Imádom a bulvárhíreket, viszont mivel az ilyesmit felvállalni kínos, egyik újévi fogadalmam az volt, hogy idén legalább itt a Serbia Insajdon valamennyire visszafogom magam és kevesebb szexbotrányba keveredett, pedofil pravoszláv maffiózó ministránsról tudósítok, amit többé-kevésbé be is tartok.
A profi sajtóorgánumok viszont nem ennyire szívbajosak. Azt el tudom fogadni, hogy a példányszámnövelés érdekében lassan az Új Ember is Kelemen Anna-posztert hoz le a Katolikus Falinaptár helyett, de hogy a tények kisebb-nagyobb ferdítése se veszi el a kedvüket a minél nagyobb szenzációhajhászástól, az már kissé kínos.
Íme néhány példa:
NEM pornózik az első horvát elnök unokája!
Nem csak az Index "anyánk" hozta le szerb és bosnyák lapokra hivatkozva tényként (mármint a tagadás nélkül) ezt a hírt, hiszen messziről jött ember(nek) azt mond(anak),amit akar(nak), hanem a szerb és a bosnyák, de még a horvát média egy része is. Ráadásul nem holmiféle sufnituning blogokról, hanem nagy olvasottságú, többé-kevésbé komoly, online hírportálokról beszélek. Ami talán a legszomorúbb, hogy mindezt a spliti Slobodna Dalmacija internetes kiadása is leközölte, holott e nagy múltú regionális minőségi (és nem bulvár!) lap mind presztízsben, mind példányszámban még a volt jugoszláv tagköztársaságok és tartományok székvárosaiban kiadott lapok többségét is felülmúlta. (A védelmükben: utóbb javították a bakit.)
A túlzó (ál)hírektől kevésbé megbotránkoztató tények: a család fekete báránya, Igor Tuđman valóban Szerbiában pornózott, és valóban a néhai, a horvát nemzeti erők által jelölt karizmatikus köztársasági elnöknek, Franjo Tuđmannak a rokona, de NEM az unokája, csupán Igor édesapjának a nagybátyja az 1999-ben elhunyt, egykori horvát államfő, vagyis kissé kacifántosan, de pontosan: a srác néhai Franjo "bácsi" dédunokaöccse (illetve a Google-fordító tálalásában: nagy-unokaöccse). Érdekes mód a fiatalember korábbi balhéi során (úgymint Újvidéken eltűnt, majd Szerbiában turbofolk albumot akart kiadni) még csupán a rokonaként említették a híres elődöt, viszont az unoka jelzővel mindez úgy tűnik, hogy jobban eladható, most már elvétve tudósít úgy néhány lap, hogy a rokoni kötelék azért távolabbi. Sőt az "unokás" hírekben pontosan arra helyezik a hangsúlyt, hogy pornózás közben a partnernője azt kérdezte az ifjú horvát csődörtől: "Mit szólna ahhoz Franjo nagyapád, hogy te Szerbiában pornózol?"
NEM az én unokám!
(teniszütő pedig csak azért van nálam, hogy felvezessem a következő hírt)
NEM fűrészelte szét Novak Đoković a teniszütőit!
Annak ellenére, hogy első körben lehozta a szerb, majd a többi délszláv sajtó, és a magyar is, miszerint ez elveszített olimpiai bronzmeccsét követően elkeseredettségében fűrésszel vágta szét a teniszcsillag az ütőit. Mindezt a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke, Vlade Divac nyilatkozta (valójában a Sportski žurnal sportnapilapnak és nem a belgrádi B92 rádiónak, mint ahogy a legtöbb magyar mérvadónak számító online hírportálnál lehozták, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás).
Egy mém, és más semmi!
A magyar médiában viszont már ritka, mint a fehér holló az olyan sajtóorgánum, akik lehozták a hír Divac által bejelentett cáfolatát, miszerint a szétfűrészelést csak képletesen, kvázi metaforaként értette.
Mi ebből a tanulság?
Hitványabbak lennének délszláv és a magyar újságírók, mint az első világbéliek? Még csak azt se mondanám. A Fejlett Nyugaton sincs kolbászból az újságosbódék kerítése, sőt még ott se lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a bulvár hazudik, maszatol és csúsztat, míg a minőségi politikai lapok a tárgyilagos hírközlés bajnokai. Íme egy triviális példa: a kilencvenes évek második felében egy londoni nyomdában dolgoztam egyszerű fizikai munkásként. Történetesen a világ egyik legnagyobb lapkiadó birodalmában, de a magamfajta, alja munkát végző, egyszerű melósnak készített üzemi faliújság a céges hírekkel nem sokkal különbözött egy nagyobb MÉH-telep faliújságánál, csupán azzal az eltéréssel, hogy esetünkben a dolgozóknak kijelölt új dohányzórészről, meg a hasonló volumenű belső hírekről szóló tájékoztatást a fővállalkozó többségi tulajdonos-igazgatója, Rupert Murdoch írta alá.
Akkoriban a The Times volt a második számú angol minőségi politika napilap (ún quality daily) a versenytárs The Daily Telegraph mögött, míg a vasárnapi minőségi lapok piacán fordított volt a felállás; a The Sunday Times vezetett a The Sunday Telegraph előtt. A Times a fejlécén hónapokon keresztül azzal kampányolt, hogy a Telegraph előnye egyre inkább apad, és, hogy záros határidőn belül ő kerül piacvezető pozícióba. Mindeközben a Sunday Telegraph hasonló marketingmódszerrel a fejlécén hozta le azt, hogy már csak hetek kérdése, hogy letaszítsa a Sunday Timest a dobogó legfelső fokáról.
Egyszer csak hogy-hogy nem, a dolgozói tájékoztató faliújságon maga Rupert Murdoch aláírásával ott fityegett egy statisztika, miszerint a Daily Telegraph eladási mutatói ugyanolyanok, mint a kampány előtt, vagyis a Times a marketing lózungok ellenére egy jottányit sem közelítette meg, azonban a Sunday Telegraph is ugyanúgy füllentett a saját számairól, hiszen semennyire sem nőtt az olvasottsága a Sunday Times rovására. Magyarán nem csak a vérkapitalista, profitmaximalizáló, cinikus "ausztrál gyüttment" médiacézár, Rupert bácsi kamuzott egy ordasat a minőségi napilapja fejlécén, hanem a versenytárs is ugyanúgy gátlástalanul hazudott reggel-délben-este, de főképp minden vasárnapi számon.
Érdekes módon akkoriban a Rupert Murdoch-féle médiabirodalom hírhedt piacvezető bulvár napilapja, a The Sun tabloid, és az azóta az SMS-feltörés-botrány miatt megszűnt The News of the World bulvárhetilap viszont nem kozmetikázta az eladási adatait, sőt még a Mohamed Al-Fayed érdekeltségébe tartó versenytárs, a Daily Mirror sem.
Most akkor hol végződik a minőségi újságírás és hol kezdődik a bulvár?
