(Yutel: 1990-1992. Élt 2 évet)
A második Jugoszláviának óhatatlanul meg kellett szűnnie, vagy meg kellett volna újulnia. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója a kelet-európai rendszerváltások ideje és így vagy úgy, de minden kommunista rezsim összeomlott.
A második Jugoszlávia korszerű, nyugati kapitalista demokráciába történő átvezetését, anélkül, hogy abból területek szakadjanak ki, és úgy, hogy a soknemzetiségű szövetségi ország egyetlen államalkotó nemzetének hegemóniája se érvényesüljön, az utolsó (össz)jugoszláv kormányfő, a tavaly ősszel elhunyt Ante Marković kísérelte meg. Mint tudjuk, kísérlete kudarcba fulladt. Őszinte lelkesedése, elkötelezettsége a békés átalakulás és a piacgazdaság mellett, valamint a Jugoszlávia megújításáról alkotott progresszív víziója viszont mindenképp dicséretes, és kétségkívül pozitív történelmi személyiségként emlékezünk rá, iletve alig három éves kormányzására.
Marković felismerte, hogy reformjainak szükségességét korszerű hírtelevíziós támogatás nélkül nem tudja kellőképpen kommunikálni.
Ráadásul a nyolcvanas évek vége, a kilencvenes évek eleje az érett hírtelevíziózás utolsó felívelésével esett egybe. Mint ahogy a gőzhajók térnyerése előtti nagyvitorlások a legszebb és a legkomolyabb teljesítményre képes járművek voltak a maguk kategóriájában, avagy azt megelőzően a tömeges könyvnyomtatás elterjedése előtt készített, utolsó kézzel irt kódexek voltak bizonyos szempontból e műfaj érett remekművei (és még sorolhatnánk a technológiaváltásból eredő párhuzamokat); az internet térnyerése előtti időszak volt a hírtévék aranykora és egyben hattyúdala. Gondoljunk csak az 1980-ban alapított CNN folyamatos haditudósítására az 1991-es első öbölháborúról, amikor az USA hadserege még nem rendelkezett korszerű szabályzattal a televíziós újságírók ténykedéséről (nem úgy, mint a másodikban, amikor már annál inkább leszabályozták ezt a területet a mindenkori hadi propagandacéloknak megfelelően), így a tévések szinte azt közvetítettek, amit csak akartak. Ennek a késői hírtévés aranykorszaknak az utolsó nagy nemzetközi dobása, a katari tulajdonú, modern arab globális hírtévé, az Al Jazeera 1996-os sugárzásának a megkezdése volt. (Balkáni központjuk jelenleg éppen Szarajevóban van, ahonnét szerbhorvát nyelvű adást is sugároznak.)
Természetesen a hírtévék nem szűntek meg, viszont e médiumok számára az internetes felület napjainkra legalább olyan jelentőssé, ha nem éppen fontosabbá vált, mint az eredeti, tévés ágazat. Ahogy valaki találóan megjegyezte: a vietnámi háború (1959-1975) a tömeges tévézés térnyerése útján beköltözött az amerikai nappalikba, és végül is a sok szörnyűség közvetítése okán, ott is dőlt el a közvélemény háborúellenessé válásával, az első öbölháború és a délszláv polgárháború talán a két utolsó jelentősebb nemzetközi fegyveres konfliktus, amelyek közvetítésében még a tévé volt az első számú médium. Azóta a súlypont áttevődött az internetre, a mobil technológiákra, amelyek segítségével már bárki lehet haditudósító, aki Robert Capának, a XX. század közepének legendás hadi fotósának elhíresült mondatát parafrazálva elég közel van a harci cselekményekhez. Marković kormányzása alatt azonban az akkor még gyerekcipőben járó internetre fókuszálni idő előtti lépésnek bizonyult volna, így sok helyes döntésének egyike volt egy tárgyilagos, az avítt, barokkosan dagályos és unalmas, kommunista újságírással szakító, ám mégis nemzetek fölötti, országos lefedettségű hírtelevízió alapítása.
A Yutel (vagy Jutel) adminisztratív központja a horvátországi Isztria-félsziget belsejében fekvő kicsinyke, festői szépségű városkában, Motovunban volt. (Az annak idején Montona névvel Olaszországhoz tartozó párszáz fős településen született 1940-ben Mario Andretti autóversenyző, aki 1964-ben az olasz mellé az amerikai állampolgárságot is megszerezte, és a Lotus versenyautó-istálló pilótájaként megnyerte az 1978-as Forma 1-es idényt.) A jogi-pénzügyi központ Belgrádba került, míg a szerkesztőség Szarajevóba. Érdekesség, hogy a marketing osztály vezetését a vajdasági autonomista politika későbbi fenegyereke, Nenad Čanak látta el. A tagköztársaságok egyre inkább nacionalistává váló nemzeti tévéinek a hálózata, a JRT (Jugoszláv Rádió televízió) nem támogatta e nemzetek feletti műsorpolitikát szorgalmazó adót, ezért a Yutel vezetői műholdas sugárzás elindításában gondolkodtak. A szatellites elérhetőséget azonban nehezítette, hogy akkoriban a huszonkétmilliós országból csupán százezer háztartás rendelkezett műholdas adás vételére alkalmas parabola antennával. Felmerült a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) hírközlési hálózatán keresztül végrehajtott sugárzás (a JNA akkor fejlesztette ki saját mobil tévéhálózatát), amire eredetileg ígéretet is kaptak, ám a hadsereg miloševići befolyás alá kerülésével a honvédelmi miniszter, Veljko Kadijević utóbb elállt az eszközök biztosításától.
A kezdeti nehézségeket csak részben tudták kiküszöbölni. Egy korszerű, megújulásra kész, bármely nemzet hegemóniája nélküli jugoszlávság utolsó bástyája akkoriban már csak Bosznia-Hercegovina, különösen annak a világra nyitott székvárosa, Szarajevó maradt. A sugárzást a szarajevói televízió kettes csatornája biztosította, de csak napi egy órás műsorsávban.
1990. október 23-án este 10-kor kezdődött az első adás. Goran Milić főszerkesztő (zágrábi újságíró, jelenleg az Al Jazeera balkáni divíziójánál dolgozik, vagyis újra Szarajevóban) a Dobro veče, Jugoslavijo! azaz: "Jó estét, Jugoszlávia!" mondattal köszöntötte a nézőket. Az első hírek a horvátországi, ám szerb többségű Kninben zajló, etnikai alapú zavargásokról szóltak a Horvát Rádió-Televízió újságírói által készített összefoglalóban. Közvetlenül a hír lejátszása után a belgrádi Večernje Novosti újság tudósítójának kommentárja került adásba. Ilyen típusú, mindkét fél véleményének hangot adó, tárgyilagos tájékoztatás akkoriban egyetlen másik jugoszláviai tévén sem folyt.
Az akkor már Milošević befolyása alatt álló jugoszláv hírügynökség, a Tanjug élesen kritizálta a Yutelt. Hivatalos közleményt adtak ki, miszerint az új tévé szerkesztéspolitikája durván megsérti a szövetségi és a szerb köztársasági hírközlési törvényeket, és azzal az ürüggyel, hogy a Yutelnek nincs érvényes szerbiai frekvenciaengedélye, a Szerbiai Rádió-Televízió megtagadta a Yutel műsorainak az átvételét. Szerbia lakossága így nem tudta fogni az adást, egyes nyugat-szerbiai, a Drina partján fekvő települések kivételével, ahol a szarajevói tévé jelei még foghatók voltak. Horvátországban sem volt jobb a helyzet.
A Yutel mérnökei és technikusai kalózkampányba kezdtek. Belgrádban az Avala-hegyen, Újvidéken a Fruška Gora hegységben (Tarcal) állítottak fel adót, azonban a szerb rendőrség zavarta az adást, így a műsort itt mégsem tudták fogni. 1991 tavaszán az egyoldalú, nacionalista propaganda helyett tárgyilagos tájékoztatásra vágyó polgárok nyomására mind a horvát HRT, mind pedig a szerb RTS átvette a Yutel műsorait (igaz a szerb tévé késleltetve, éjfél utáni sávban) így az adó Koszovó kivételével a teljes, egykori Jugoszlávia területén foghatóvá vált.
Az országos lefedettség tiszavirág-életű volt. Még ugyanabban az évben, május végén Horvátország elfogadta új, a függetlenséget kikiáltó alkotmányát, és a Yutel horvátországi sugárzása is megszűnt. Ezt követően hamarosan Szerbiában és Montenegróban is vége szakadt a tévéadás átvételének.
Az utolsó háttérképen ez áll: "Az EGK kifejezi aggodalmát a jugoszláviai helyzet miatt", ám a feliraton "stanja" helyett "sranja" szerepel. A csupán egybetűs különbség ezúttal óriási eltérés, hiszen a két szó jelentése: "helyzet", illetve "szarás". A hírolvasó Goran Milić 0.24-nél elegánsan felismeri a sajtóhibát, majd kifejti, hogy a kiírt szöveg is lényegében helytálló, és a nézőkre bízza annak eldöntését, hogy vajon szándékos volt-e az elírás.
A Yutel az 1991 nyarán kitört szlovén, majd horvát háborút követően, 1991. július 28-ra egy nagyszabású békekoncertet szervezett Szarajevó központjában. A polgárháború további eszkalálódásának ellenzését fejezték ki akciójukkal. Nem csak boszniai, hanem szerbiai, ill. Jugoszlávia-szerte népszerű könnyűzenei előadók, humoristák és színészek is felléptek. Ott volt a Top lista nadrealista, Goran Bregović, Rade Šerbedžija, az Indeksi, a Plavi orkestar, a Crvena jabuka, továbbá Hari Mata Hari, Regina, Bajaga i instruktori, Ekatarina Velika stb. Az eső miatt a hepening majdnem elmaradt, de a technikusok önmagukat nem kímélve a tizenötezer fős Zetra sportcsarnokba telepítették át a hangosítást és a világítást. Azonban nem csak Szarajevóból, hanem Jugoszlávia más részeiről is érkeztek nézők, így több ezren az esőben, a sportcsarnok falain kívül hallgatták a fellépőket.
1992. áprilisában Boszniában is elkezdődtek a harci cselekmények:
A békemenetről tudósító első rész megtekinthető az áprilisi krónika-posztunkban.
Tömeges nézői kérésre Goran Milić főszerkesztő élő adásában készített párhuzamos riportot a két szembenálló fél vetetőjével, a muzulmán Alija Izetbegovićtyal és a boszniai szerbek nacionalista pártjának (SDS) elnökével, Radovan Karadžićtyal, annak érdekében, hogy a béke megőrzésére közös megoldást találjanak. A szarajevói polgárok egy része azonban eddigre már elveszítette bizalmát a politikusokban. 1992. április 5-én, amikor a szerb parlamenti képviselők bojkottja mellett kikiáltották Bosznia-Hercegovina függetlenségét, a város lakosai spontán béketüntetést szerveztek. Akkor a Szarajevói Televízió (TVSA) átadta teljes műsorsávját a Yutel munkatársainak, hogy a helyszínről tudósítsanak erről a háborúellenes demonstrációról.
A Yutel Szarajevó ostromának kezdetétől szinte folyamatosan közvetített a városban zajló eseményekről, egészen 1992. május 11-ig, amikor is a Milošević fémjelezte nagyszerb érdekeket támogató Jugoszláv Néphadsereg kilőtte a város melletti Vlašić-hegyen álló átjátszó relét. Ugyan formálisan létrejött a "harmadik Jugoszlávia", vagyis a rövid életű, pusztán Szerbiából és Montenegróból álló Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, viszont egy igazi, életképes, jövőbe mutató harmadik Jugoszlávia eszméjét tulajdonképpen a királyi, első Jugoszláviára jellemző nagyszerb hegemóniát kiszolgáló Jugoszláv Néphadsereg törölte el végleg, a Yutel adójának megsemmisítésével.
A kérészéletű Yutel mégis egy olyan médiumként vonult be a történelembe, amire méltán lehet büszke mindenki, aki bátran és önzetlenül részt vett a fennmaradásáért folytatott szélmalomharcban, és ember tudott maradni az embertelenségben.
