A két népet elválasztó közös nyelv
Egy közszolgálati televíziós vitaműsorban nyolc funkcióhalmozó sokdiplomás
közel egy óra hosszat szenvedélyesen vitatkozott egy teljesen értelmetlen kérdésről.
A felnőtteknek szóló szerb filmek horvát feliratozásának ugyanis semmi értelme. Sajnos ez a gyerekfilmekről nem mondható el. A most felnövő kis horvátok már nem kizárt, hogy nem fogják úgy, szinte teljes egészében megérteni a szerbet, a bosnyákot és a montenegróit, mint a szüleik, és vice versa. Biztos "hálásak" lesznek ezért az értelmetlen nyelvi gettósításért. A felnőtt horvát lakosságból viszont mindenki ért annyira szerbül, hogy a feliratok csak zavaróak legyenek. Gondolom, mindnyájan jártunk már úgy, hogy egy magyar nyelvű adást láttunk angol vagy német stb. felirattal; ilyenkor az ember óhatatlanul elkezdi olvasni a szöveget, ha egy kicsit is beszéli a feliratozás nyelvét, viszont e "kényszerolvasás" nem keveset ront a műsor élvezeti értékén. Ráadásul a meglehetősen heterogén horvát nyelv olyan, hogy az ország fővárosában, Zágrábban élők könnyebben megértik a standard, például Belgrádban beszélt szerb nyelvet, mint a Horvátország második legnagyobb városában, a tengerparti dalmát tájegység székhelyén, Splitben beszélt horvátot.
Az osztrák filmeket sem szokás feliratozni, ha azokat történetesen egy németországi tévécsatorna sugározza. Az erdélyi Open Stage kiváló fiúzenekar-stílusparódiáját, az Aranka Szeretlek ("...a Csengő Zolival megcsaltál... és én hittem, hogy egyszer majd még nekünk kölykünk is lesz...") c. slágert, vagy a kevés határontúli egész estés magyar nyelvű film egyikét, a nyolcvanas évek elején készült, vajdasági Fajkutyák idejét sem kell magyar nyelven feliratozni, ha egy magyarországi televízió tűzi adásra.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a lakossági panaszra eljáró horvát médiafelügyelet mégis megintette a horvátországi RTL tévécsatornát és egyben figyelmeztette, ha a Žikina Dinastija című szerb folytatásos tévéfilm-sorozat (nem szappanopera, hiszen egész estés epizódokból áll és a tíz részt közel 15 évig forgatták) következő epizódját nem látja el horvát felirattal, akkor meg is fogják bírságolni. A horvát RTL-t valószínűleg egy unatkozó, korlátolt troll nyomta fel, de az sem kizárt, hogy a konkurencia tört borsot az orruk alá. A kertévénél betelt a pohár, mert szerintük a hatóság rosszul alkalmazza a vonatkozó jogszabályt, és az elnöke egyébként is összeférhetetlen, ezért megüzenték, hogy az ominózus szerb film második részét horvát felirat nélkül fogják sugározni. Horvátországban széles sajtóvisszhangot váltott ki az eset. A horvát közszolgálati tévé egyik legnagyobb presztízsű értelmiségi vitaműsorában, a Hloverka Novak Srzić vezette Otvoreno (kb. "Nyíltan") című politikai-kulturális magazin egyik adásában estek szinte egymás torkának a szerb filmek feliratozását pártolók és ellenzők.
Az egyszerűség kedvéért a poszt további részében a fölösleges, sőt zavaró feliratozás ellenzőit hívjuk a normálisaknak, míg a feliratpártiakat a hülyéknek. Persze jelen esetben a hülyék sem hatvanas IQ-val rendelkező szellemi fogyatékosok, hanem művelt és elismert személyek, tudományos fokozatok birtokosai. (És még csak azt sem mondhatjuk, hogy a hülyék szerbgyűlölő horvát soviniszták, hiszen aki zsigerileg utál mindent, ami szerb, miért foglalkozna egyáltalán a szerb filmek érthetőségével?)
Az első keményebb csörte az RTL főszerkesztője, Ivan Lovreček, valamint az elektronikus média felügyeletével foglalkozó hatóság (AEM) elnöke, Zdenko Ljevak között zajlott le.
A vén hülye
Zdenko Ljevak bizonyos szempontból kakukktojás a hülyék csapatában. Ő, mint mondta csupán a törvény előírásai szerint jár el a feliratozás megkövetelésével. Az 1945-ös születésű, mérnöki végzettségű őskövület a pozícióhalmozást már a "kőkorszaki" 1973-ban megkezdte. Olvasóink jelentős része ekkor még meg sem született, de Ljevak úr (illetve pardon, akkor még elvtárs) már két zágrábi kiadóvállalatnak is az igazgatója volt. Ljevak mérnök-igazgató úr cseppet sem nevezhető a rendszerváltás vesztesének. 2004-ben többségi részesedést szerzett a zágrábi Naprijed kiadóban, majd nemes egyszerűséggel átnevezte azt, így a kiadó azóta szerényen a Ljevak nevet viseli. Még abban az évben kinevezték a horvát állami tévé programigazgatójának, majd főigazgatójának. 2009-ben huppant át az elektronikus médiafelügyelet igazgatói foteljébe. Kiadója köszöni szépen, azóta is megvan, illetve egyben ő a horvát írók és kiadók egyesületének elnöke.
Ljevak elmondta, hogy ők a vonatkozó jogszabályok szerint vizsgálták ki a panaszt és nem tehettek mást, mint megállapították az RTL jogsértését. Ivan Lovreček, a horvátországi RTL kereskedelmi tévé főszerkesztője mindezt csípőből utasította vissza. Szerinte Ljevakék egyszerűen törvényellenesen kérik számon a feliratot, mert a törvény ilyet nem ír elő. Emellett azt is elmondta, hogy kérték a szakmailag alkalmatlan Ljevak eltávolítását még azon a jogcímen is, miszerint a sok-sok felhalmozott pozíciójával és médiaérdekeltségeivel összeférhetetlen a posztján. Lovreček tekintete mindeközben arról árulkodott, hogy legszívesebben puszta kézzel fojtaná meg a vén hülyét. A műsor során többször is eltértek a szerb filmek feliratozásának a problematikájától és az RTL vs Médiafelügyelet relációjában egyéb sérelmeket is egymás fejéhez vagdostak. Emiatt a műsorvezetőnő nem kevésszer kényszerült őket az eredeti témához visszaterelni.
A kis hülye
A 44 éves Ranko Matasović nyelvészprofesszor tudományos fokozatai csak a Wikipédián közel fél A4-es oldalt tesznek ki. 1992-ben kisdoktorizott (a dátum csak véletlen egybeesés), rá három évre védte meg a nagydoktoriját. Bécsi, majd oxfordi továbbképzés, Fulbright-ösztöndíj, Humboldt Egyetem. 2007-től a horvát akadémia főmunkatársa, a Zágrábi Egyetem Filológiai Karán tanszékvezető, egyik fő kutatási területe az indoeurópai nyelvek, főképp a kelta és a balti-szláv nyelvek nyelvtana. Erre föl fapofával azzal indít, hogy szerinte szükséges a szerb filmek horvát feliratozása. Mindezt szemrebbenés nélkül mondja, mintha pókerarccal azt ecsetelné, hogy a holdkőzetek legnagyobb részben parmezánból állnak, mert Demjén Rózsi a dal végén hatvankilencszer is elismétli, hogy "sajtból van a Hold, sajtból van a Hold, sajtból van a Hold".
További, megmosolyogtató érve: "Ha egy olyan multinacionális, üzleti alapon működő cég, mint a Nokia is képes a telefonjában a nyelvválasztásnál felajánlani, hogy a szerb vagy a horvát nyelvű alapbeállítást kérjük-e, akkor ugyanezt joggal várhatja el minden horvát polgár az olyan kulturális termékek, mint a filmek esetén." Igen b+, csakhogy a Nokiánál egyszer felprogramozzák a horvátot és a szerbet, oszt jónapot; de a Nokia, ha tartalmat is szolgáltatna, akkor nem lenne hülye olyan fejlesztésre költeni, ami a legtöbb felhasználónak egyenesen zavaró. [Azért Matasovićot ne írjuk le teljesen; a nemzetközi indogermanisztika egyik fontos fiatal alakjáról van szó. A szerb vs. horvát tematikától eltérő tárgyú munkáit bátran ajánlom elolvasásra minden érdeklődőnek. Mondjuk eddig csak a Gender in Indo-European c. könyvével találkoztam, de az teljesen rendben volt, habár tény, hogy nem afféle tipikus, könnyed lektűr egy délutáni kávé mellé – bikmakk kiegészítése. Természetesen egyik lehülyézettről sem állítom, hogy a tanult hivatásuk tekintetében alkalmatlanok lennének, pusztán azt, hogy a feliratozás-ügyben képviselnek józan paraszti ésszel felfoghatatlan, "2x2=5"-típusú álláspontot – Styxx.]
Persze, hogy az öreg író a leghülyébb
Többé ne lepődjünk meg azon, hogy Nobel-díjas írónk, Kertész Imre berlini magányában éppen milyen képtelen baromsággal szapulja a magyarságot, mint ahogyan legutóbbi, a francia Le Monde-nak adott interjújában emlékeztetett arra, hogy Magyarország mindig a rossz oldalon állt: már a nagy európai forradalmak idején is Mária Teréziát támogattuk. [Mária Terézia 68 éve volt halott az 1848-as nagy európai forradalmak idején – a szerk.] Ugyanígy ne képedjünk el megboldogult Csurka Istvánnak a kurucinfó kezdőoldalas júzereit is pironkodásra késztető, olykor a történelmi tényekre bámulatosan fittyet hányó, New York–Tel-Aviv-tengelyről magyarázó antiszemita agymenésein. A világ egyik rejtélye, hogy a magasirodalom képviselőinek vajon miért dobja le az agyuk az ékszíjat, és miért állítanak a józan paraszti ésszel köszönőviszonyban sem álló, egetverő képtelenségeket. (Momo Kapor munkásságát bemutatva egyszer már elmorfondíroztunk ezen.) Úgy tűnik, a tehetséges irodalmároknak alanyi jogon jár a hülyeség fennkölt hangoztatásának lehetősége. Josip Pavičić esszéista, színi- és könyvkritikus vitte ugyanis a feliratpárti hülyék között a prímet. Szerinte a horvát nézőt megilleti a jog, hogy a számára ismeretlen szerb szavak ne okozzanak gondot. Egy átlagos horvát számára ismeretlen szerb szavakról annyit, hogy érveiben két olyan szerb szót említett, amit nagy valószínűséggel legfeljebb néhány horvát ismer. Az egyébként (vitán felül) rendkívül művelt, választékos szókincsű Pavičić bizonyára legalább ugyanannyi ritka horvát szót is fel tudott volna sorolni, amiket rajta kívül jó, ha féltucatnyian értenek szakirodalmi segédeszköz nélkül. Talán mondanom sem kell, hogy ezek a szóritkaságok a legtöbb játékfilmben sosem hangzanak el.
A vonatkozó horvát törvény lehetővé teszi, hogy a kisebbségek nyelvén készült műsorokat ne feliratozzák, és mivel a szerb a legnépesebb horvátországi kisebbség, ezért ezen az alapon is mellőzhető a normálisak szerint a szerb filmek horvát feliratozása. Erre az argumentumra viszont a tollforgató Pavičić úgy vágott vissza, egyben a teljes abszurdba fordítva a diskurzust, hogy ezek szerint akkor az olasz kisebbségre tekintettel az olasz filmeket sem kellene feliratozni? (Olaszul értelemszerűen a legtöbb horvát viszont nem ért.) Ekkor már a normálisak csapatában ülő Hrvoje Hrivar filmrendező agya is eldurrant: "Igen, ha ön egy idióta, és azt szeretné, hogy senki se nézze meg azt a filmet." Hrivar egyébként elmondta, hogy az égadta világon semmi baja a feliratozással, ha annak tényleg van értelme. Mint megemlítette, a tengerparti Omiš városkában játszódó egyik filmjét az elejétől a végéig feliratozta, mivel az omišiak sajátos nyelvjárását a huszonöt kilométerre fekvő Split lakói sem értik.
A normálisak táborához tartozott a művelődési miniszter-asszony, Andrea Zlatar-Violić is, akinek meglepően higgadt észérvei ugyanúgy lepörögtek a feliratpárti hülyékről, mint a Hrivar mellett ülő másik rendező, Ognjen Sviličić sziporkái. Az 52 perces műsor végéig sem sikerült meggyőzni a hülyéket, akik nagyjából csak azt érték el, hogy a YouTube-on általában egymást hergelve trollkodó szerb és horvát kommentelőket kovácsolták egységfrontba, akik közösen röhögték őket ki.
Slusszpoén: ha az RTL nem is, de a horvát állami televízió végül is lefeküdt a hülyéknek, ugyanis közleményben jelentették be, hogy a szerb filmeket ezentúl horvát felirattal látják el. A fölösleges pénzkidobással viszont legalább nem rontják a filmek élvezeti értékét, mivel a horvát feliratokat csak opcionálisan, a teletexten lehet beállítani.
(Köszönet colored.white.stripes törzskommentelőnknek a műsor linkjéért.)
