Krajinai szerb menekültek konvoja 1995 nyarán

Idén augusztus végéig kell a chicagói bíróságnak döntenie arról, hogy a tavaly benyújtott keresetet érdemben elbírálja-e. Krajinai származású, Amerikában élő szerbek szervezete ugyanis beperelte az MPRI nevű katonai tanácsadó céget. (Military Professional Recources Incorporated; 1987-ben alapította a társaságot az amerikai hadsereg nyolc egykori tisztje. A céget 2000-ben felvásárolta az L‑Z Communications.) A követelés tárgya: a horvát fegyveres erők kiképzése és az 1995-ös Oluja- ("Vihar")-hadművelet előkészítése során elkövetett jogsértések miatti kártérítés.

"A Vihar-hadművelet célja egy etnikai kisebbség erőszakos kiűzése volt, az amerikai MPRI pedig részt vett ebben a genocídiumban" – áll a Veritas nevű krajinai szerb emigráns szervezet által benyújtott keresetlevélben.

A Veritas ügyvédei beadványukhoz csatolták Bill Clinton, korabeli amerikai államelnök hivatalos memoárjából az alábbi részt: "1995 nyarán a horvátoknak szurkoltam. A horvátokat is sújtó fegyverembargó betartását nem ellenőriztük szigorúan. Megengedtük egy magáncégnek, amelyben az amerikai hadsereg nyugalmazott tisztjei is ténykedtek, hogy javítsák fel a horvát fegyveres erők ütőképességét."

A negyven oldalas keresetlevél tartalmazza az akkori horvát védelmi miniszter, Gojko Šušak állítólagos kijelentését, miszerint: "Azt szeretném, hogy a szerbeket a Krajinából űzzék ki." Mindezt állítólag 1994 októberében mondta az MPRI képviselőivel folytatott tárgyaláson, mielőtt a horvát állammal megkötötték az együttműködési megállapodást.

Ante Gotovina horvát tábornok amerikai katonai tanácsadókkal.
Gotovinát a Nemzetközi Törvényszék idén tavasszal 24 év börtönre ítélte,
elsősorban a Vihar-hadművelethez kapcsolódó bűncselekmények miatt.

Savo Štrbac, a Veritas elnöke előadta, hogy az ügyvédeiknek átadták azon, immár amerikai állampolgárságot szerzett, Krajinából elüldözött szerbeknek a listáját, akiknek hozzátartozói a Vihar-hadművelet során vesztették életüket vagy megsebesültek, illetve a hadművelet alatt és után üldözésnek voltak kitéve, a házaikat felgyújtották és az értékeiket elrabolták.

A Vihar-hadművelet volt a második világháborút követően a legnagyobb európai szárazföldi hadművelet. A horvát fegyveres erők kétszázezer szerbet űztek el otthonaikból, akik zömében Szerbiába és Bosznia-Hercegovina szerb fennhatósága alatt álló entitásába, a Szerb Köztársaságba menekültek, majd ezt követően egy részük a jobb élet reményében nyugatra, többek között az USA-ba vándorolt ki.

Az objektivitás jegyében tegyük hozzá, hogy a Milošević szerbiai rezsimje által támogatott, dilettáns, percemberke vezetőik révén fanatizált, felfegyverzett szakadár krajinai szerbek a horvátok által korábban felkínált, rendkívül széleskörű autonómiából nem kértek, mindenáron ki akartak válni Horvátországból, és hát ez lett a nóta vége.

Milan Babić a szakadár krajinai szerbek politikai vezére. 1991-1995 között a Krajinai Szerb Köztársaság elnöke. (A képen hágai tárgyalásán.) A fiatal vidéki fogorvosból lett "népvezér” volt az első fontosabb pozíciót betöltő politikus, akit a hágai törvényszék a délszláv háborús cselekedeteiért jogerősen elítélt. 2004-ben 13 évet kapott. 2006-ban a cellájában öngyilkos lett. Halálakor ötven éves volt. Az egymás mellett élő szerbek és horvátok konfliktusának gyökerét ő is legalább ötven évesnek tartotta, amit a titói Jugoszlávia testvériség-egység politikája a szőnyeg alá söpört. Íme gondolatai a tárgyban:

"1990-ben a közvetlen szomszédaim aktívak voltak a Horvát Demokrata Közösség helyi szervének megalapításában. Az apjuk 1941-ben a falu usztasa szervének volt a vezetője. 1941 nyarán eljött a házunkba usztasa gyilkosaival, hogy lemészárolja az őseimet. Apám akkor 12 éves volt és csak azért menekültek meg, mert az egész család elszökött a háztól.
Amikor ez az ember senkit sem talált otthon, kivitt a házból egy hatalmas kést és egy mély rovást ejtett a kertünkben álló eperfán. A fa megmaradt, de a rajta ejtett bevágás is. Nekünk, a második világháború után született gyerekeknek megmutatták a fát, és a sebet."

"Természetesen", mint szinte mindig, ebből a délszláv menekülthullámból is egy jelentős adagot "megnyert" Vajdaság is. Annak idején a saját szememmel láttam a Szabadkára teherautókkal, személyautókkal és traktorokkal beért konvoj egy részét. Elég lehangoló látvány volt. Például egy sovány, parasztgúnyás, szalmakalapos, kb. ötven éves és ugyanannyi kilós ember előttem próbált valamit intézni a szabadkai városházán, néhány gyűrött okirat alapján. Meglehetősen szánalmas jelenet volt, és nyilván nem ő volt az a szerencsétlen lúzer, aki mindezt kifőzte.

A "Krajinai genocídium áldozatait" a chicagói bíróság előtt Anthony D’ Amato ügyvéd csapata képviseli. A többek között a Harvardon is tudományos fokozatot szerzett, nemzetközi jogi, humanitárius jogi, és egyéb szakágakban is tucatnyi publikációt jegyző, évtizedek óta egyetemi oktatóként is tevékenykedő, egyben gyakorló ügyvéd teamje az alábbiak szerint állapította meg a kereseti kérelem összegszerűségét:

A kétszázezer áldozat fejenként, átalányjelleggel huszonötezer dollárt követel. Erre az ötmilliárd dollárra számítottak fel évi 5%-os késedelmi kamatot, így jött ki a tíz és fél milliárd amerikai dolláros követelés. Amerikában a kártérítési perekben az ügyvédi sikerdíj jellemzően a megítélt összeg harmada, azonban ha a bíróság nem ítél meg kártérítést, az ügyvéd munkadíjra nem jogosult.

Képregénykockák D'Amato ügyvéd és jogászprofesszor honlapjáról