A Hágában meglepetésszerűen felmentett Ante Gotovina horvát tábornok iránti sajtóérdeklődés továbbra is jelentős. A bécsi Der Standard publicistája: "Ante Gotovina: A hős, aki nem akar az lenni" – címmel írt róla cikket. Gotovina tábornok, a bátor harcos, a szerbek ellensége, akit százezres tömeg ünnepelt Zágráb főterén és a győztes pózában tetszeleghetett volna, inkább megbékélésre int, a szerbeket visszatelepítésre buzdítja, egy többnemzetiségű, befogadó Horvátországban hisz és ahelyett, hogy a meggyengült HDZ-ben, a jobboldalon tátongó űrt töltené be, határozottan kijelenti, hogy nem szándékozik politizálni, mi több, udvariasan megköszöni a jelenleg regnáló baloldali államfő és miniszterelnök fáradozásait az ő és a szintén felmentett, Markač tábornoktársa részére a hatékony jogászcsapat biztosításáért. (Tegnapi posztunkban kitértünk arra, hogy miért is ildomos meghúzódnia.)

Ráadásul a marcona, uniformisos katona helyett mosolygós, könnyed pasztellszínekben tetszelgő, szelíd hangú beszélgetőpartner. Akiről, ha a múltját nem ismernénk, senki sem arra asszociálna, hogy egy, a középiskola befejezése előtt külföldre szökő, majd légiós múltú, latin-amerikai zsoldos kiképzőtiszt, aki ráadásul később köztörvényes rablásokba is keveredett kalandor, ehelyett inkább egy bölcsész végzettségű, választékos szókincsű, gyöngéd filosz benyomását kelti.

A Gotovina-kultusz persze még továbbra is tart. A Večernji List exkluzív interjút készített vele, éspedig az az újságíró látogatta meg Gotovinát tengerparti családi házában, aki egyike volt a rengeteg horvát újságírónak, aki a Kanári-szigeteki letartóztatásakor kint járt a szigeten. Mi több, akkor hozzákerült Gotovina szivartartója, egyetlen emléktárgya, amit a szigeten vásárolt, amit most ünnepélyesen visszaadott a láthatóan meghatódott riportalanyának.

Gotovina elmondta, hogy a család és a hit felé fordul, azonban nem kizárólag a nyugdíjasok tétlen életét szándékozik élni, ugyanis a hágai pert követően valami olyasmibe fog, amiről Himmler Nürnbergben még csak nem is álmodozhatott: üzlettársával Zadar városa gázvezetékhálózatát fejleszti. (Már elnézést a kurucinfós szintű, avagy a balról előzőknek: Zuschlag János-színvonalú poénért.)

Nem csupán a politikától tartja magát távol, de a bulvárosan könnyed kérdések megválaszolása elöl is ügyesen kitér, holott sok újság nyilván még azt is lehozná: vajon a hágai hét év magány alatt a legtöbbször kire verte ki?

Hágai fogságával kapcsolatban óhatatlanul felmerült az, hogy közvetlenül a mellette lévő cellában nem más, mint a véres délszláv háború főmumusa, Szerbia egykori teljhatalmú ura, Slobodan Milošević raboskodott. Már korábban cáfolta, hogy Miloševićet "Elnök Úrnak" szólította volna, azonban megerősítette, hogy az elhunyt cellatársa családtagjainak részvétet nyilvánított.

"Ez egy keresztény gesztus volt a részemről, bármennyire is megpróbálják mindezt ferdíteni és átpolitizálni, az igazság a következő: Azért fejeztem ki a részvétét a családtagjainak, mert Milošević is ott volt bebörtönözve ahol én. Se én, se ő nem önszántából került oda. Egyébiránt továbbra is helyénvalónak és emberségesnek tartom, hogy részvétet nyilvánítottam egy mellettem lévő cellában elhunyt embertársam családtagjainak."

Arra a kérdésre, hogy Miloševićtyel miről beszélgettek, elmondta, hogy sohasem politikáról és a háborúról, hanem sportról, művészetről, főképp irodalomról: "Például Ernest Hemingway műveiről, akit mindketten szerettünk. Fontos volt abban a szűkös térben –amelyben akaratunk ellenére találtuk magunkat–, kizárni a negatív energiákat. A fegyintézet szabályzata sem engedte, és a józan és is azt diktálta, hogy kerüljük az olyan témákat, amelyek esetleg konfliktushoz vezetnének. "