Egy kedves olvasónk férje küldte az alábbi képes helyszíni riportot, köszönjük (a fordításért és a képaláírásokért viszont engem szidjatok).

"Az idei vásár erős volt. Jó, hogy béreltünk pavilont." – ezekkel a szavakkal zárta a "Čekić" kiadó munkatársa a könyvszemlét. Magam is találónak vélem a közbeszédben könyvvásárként ismert, immár 57. alkalommal megrendezett belgrádi nemzetközi kulturális esemény fenti összegzését.

Ha nem tudtam volna, hogy Magyarország az idei díszvendég, valószínűleg kihagyom a rendezvényt. Mivel azonban nemrég óta Magyarországon élek, jól esett látnom a könyvvásár piros-fehér-zöld színkombinációval kivitelezett logóját, valamint a magyarul is kiírt főcímet.

Bevallom, hogy mielőtt Szegedre költöztem volna, vajmi keveset tudtam a magyar irodalomról, így a megnyitót tartó Szécsi Noémi írónő arról tartott rövid eszmefuttatásával, hogy ő maga miképp fedezte fel Crnjanskit, könnyen tudtam azonosulni:

"Érdekelt, hogy vajon milyen ember lehet a szomszédságomból az a fazon, aki emigránsként, valamilyen számomra ismeretlen nyelven meggyalázott egy emléktáblát? Intenzív adatgyűjtésbe kezdtem és a nyomozásom Miloš Crnjanskiig és az ő London regényéig vezetett. Így kezdődött. Most már úgy gondolom, hogy igenis fontosnak kell, hogy legyünk egymásnak, hiszen egymás mellett élünk. Emellett azt hiszem, hogy nem kell a multikulti és az angol nyelv ellen küzdenünk, hiszen értelmetlen az ellenszélben vergődni. A szerb olvasók abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy különböző kultúrákat ismerhetnek meg, és remélem, hogy a Könyvvásár látogatói élvezni fogják a rendezvény változatos programjait." [az eredeti magyar nyelvű beszédet sajnos nem találtam meg, így szerbről fordítottam vissza. Ha valakinek megvan, megköszönném ha elküldené. - Styxx]

Szellemes díszlet Örkény "dobozolós Tóték" István munkásságának ismertetéséhez

Kellemesen csalódtam honfitársaim magyar irodalom és kultúra iránti érdeklődését látván. A vásár látogatói a magyarországi könyvkiadványokon felül ízelítőt kaphattak a kortárs magyar filmművészetből, Polgár Judit sakksikereiből, valamint a magyar néptáncból és népzenéből is. A megszokottól jóval nagyobb érdeklődésnek köszönhetően a szervezők eltértek a bevált forgatókönyvtől és a vásár utolsó két napján nem csak a lefordított műveket, hanem eredeti, magyar nyelvű köteteket is lehetett vásárolni.

A Magyarországnak szentelt központi pavilonba elég lehetetlen időpontba vetődtem, ugyanis a szervezők akkor még az utolsó simításokat végezték a szponzorok molinóinak és a hirdetések kihelyezésével, az éppen arra vetődő látogatók pedig inkább az újrahasznosított anyagból készített székeken pihentek, amikor is egy, a turbószerbek jellemző viseletét, a fején sajkacsát, galléros kék pólóján szerb címert viselő polgártársamra lettem figyelmes. Egy pillanatra megszeppenve futott át a fejemben: vajon mit kereshet ez az úriember ebben a szerelésben a magyar standnál? Szerencsére csupán az egyik székre huppant le, hogy ejtőzzön egy kicsit, átlapozta a brossúrákat és az egyik haverját útbaigazította, hogy merre talál jófajta szerzeteslakban főzött pálinkát... [a manastirska rakija- vagyis a "kolostori pálinka" kiváló szerb termékről az állandó, belgrádi kiállítás-látogató munkatársunk, bikmakk is beszámolt már]

Hát igen, ha valaki nem tudná, sajnos kár szépíteni; a Könyvvásár már évek óta holmiféle könyvbazárrá silányult, pljeckavica és csevapsütödésekkel, akik a lacikonyháikat közvetlenül a kiállítási csarnokok előtti téren verik fel. Egészen tavalyig minőségi szépirodalomból sajnos nagyon kevés került a standokra, míg szakácskönyvekből, asztrológiai és ezoterikus hókuszpókuszokból meg különféle szexszel foglalkozó kiadványokból viszont annál több. Tavaly a szervezők elhatározták, hogy maguknak a szerzőknek több teret szentelnek, mint a kiadóknak és úgy tűnik, hogy szépen-lassan, szemérmesen, de hál' istennek a tágan értelmezett irodalom ˗a többé-kevésbé minőségi lektűrt is ide sorolva˗ visszakerül a figyelem középpontjába.

Ugyanis a szakácskönyvek-, álmoskönyvek, zen-szexet kínáló kiadványok dömpingjét, meg az összes többi, a szó eredeti értelmének legfeljebb durva megerőszakolásával könyvnek nevezhető nyomdaipari-terméket szerencsére felváltották az irodalmi könnyűműfaj többé-kevésbé vállalható kiadványai.

Sok olyan új címmel rukkoltak elő, amelyek lehet, hogy nem többek, mint kultúrszemét, de legalább ízlésesek és megfizethetőek. A könyvek ára 5 és 15 euró között mozog, a monográfiák és a díszkiadású képregények pedig 15 eurónál kezdődnek. Befutott hazai és külföldi szerzők bestsellerei, Harry Potter-klónok és minden, amit a lektűr-műfaj elvisel, de szerencsére a magasirodalom is képviseltette magát: új fordítások, igényes szépirodalmi kiadások, klasszikusok reprintjei. Sajnos a minőségi irodalom mennyiségi mutatói azonban eltörpültek a trash-kiadványok mellett. Az antikváriumok is képviseltették magukat és náluk kétszer annyi szépirodalmat kínáltak, mint a kiadóknál, de legalább a kuriózumok kivételével a használt példányok árai is legfeljebb a felét érték el az újaknak.

A fentebb említett sajkacsás látogató mellett a Megélhetési Szerbek nagypályásai is képviseltették magukat: Milorad Dodik boszniai szerb poltikus a Republika Srpska [Boszniai Szerb Köztársaság] standjánál, Szerbia Koszovó és Metohija Hivatala (egy könyvkiállításon?!?) pravoszláv egyházi kiadók és egyéb szerbkedő témák, például: "A könyvkiadás, mint szerb brand."

Tartomány a porcelánboltban

Nincs semmi gondom az egyházi könyvkiadással, de sok keresnivalójuk nem lenne egy tisztességes könyvvásáron a jelenlegi felhozatalukkal, ugyanis a kiadványaik szinte elvésznek az elképesztő merchandise-termékeik között: bizsuk, az orosz stand fából faragott matrjoska-babái, mézescsuprok és miseborok kavalkádjában.

Félreértés ne essék, nincs bennem semmiféle egyházellenesség, és a megszentelt pálinkával sincs semmi bajom, de amikor a látogatók nagy része egy dupla pljeskavica beburkolása után egy újabb megszentelt szilvapálinka lehörpintése apropóján tér vissza az egyházi standhoz, akkor itt valami nincs rendben és nehezen tudom elhinni, hogy itt ténylegesen a könyveken, a szellemi táplálékon lenne a hangsúly.

És valóban nincs még minden rendben. Szerencsére folytatódott a tavalyi paradigmaváltás, amikor is a könyvvásár szervezői elhatározták, hogy a végeláthatatlan giccsfolyamnak gátat kellene vetni, de azért van még hová fejlődni. Horvátország és Magyarország, valamint a Szerbiában erős kulturális beágyazottsággal rendelkező, nagy nemzetek, mint a britek, amerikaiak, németek, franciák és spanyolok kivételével a külföldi kiadókat meglehetősen vérszegény módon mutatták be. (Az idei hivatalos vendég Magyarország mellett ugyanis a horvát könyvkiadás már évek óta elég komolyan képviselteti magát a belgrádi könyvvásáron, hiszen a szerb anyanyelvűek a két nyelv közötti, legfeljebb nyelvjárásnyi eltérésnek köszönhetően eredetiben olvashatják a horvát műveket.)

A könyvkínálat polarizált. A tematikus kiadványok áradatát a lektűrök váltották fel. A képregények ismét a reneszánszukat élik, azonban az albumok ára meglehetősen borsos, de azt is el kell ismerni, hogy a kiadványok minősége is pazar.

Nekem azért úgy tűnt, hogy a közönség inkább csak a szemét legelteti a portékán, ám mivel e rendezvényt évente csak egyszer tartják meg, azért bízom benne, hogy sokan erre az alkalomra összespóroltak annyit, hogy meglepjék szeretteiket és önmagukat minél több kötettel és több kiadó is hasonlóan, sikeresen zárta a vásárt, mint a "Čekić". A Čekić munkatársainak minden okuk megvan az elégedettségre; tavaly debütáltak, még egy periférikus standon, idén viszont már kiemelt partnernek számítottak, gyermekkiadványaikkal díjakat nyertek, valamint a kortárs skandináv irodalommal is kiegészítették a repertoárjukat.

"Biblioteka Mali Čekić" - magyarán: "Kis Kalapács Könyvtár"

Magyarországtól a stafétát Lengyelország veszi át, annak pedig külön örülök, hogy a Könyvvásártól többé-kevésbé függetlenül Belgrádban magyar kulturális intézet nyílik. Úgy tűnik, hogy teljesen alaptalanul aggódtam a "besajkacsásozódott" honfitársunk miatt...

Ranko Trifković

Ranko Trifković egy (feltörekvő) író, egyben számítógépes játék-szakújságíró. Szegeden él és dolgozik. Bővebben róla az Igrorama blogon és Facebook-oldalán, a poszt szerb eredeti szövege pedig itt.