Az alábbiakban összefoglalom, hogy a volt jugoszláv térség politikai viszonyai iránt érdeklődőknek mire kell figyelniük a közeljövőben:
1. Szlovéniában ma tartják az ország történelmének legelső előrehozott választását. Mint ismeretes, a 2008 óta kormányzó Borut Pahor szociáldemokrata miniszterelnököt még szeptemberben leszavazták egy bizalmatlansági indítvánnyal. Pahor pártja az előző választásokon alig egy százalékpontnyi különbséggel végzett az élen az addigi kormányfő, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) erős embere, Janez Janša előtt. A jelenlegi kormány akkor csak egy meglehetősen ingatag (a liberálisokat, a nyugdíjasokat és a "szoclibeket" tömörítő) nagykoalícióval tudott megalakulni. A sorozatos botrányok hatására a koalíciós partnerek egyre-másra hátráltak ki a kormány mögül, végül a Szociáldemokraták (SD) a képviselők alig több mint egyharmadával kisebbségbe került a parlamentben. Mivel a bizalmatlansági indítványt elfogadó nemzetgyűlés a határidő lejártáig nem tudott új miniszterelnököt választani, Danilo Türk köztársasági elnök októberben kiírta az előrehozott választást, melynek a mai dátum volt a "lehetséges legkorábbi időpontja" és amely így mintegy tíz hónappal rövidíti meg Pahorék eredetileg tervezett mandátumát.
Borut Pahornak több haja van, Janšának azonban szebb a nyakkendője
2. Horvátországban szintén a mai napon tartják az esedékes országgyűlési választásokat. Jadranka Kosor jelenlegi kormányfő-asszony pártja, a Horvát Demokrata Közösség (HDZ) az egyetlen politikai erő Közép-Kelet Európában, mely az 1990 óta eltelt huszonegy évből tizennyolcat kormányon töltött. (Mindössze 2000 és 2003 között voltak ellenzékben.) Persze számukra sem minden fenékig tejfel: 2009-ben Ivo Sanader pártelnök és az országot 2003 óta irányító miniszterelnök lemondásától, majd látványos visszatérésétől volt hangos a sajtó, de mindez csak az előjátékát jelentette annak a döntésnek, mellyel a HDZ 2010 januárjában kizárta őt soraiból. Decemberben az USKOK (korrupcióellenes hatóság) vádiratot fogalmazott meg vele szemben, de Sanader ezt már nem várta meg, Szlovénián keresztül elhagyta az országot és diákéveinek színhelyére, Ausztriába távozott. Később az Interpol által kiadott elfogatóparancsát is megcsodálhattuk, ezt követte a MOL–INA-botrány, melyről blogunk Magyarországon egyedülálló részletességgel cikkezett. Kérdés, hogy a korrupciós ügyek megtépázták-e az országosan mindezidáig a legnagyobb támogatottsággal rendelkező horvát párt szavazóbázisát. A jelek szerint igen: közvéleménykutatások szerint ugyanis jelenleg az ellenzéki "Kukurikú-koalíció" áll nyerésre, mégpedig több mint 15 százalékpontos előnnyel, összességében pedig Kosorékhoz képest kétszer annyi várható szavazattal. (A választási szövetség arról az étteremről kapta a nevét, ahol a koalícióban résztvevő szociáldemokrata-, liberális- és nyugdíjaspártok az első találkozójukat tartották. A szemfüles olvasók észrevehették, hogy a lista kísértetiesen egybecseng a 2008-ban győztes szlovén koalíció névsorával.) Ha minden igaz, akkor hétfő reggel kimondhatjuk, hogy a nyugat-balkáni ország következő kormányfője Zoran Milanović lesz, aki a legnagyobb ellenzéki erő, a Horvátországi Szociáldemokrata Párt (SDP) elnöke.
Zoran Milanovićnak jók a kilátásai a győzelemre
3. Brüsszelben december 5-én tárgyalnak az Európai Unió külügyminiszterei Szerbia tagjelölti státuszáról, illetve Montenegró esetében a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről. December 9-én az Európai Tanács végső döntést hoz, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a szerbek tagjelöltsége 2011-ben már nem fog megvalósulni, hiába támogatja azt az uniós tagországok döntő többsége. A státusz megadásához ugyanis egyértelmű konszenzus szükséges. Vagyis hiába áll ki a nagyok közül példul Franciaország a szerbek mellett, ha Németország, Nagy-Britannia és Ausztria a koszovói fejlemények miatt ellenzik Szerbia tagjelöltségét. (Nemrég német KFOR-katonák sebesültek meg egy incidensben, ami az illegálisan emelt barikádokon harcoló koszovói szerb polgárok számlájára írható.) Angela Merkel kancellár pénteki bejelentése eléggé felborzolta a kedélyeket Belgrádban. A befolyásos EU-tagország vezető politikusa szerint ugyanis Mladić és Hadžić váratlan(?) kézre kerítése ide vagy oda, déli szomszédunk nem tett eleget a jelöltséghez szükséges összes feltételnek. Ezzel együtt tulajdonképpen azt is kimondta, hogy az Észak-Koszovóban eszkalálódó erőszakhullámért nemcsak a Szerbiához tartozásért harcoló helyi szerbek, hanem a belgrádi politika is felelős.
"Azon az ajtón lehet kifáradni! Eins, zwei..."
Merkel nyilatkozata (és a várható döntés) egyértelműen a jelenlegi, demokrata párti szerb vezetés diplomáciai kudarcának minősíthető. Azt eddig is tudtuk, hogy az Unió és a Koszovó nevű, ellentétes irányban vágtató lovakat képtelenség egyszerre megülni, de a Tadić-féle "itt is kivárok egy kicsit, meg ott is, meglátjuk mi lesz, mert ha lemondok Koszovóról, akkor itt engem mondatnak le, és az csúnya lesz" taktika ideig-óráig működőképesnek látszott, legalábbis arra jó volt, hogy a 2012-ben esedékes választásokig valahogy kibekkeljék a dolgot. Ha még ebben a ciklusban összejön az EU-tagjelöltség, az külön jó pont, de az nem kérdés, hogy jövőre így is, úgy is hatalmas bukta lesz, már csak az nem világos, hogy a rozsdás cipőkanalakkal gyilkolászni akaró Vojislav Šešelj bal hátvédjéből időközben szalonképes européerré átvedlett, az előrehozott választásokért még az éhség- és szomjúságsztrájk egészségügyi kockázatát is vállaló Tomislav Nikolić pártja (Szerb Haladó Párt) hogyan fog megbírkózni a koszovói kérdéssel. Az EU-integrációt ugyanis ők is a zászlajukra tűzték, a déli tartomány függetlenségét pedig valószínűleg soha a büdös életben nem fogják elismerni, mert egyrészt ők nem olyanok, másrészt ez Szerbiában jelenleg egyet jelent a politikai öngyilkossággal, és még a liberálisok sem próbálkoznak vele, maximum olyasmit mondanak, hogy "fel kell hagyni az eddigi politikával". Különféle autonómia-tervekről persze gyakran esik szó, ahogy az 1999-ben megkötött Kumanovói Egyezményt (mely szerint gyakorlatilag az ENSZ dirigál Koszovóban) sem fájlalja már szinte senki, és a mértékadó körök arról is leszoktak, hogy Koszovó egésze fölött bármiféle, kézzel fogható kontrollról álmodozzanak; az északi, szerb többségű terület léte azonban továbbra is húsba vágó kérdés, és hát ugye ott vannak a "rigómezei csata színhelye" és a "szerb államiság bölcsője" frázisok – ez meg azoknak szól, akik naponta legalább egyszer keresztet vetnek (jobbról balra, három ujjal), vagyis a falusi-kisvárosi szerb lakosság elsöprő többségének, lásd még: szavazóbázis.
"Berlin, erős szél. De a frizurám még mindig tart."
No mármost, ahogy az a '90-es évek elején Horvátországban is történt: az új független államhoz tartozni nem kívánó, egy tömbben élő szerbek "biztos, ami biztos" alapon inkább a saját kezükbe vették a gyeplőt. Igaz, ezúttal nincs szó a Krajinai Szerb Köztársasághoz hasonló, duplán szakadár államocska létrejöttéről (jól is néznénk ki: Észak-Koszovóban három opštináról, azaz a magyarországi viszonyok szerinti járásról beszélünk), ám szó van egy meglehetősen erőteljesen megnyilvánuló polgári engedetlenségről, a KFOR és az Eulex munkájának ellehetetlenítéséről, a normális határrendészeti és vámhatósági működés bojkottálásáról, békefenntartók (köztük magyarok) elgyepálásáról és Szerbia masszív lejáratásáról, mert ez mostmár Belgrádnak is kezd cikissé válni. Boris Tadić a minap Berlinben így szólt: "Hiszek abban, hogy az észak-koszovói szerbek vezetői támogatni fogják a legutóbb elfogadott megállapodást a határátkelők kérdésének rendezéséről. Ezt kérem, sőt, ezt követelem tőlük!"
Az ominózus egyezmény tényleg csak arra szolgál, hogy a barikádokat végre le lehessen bontani, az áruforgalmat ne kelljen hatalmas kerülőkkel bonyolítani, és úgy egyáltalán, egy európai ország határait – nemzetközi vagy tartományközi, ezesetben tökmindegy – nehogymár sajkacsás parasztok meg favágók ellenőrizzék. Függetlenségről szó sincs benne, de még autonómiáról se. És tessék, no pasarán. Nem teszik le a traktorkulcsot. Zubin Potok hiperaktív polgármestere kegyelemdöfésként megmondta a tutifrankót: "A szerbeket nem vádolhatja senki azért, mert Szerbiában szeretnének élni és ezért készek harcolni is." – aha, csak nem mindegy, hogy melyik Szerbiáról beszélünk, mert van kicsi, nagy, nagyobb és mééég nagyobb is. Drago Jančar idézi a szarajevói viccgyár egyik, a boszniai háború alatt született, fekete humorral átitatott poénját: "a Holdon összetalálkozik a monokulturális horvát, a muzulmán és két szerb. A horvát azt mondja: ez a sok kő itt Dalmácia. A muzulmán nem ért vele egyet: ennyire sziklás csak Hercegovina lehet. Ez itt Bosznia és Hercegovina. Az egyik szerb meg előveszi a pisztolyát, lelövi a másik szerbet, és azt mondja: itt egy szerb sír. Ez itt Szerbia."
