Kik azok a goránok?

Eredeti nyelven Gorani vagy Goranci (saját magukat így is hívják: Našinci) – a Koszovó (igazából Metóhia) csücskén, Prizrentől délre végighúzódó Šar-hegységben, egészen pontosan Dragaš (albánul Sharri) városában és a hozzá tartozó 17 településen, kisebb számban pedig az Albán Köztársaságban (10 falu), illetve Macedónia környező völgyeiben (2 falu) élő, délszláv nyelven beszélő, az egykori össz-jugoszláv népszámlálásokon magukat a muzulmán nemzetiség körébe soroló népcsoport. 1992 és 1999 között Gora néven önálló községet alkottak a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban, míg 1999-ben az ENSZ-irányítás alatt álló Koszovón Gorát összevonták a szomszédos, albán lakosságú Opolje (Opoja) községgel, így a jelenlegi Dragašnak nevezett közigazgatási egység (Komuna e Sharrit) már csak kb. 40%-os gorán népességgel rendelkezik. Teljes lakossága mintegy 34 ezer fő. Az albánok mostanában nem használják a Dragash nevet, hiszen Konstantin Dragaš Dejanović egy középkori szerb despota volt, jóllehet nem ezt a környéket, hanem a Szkopjétől keletre elterülő részt uralta.

A Šar-hegységben működik Koszovó egyetlen nemzeti parkja, melyet még 1986-ban hozott létre az akkori Jugoszlávia. Területe 390 négyzetkilométer, és főként magashegyi övezetből áll. (Száznál is több hegycsúcs haladja meg a 2000 méteres magasságot, közülük minden harmadik 2500 méternél is magasabb.) A számtalan, kisebb-nagyobb tengerszem szintén hozzájárul a különleges természeti képhez. Hiúzok és barnamedvék is élnek itt, mégis az egyik legismertebb, ide köthető állatfaj nem más, mint a kutya.

A helyiek tradícionális pásztorkutyája, a Šarplaninac (albánul qeni i Sharrit) manapság igen divatos, noha külalakja lényegében évezredek óta változatlan; az ókori görögök molosszosz nevű robusztus kutyafajtájának egyik őse a feltételezések szerint szintén ebből a régióból származhatott. A békés macinak kinéző állat rendíthetetlen farkas-, és medveölő hírében áll, a királyi Jugoszláviában pedig katonai célokra is elkezdték tenyészteni. 

A Šar-hegység elhelyezkedése Koszovó domborzati térképén,
illetve a koszovói goránok törzsterülete (narancssárga színnel)

A goránok kérdése részben hasonlít a szandzsáki muzulmánok helyzetéhez, noha bosnyák helyett az előbbieket célszerűbb megkülönböztetett elnevezéssel illetni, hiszen különálló bosnyák etnikum szintén létezik Koszovón. Tehát mindenképp maradjunk a "goránok" meghatározásnál, még akkor is, ha a kifejezés zavart kelthet, ugyanis az Iránban és Irakban élő kurdok egy része által beszélt, és az északnyugat-iráni nyelvek csoportjába tartozó egyes dialektusok közös elnevezése szintén gorani. (Különben sem ez a legkirívóbb anomália a térségben: a koszovói cigányok albánul beszélő része önmagát következetesen "egyiptominak" hívja, így különbözetve meg az ország/tartomány roma lakosságának valaha nagyobb, ma kisebb részét kitevő szerbül beszélő cigányoktól. Ez utóbbiak abban a sajátos helyzetben vannak, hogy mind az albánok, mind a szerbek utálják őket, ezért a koszovói háború egyik legfőbb veszteseinek számítanak, és a '99 után elmenekültek legnagyobb számban köreikből kerültek ki, aztán jellemzően szerbiai nyomornegyedekben telepedtek le.) Annyiban viszont különbözik a helyzet a szandzsáki állapotoktól, hogy a Šar-hegység környékén általában mindegyik népcsoport körében az iszlám dominál, kivéve persze magát Prizren városát.

Prizren: Az etnikai összetűzések következtében a húsz évvel ezelőtti mintegy 6%-os szerbség helyett jelenleg mindössze párszáz koszovói szerb otthona, azonban itt található a kiemelkedő jelentőségű Svetih Arhangela pravoszláv kolostor, melyet Stefan Uroš cár alapított 1352-ben, és ahol az uralkodót halála után "örök nyugalomra" helyezték.

 

 

Az ottomán uralom idején a kolostort feldúlták, széthordott köveit pedig Prizren legnagyobb mecsetjének, vagyis Sinan Pasa dzsámijának (1608) felépítéséhez hasznosították. A '90-es években Szerbia mindkettőt, tehát a kolostort és a dzsámit is megkülönböztetett státuszú műemlékké nyilvánította. A kolostort mint egyházi intézményt egyébként csak 1998-ban, a koszovói háború előestéjén alapították újra. Alig egy évvel később az UÇK porig égette, majd a 2000-es évek elején sikerült felújítani, de 2004-ben hat másik helyi ortodox templommal együtt újra a etnikai indulatok következtében felszított lángok martalékává esett. A gyújtogatás eredménye a képen látható. Jelenleg mindössze 1 (egy) szerzetes él állandó jelleggel a kolostorban, melyet a koszovói rendőrség különleges védelmi övezetnek nyilvánított, és szigorúan őriz.

A Koszovón újabban felélesztett etnikai villongásokban a goránok tevőlegesen nem vettek részt, noha muzulmán vallásúként az albánokat, szlávokként viszont a szerbeket támogathatták volna. Ők azonban jellemzően a kivándorlás mellett döntöttek. 1991 óta a népcsoport mintegy kétharmada elhagyta Koszovót. Az otthon maradtaknak kemény izolációval kell szembenézniük: még leginkább Macedónia lenne képes arra, hogy közeli szomszédként az érdekeiket védje, azonban a goránok falvaitól keletre a szintén szeparatista törekvésekkel gyanúsítható macedóniai albánok élnek. A támasz nélküliség és a kitaszítottság érdekes képződményeket szült: szemtanúk szerint nem ritka, hogy a gorán mecsetek ablakából Törökország vagy éppen Bosznia-Hercegovina zászlaja lóg. "Olyanok vagyunk, mint az árva gyerekek. Amikor egy gyermek szülő nélkül marad, ahhoz fordul, aki segíteni próbál neki, bárki legyen is az" – foglalta össze a goránok mai lelki állapotát egy helyi férfi. Nos, úgy tűnik, jelen pillanatban Bulgária próbál segítő kezet nyújtani.

Miért foglalkozik velük Bulgária?

A bolgár állam az elmúlt hónapokban egyre inkább kezdi szívén viselni a diaszpórában élő nemzettestvérek sorsát, legalábbis a korábban ismert mértékhez képest többet jelenik meg a médiában ehhez kapcsolódó hír. Legutóbb Bukarest után Szófia is bejelentkezett némi verbális keménykedésre az EU-csatlakozás felé törekvő Szerbiával szemben: "Szerbia az Európai Unió tagja lesz, de ez nem történhet meg, míg az önök kérdése itt meg nem oldódik" - mondta Margarita Popova bolgár elnökhelyettes egy fórumon, melyet a délkelet-szerbiai Bosilegradban rendeztek. A településen és környékén a bolgár nemzetiségű lakosság aránya mintegy 90 százalékos.

Persze nehéz meghatározni, hogy pontosan kik számítanak bolgárnak: a szerbiai bolgárok ugyanis jórészt ugyanazt a torlak (szerbül: torlački) keveréknyelvet beszélik, mint a Ništől délre élő szerbek többsége. A torlak dialektus keleti határa Bulgáriában egészen a szófiai agglomerációig nyúlik, Macedóniában pedig – kis leegyszerűsítéssel – Velesztől északra és Szkopjétől keletre ezt használják, ahogy a Kosovska Mitrovicától délre, szórványban élő szerbek is. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne volnának képesek irodalmi szerb nyelven megszólalni, noha ez utóbbira is nyilván van példa. (Ugyanis a torlak nem irodalmi nyelv, bár dialógusokban és zsánerfilmekben azért használják. A mozijegy-eladások alapján eddigi legnézettebbnek számító szerb filmben, a 2002-ben készült, fiktív történelmi eseményeket feldolgozó, Zona Zamfirova című keserédes kosztümös vígjátékban például végig torlak dialektusban beszélnek, hiszen a 19. századi Nišben jobbára ez volt a helyzet.)

Torlak dialektust beszélő délszlávok a Balkán-félszigeten,
a saját meghatározásuk szerinti nemzeti identitás feltüntetésével

A goránok nyelve szintén a torlak dialektushoz tartozik, mely tehát leegyszerűsítve a szerb, a bolgár és a macedón keverékének nevezhető. Valójában azonban egyfajta nyelvjárás-kontinuum, azaz a fent említett nyelvek között egyfajta fokozatos, finom átmenet áll fenn, éles határok nélkül. Mégpedig épppen a torlak dialektus az, amin keresztül a közép-délszláv diarendszer (másnéven "szerbhorvát") és a bolgár-macedón diarendszer egymásba olvad. Egyes bolgár nyelvészek a macedónnal egyetemben (mellyel a bolgár nyelv kölcsönös érthetősége nagyon magas fokú) a torlak dialektust is a bolgár alá sorolják be, így szigorúan elméleti síkon a goránok akár még bolgárok is lehetnek.

A jugoszláv nyelvészek többsége természetesen a dialektust mindig is szerbnek tartotta, következésképpen a goránokat is, ebből szintén látszik, hogy a kérdés eldöntése közel sem egyértelmű. Az 1591-es török defterben (adóösszeírás) a goránok mai szállásterülete mint "kizárólag szerbek [pravoszlávok] lakta vidék" szerepel. A 17-18. század folyamán azonban erőteljes (noha nem erőszakos) iszlamizáció zajlott le köreikben. Érdekesség, hogy ennek ellenére a goránok valamilyen formában mindig is megtartottak egyes keresztény ünnepeket és néhány, az ortodox vallásban jelentős szent emléknapját. (Pl. a szerb egyházra jellemző családi szlávákat, ill. a Đurđevdant vagyis Szent György napját.) A nemzeti ébredés időszakában saját identitásukat macedónként határozták meg, és már az Oszmán Birodalom szétesése előtt nagy számban vándoroltak át a Šar-hegység keleti oldalára. Mint ahogy azt a bevezetőben is írtuk, a titói Jugoszláviában zömmel muzulmán nemzetiségűnek vallották magukat. (Bosnyák nemzetiség ekkor még nem létezett, a "bosnyák" önmeghatározást a Bosznia-Hercegovinában élő, illetve onnan elszármazott bármilyen nemzetiségű polgár használhatta. Persze a '90-es évektől kezdve "koszovói bosnyákok" is vannak, egy részük minden bizonnyal gorán.)

Jelenleg a muszlim mellett ismét divatos a macedón identitás: Koszovón létezik egy Macedónok Demokratikus Pártja nevű tömörülés; tagjaik szerint a Šar-hegység koszovói oldalán mintegy harmincezer macedón él. Az elmúlt években a koszovói goránok közül 15 ezren szerezték meg a macedón állampolgárságot és mintegy hatezren települtek át a szomszédos országba. (A koszovói háború alatt azonban 4-5 ezer gorán Macedónia helyett inkább Belső-Szerbiába menekült.) A maradást választók között egyre népszerűbb az a vélekedés, hogy fel kell vállalni a különálló Gorani identitást. Jelenleg kb. tízezren lehetnek Koszovón. Némelyeknek közülük viszont mostmár bolgár útlevele is van.

Kinek jó ez?

A szerbiai bolgárok után tehát újabban a goránok felé is kinyújtotta védő szárnyait a balkáni délszláv államok közül jelenleg egyedüliként EU-tagsággal rendelkező állam. Nem elhanyagolható tény, hogy a goránok még koszovói (illetve albániai) viszonylatban is a legszegényebbek közé tartoznak, így talán nem kell magyaráznunk, mekkora jelentősége van annak, hogy esetlegesen koszovói-bolgár kettős állampolgárként egy Európai Uniós útlevéllel pl. Görögországban vagy akár Nyugat-Európában ezentúl sokkal egyszerűbb lehet a munkavállalás számukra. Persze nem vitás, hogy ezzel a goránok Macedónia vagy Szerbia helyett Bulgária érdekszférájába kerülnek. Mint ahogy arról egy magát macedónnak tartó gorán férfi beszámolt az újságoknak: a bolgár állam képviseletében eljáró személyek néhány havonta felkeresik a Gora-régiót, és ügyvédek kíséretében megpróbálják rávenni a goránokat arra, hogy írjanak alá egy nyilatkozatot, melyben bolgár eredetükről és bolgár identitásukról tesznek bizonyságot. Cserébe EU-s munkalehetőséget, valamint ingyenes oktatást kaphatnak Szófiában és Plovdivban. Bulgária állampolgársági törvénye szerint könnyített eljárással szerezhet bolgár útlevelet az, aki a történelmi bolgár nemzet tagjának vallja magát, bármelyik környező országban éljen is. (Persze igazolni kell, hogy valaki egy kedvezményezett népcsoporthoz tartozik.) A Külföldi Bolgárok Állami Ügynökségének (Darzsavna agencija za balgarite v csuzsbina) nem titkolt célja, hogy a határon túli bolgárokat és az újabban kivándoroltakat különféle öszöndíjakkal, valamint munkaajánlatokkal csábítsa (vissza) Bulgáriába, ezzel elősegítse a bolgár népszaporulat növekedését. Hosszabb távú törekvéseikbe tökéletesen beleillik a goránok asszimilálása is. (Bulgária lakossága a rendszerváltás óta eltelt huszonhárom évben 9 millió főről mintegy 7,3 millióra csökkent. Több mint egymillió fiatal felnőtt hagyta el az országot.)

És kinek nem?

A baj csak az, hogy a goránok amúgy nem érzik magukat bolgárnak, viszont a kézzel fogható előnyökkel kecsegtetve keserű szájízzel ugyan, de mégis aláírják a meggyőződésükkel ellentétes papírt. Amúgy ezek az előnyök a Macedóniában élő "bolgároknak" is járnak: tavaly például több mint 16 ezren szereztek közülük bolgár állampolgárságot. Azt azonban nem tudni, hogy hányan váltották ki a bolgár útlevelet valós bolgár identitás hiányában, pusztán a dokumentum segítségével kinyitható kapuk és megszerezhető támogatások miatt. A goránok közül eddig másfél ezren szereztek bolgár állampolgárságot, de a szám egyre nő. A koszovói hivatalos szervek szerint az országban/tartományban tíz évvel ezelőtt lényegében egy bolgár sem élt, arányuk azonban mostanára ha nem is jelentős, de nem elhanyagolható. (Egyelőre sem Koszovó, sem Albánia alkotmánya nem ismer bolgár kisebbséget.) Macedón illetékesek úgy fogalmaztak: Bulgária "útlevélpolitikája" lényegében a tizenkilencedik század óta fennálló asszimilációs és expanziós törekvések felélesztése (az első világháborúban egy ideig bolgár kézen volt a Šar-hegység koszovói oldala is). Mások inkább arra mutatnak rá, hogy ez nem más, mint az EU-tagság tisztességtelen kamatoztatása, illetve vesztegetés.

***

Na de mit szólnak mindehhez a Goranok?

Próbáltuk elérni őket, azonban lapzártánkig egyiküktől sem érkezett válasz, illetve
a Nemzetközi Törvényszék sajtóosztálya sem reagált, így a kérdést nyitva hagyjuk.