In Memoriam: Kadhafi hősi halottja
A bosnyák Dnevni Avaz internetes újság olvasása során egy különös gyászjelentésre bukkantam:
Értesítjük a családot és a barátokat, hogy szeretett vezérőrnagyunk, Abu Bakr Júnisz Dzsáber (1942 – 2011.10.20.) 2011.10.20-án a túlvilágra távozott, mártírként, hazáját védve áldozta fel magát. [Kiemelés tőlem – Styxx.]
[A gyászoló] Ajanović család
Felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon ez a cseppet sem bosnyákos hangzású névvel és arcvonással rendelkező, ráadásul frontkatonának meglehetősen idős, 69 éves [a Wikipédián megemlítik, hogy pontos születési ideje bizonytalan; egyes források szerint 1952-ben született, míg másutt az 1940-es dátum is előfordul] férfi vajon hol áldozta fel magát, nem egész egy hónappal ezelőtt, "hazáját védve"?
Jól sejtik, a bukott diktátor, Kadhafi honvédelmi minisztere volt a jobblétre szenderült, aki az Ezredes rendszerében már 1970 óta a tizenkét tagú legfelsőbb forradalmi katonai tanács tagjaként ténykedett. Kadhafi mellett a végsőkig kitartott, ugyanazon a napon halt meg, mint "főnöke". Mielőtt Kadhafit kirángatták a rejtekhelyéül szolgáló betoncsőből, Júnisz Dzsáber a diktátorral együtt megpróbált kitörni Szirt városából, ám a járműkonvojt a NATO légierejének találata érte, és az egyik repesz megölte a bukott rezsim utolsó honvédelmi miniszterét.
Természetesen akármelyik rezsim kiszolgálójáról legyen is szó, az elhunyt hozzátartozói méltóképp megemlékezhetnek szerettükről, ám egy népharag által elsöpört diktátornak hosszú évtizedeken keresztül az egyik legközelebbi bizalmasáról úgy beszélni, mint aki a hazáját védve halt mártírhalált, hmm, maradjunk annyiban, hogy kissé disszonáns. Mondjuk a szerb és a montenegrói sajtóban meg egyenesen Kadhafi gyászjelentését hozták le. (Természetesen mindkét esetben fizetett hirdetésekről van szó, de attól még kissé gyomorforgató, hogy egyes lapszerkesztők nem akadályozzák meg az ilyesmit. Ez lenne az a pont, amikor a nyomtatott felület értékesítéséből befolyt pénznek igenis van szaga, az újság jóhíre pedig többet kéne, hogy nyomjon a latba, mint a napi bevétel.)
[Hmm, érdekes, ezek az Ajanovićék fura egy "délszlávok" lehetnek, ha csak francia átírásban ismerik szeretett halottjuk nevét! Persze ne kezdjünk el egyből Bosznia-Hercegovinában megbújó kadhafista emigránsokat vizionálni, simán lehet, hogy a BOSS nevű baloldali-populista törpepárt és vezetője, Mirnes Ajanović magánakciójáról van szó, egy kis hírverésért cserébe. De az is lehet, hogy valaki meg pont őt akarja lejáratni. Valószínűleg ezt már soha nem fogjuk megtudni – bikmakk.]