Mint arról korábban beszámoltunk, Boris Johnson, London polgármestere horvátországi nyaralása alatt egy helyi rádióadónak dicsérte Horvátországot az Európai Unió és Brüsszel egyidejű szapulása mellett. A politikai karrierje előtt kiváló publicisztikáival brillírozó egykori újságíró immár a The Daily Telegraphban folytatta e különös crossover-műfaj űzését. Egy cikken belül ötvözte a kéretlen horvát országimázst a szókimondó euroszkepticizmussal és mindemellett példamutatóan politikailag korrekt (kivételesen iróniamentesen mondom) a délszláv háború résztvevőivel kapcsolatban.
A londoni polgármester (a képen balról a második) gyermekei társaságában, illetve jobboldalon
a Neretva-torkolatra néző szállásuk tulajdonosnője, Dubravka Deak
"Bármerre is járnak az egykori Jugoszláviában, szembesülni fognak a háború nyomaival. A dubrovniki templomok homlokzatait a mai napig csúfítják a szerb gránátok ütötte hegek, de hasonló sérüléseket láthatnak Mostarban is, ahol az Öreg Hidat a horvát ütegek lőtték ki. A horvát utak mellett óriásplakátokon láthatják a Hágában háborús bűnökért elítélt Ante Gotovinát, akit ebben az országban hősként bálványoznak…. Feddhetetlen jófiúk nem voltak ebben a konfliktusban."
Azért Borisunk hozza a távoli, londoni felsőközéposztálybéli rácsodálkozását a nem várt balkáni rendezettségre, de az sem kizárt, hogy ebben némi áltudatlanság is vegyül, hogy a felsőbb osztályok számára is kedvet teremtsen Horvátországhoz:
"Horvátország egy szemmel láthatóan fejlődő, tiszta ország, az utak kiválóak, a légkondicionált bevásárlóközpontokban pedig az árubőség az ausztriai színvonalon áll."
Emellett Boris Johnson dicséri a horvát tengerpartot, a kiváló helyi konyhát valamint a remek borokat és kiemeli, hogy mind az Easyjet fapados gépeivel érkező tömegturisták, mind a luxusjachtjaikon behajózó milliomosok számára remek élményt nyújt Horvátország.
"A helybéliek barátságosak, valahol a szláv virtus és a mediterrán könnyedség remek elegyét képezi a mentalitásuk. Érthető, hogy a római császárok miért Dalmácia gyönyörű partvidékét választották nyári rezidenciáik helyszínéül."
A londoni polgármester egy röpke történeti összefoglalót is rögtönöz a horvát nemzeti valutáról, a jugoszláv dinárt 18 éve felváltó kunáról, majd egy merész hasonlattal csapat át a horvát országimázsról az euroszkepticizmusra:
"Szomorúan búcsúzom a kezemben szorongatott kuna bankjegyektől, mintha csak egy mészárszékre terelt bárány után révednék."
Johnson kihangsúlyozza, hogy a Maastrichti Szerződés alapján a friss, 28-dik EU-tag Horvátország elvileg nincs abban a helyzetben mint például Nagy-Britannia vagy Dánia, a monetáris feltételek teljesítése esetén köteles áttérni az euróra, ettől azonban óva inti őket, csakúgy, mint a röpke két évtizede a függetlenségét elnyert Horvátországot a szuverenitásának az ismételt csonkításától:
"Az euró a függetlenség és az önrendelkezés feladása – ezekért az értékekért viszont nemrég nagyon sok horvát az életét áldozta. Természetesen Brüsszel zsarnoksága nem olyan erőszakos és mérgező, mint Belgrádé volt. Brüsszel egy bársonyos zsarnok, de attól az EU még ugyanúgy zsarnokság."
Azért optimistán zárja sorait:
"Horvát barátaim, felejtsétek el az eurót! Tíz év múlva visszajövök, hogy ismét megigyak egy kiváló dingačt [a Pelješac-félsziget jellegzetes száraz vörös bora] és remélem, hogy akkor is kunában fizetek."