Stanko "Cane" Subotić multimilliomos szerb üzletemberről 2001-ben jelent meg a horvát Nacional hetilapban egy cikksorozat. Ő a balkáni dohánycsempész-maffia keresztapja az újság szerint. „Halálosztaga” az ő parancsára likvidálta Radovan "Badža" Stojičićt, Branislav "Dugi" Lainovićt, Jusuf Bulićt, valamint Milan Đorđević "Bombon"-t. [Nyugat-Balkánon a legtöbb kemény bűnözőnek, mellettük sok sportolónak, esztrádművésznek, üzletembernek és politikusnak a média a ragadványnevét is közzéteszi. Talán csak a komolyzenei- és a balett szubkultúra mentes az "Arkan", "Legija", "Pikszi" és "Tref" típusú gúnynevektől.]
Ezen kívül azt is megírták, hogy palesztin terroristáknak csempészett fegyvert Horvátországból és a Moszad is megfigyelte. Dubajban Zoran Đinđić egykori szerb kormányfő társaságában Szaddám Husszein bizalmasaival is felvette a kapcsolatot; Szerbia részére iraki kőolajimportról tárgyaltak, amit dohányáruval barteroztak volna le. Subotić korábban az egykori szerb diktátor, Slobodan Milošević bizalmasa volt, majd miután kegyvesztetté vált, balkáni érdekeltségeinek székhelyét Montenegróba helyezte át. Milo Đukanovićtyal, a kis balkáni állam fiatalos, sármos elnökével baráti viszonyt ápolt. Sohasem a nevén, és pláne nem „Elnök Úr”-nak, hanem „barátom”-nak szólította. Drága karórákat ajándékozott neki, amiket Đukanović különösen kedvelt. Subotić „mellesleg” két harmincmillió dolláros elnöki repülőgépet is adott „barátjának”, amiről a maffiózó mágnás nagyvonalúan annyit mondott, hogy „hosszútávú, kamatmentes kölcsönt nyújtott Montenegró népének”. Đukanovićról nem árt tudni, hogy nem sokkal elnöki mandátumának lejártát követően Olaszország a kiadatását kérte. Cigarettacsempészettel vádolják. Országának, a második legfiatalabb európai államnak, Montenegrónak az európai uniós felvételét még annál is jobban gátolja az állami szintű szervezett bűnözés, elsősorban a dohánycsempészet gyanúja, mint hogy a kilencvenes évek elején a délszláv polgárháborúban főképp a montenegrói rendőri és katonai fegyveres erők lelkén szárad a történelmi Dubrovnik szétlövése.
Subotić az ominózus horvát újságban megjelent cikksorozat előtt a dúsgazdag üzletemberek csendes, unalmas életét élte. [Horvátország „kéthetilapos” ország. Szerintem Magyarországon nincs olyan befolyásos nyomtatott sajtótermék, mint a horvátoknál a Globus és a Nacional. Kb, mint Németországban a Der Spiegel.] Viszont miután Milošević kegyvesztettjévé vált, olyan, horvátbarátsággal cseppet sem vádolható „publicista” is könyvet írt róla (Stanko Subotić–Cane Žabac, a dohánymaffia királya címmel), mint az önjelölt szerb csetnikvezér, aki jelenleg Hágában várja a háborús uszításért nemsoká kiszabásra kerülő ítéletét. Vojislav Šešeljről van szó. Mindezek után legfeljebb leheletkönnyű, tejszínhabos leszbishownak tűnik, hogy többek között olyan hírek is felreppentek róla, miszerint a kilencvenes években üzleti nézeteltéréseinek rendezését gyakran olyan szakemberekre bízta, mint például Marinko Magda. A több országban tucatnyi büntetőeljárás hatálya alatt álló Subotićnak ebből a helyzetből kellett a botrányos médiamegítélésén javítani. Meglepő, de e „sajtóhiroshima” után egyáltalán nem áll rosszul a szénája!
Először is nézzük, a Google mit ajánl: az első találat Stanko "Cane" Subotićra ugye a közszereplők Facebookja, a Wikipedia. Ahol nemhogy a szervezett bűnözésről, de még a dohány-nagykereskedésről sem olvashatunk. Helyette megtudhatjuk, hogy Kelet-Európa egyik leggazdagabb üzletembere 1959-ben született, egy egyszerű dél-szerbiai munkáscsaládban. Már gyerekkorától asztalosműhelyben dolgozott, mellette viszont kiváló tanuló volt, majd huszonévesen Franciaországba ment szerencsét próbálni. A nyolcvanas évek közepén visszatért szülőföldjére, az egykori Nagy-Jugoszláviához tartozó Szerbiába, ahol több sikeres varrodát alapított. Tipikus, a kapitalizmusba átváltó, rendszerváltás-közeli, későszocialista sikersztori. Cigarettahegyek helyett arról írnak, hogy a konszolidált üzletember szívecsücske az igényes, minőségi bor. Francia borászatából a Fehér Házba is került szállítmány. Családjával Genfben él, középiskolai szerelmét vette el és legszívesebben antik bútorok sajátkezű restaurálásával tölti szabadidejét. Mindez már némi wikin-túli infót is tartalmaz Cane „rózsaszín” sajtójából.
Persze ez még nem sokkal múlja felül a tasnadipeter.com és .eu nívóját, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a fentiek zömében a Google első találatai között fellelhető, Subotićra vonatkozó tartalomból kerültek kimazsolázásra. Oké, aki egy kicsit is konyít a Wikipedia szerkesztéséhez, az jól tudja, hogy elegendő akár egy kamaszt megbízni, aki szerény juttatatás fejében karbantartja a számunkra elfogadható tartalmat, a fedezet nélküli hiúságban még rajtunk bloggereken is túltevő, önkéntes, felfuvalkodott Wikipedia-szerkesztők esetlegesen ettől eltérő cenzoriális szándéka ellenére. Ami viszont a jogi PR magasiskolája, az a második Google-találat, Stanko Subotić nemzetközi jogászcsapatának honlapja. A több országból verbuvált sztárügyvédekkel, és természetesen egyéb szakemberekkel felvértezett szupercsapat visszafogottan elegáns, mégis első ránézésre is messzemenően professzionális benyomást keltő, szerb, angol és francia nyelvű honlapot tart fenn. Mellesleg keresőoptimalizálásban (SEO) sem gyöngék, hiszen rögtön a találati lista elejére röpítették az oldalt, a bulvár-szenzációkat maguk mögé utasítva.
A honlap közérthető, pikírt posztokban ostromolja Subotić (állítólagos) befeketítőit. Az első poszt a Milan Beko–Miroslav Mišković szerb médiavállalkozó-párost vádolja a szerb nemzeti vagyon meglopásával és mellesleg megemlíti, hogy a nevezett személyek sikertelenül áskálódnak Subotić ellen. Ennek ellenére a weboldalt elsősorban elegánsan tálalt optimizmus jellemzi.
A fülek csoportosítása és visszafogott pasztell-árnyalata magáért beszél: „Eljárások”, „Nyomásgyakorlás”, „Harc az igazságért”, „Győzelem”.
A think global, do local másik iskolapéldája, a fenti, szintén amerikásra szabott megjelenítés vegyítése a szerb sajátosságokkal: PDF formátumú lapok, rajtuk Subotić kontúros képe, a fejlécben más-más kiemelkedő tudós, avagy polgárjogiharcos-idézetek (pl. Einstein, Malcolm X). A PDF fájlok törzsszövegében szemelvények olvashatók Szerbia alkotmányából, valamint a szerb BTK-ból és a helyi büntetőeljárási törvényből. Ezen kívül az ENSZ Egyetemes emberi jogi nyilatkozatából az ártatlanság vélelmét, a törvény előtti egyenlőséget, valamint az alapvető emberi jogokat definiáló szakaszok is szerepelnek. A honlap fő tartalma természetesen a Moszkvától Genfig nyert perekről szóló beszámolók hosszú sora. Subotićról nem hivalkodó, öltönyös, avagy a sokat dolgozó, megfáradt üzletember kliséjét hozó, nyakkendő nélküli, fehéringes fotókat látni a honlapon.
Egy másik, a stanko-subotic.com címen elérhető honlapon az irodájában zakóban, nyakkendőben beszélő Subotić videóüzenetben mondja kamerába, hogy kálváriája azzal kezdődött, amikor egy alkalommal textiláruját nem tudták egyéb módon kifizetni, mint dohányáruval ellentételezve. Így csöppent ő a dohánybizniszbe, amit az ellene összeeesküvők a befeketítésére használnak.
Hogy Cane bűnös-e, vagy ártatlan, az mindebből természetesen nem derül ki. Él a jogi PR nyújtotta eszközökkel, amiért balgaság megvetni. Egyrészt nincs új a nap alatt, legfeljebb egy legújabbkori öszvérről beszélünk a jogi PR apropóján. Aki szerint a törvény előtti egyenlőség elvét sérti, hogy mindezt pénzelni tudja – ami egy átlagbűnözőnélembernél szóba se jöhetne –, gondolja el, hogy egy sikeres, ezért drága ügyvédet sem tud bárki megengedni magának, és ez emberöltőkkel ezelőtt is így volt. Mint a magyarul legalaposabban dokumetált újprimitivista balkáni rocker, Sejo Sekson nyilatkozta (ugyan nem ebben a témában, ám a mondandója mégis hasonló): „Egy idősebb rokonom mondta, hogy stylist az ő idejében is volt, csak úri szabónak hívták.”
A posztot a remek jogi PR-szakblog, a Petrocelli blog ihlette.
