Hosszú menetelés volt, de még nincs vége

A címben szándékosan fogalmaztam ennyire óvatosan. Igaz, a tagjelöltséget előkészítő feladat- és feltételsorozat teljesítésének végére pont került a tegnap esti brüsszeli vacsorán, a Szerbiának felmutatott zöld jelzés lezárta az egyeztetések és a diplomáciai huza-vona első szakaszát, de csak azért, hogy új fejezetet nyisson a tulajdonképpeni csatlakozási tárgyalásoknak. Persze a most elért eredemény is nagy szó. Hiába kell még éveket (szerencsés esetben mindössze fél évtizedet) várni arra, hogy a nyugat-balkáni állam ténylegesen az EU tagja legyen, az, hogy egyáltalán van mire várni, már komoly fegyverténynek számít, és ezúttal a "fegyver" szó békés értelmében.

A "Koszovó*"-kiscsillagért cserébe tizenkét másikat?

A Milošević-rezsim bukása óta eltelt tizenegy év alatt Szerbia bebizonyította, hogy valóban a nyugati, és nem a keleti utat választja, Moszkva helyett Brüsszel felé tekint (legalábbis nem fogja be a szemét, mint mondjuk Lukasenka бацька pihe-puha diktatúrája), az alvilági leszámolások, a korrupció és az elnyomás helyett jóléti demokráciát, szólásszabadságot és vállalható nemzetiségi politikát akar. Az út hosszú volt és rögös, a problémák pedig még egyáltalán nincsenek megoldva. Korrupció például a mi végeinken – úgy tűnik – mindig is lesz, bár az igaz, hogy a '90-es évek "állammal rendelkező maffiájától" mára eljutottunk a "maffiával rendelkező állam" szintjéig, ami kétségkívül nagy előrelépés. A jelenlegi szerb vezetés "EU is, Koszovó is" politikája viszont nem valószínű, hogy hosszú távon sikeres lesz, legalábbis a jelenlegi formájában biztosan nem. (A kiscsillaggal csak elodázták a kérdést, mindkét fél részéről.) Az EU-integrációért cserébe előbb-utóbb végleg fel kell adni az albán többségű déli tartományt, mely ugyan egyoldalú döntéssel nyilvánította ki függetlenségét, azonban az uniós tagországok többsége elismeri szuverenitását.

A Nagy Csillag

A csillagok már csak ilyenek: lekerülnek, felkerülnek, mennybe mennek

Pár nap híján kilenc évvel ezelőtt, egy szerdai napon Dr. Zoran Đinđić miniszterelnök (ez a szó azóta is szinte eggyé forrt személyével, valahogy úgy, mint nálunk Nagy Imre nevével) ellen egy brutális, előre kitervelt merényletet hajtottak végre. Annak az embernek törtek az életére, aki talán egyedüliként lehetett volna képes arra, hogy a 2000-es évek elejének politikai, gazdasági és morális zűrzavarából kivezesse az országot.

"Ko vama daje pravo da vi budete umorni u ime ovoga naroda? Ako ste umorni idite pa spavajte, bre! Dakle, ako ne bude izglasano ovo, šta će biti sada... ništa! Još godinu dana ćete spavati, pa još deset godina, pa još sto godina, kao Trnova Ružica koja čeka svoga princa da je probudi. Prošle su bajke, ovo je realan život, preuzmite na sebe odgovornost, kao realni političari u realnoj zemlji ili brate skonite se s političke scene pa idite i spavajte u nekoj bajci!" (Zoran Đinđić a szerb parlamentben, 2003. január 27-én)

 

[Honnan veszitek a jogot arra, hogy fáradtak legyetek ennek a népnek a nevében? Ha fáradtak vagytok, hát menjetek, és aludjatok, a fene egye meg! Ha ez most nem lesz megszavazva, akkor mi lesz... semmi! Még egy évig fogtok aludni, aztán még tíz évig, majd újabb száz évig, mint Csipkerózsika, aki várja a herceget, hogy az felébressze őt. A tündérmeséknek vége, ez itt a valódi élet, vállaljátok a felelősséget, mint az igazi politikusok egy igazi országban, vagy takarodjatok a politikai életből és aludjatok tovább a mesében!]

Sajnos, amit elkezdett, azt nem tudta befejezni, de egyértelműen elindította Szerbiát Európa felé, így a brüsszeli döntés az ő sikere is, jobban mondva: a siker az övé. Az akkori Magyarország 2003-ban szinte a zsebében érezhette a tagsági könyvet, Szerbia számára azonban egyáltalán nem volt biztos, hogy valaha is megkezdheti a könyvecske igénylését. A tegnapi napon pecsétet ütöttek az igénylőlapjára. Köszönjük, Miniszterelnök Úr!

Mindez immár pusztán kordokumentum
("Putuj Evropo, nemoj više čekati na nas...")