Nemrég azzal volt tele a világ sportsajtója, hogy miért nem örül a góljainak a Real Madrid legnagyobb sztárja, és a világ egyik legjobb játékosa, a portugál Cristiano Ronaldo.

Valami hasonló történt a horvát nemzeti tizenegy honosoított brazil csatárával, Eduardo Da Silvával is. A horvát válogatott szerdai eszéki mérkőzésén – amikor is simán, 2:0-ra győztek Wales ellen – Eduardo ugyanis gólt szerzett, azonban a gólöröme elmaradt.

Úgy tűnik, Eduardónak több oka van a szomorkodásra, mint a másik latin szépségnek, Ronaldonak.

A brazilra 15 éves korában figyelt fel a zágrábi Dinamo játékosmegfigylője, és azonnal importálták. Pártfogója, a zágrábi csapat első embere, Zdravko Mamić a Dudu becenévre is hallgató tehetség nagykorúságának a napján (de szó szerint, 18-dik szülinapján, mint a Hustler-alapító Larry Flynt-filmben a pornófotózáskor) aláíratott vele egy ügynöki szerződést, miszerint a teljes, jövőben focikarrierje alatt – játszon is bárhol – a jövedelmének a 20 százaléka őt illeti.

A játékos jó befektetésnek bizonyult, már a Dinamóban elkezdődött a fényes karrierje, majd 2007-ben a londoni Arsenalhoz igazolt, így bekerült az európai elitjátékosok közé. Sajnos az Arsenalban egy súlyos sérülés következtében nem tudott kibontakozni, pedig a londoni Ágyúsok szurkolói az egyik tavaszi idény legjobb játékosának is megválasztották, Arsen Wenger edző egyszer a kapitányi karszalaggal is megtisztelte és a Four Four Two Magazin, az egyik legnagyobb becsben tartott labdarúgó szaklap is beválasztotta a világ 100 legjobb játékosa közé.

Az Arsenalból  az ukrán Šahtar Donjeck csapatába igazolt, ahol jelenleg is játszik. A horvát állampolgárságot már 2002-ben megszerezte, és rögtön az U21-es, horvát utánpótlás válogatott oszlopos tagjává vált, a sakktáblások nagycsapatának a mezét először 2004-ben öltötte magára egy Írország elleni meccsen.

Azonban amióta Zágrábból  Londonba, majd Donjeckbe távozott, nem fizeti Mamićnak az ügynöki szerződés alapján járó 20%-ot, mondván, 18 éves korában úgy íratta alá vele a szerződést, hogy azt nem is értette, mert akkor még alig beszélt horvátul (most már folyékonyan bírja Krleža nyelvét) és egy ilyen, életfogytig tartó rabszolgaszerződés aláíratása egy éppenhogy csak 18 éves fiatelemberrel egyébként is a jóerkölcsbe ütközik, ügyvédei ezen a jogcimen a szerződés semmisségének a kimondását kérték.

Mamić szerint viszont a szerződés az szerződés, amit tiszteletben kell tartani, ő pedig a fiatalembernek már akkor házat vásárolt Horvátországban, amikor még kisezer ok miatt dugába dőlhetett volna a későbbi karrierje, a befeketésének a hasznára pedig igényt tart. Beperelte Eduardót akitől kamatokkal együtt kilencszázezer angol fontot követel (illetve formálisan a fia a felperes, Marijo Mamić, akire Zdravko "bácsi" engedményezte e követelését) és a horvát bíróságon neki adtak igazat, sőt a szerződés végrehajtási záradéka alapján Eduardo horvátországi vagyontárgyai, a háza, az autója már elúszott. Dudunál az verte ki a biztosítékot, amikor Eszéken arra is rádöbbent, hogy még a bankkártyájával sem vehet fel pénzt egy automatából, ugyanis a bankszámláját is zárolták. Ha az ukránoknál nem keresne, akkor most nincstelen lenne.

"Nem is a pénzről van szó, hanem arról, hogy mindezek után Horvátországban idegennek érzem magam." – nyilatkozta horvát újságíróknak szomorúan Dudu,aki álítólag el is sírta magát. Ráadásul, hab a tortán, hogy a horvát válogatott korábbi, Macedónia elleni meccsén Skopljeban az öltözőben Mamić is elment egy, a játékosokat felpaprikázó, motivációs beszédet tartani, amilyeneket anak idején a zágrábi klub öltözőjében Eduardo számtalanszor hallhatott egykori mentorától. Viszonyuk ilyetén alakulása után pedig el lehet képzelni, hogy mennyire is motiválhatta hitelezője beszéde. Dudu minderről így nyilatkozott:

  "Persze, hogy nekem személy szerint nem esett jól, hogy bejött az öltözőnkbe és szónokolt, de őszintén szólva, nem is figyeltem arra, hogy mit mond."