Douchev-Janics Natasa (következetes magyar átírással Dusev-Janics lenne, szerbül Dušev-Janić Nataša) és mostohafia, valamint Benedek Dalma kajakosok "leigazolása" a szerb nemzeti válogatotthoz továbbra is folyamatban lévő ügy.

A szerbek szerint még tart az egyeztetés Magyarországgal (értsd: megy az alkudozás a mennyi az annyiról).

A nemzetközi kajak-kenu szövetség szabályzata e körben meglehetősen megengedő. Benedek Dalma egy szerb állampolgárhoz ment férjhez, így nagyjából elég, ha meglobogtatja a házassági anyakönyvi kivonatát, a magyar szövetség legfeljebb ideig-óráig csupán késleltetni tudná az átigazolását, de úgy tűnik, hogy szerencsére ilyesmi fel sem merült, hiszen Dalma az erős magyar mezőnyben idáig háttérbe szorult, és fair módon a magyar sportvezetés nem gördít gátat az elé, hogy a riói olimpián ha magyar színekben nem is, de a szerb válogatott tagjaként indulhasson.

Az ügy pikantériája, hogy Mirko Nišović, a Szerbiai Kajak- és Kenuszövetség elnöke a sorok között a Magyar Szó újságíróinak címzett közleményben rótta meg a sajtót a (szerinte) idő előtti szivárogtatásért: "Meglep, hogy a tájékoztatási eszközök versenyt futnak, hogy a hírt úgy közöljék, mint ami már végérvényesen eldőlt. Ellenkezőleg, nincs rendjén, hogy a szakági szövetség elnökeként a tájékoztatási eszközökből értesültem arról, hogy a következő idényben Benedek Dalma szerb színekben fog versenyezni. Még egyszer elismétlem, ez még nem dőlt el, s türelmesnek kell lennünk, hogy ne szaladjunk a rúd elé. Amikor az átigazolás megtörténik, természetesen sajtótájékoztatót tartunk majd s értesítjük a közvéleményt."

Különösen azért furcsa a szakszövetségi elnök felháborodása a hírekből élő sajtóra, hiszen csütörtökön magának a szerb kajak-kenu szövetségnek a hivatalos twitter oldalán jelentették be, hogy három külföldi klasszist szerzett meg Szerbia. Nišović sirámában valószínűleg az is közrejátszik, hogy úgy tűnik, vajmi kevés lapot osztottak neki, mint a sportág vezetőjének, ugyanis közvetlenül a Szerb Olimpiai Bizottság embereinek felügyeletével, köztük az L.A. Lakersben is eredményes egykori sztárkosaras, Vlade Divac elnök vezetésével zajlottak a titkos manőverek.

Keresd a férfit

Az ifjabbik Dusev, Krisztijan a hírek szerint csak mellékszereplő az ügyletben. A dörzsölt szerb sportdiplomaták Natasát nem közvetlenül, hanem a Magyarországon állást nem kapó, kajakedző férjén, Adrijan Duseven keresztül hálózták be. Dusev csupán Natasát edzette (ráadásul a szegedi szakértők szerint az olimpia előtt túledzette nejét, sőt a futamon az erős széllel nem számolt), a férjét így Natasa tartja el, ráadásul a bolgár nem szándékozik magyarul megtanulni, míg a szinte csak nyelvjárásnyira eltérő szerbet vélhetőleg felesége oldalán idáig már el is sajátította. Szóval "Mr. Janicsnak" felajánlottak egy jól fizető szerbiai kajakedző állást, így a férfiúi büszkesége sem sérül tovább, hiszen ezentúl nem szorul arra, hogy a neje fizetéséből éljen. Ráadásul a szerb válogatott átveszi Dusev korábbi kapcsolatából született, 20 éves fiát, a fentebb említett Krisztijant is, aki a bolgár mellett már a török válogatottat is megjárta, idén pedig a győri kajakcsapatban sportoló fiatalember a 200 méteres táv olimpiai válogatóján másodikként ért célba, így lemaradt Londonról.

Mennyit kérjen Magyarország Natasáért?

Ha még valóban tart az alkudozás, akkor ezt az ügyletet ne baltázzuk el úgy, mint az azeriekkel, szerintem legyünk fairek, és a lelépési díj legyen annyi, amennyiben a magyar kincstárnak fájna Natasa további apanázsa, vagyis Szerbia vállalja át a Douchev-Janics Natasát, mint magyar olimpikont 35 éves kora után megillető életjáradék kifizetését. Aztán ha Natasának mégsem jön össze a további karrier, akkor a szerb sportdiplomatákat froclizzák a továbbiakban a balkáni adófizető szomszédjaink, hogy mennyi lélegeztetőgépet lehetne venni az ő olimpikoni luxusnyugdíján. Ezen felül egy bennfentes(nek tűnő) kommentelő megírta, hogy menedzsere közbejárására Szeged városa kivásárolta Natasát huszonötmillió forintért egy veszteséges vállalkozásból, amennyiben ez igaz, legfeljebb ezt is csapjuk hozzá a vételárhoz.

Ennyire elüzletiesedett a sportválogatottság?

Úgy tűnik igen, de mindez nem Natasával kezdődött, és nyilván nem is vele ér véget. Szerintem Natasának semmi szégyenkeznivalója sincs az ügy miatt. Keményen dolgozott, a nem könnyű magyar nyelvet is meglehetősen jól elsajátította, és egy szakajtónyi aranyérmet szerzett magyar színekben. Akinek mindez nem tetszik, lelke rajta. Ő ebből él, ha van rá kereslet, miért ne tegye ezt? Az evezőlapátot senki sem húzza helyette. A válogatottak nemzeti jellegének felhígulása ellen az elmúlt évtizedekben emlékezetesen Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobb nagy öregje emelte fel a hangját, amikor a fekete-afrikai, örmény és arab származású játékosokkal erősített (és a berber gyökerekkel büszkélkedhető zseniális középpályás, Zinadine Zidane vezetésével felálló) francia fociválogatott elérte a legnagyobb sikerét, az 1998-as világbajnokság megnyerésével. Kijelentette, hogy az a francia csapat nem az ő csapata.

Az idei, londoni nyári olimpián remeklő házigazdák immár tudatosan, szinte a néhai NDK-t idéző vehemenciával áldoznak az olimpiai sportolók sikerére, és mindezt a még nagyobb sport-szuperhatalom USA válogatottjába be nem férő, ám ennek ellenére kiváló atléták honosításával is serkentették. Az Egyesült Királyságban sem aratott e célirányos honosítás osztatlan sikert. Az olimpiai pontszerzés érdekében importált sportolókat gúnyosan nejlonbriteknek (utalás a népszerű műanyag fantáziaelnevezésére, a nylonra, ami eredetileg a New York - London szavak egybevont rövidítése) nevezik, és sok sportolót azzal hoztak zavarba az újságírók, hogy a brit himnusz éneklésére kérték őket, ám az újsütetű állampolgároknak nem nagyon ment a "God save the Queen".

Szerintem amíg a brit csapat nem olyan globalizált katyvasz, mint mondjuk a Roman Avramovics orosz oligarcha tulajdonában álló londoni Chelsea fociklub, ahol sajtótájékoztató előtt újságíró már keresett angolul jól beszélő játékost, nincs komoly identitásválság. Egy sportolónak, mint bárki másnak igenis lehet kettős, vagy akár többes identitása, és biztos vagyok benne, hogy Janics Natasa sem csak a forinthegyeket látta lelki szemei előtt, amikor éppen világversenyeken a dobogó legfelsőbb fokán állva az ő tiszteletére játszották a magyar himnuszt, hanem olyankor igenis érezte a "De jó magyarnak lenni!"-érzést.

Mivel az olimpia már régesrég nem az amatőr sportolók hobbiviadaláról szól, aki sikereket szeretne elérni, annak főállásban kell edzenie, különben esélytelen, ezért szerintem álszent dolog a versenysportolókon számon kérni, ha a sportkarrierjük érdekében élnek a szabályok nyújtotta "átigazolási" lehetőségekkel.