettük.)
"Fa testápoló"-gyűjtemény (felülről a negyediken ez áll: PANASZKÖNYV)
