A Német Szövetségi Parlament alsóházi képviselőiből álló delegáció látogatott a héten Belgrádba. Nem hivatalos megbeszéléseket folytattak Szerbia uniós csatlakozásáról szerb kormánytagokkal és a szerb parlamenti pártok képviselőivel.
Kifejtették, hogy előreláthatólag idén december 15-én Szerbia hivatalosan is megszerzi a tagjelölti státust, ám a tagfelvételi tárgyalásokat valószínűleg később kezdik. A folyamat kezdetétől a csatlakozásig legalább nyolc évre lesz szükség, mint amennyi idő Horvátország esetében is eltelik.
A tárgyalások végéig el kell fogadnia Szerbiának Koszovó tényleges függetlenségét. Az EU ugyan nem várja el, hogy Szerbia fehéren-feketén mondja ki, elismeri Koszovó állam szuverenitását, azonban Koszovó ENSZ-tagságát, és egyéb nemzetközi szervezetekhez csatlakozását Szerbiának tudomásul kell vennie.
Ratko Mladić kézrekerítését és a hágai nemzetközi törvényszékkel való együttműködést a Bundestag-küldöttség tagjai üdvözölték, viszont rámutattak, hogy hangsúlyos NATO-ellenesség egyetlen EU-s tagállam részéről sem fogadható el. EU-s tagállamnak nem kötelező egyben a NATO-ba is belépnie, de egy bizonyos szintű együttműködés az észak-atlanti katonai szövetséggel elvárt. Mindenkori tagállami kormány részéről pedig egy "NATO, nem!" -üzenetű retorikát az Unió nem tud elfogadni.
Amiről a Bundestag-delegáció szemérmesen hallgatott, vagy legalábbis nem tájékoztatták a sajtót, hogy Németország, és a többi nettó befizető állam köszöni, nem kér még egy Görögország-típusú "beteg emberből". A makrogazdaságot rendbe kell hozni, az elvárt uniós kritériumokat mindig teljesíteni kell, és nem illik kozmetikázott statisztikai adatokkal parasztvakítani az EU-bürokráciát.
Szerbia abban is kockázati tényezőt jelent az Uniónak, hogy hagyományosan jó viszonyt ápol Görögországgal. Hasonlóan, mint a rendszerváltás környékén Magyarországon Ausztria, a görög befektetők jelentek meg elsőkként Szerbiában. Bankok, benzinkút-hálózatok, kiskereskedelmi láncok stb., majd mint nálunk az osztrákok, részben átengedték a területet tőkeerősebb "játékosoknak". A görög kulturális hatás napjainkban is jelentős. Kezdve az újságok tördelésétől a (sajnos nem mindig ízléses) neobizánci építészeti megoldásokig. A két nép a kisemberek szintjén is rokonszenvez egymással. A görögök szinte mindig kiálltak a szerbek mellett, azokban az időkben is, amikor, különösen a kilencvenes években világszerte meglehetősen páriaként kezelték déli szomszédainkat.
Nem egy vajdasági ismerősömtől hallottam, hogy ha sikerült egy görög nyaralásra összekuporgatniuk a pénzt, és szerény autójuk lerobbant, a görög szerelő, látván, hogy szerb a kocsi rendszámtáblája, nem fogadott el a javításért fizetséget. Ha Görögország Szerbia csatlakozásáig nem "gyógyul meg", akkor egy beteg ember szegény barátjával bővül a klub, akitől ha mást nem, szolidaritást jogosan elvárhatnak a görögök.
Persze nyolc év (vagy még több) hosszú idő. Ha folytatódik a déli tagállamok tékozló töketlensége, addigra lehet, hogy annyira tele lesz a németek, és más nettó befizető állam hócipője, hogy hagyják az egész EU-t bedőlni. Azért bízzunk benne, hogy ennél rózsásabb lesz a kép; az Unió szépen lassan, tartósan összeáll, mint sok kicsi lego. Hozzáadjuk a helyi színeket, de mindannyian elfogadunk egy közös pénzügyi-, munkafegyelmi és kulturális minimumot, és ha majd az unokáink egy globális Erasmus-programban vesznek részt, akkor amerikai, kínai, vagy indiai diáktársuknak elsősorban csak annyit mondanak, hogy: "I'm from EU." és csak másodsorban, hogy azon belül mondjuk: Serbia, Hungary, Scotland, Tyrol, Catalonia, Transylvania, Luxembourg vagy Vojvodina.