Serbia Insajd

A montenegrói tengerparton egy nyolcéves kisfiú kétezer eurót lopott és a pénzt vadidegeneknek osztogatta szét.

Szurkolunk a mieinknek és számoljuk az érmeket, látszólag mindez pofonegyszerű, valójában mégsem?

A vajdasági magyar sajtó és a vajdasági magyar emberek többnyire zsigerileg politikailag korrektek. Gyurta Dani és magyar olimpikon társai aranyérmei magától értetődően landolnak az újvidéki Magyar Szó, a Vajma.info és a többi magyar nyelvű sajtótermék címlapján. Ilyenkor büszkén dobban a szív, és jó magyarnak lenni.

Tegnap éjjel 10 óra körül egy vasrúddal fejre mért ütéssel ölte meg egy Loznica melletti drogrehabilitációs központ igazgatója az egyik páciensét. Az 58 éves Branislav Peranović, pravoszláv pap és otthonigazgató állítólag azért mért halálos csapást a 39 éves Nebojša Zarubacra, mert a szenvedélybeteg az eltávon drogozott és kábítószert próbált becsempészni az otthonba.

Peranović három évvel ezelőtt azzal vált hírhedté, hogy egy másik, egyházi fenntartású drogrehab-központot vezetett, amelynek egyik ápoltja a mobiljával titkon felvette, amint lapáttal ütlegelik az ápoltak ülepét, illetve pofozzák őket, valamint ököllel és térdrúgásokkal mérnek a fejükre és a felsőtestükre ütéseket. Peranović előbb tagadta a veréseket, azonban miután egy olyan felvétel is előkerült, ahol nem csak az "asszisztensei", hanem ő maga is ütlegelte az egyik rábízott kliensét, azzal érvelt, hogy a verést terápiás célzattal alkalmazták.

Rusz Milán (Милан Рус) magyarországi szerb kisebbségi színész-rendező már négy alkalommal végigjárta a mostanában reneszánszát élő, El Camino zarándokutat és idén egy hasonló, nyolcszáz kilométeres távra vállalkozott, ám ezúttal a koszovói (pontosabban: metóhiai) Peć városa (magyarul Ipek, a középkori szerb állam legfontosabb egyházi központja) és Szentendre közötti távot gyalogolja le zarándoktársaival, Borbély Noémivel és Prágai Tiborral.

Rusz Milán szellemesen El Camino Serbes névre keresztelte zarándokútjukat.

A Splithez közeli, dalmáciai Sinj városában tegnap megtartott lovagi tornán az egyik hagyományápoló, lándzsás vitéz lova ledobta a lovasát és a rendezvény nézői közé rohant.

Mint a horvát közszolgálati televízió felvételén is látszik, a megvadult állat még egy babakocsit is elsodort, de szerencsére gyermek nem sérült. Két felnőtt férfit viszont kórházba kellett szállítani, egyiküknek a mellkasát taposta meg a ló.

Egy furcsa kegyelmi kérvényt kell elbírálnia a szerb köztársasági elnöknek.

"Tomislav Nikolić államfő kabinetje tegnap átvette Sass László kegyelmi kérvényét – közölte a Szerbiai Újságírók Egyesülete. Sasst Toroczkai László jobbikos politikus perelte be azért, mert lapunk [a Magyar Szó – szerk.] Közös Íróasztalunk rovatában Toroczkait Gyurcsány emberének nevezte. A bíróság ezért 150 000 dinár kártérítés kifizetésére kötelezte őt, de mivel Sass nem tudott fizetni, ezért börtönbe vonult. A három újságíró-egyesület: a Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS), a Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) és a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) kérte az államfőt, hogy részesítse kegyelemben Sasst. Az államfői kabinet közlése szerint egy bizottság alakul majd, amelynek feladata lesz e kérvény megvitatása. A hatályos törvény értelmében a kegyelmezésről az igazságügyi miniszternek is véleményt kell nyilvánítania." - számol be az eset jelenlegi állásáról a Magyar Szó mai online-kiadása.

Na melyik sportágban született? Természtesen teniszben, ezen belül is a férfi egyes számban. Rögtön az első újkori olimpián (1896-ban, Athénban) osztották ki. Noha a sportoló nemzetisége szerb volt, és ezzel ő minden idők legelső szerb olimpikonja, a medált a mai napig Magyarország éremtábláján könyveli el a NOB, és ez jól is van így, hiszen Tapavicza Momcsilló (Momčilo Tapavica) a Magyar Királyság állampolgáraként született a Szenttamás (Srbobran) melletti Nádalján, 1872-ben. Az általa szerzett bronz pedig hivatalosan mindmáig az egyetlen magyar dobogós eredmény teniszben.

A kilencvenes évek elején, egészen pontosan 1991 januárjában, a délszláv polgárháború kezdetén tört ki az a bizonyos horvát-magyar Kalasnyikov-botrány.

Bikanyak - filmkritika

A Bikanyak (Rundskop) című belga filmnek nincs köze Szerbiához, és a többi volt jugoszláv tagállamhoz, amely területek hírei blogunk fő profilját képezik. Viszont kevés olyan filmet láttam, amelyik ennyire hitelesen ábrázolja az együtt (vagyis inkább egymás mellett) élő etnikumok közötti feszültséget, mindez pedig a Nyugat-Balkánon is jelenlévő probléma.

"A vallon-flamand nyelvi határ közelében lévő gazdaságban él a bivalyerős izomkolosszus marhatenyésztő, Jack Vanmarsenille (Matthias Schoenaerts). Társa, az állatorvos egy kétes ügyletbe keveri a hírhedt hormonmaffia fejével, akit egy utánuk nyomozó zsaru meggyilkolásával vádolnak. Jack marháit szteroidokkal és egyéb doppingszerekkel tömi, hogy gyorsabban és eredményesebben hízzanak, ezért sok vesztenivalója van, ha lelepleződne kapcsolata a szervezettel. Ráadásul titokzatos múltjából felbukkan egy nő, a parfümőr Lucia és gyermekkori barátja, Diederik (Jeroen Perceval), ami tragikus események láncreakcióját indítják el. A Bikanyak megrendítő történet a végzetről és az ártatlanságról." - így szól a műfaját tekintve krimi, illetve egyes kritikusok szerint thriller (vagy még inkább zsánereken kívüli, szerzői film) egyik rövid ismertetője.

A szerbiai Čačak rendőrségének kábítószerellenes osztályán annak a falfirkának az alkotója után nyomoznak, aki nyolc népszerű, illegális drog kiskereskedelmi árát a helyi élelmiszeripari és vendéglátóipari szakközépiskola udvarával szemközti bolt falára festette.

Dragan Kovačević, az iskola igazgatója arról számolt be, hogy a graffiti felfestésének éjszakáján az iskola éjjeliőre hajnali fél kettőkor járta be a terepet, tehát azt követően pingálhatták fel a narkó-árlistát. Valószínűleg ízetlen tréfa a graffiti, hiszen az igazi drogdílerek bizonyára nem hívnák fel így magukra a figyelmet, mégis a falfirka nem várt népszerűsége a szerbiai bulvárújságírók Mekkájává varázsolta a közép-szerbiai, Morava-parti várost.