A koszovói szerbek és a KFOR közösen kezdték meg a Koszovó és Szerbia közötti határon hónapok óta állló barikádok bontását. Ez mindenképpen üdvözlendő fejlemény, melyet egyedül annak köszönhetünk, hogy az EU-tagjelöltségért majdnem mindent, de a lehető legkevesebbet beáldozni kész Szerbia elfogadta, hogy a szerb és a koszovói hatóságok közösen ellenőrizzék a szóbanforgó átkelőhelyeket, az EULEX megfigyelőinek közreműködésével.

A Koszovói Köztársaság miniszterelnöke, Hashim Thaçi értelmezésében Szerbia ezzel valójában elismerte országa függetlenségét. (Déli szomszédunkat ismerve sejthetjük, hogy erről egyelőre nincs szó, Belgrád minden lehetséges fórumon igyekszik hangoztatni, hogy bármilyen lépést is tesznek, Koszovó önállóságát soha nem fogják jóváhagyni.)

2008 februárját követően, Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségi nyilatkozata után Szerbia továbbra is saját belső határának tekintette az egykori autonóm tartománnyal közös határvonalat. Éppen ezért, aki egy harmadik országból lépett Koszovó területére, azt a szerb határőrök nem engedték tovább Koszovóból Szerbiába, mondván, hogy a legális nemzetközi határátlépés ténye nem bizonyítható. Sőt, ha valaki Szerbiából érkezett Koszovóba, majd egy harmadik ország felé hagyta el azt, könnyen pórul járhattott: útlevelében ugyanis nem szerepelt a Szerbiából való kilépést bizonyító pecsét, így legközelebbi szerbiai látogatása alkalmával folyamatosan retteghetett a kitoloncolástól, már ha egyáltalán  megengedték neki a belépést. (Mióta az EU-s állampolgárok a személyi igazolványukat is használhatják a beutazáshoz, a kérdés némileg okafogyottá vált, de azért egy amerikai turistát még 2010-ben is könnyen megszívathattak, legalábbis elvben.)

Ha minden igaz, ennek a gyakorlatnak most vége szakadt. Belgrád "továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét" (Mahá-mantra) pusztán az áruk és emberek szabad mozgásának érdekében beleegyezett abba, hogy prishtinai hatósági személyek (a megállapodásban nem határőrökről van szó, de tulajdonképpen határőrök) vegyék át a koszovói oldal ellenőrzésének feladatát az EULEX-től. (A nyár végén pont emiatt emelték a helyi szerbek az úttorlaszokat: nem akarták, hogy a koszovói hatóságok megkezdjék a tartomány északi határának őrzését, mert úgy érzeték, hogy azzal még jobban elszakítják őket az anyaországuktól.)

Egy hasonló csörte egyébként már korábban is lejátszódott a koszovói vámpecsétek szerbiai elfogadása körül: ennek hiányában ugyanis Koszovó nem tudott exportálni Szerbia felé semmit, illetve tranzitországként sem működhetett közre. A szerb konokságra (inat) adott albán válasz akkor az volt, hogy mindaddig, amíg Belgrád korlátozza a tartomány kereskedelmi jogait, Prishtina megtiltja a szerb áruk importját. A kérdés rövidesen megoldódott: Belgrád hajlandó volt elfogadni a vámpecséteket, azzal a kitétellel, hogy azok nem egy független ország hatóságától származnak, hiszen Koszovó Szerbia része. Természetesen az albán vezetés mindezt ellenkező módon értelmezte: akkor is azt mondták, hogy szerintük ez újabb lépés afelé, hogy Szerbia végre elismerje egykori tartományának elszakadását. (Vajon mit válaszolt erre a másik fél?)

Ez a tacsi úgy néz, mintha a vesénkbe látna...