Dusev-Janić Nataša visszaigazolása Magyarországból Szerbiába olyan ügy, amelyikben minden félnek megvan a maga igazsága.
A fiatal élsportolónő 2000-ben még olimpiai 4. helyezést ért el a szerb jogelőd (kis)Jugoszlávia színeiben, majd a számára bizonytalan fejlődési lehetőséget nyújtó hazai vizeket szakmailag teljesen indokoltan váltotta fel a magyarországiakra. Magyar színekben egy rendkívül eredményes sportkarriert tudhat maga mögött, ám a szerbek cselesen, a Magyarországon kibontakozni nem tudó, bolgár kajakedző férje révén édesgették vissza a még mindig aktív atlétát.
Nataša most azt teszi, amit valószínűleg száz emberből kilencvenkilencen tennének a helyében; követi a férjét és él a lehetőséggel, immár szerb színekben versenyez tovább, hiszen még egy, de akár két sikeres olimpia is lehet benne, a Világ-, és Európa-bajnokságokról nem is beszélve.
Baráth Etelének, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökének is megvan a maga igazsága, amikor is százötvenezer eurós lelépti díjat kér Nataša versenyzői licencének a kiadásáért, hiszen a sportvezető amellett, hogy elismeri: Nataša Janićnak rengeteget köszönhet a magyar kajaksport és a hazai sportszerető közönség, viszont ő is megkapta a lehető legjobb feltételeket, amit végső soron más sportolók elől vettek el, ezért egy méltányos összeget igazán fizethetne a szerb szövetség.
És a szerb sportvezetőknek is igazuk van abban, hogy amikor Nataša átállt Magyarországra, akkor egy fillért sem kértek a versenyzői licencének a kiadásáért cserébe (balhé az ottani szövetségen belül már akkor is dúlt, egy embert állítólag azért rúgtak ki), akkor most mire föl kufárkodnak a magyarok?
Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke valószínűleg ügyesen játssza meg a hülyét, és váltig azt állítja, hogy nincs arról tudomása, miszerint a magyarok pénzt kérnének a licencért, így szépen-lassan letelik a harminc nap, amíg a döntést a versenyzői jogosultság kiadásáról meg kellene a magyar szövetségnek hoznia.
Nataša a könnyesre sikerült szegedi búcsú sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha a magyar és a szerb szövetség nem tudna megegyezni a versenyzői licencének a kiadása körül, ami elvileg azt jelentené, hogy két évig nemzetközi versenyen nem léphetne fel, úgy válaszolt, hogy mindig van B-terv.
Nos, ez a B-terv valószinűleg azt fedi, hogy akkor nem a szerb, hanem a bolgár szövetség kéri ki, ami a szabályok szerint –lévén a férje bolgár állampolgár–, járható út (sőt, ha a házastárs állampolgársága szerinti ország kéri ki, akkor nincs mérlegelési lehetőség, az engedélyt azonnal ki kell adni), majd Bulgária kiadja a licencét Szerbiának.
Az életjáradék-ügy
A magyar állampolgársággal is bíró Dusev-Janić Natašát, mint minden magyar olimpikont, 35 éves korát követően havi életjáradék illeti meg. Buzánszky Jenő bácsi, az Aranycsapat egykori focistája a Blikknek nyilatkozva ettől megfosztaná a kajakozónőt. Visszamenőleg ez azért túlzás lenne, Natašának és mindenki másnak, akik a jelenlegi szabályok alapján jutottak hozzá, járjon a járadék, függetlenül attól, hogy országot váltanak, visszamenő törvényeket tényleg csak akkor hozzunk, ha nagyon muszáj és szerzett jogokat ne vegyünk el, de! A törvény szerintem érett egy olyan módosításra, miszerint akik ez után válnának olimpikoni életjáradékra jogosulttá, veszítsék el ezt az extra pénzforrást, ha utóbb fellépnek ugyanabban a sportágban egy másik ország színeiben. És ezt abban az esetben is így érezném fairnek, ha történetesen Szerbia, vagy bármelyik másik ország biztosítana életjáradékot egy utóbb országot váltó sportolójának.
Szerintem ugyanis egy ilyen tipusú életjáradék egyféle lojalitást is feltételez annak a részéről, akinek folyósítják. Steve Wozniak, az Apple hőskorszakának a legendás fejlesztőmérnöke állítólag gyakorlatilag holtomiglan felkerült az Apple fizetési listájára, anélkül, hogy ezért bármit kellene dolgoznia, de azért megnéztem volna néhai Steve Jobsot, hogy vajon fenntartotta volna-e a druszájának ezt a privilégiumát, ha Wozniak elkezdett volna a Microsoftnak, vagy később a Samsungnak fejleszteni?
