Belgrádban Szerda reggel őrizetbe vették Miroslav Miškovićot (67), az egyik leggazdagabb szerbet, a Delta holding vállalatbirodalom fejét. A legsúlyosabb, ellene felhozott vád szerint 30 millió eurós, közútkezelő és mélyépítő vállalatok privatizációja körüli visszaélésekkel gyanúsítják. Mindez eltörpül feltételezett magánvagyona mellett. Egy lengyel gazdasági lap a posztkommunista országok gazdagjainak a top listáján a 42-dik helyen szerepeltette, a 2.8 milliárd dollárra becsült magánvagyonával (a top 10-be az oroszok közé csak két ukrán fért be, és Roman Avramovics is csak a nyolcadik). A hír napok óta nem csupán a szerb sajtót, hanem az egész "régiót" (lánykori nevén: Jugoszlávia) is lázban tartja.

Nehéz a dolga a szerb oligarchának

Bár Mišković is jókor, jó helyen sertepertélt a kelet-európai rendszerváltások előestéjén, de Szerbiában a spontán privatizációk időszakában megalapozott karrierek korántsem olyan nyugdíjas állások, mint nálunk, ahol egy Csányi Sándor, Demján Sándor, Széles Gábor vagy Leisztinger Tamás morális és egzisztenciális összeomlására, horribile dictu bebörtönzésére épeszű sportfogadó még annyit sem tenne, mint egy Koplárovics Béla nélkül felálló Zalaegerszegre a Manchester United ellen. Szerbiában sem azért érik olykor kellemetlenebb meglepetések a kőgazdagokat, mert ott a rendszerváltáskor tiszta vizet öntöttek volna a pohárba. "Tetszettek volna forradalmat csinálni." – mondta volt néhai Antall József, amikor felvetődött, hogy bizonyos érdekkörökhöz tartozó üzletemberek nem kimondottan a közgazdasági géniuszuknak köszönhetően alapozták meg cégbirodalmaikat. Konkrétan Jugóban sem csináltak forradalmat, de polgárháborút annál inkább, és az e köré felépült szcenárió még piszkosabb játszmákat eredményezett, mint amikor csupán a piaci érték töredékéért jutottak egyesek a spontán privatizációs időszakban ahhoz a bizonyos első milliójukhoz. Mišković volt Slobodan Milošević legelső miniszterelnök-helyettese, még 1990-ben. Igaz, csak fél évig töltötte be a posztot, de távolról sem azért távozott, mert megrendült benne az akkor még pályakezdő diktátor bizalma, hanem mert megalapította a Delta holding vállalatbirodalmát, és Milošević egyik legfontosabb gazdasági szürke eminenciásának tartották. Mindketten gátlástalanul kihasználták a politikai és gazdasági összefonódások nyújtotta lehetőségeket.

Az eggyel korábbi, bukott szerb nagytőkés

Bogoljub Karić még Miškovićnál is befolyásosabb szerb oligarchának számított, ami már a csúcsok csúcsa. (A leggazdagabb szerb a Philip Zepter "művésznéven" közismert Milan Janković, de ő mindig is nyugati közegben üzletelt, így ugyanúgy nem játszik egy ligában a többi honfitársával, mint ahogy Soros György sem Csányiékkal.) Ráadásul a rivaldafényt kerülő Miškovićtól eltérően, az egykor szintén Slobo lieblingjének számító, koszovói származású, elsőosztályú patri(j)óta pedigrével bíró Karić még politikai szerepet is vállalt, és a Bogoljub által irányított, Karić Fivérek családi konzorcium "BK"-logójával (Braća Karić) lépten-nyomon találkozott Szerbia lakossága, hiszen bankot, tévécsatornát és mobilszolgáltatót is birtokoltak. Végül éppen, hogy a mobil telefontársasága lett a veszte, ugyanis egy hatvan millió eurós sikkasztás bíróság előtti tisztázása helyett megszökött Szerbiából. Azóta is bujkál, időnként azonban szerb lapoknak ad interjút, amelyekben természetesen ártatlanságát, politikai meghurcolását hangsúlyozza.

"A Delta holding Szerbia!"

A Karić utáni piacvezető oligarcha-űrt Mišković hazafias retorika helyett, csendes óriáspolipként, csápjaival a teljes szerb gazdasági életet behálózva töltötte be. "Mišković olyan mint a margarin, észrevétlen marad, de mindenbe belekeveredik." –állítja róla az egyik találó bonmot. Emellett az egykori Jugoszlávia területén is komoly nagyberuházásra szánta el magát, ugyanis kis híján felvásárolta a horvát Argor-üzletláncot, ezzel övé lehetett volna  a Nyugat-Balkán legnagyobb kiskereskedelmi hálózata. A Koszovó körüli szerb hazafias hisztéria során az egyik fő szlogent, a: "Koszovó Szerbia!" – cinikusan, de találóan a "Delta holding Szerbia!" – jelszóra módosította a szerb közírói folklor. A holding még tavaly is 25 ezer dolgozót foglalkoztatott, és hárommilliárd eurós forgalmával megkerülhetetlen tényezőnek számított. Idén azonban 7 700 alkalmazottra apadt a céglétszám, ugyanis még a tavalyi év elején eladta a cégbirodalom egyik legfontosabb szegmensét, a Delta Maxi kereskedelmi hálózatot a belga Delhaize cégnek közel egymilliárd-, pontosabban 932,5 millió euróért. Egy ilyen összeg zsebre vágása még Bill Gates-i léptékkel is kihagyhatatlan ajánlatnak tűnik, ám egyes elemzők mindezt a Mišković bukásához vezető súlyos stratégiai hibának tartják. "Mint ha Oroszország eladná az Uraltól Vlagyivosztokig húzódó területeit." – jegyezte meg valaki frappánsan.

Politikus-simogató

Mišković Slobo bukását követően is megtalálta az összes, valamit is számító pártban a megfelelő kapcsolatait. Állítólag a nem csak szerb viszonylatban mesésnek számító, 30-50 ezer eurós havi(!) rendszeres, titkos juttatást folyósított az ügyeit elsimító döntéshozóknak. Ugyan egyszer került életveszélyesen rázós szituációba, de köztörvényes bűnözői körök által, mivel 2001 áprilisában elrabolták. Még aznap szabadult, vélelmezhetően a családja kifizette a váltságdíjat és állítólag az ahhoz a bűnözői körhöz tartozók rabolták el, akik 2003-ban megölték Zoran Đinđić kormányfőt. 

Bukott puccsista?

Mišković ott számolta el magát, hogy a korrupciónak hadat üzenő szerb kormánypárt alelnöke, Aleksandar Vučić úgy tűnik, hogy halálosan komolyan veszi kampányígéretét. (Avagy annyira megkeverték a lapokat, hogy jósolhatatlanná vált a lapjárás.) Október végén robbant ki a lehallgatási-affér, amely során kiderült, hogy a köztársasági elnök, Tomislav Nikolić és Aleksandar Vučić miniszterelnök-helyettes mobiltelefonjainak a cellainformációit naprakészen figyelték a rendőrség titokzatos emberei. Ezt követően a köztársasági elnököt szállító szolgálati autót is gyanús, hogy le akarták szorítani az útról, amit Szerbiában illik komolyan venni, lévén, hogy Đinđićet az ellene elkövetett sikeres merénylet előtt, hasonló módszerekkel próbáltak meg likvidálni. 

Vučić szerint Mišković akarta a kormányt megdönteni és kimondatlanul arra célzott, hogy a kisebb kormánypártot (a szocialistákat, Milošević egykori pártját) többségi kormánypozícióba juttatva érte volna el, hogy leálljanak az ellene folyó nyomozások. Az ügy pikantériája, hogy a kormányfő, és egyben belügyminiszter, Ivica Dačić, aki politikai karrierjét még Milošević stábjában kezdte, a rendőrség lehallgatásáról a saját állítása szerint semmit sem tudott.

Amikor Miškovićot, a cégbirodalmában fontos pozíciót beöltő fiával és még néhány közeli munkatársával együtt letartóztatták, akkor nyíltan megfenyegette Vučićot, hogy még az esti televíziós hírműsor stúdiójáig sem fog eljutni.

Aleksandar Vučić mégiscsak eljutott az állami tévé stúdiójába, ahol elmondta, hogy tudomása szerint 24 különböző gazdasági visszaéléssel kapcsolatban folyik az eljárás a letartóztatott oligarcha és holdudvara ellen. Holland-Antillákon és Panamában bejegyzett offshore-cégekről is szó esett és üzenetének a lényege az alábbi volt:

"A legfontosabb, hogy bebizonyosodott: Szerbiában nincsenek érinthetetlenek és, hogy az állam mindannyiunknál erősebb."